Már a harmincasok szerint is fiatalabb korban kellene elkezdeni a nyugdíjra való takarékoskodást

 2017. április 12., szerda 15:30
A A
Átlagosan 8 év lemaradásban vannak, akik a harmincas éveikben kezdenek el takarékoskodni. Ezt azok állítják, akik már rendelkeznek megtakarítással. Ráadásul a ténylegesen várható nyugdíj összege átlagosan közel 100 ezer forinttal kevesebb az ideálisnak tartotthoz képest – derült ki az Allianz legfrissebb, az öngondoskodást vizsgáló kutatásából.

Az Allianz Hungária Zrt. 19 ezer fős kutatást végzett a 30 év feletti ügyfelei körében 2017 januárjában. A kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen az öngondoskodási attitűd és melyek az elterjedt megtakarítási szokások.

Pénzügyi kilátások
Általánosságban elmondható, hogy a válaszadók leginkább az általános gazdasági helyzet és a munkahelyek biztonságának alakulását látják biztatónak, az ország jövőjét tekintve pedig a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerek helyzete miatti aggodalmukat fejezték ki a legtöbben. A kitöltők 78 százaléka a nyugdíjbiztosítási rendszer helyzetét középtávon kifejezetten aggasztónak találja. 

Talán éppen ez az oka annak, hogy a nyugdíjas évekre való felkészülés a harmadik leggyakoribb megtakarítási cél. A megtakarítási lehetőségekkel rendelkezők közel fele takarít meg ezzel a céllal. Ezt csak a váratlan kiadásokra és a gyermekek jövőjére, iskoláztatására történő takarékoskodás előzi meg.

Saját pénzügyi helyzetük változását inkább optimistán ítélik meg az emberek, a válaszadók egynegyede jobb anyagi körülményekre számít az elkövetkező pár évben és mindössze 18 százalék gondolja azt, hogy 2-3 éven belül vékonyabb lesz a pénztárcája, mint jelenleg.

Megtakarításaink tervezése
A válaszadók 85 százaléka tartja fontosnak, hogy majdani állami nyugdíját kiegészítse valamilyen megtakarítással. Ennek a bázisnak több mint a fele rendelkezik már nyugdíjcélú megtakarítással, további 20 százalékuk 5 éven belül szeretné elindítani azt.

A kutatásban résztvevők közel 78 százaléka tud havi rendszerességgel, vagy alkalmanként megtakarítani: 28 százalékuk rendszeresen, míg 50 százalék esetenként tud félretenni a céljaira. A nyugdíjcélú megtakarítások tekintetében a piaci szereplők közül a biztosítók felé kialakult bizalom a legnagyobb és leginkább az állami nyugdíjrendszerrel szemben bizalmatlanok. A biztosítókban megbízó válaszadóknak 37 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással. A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkező és az azt tervező válaszadók körében is az önkéntes nyugdíjpénztár és az életbiztosítás a két legnépszerűbb megtakarítási forma. Érdekes fejlemény viszont, hogy azon válaszadók közül, akik a közeljövőben kezdik félretenni a pénzüket, 16 százalék a befőttes üvegben gyűjtené a megtakarításait, pedig számtalan kedvezőbb forma közül választhatna.

Az Allianz megkérdezett ügyfelei közül, akik már rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással, átlagosan 2-3 féle megtakarítási formát is választottak, míg akik csak tervezik az öngondoskodást, ennél kevesebb megtakarítási eszközt keresnének. „A megkérdezettek döntő többsége saját bevallása szerint képes lenne az öngondoskodásra, de tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mi lenne számára az ideális megtakarítási forma. Úgy véljük, már akár havi néhány ezer forint is sokat jelenthet a későbbiekben, így azoknak, akik apránként és alkalmanként tudnak félretenni, a nyugdíjpénztári tagságot javasoljuk. Aki nagyobb összegű megtakarítást tervez és havonta rendszeresen félre tud tenni, azoknak a nyugdíjbiztosítási megoldást ajánljuk. Az Allianznál többféle konstrukció érhető el, és ezeket úgy alakítottuk ki, hogy bármely élethelyzetben és anyagi szituációban megoldást jelentenek az ügyfelek számára, s ha valaki kevésbé ért a pénzügyekhez, segítséget kérhet felkészült tanácsadóinktól – hívta fel a figyelmet Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese. A pénztárak és az életbiztosítások népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a kutatásban résztvevők az elsők között jelölték meg ezeket a megtakarítási formákat az öngondoskodás fontos lépéseként.”

Öngondoskodás kezdete és a nyugdíjas évek
A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők saját bevallásuk szerint már későn indították el az öngondoskodást. A válaszadók átlagosan 35 éves korban kezdtek el takarékoskodni, ugyanakkor véleményük szerint átlagosan 27 éves korban lenne ideális elkezdeni azt. A megtakarításaikat 26-35 éves koruk között elindítók 58 százaléka, míg a 36-45 éves koruk között elindítók 78 százaléka gondolja úgy, hogy megtakarításuk elindításakor idősebbek voltak, mint amit ideálisnak tartanak.   

A megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy 100-200 ezer Ft közötti havi nyugdíjösszeg elegendő lenne a minimum létfenntartáshoz, ugyanakkor már csak egyharmaduk érné be ezzel a nyugdíjjal. Az ideálisnak tartott nyugdíjösszeget a kitöltők 73 százaléka 150 és 350 ezer Ft között jelölte meg, 50 százalék pedig 200 ezer Ft feletti összeggel lenne elégedett. „A rendelkezésre álló információkból az is megállapítható, hogy ügyfeleink összességében nagyon közeli becslést adtak arra vonatkozóan, milyen nagyságrendű nyugdíjat fognak kapni nyugdíjba vonulásukkor. Azonban az az összeg, amellyel ténylegesen elégedettek lennének, a ma érvényben lévő nyugdíjszámítás alapján kalkulált összegnél átlagosan 94 ezer forinttal több” – mondta Kozek András. „Így minden korosztályt arra bíztatunk, hogy minél hamarabb kezdjen el gondoskodni nyugdíjas éveiről, hiszen minél több idő áll rendelkezésre a felhalmozásra, a befektetett pénzünk annál több hozammal gyarapodik, melyet az igénybe vett 20 százalékos adójóváírás jelentős mértékben megnövel.”

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Újabb szereplő száll be az önvezető autók versenyébe

Új szintre emelte együttműködését a Daimler és a Robert Bosch. A prémium kategóriás...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (132), megtakarítás (105), kgfb (104), díjbevétel (99), öngondoskodás (96), nyugdíj (91), életbiztosítás (79), mabisz (77), fogyasztóvédelem (65), bank (63), katasztrófa (60), eu (57), lakásbiztosítás (52), generali (52), viszontbiztosítás (52), felmérés (51), ksh (49), gépjármű-biztosítás (48), kutatás (47), elemzés (46), ingatlancom (46), biztosítás (44), utasbiztosítás (44), pszáf (44), szolvencia (43), káresemény (43), hitelezés (41), lakásár (36), bírság (35), nem-életbiztosítás (34), lakáshitel (33), casco (32), swiss re (31), románia (30), baleseti adó (30), kockázat (29), viharkár (28), felelősségbiztosítás (28), munich re (28), egészségbiztosítás (28), klímaváltozás (26), építőipar (26), k&h (25), hitel (25), allianz (25), bankraciohu (25), növekedés (24), reálhozam (23), brexit (23), eurostat (23), gdp (22), befektetés (22), nyereség (21), egészségügy (21), union (21), groupama (20), természeti katasztrófa (20), turizmus (20), aegon (20), hitelminősítő (20), konferencia (20), fintech (19), kína (19), kiberbiztonság (19), roland berger (18), baleset (18), ngm (18), csalás (18), eiopa (18), ingatlan (18), devizahitel (18), lakásépítés (18), vagyonbiztosítás (17), kkv (17), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), digitalizáció (16), autó (16), balesetbiztosítás (16), felvásárlás (16), nyugdíjbiztosítás (15), uniqa (15), nem-élet biztosítás (14), jelentés (14), fbamsz (14), cea (14), cig pannonia (14), munkanélküliség (14), infláció (14), ing (14), eb (14), tőkemegfelelés (13), innováció (13), genertel (13), gépjármű (13), ingatlanpiac (13), használtautó (13), stressz-teszt (12), axa (12), usa (12), bankkártya (12), k&h biztosító (12), telematika (12), gépjármű biztosítás (12), profit (12), lakáspiac (11), önvezető autó (11), kárigény (11), vig (11), cig pannónia (11), hent (11), nn (11), előrejelzés (11), alkusz (11), gazdasági növekedés (11), groupama biztosító (11), tanulmány (11), árvíz (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), s&p (10), villámkár (10), generali csoport (10), idegenforgalom (10), aviva (10), csok (10), jövedelem (10), gki (10), insurtech (10), hurrikán (10), otp (9), moodys (9), adó (9), négyzetméterár (9), oecd (9), nav (9), otp bank (9), netriskhu (9), euroövezet (9), hitelfelvétel (9), deloitte (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), verona (8), pénztár (8), pwc (8), union biztosító (8), kórház (8), fejlesztés (8), erste (8), kötvény (8), prognózis (8), bamosz (8), eredmény (8), netrisk (8), betörés (8), mobil (8), adósság (8), ügynök (8), autóipar (8), biztosítási piac (8), alulbiztosítás (8), közvetítő (8), mkb (8), kötelező (7), online (7), vienna life (7), lengyelország (7), nyugdíjpénztár (7), idd (7), vagyon (7), ey magyarország (7), eset (7), budapest (7), lakás (7), kiberbiztosítás (7), vihar (7), kár (7), buszbaleset (7), készpénz (7), 4life direct (7), akvizíció (7), kpmg (7), közlekedés (7), határidő (7), albérlet (7), kaszab attila (7), államkötvény (7), ingatlanár (7), cig (7), startup (7), fitch (7), gdpr (7), fogyasztás (7), elektromos autó (6), nn biztosító (6), hozam (6), unit-linked (6), közvetítés (6), munkahely (6), lakástakarék (6), export (6), bróker (6), használt lakás (6), állami támogatás (6), unicredit (6), lakossági megtakarítás (6), megújuló energia (6), osztalék (6), csőd (6), munkaerőhiány (6), belföldi turizmus (6), görögország (6), cafetéria (6), allianz hungária (6), juttatás (6), mezőgazdaság (6), cafeteria (6), adatvédelem (6), felügyelet (6), kiskereskedelem (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fizetés (6), fagykár (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), hitelminősítés (6), agrárbiztosítás (6), hannover re (6), big data (5), biztosítási szektor (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), államadósság (5), munkaerőpiac (5), gfk (5), mastercard (5), bér (5), am best (5), otp nyugdíjpénztár (5), új lakás (5), éghajlatváltozás (5), fhb (5), bankráció (5), válság (5), nyesz (5), ipari termelés (5), síbiztosítás (5), black friday (5), mezőgazdasági biztosítás (5), lízing (5), szabályozás (5), signal (5), átlagjövedelem (5), személyi kölcsön (5), logisztika (5), duna house (5), világbank (5), drágulás (5), ingatlanbiztosítás (5), lakossági hitel (5), mobilfizetés (5), költségvetés (5), értékpapírosítás (5), összeolvadás (5), ajánlás (5), egészségügyi ellátás (4), mesterséges intelligencia (4), uniqa biztosító zrt (4), green holiday (4), magán egészségügyi ellátás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), datahouse (4), húsvét (4), európai bizottság (4), nfm (4), hálapénz (4), uber (4), insurance europe (4), erste biztosító (4), áremelkedés (4), drón (4), századvég (4), tállai andrás (4), jégkár (4), import (4), végtörlesztésl (4), kátyú (4), külföldi munkavállalás (4), magyarország (4), okostelefon (4), iot (4), vienna life biztosító (4), bdo (4), adókedvezmény (4), oktatás (4), iais (4), tbsz (4), aon benfield (4), állampapír (4), ügyfélélmény (4), elnök (4), közúti baleset (4), betegség (4), posta (4), gyógyszer (4), biztosításközvetítés (4), pandurics anett (4), m&a (4), önkéntes nyugdíjpénztár (4), aon (4), kátyúkár (4), internet (4), vienna insurance group (4), foglalkoztatottság (4), németország (4), birság (4), atradius (4), kártérítés (4), népességfogyás (4), qbe (4), díjfizetés (4), biztosító (4), szlovákia (4), kárhányad (4), lloyds (4), részvény (4), mge (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), thm (4), amerika (3), díj (3), varga mihály (3), mikrobiztosítás (3), mabisz konferencia (3), ingatlanértékesítés (3), bíróság (3), hiány (3), kiadás (3), mtÜ (3), anglia (3), szÉp-kártya (3), interjú (3), erste bank (3), egyesülés (3), alulbiztosított (3), nyaralás (3), újautó-értékesítés (3), jogsértés (3), online vásárlás (3), telenor (3), mi (3), it (3), kibertámadás (3), budapest bank (3), orfk (3), eladás (3), dízelautó (3), gilyén ágnes (3), törlesztőrészlet (3), aaa auto (3), integráció (3), pénziránytű alapítvány (3), lakásárak (3), nak (3), carsharing (3), autómegosztás (3), muisz (3), orvoshiány (3), cig pannónia biztosító (3), újautó-eladás (3), népesség (3), limra (3), alapkezelő (3), imf (3), családi ház (3), lakossági fogyasztás (3), 2017 (3), k&h biztos jövő index (3), háztartás (3), forint (3), jelzáloghitel (3), veronai buszbaleset (3), leépítés (3), fogyasztási hitel (3), befektetési alapok (3), biztosítási díj (3), létszámbővítés (3), gvh (3), magánkórház (3), zurich (3), utazás (3), gyógyturizmus (3), ausztria (3), minimálbér (3), munkaerő (3), biztonság (3), uniqa biztosító (3), hitelintézeti szemle (3), y generáció (3), hosszú hétvége (3), használt autó (3), eredmények (3), pályázat (3), fundamenta (3), lakáseladás (3), díjemelkedés (3), kátyúbiztosítás (3), munkabér (3), bankbiztosítás (3), k&h bank (3), zöld kártya (3), n26 (3), értékesítés (3), cp contact (3), psd2 (3), autóeladás (3), nemzetgazdasági minisztérium (3), webáruház (3), átlagéletkor (3), facebook (3), blokklánc (3), hr (3), bankszámla (3), elektromobilitás (3), adóbevallás (3), intrum justitia (3), vienna (3), robot (3), használtautó-import (3), lakáhitel (3), gépjárműpark (3), cib (3), európai unió (3), karácsony (3), teszt (3), szállodaépítés (3), viszontbiztosító (3), egészségpénztár (3), dróntörvény (3), piaci részesedés (3), szolvencia ii (3), jármű (3), online kereskedelem (3), revolut (3), lakástakarékpénztár (3), trenkwalder (3), ey (2), biztosítás és kockázat (2), ipari termelői ár (2), magyar nemzeti bank (2), pioneer (2), éves jövedelem (2), bnp paribas cardif biztosító (2), előzetes adatok 2017 (2), baker tilly hungária (2), régiós növekedés (2), leányvállalatok (2), úti cél (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), egyszerű bejelentés (2), deficit (2), agglomeráció (2), eljárás (2), helyettesítési ráta (2), lakástűz (2), oroszország (2), közlekedési baleset (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), külkereskedelmi többlet (2), kerékpár (2), posta biztosító (2), automatizáció (2), luxemburg (2), mobiltelefon (2), dimenzió egyesület (2), kiberbűnözés (2), tűzkár (2), adatkezelés (2), dublin (2), tesla (2), környezetvédelem (2), portfoliohu konferencia (2), jegybank (2), szegénység (2), kínai biztosítási szektor (2), aig (2), közösségi finanszírozás (2), cselekvési terv (2), pew research center (2), who (2), eladósodás (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), deloitte magyarország (2), energiahatékonyság (2), fogyasztóvédelmi index (2), ingatlannethu (2), bizalmi index (2), gépjárműkár (2), mobiltárca (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), törlesztés (2), fhb csoport (2), németh dávid (2), magyar lízingszövetség (2), atm (2), bnp paribas cardif (2), etikus életbiztosítás (2), cig emabit (2), korrupció (2), waberer (2), eu-támogatás (2), bruttó átlagkereset (2), halálos gázolás (2), átlag jövedelem (2), theresa may (2), forgalom (2), terrorfenyegetettség (2), 2017-es év (2), államháztartási hiány (2), paypal (2), társadalombiztosítás (2), magyar utazási irodák szövetsége (2), biztosítótársaság (2), fedezet (2), robotizáció (2), acea (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), litvánia (2), ipar (2), ltp (2), hitelkártya (2), kamat (2), piktogram (2), társasház (2), tőzsde (2), blockchain (2), felszámolás (2), ovb (2), microsoft (2), zsarolóvírus (2), vállalkozás (2), életjáradék (2), beutazás (2), capital economics (2), euróövezet (2), statisztika (2), pénz7 (2), kedvezményes áfa (2), autóbérlés (2), versenytörvény (2), magyar bankszövetség (2), lakásvásárlás (2), vállalati hitel (2), magyar közút (2), világgazdasági fórum (2), gépjármű-értékesítés (2), hitelállomány (2), accenture (2), nagyváros (2), kárérték (2), bulinegyed (2), okos telefon (2), okos szemüveg (2), start-up (2), eub (2), horvátország (2), gyorshajtás (2), ajándék (2), üvegházhatás (2), olaszország (2), flottabiztosítás (2), ukrajna (2), bűncselekmény (2), átlagkereset (2), fejlődő országok (2), munkajövedelem (2), áfa (2), airbnb (2), upc (2), gépjárműpiac (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), külkereskedelem (2), bankrendszer (2), ügyfélszolgálat (2), bevándorlás (2), social media (2), közgyűlés (2), díjnövekedés (2), román (2), agrár (2), készház (2), vodafone (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), áfa-csökkentés (2), bérleti díj (2), cotar (2), piac (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), európa (2), bankbetét (2), pzu (2), ekb (2), unsar (2), eu-átlag (2), autópiac (2), cyber (2), informatika (2), nit hungary (2), mentőcsomag (2), develor (2), alapkamat (2), gazdaság (2), deviza (2), bizalom (2), táppénz (2), omnibus (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), green holidays (2), szerződés (2), lopás (2), időjárás (2), abi (2), gyorsjelentés (2), nyugdíj-biztosítás (2), kölcsön (2), újlakás-ár (2), davos (2), technológia (2), marketing (2), garancia (2), ferma (2), használtautó-eladás (2), díjnavigátor (2), flotta (2), újlakás-építés (2), felsőoktatás (2), gdp-növekedés (2), astra (2), bankszektor (2), finanszírozás (2), árfolyamgát (2), halálozás (2), terror (2), coface (2), világgazdaság (2), élelmiszer (2), gyógyszeripar (2), házasságkötés (2), dimenzió biztosító (2), home office (2), dimenzió (2), fogyasztói ár (2), enet (2), rekord (2), szigorítás (2), életszínvonal (2), toyota (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), változó kamatozás (2), thomas hladky (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), euro (2), földrengés (2), választás (2), újlakás-építési piac (2),  (2), díjak (2), határidők (2), szerződéses feltétel (2), kh (2), webkereskedelem (2), tűzesetek (2), államháztartás (2), e-kereskedelem (2), betét (2), vásárlás (2), önvezető autók (2), egészség (2), kampány (2), clb (2), vásárlóerő (2), biztos jövő index (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), várható élettartam (2), kormányprogram (2), ipsos (2), fenntarthatóság (2), adójóváírás (2), árfolyam (2), kiskereskedelmi forgalom (2), biztositashu (2), támogatás (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk