Blokklánc: fenyegetés helyett lehetőség a biztosításban

 2017. február 23., csütörtök 15:00
A A
A blokklánc technológiával kapcsolatban az egyik leggyakrabban emlegetett tényező, hogy általa könnyedén kiválthatóvá válnának olyan, mai szemmel kirobbanthatatlannak tűnő közvetítők, mint például a bankok, vagy épp a biztosítók. Habár ez a forgatókönyv elég valószínűtlen, az ilyen kijelentésekkel inkább az a probléma, hogy az érintettek hajlamosak a technológiában kizárólag fenyegetést látni, holott éppen a blokklánc az, aminek alkalmazása nagyon is jól illeszkedne a biztosítók évek óta tartó költségoptimalizáló stratégiájába.

A távolabbi jövőben egyáltalán nem elképzelhetetlen, sőt igen valószínű, hogy jelenlegi formájukban eltűnnek a mai bankok és biztosítók, de ez alatt sokkal inkább egy átalakulási, szerepváltási folyamat eredményét kell érteni, mint az említett intézmények redundánssá válását és teljes eltűnését. Nem kell az összeesküvés elméletek szintjére lemenni ahhoz, hogy belássuk, ilyen gazdasági erővel bíró szektorok nem tűnnek el egyik napról a másikra, ettől függetlenül a veszélyt sem érdemes lebecsülni, hiszen egy megfelelő erőforrásokkal rendelkező szektoron kívüli szereplő piacra lépése bármikor megváltoztathatja a status quot. Ez persze feltételezi, hogy a jelenlegi pénzügyi szektorok szereplői addig is csak a babérjaikon ülnek, ami azonban ellentmond a legalapvetőbb üzleti logikának. A változás szükségszerű és folyamatos, ennek a korántsem újszerű folyamatnak csak a legújabb fejezetét jelenti ma a blokklánc technológia, azaz a benne rejlő lehetőségek kiaknázása sokkal inkább lehetőség az érintett szereplőknek, mintsem fenyegetés.

Nagyon is általános jelenség, hogy a technológiával kapcsolatosan legtöbbször absztrakt, szélsőséges nézetek ütköznek egymással. Konferenciákon, sajtótájékoztatókon is legtöbbször csak arra vonatkozó kérdések hangzanak el, valós veszélyt jelent-e a blokklánc, valóban el fognak-e tűnni a biztosítók. Végletes kérdésre márpedig csak szélsőséges válasz adható, így a kapott lép szükségszerűen fals, arról lényegében alig hangzik el nagy nyilvánosság előtt szó, hogy mit tehet a blokklánc a biztosítókért. Tévedés ne essék, a blokklánc potenciálisan legalább akkora változást hozhat a biztosításban, mint a számítógépek, majd az Internet megjelenése. Hajlamosak vagyunk ugyanakkor elfelejteni, hogy ezek az innovációk is először magában a biztosítói ügymenetben hoztak radikális változásokat, és csak később érkeztek el az ügyfelek szintjére. A blokklánc esetében is ez a járhatóbb út, azaz egy biztosítónak elsősorban nem azt kell megvizsgálnia, hogyan tud kivédeni egy esetleges „hatalomátvételt”, hanem azt, miként tudja saját belső folyamatait hatékonyabbá tenni a technológia által.

Ez a kérdés pedig igencsak időszerű, tulajdonképpen ez a megközelítés organikusan illeszkedik azokba a költségoptimalizáló folyamatokba, amik világszerte valamennyi biztosítót jellemeznek az utóbbi években. Ehhez le kell számolni egy másik blokklánccal kapcsolatos illúzióval, azaz hogy feltétlenül a gazdasági körforgás valamennyi szereplőjének becsatlakozása kell ahhoz, hogy működjön. A bankok, biztosítók kiváltásához valóban egy olyan hálózatra lenne szükség, ami minden egyéb szereplőt összeköt, de ez nem jelenti azt, hogy kicsiben ne tudna, és ami fontosabb, gazdaságosabban működni a blokklánc. Ez a hálózat lehet akár egyetlen vállalkozás, illetve témánknál maradva egyetlen biztosító saját belső rendszerének egy apró szelete is, ennél nem kell távolabbra nézni. Azt sem nehéz eldönteni, hogy alkalmas-e az adott részterület arra, hogy blokklánc megoldással váltsák ki az addigi munkafolyamatokat, mindössze az alábbi kérdésekre kell válaszolni:

Az adott folyamatban…

  • …többen/több részleg használja ugyanazokat az adatokat?
  • …az adatok frissítése több munkatárs/részleg által is történhet?
  • …szükséges-e a felhasznált adatokat valamilyen szinten validálni, jóváhagyatni?
  • …az ehhez szükséges közvetítők, legyenek azok akár dedikált kollégák, egész részlegek vagy csak bizonyos munkakörök részei, mennyire teszik bonyolulttá és költségessé a folyamatot?
  • …mennyire fontos, hogy a teljes folyamat minél gyorsabban végbemenjen?
  • …mennyire függ az adathasználók egyik körének a tevékenysége attól, hogy egy másik kör befejezte-e már az adatokkal történő munkát, kell-e egymásra várniuk?


Ha ebből legkevesebb 4 feltétel igaz, akkor alkalmas a terület a blokklánc technológia bevezetésére. Egyszerűbben szólva ahol rengetegen dolgoznak ugyanazokkal az adatokkal, és ezek az adatok ennek megfelelően dinamikusan változnak, ott rengeteg időt és energiát felemészt, hogy az ebből eredő hibákat a minimális szinten tartsák. A blokklánc természetéből adódóan nem lecsökkenti, hanem egyenesen megszűnteti a hiba lehetőségét, lecsökkenti az adott folyamat idő és költségigényét, azaz lényegében minden tekintetben jobb és biztonságosabb megoldást tud kínálni. Hangsúlyozzuk, ehhez nem kell a teljes szervezet működését átalakítani, hiszen a bejövő adatok és a kimenő adatok ugyanazok maradnak, azokkal ugyanúgy tudnak dolgozni más, hagyományos alapokon működő részlegek, vagy folyamatok.

A közvetlen előnyök mellett ráadásul nagyon sok tapasztalatot szerez a szervezet ahhoz, hogy a technológiát a későbbiekben az ügyféloldalon is hasznosítani tudja, kipróbált módszerekkel dolgozhat, akár helyzeti előnybe is kerülhet a rettegett szektoron kívüli versenytársakkal szemben. Tapasztalatra és megfelelő gyakorlatok kialakítására szükség is van, hiszen a szektor tagjai egyelőre nem igazán tudnak mit kezdeni a blokklánccal. A PwC egy tavalyi globális felmérése alapján a biztosítók legkevesebb fele tisztában van a technológia potenciáljával, ugyanakkor legalább ennyiüknek fogalma sincs arról, mit is kellene vele kezdeni. Nyilvánvalóan ezek a best practice-ek megszületnek úgy is, ha a szereplők jókora része kivár, ám ebben az esetben nem biztos, hogy ez a nyerő taktika.

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (73), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), casco (23), kutatás (23), reálhozam (23), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), eiopa (18), befektetés (18), devizahitel (18), union (18), allianz (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), csalás (17), roland berger (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), balesetbiztosítás (15), autó (15), nyereség (15), felvásárlás (14), aegon (14), cea (14), kkv (14), jelentés (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), kína (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), uniqa (12), ngm (12), használtautó (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), genertel (12), stressz-teszt (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), k&h biztosító (11), kárigény (11), ingatlan (11), telematika (11), usa (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), baleset (11), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), kiberbűnűzés (9), ksh (9), generali csoport (9), kiberbűnözők (9), vig (9), egészségügy (9), otp bank (9), árvíz (9), nn (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), bamosz (8), verona (8), közvetítő (8), cig pannónia (8), betörés (8), kötvény (8), hurrikán (8), netriskhu (8), moodys (8), 4life direct (7), lakás (7), vihar (7), otp (7), insurtech (7), akvizíció (7), erste (7), pwc (7), pénztár (7), innováció (7), fitch (7), kiberbiztosítás (7), kaszab attila (7), mkb (7), digitalizáció (7), eset (7), eredmény (7), gdp (7), ey magyarország (7), adósság (7), autóipar (7), ügynök (7), buszbaleset (7), unit-linked (6), közvetítés (6), fejlesztés (6), hannover re (6), adó (6), köbe (6), görögország (6), fagykár (6), munkahely (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), deloitte (6), végtörlesztés (6), kpmg (6), hitelminősítés (6), allianz hungária (6), államkötvény (6), felügyelet (6), big data (5), jövedelem (5), gdpr (5), értékpapírosítás (5), union biztosító (5), tanulmány (5), online (5), netrisk (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), vagyon (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), adatvédelem (5), csőd (5), szerződési jog (5), bróker (5), építőipar (5), lakáspiac (5), am best (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), birság (4), összeolvadás (4), államadósság (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna life biztosító (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), iot (4), határidő (4), lakástakarék (4), vienna insurance group (4), közúti baleset (4), századvég (4), bdo (4), qbe (4), insurance europe (4), csok (4), m&a (4), iais (4), nn biztosító (4), aon benfield (4), kárhányad (4), unicredit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), startup (4), ingatlanpiac (4), profit (4), mastercard (4), lengyelország (4), signal (4), posta (4), elnök (4), aon (4), éghajlatváltozás (4), lloyds (4), válság (4), lakáhitel (3), biztonság (3), integráció (3), betegség (3), k&h biztos jövő index (3), ingatlanbiztosítás (3), nyugdíjpénztár (3), blokklánc (3), kötelező (3), gki (3), elektromobilitás (3), zöld kártya (3), alapkezelő (3), atradius (3), mesterséges intelligencia (3), bankkártya (3), lízing (3), drón (3), nav (3), nfm (3), szolvencia ii (3), szlovákia (3), k&h bank (3), jármű (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cafeteria (3), kár (3), oktatás (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), trenkwalder (3), vienna (3), cig pannónia biztosító (3), foglalkoztatottság (3), black friday (3), nak (3), limra (3), magyarország (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), adókedvezmény (3), biztosító (3), oecd (3), gyógyszer (3), albérlet (3), viszontbiztosító (3), díjfizetés (3), internet (3), nyaralás (3), hitelintézeti szemle (3), alulbiztosított (3), befektetési alapok (3), mi (3), létszámbővítés (3), mabisz konferencia (3), fhb (3), síbiztosítás (3), amerika (3), aaa auto (3), pénziránytű alapítvány (3), budapest bank (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), agrár (2), cotar (2), microsoft (2), jégkár (2), bnp paribas cardif biztosító (2), social media (2), piac (2), fenntarthatóság (2), uber (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), thomas hladky (2), munkaerő (2), ügyfélszolgálat (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), dimenzió egyesület (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), portfoliohu konferencia (2), n26 (2), eljárás (2), olasz (2), windisch lászló (2), járműbiztosítás (2), blokkchain (2), fogyasztóvédelmi index (2), önvezető autók (2), ingatlannethu (2), biztosítási piac (2), anglia (2), dróntörvény (2), földrengés (2), baker tilly hungária (2), deloitte magyarország (2), idd (2), automatizáció (2), unió (2), román (2), veronai buszbaleset (2), környezettudatosság (2), paypal (2), airbnb (2), aig (2), rekord (2), határidők (2), gyorsjelentés (2), bankszektor (2), pénz7 (2), világbank (2), abi (2), cyber (2), it (2), informatika (2), who (2), interjú (2), astra (2), fizetés (2), muisz (2), drágulás (2), accenture (2), terror (2), kerékpár (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), árfolyamgát (2), terrorfenyegetettség (2), magyar bankszövetség (2), mentőcsomag (2), németország (2), szabályozás (2), lopás (2), eurostat (2), díj (2), kampány (2), ajánlás (2), gazdaság (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), tűzesetek (2), alapkamat (2), bizalom (2), biztosításközvetítés (2), mobilfizetés (2), bíróság (2), clb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), unsar (2), pzu (2), európa (2), kiberbűnözés (2), ausztria (2), infláció (2), gyorshajtás (2), korrupció (2), ukrajna (2), facebook (2), atm (2), olaszország (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), bűncselekmény (2), hr (2), luxemburg (2), ey (2), értékesítés (2), dublin (2), biztosítás és kockázat (2), vállalkozás (2), fejlődő országok (2), ovb (2), eub (2), zsarolóvírus (2), thm (2), dimenzió biztosító (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), marketing (2), garancia (2), bankráció (2), pandurics anett (2), biztosítási díj (2), omnibus (2), technológia (2), kölcsön (2), fhb csoport (2), biztosítótársaság (2), leépítés (2), díjnavigátor (2), ferma (2), cig (2), zurich (2), blockchain (2), 2017 (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk