Már a turizmusban is készülnek az idősek számának növekedésére

 2014. szeptember 17., szerda 11:45
A A
A társadalom gyorsuló elöregedésének kettős hatása lesz a leendő nyugdíjasokra. Miközben egyre több fizetőképes nyugdíjas fogyasztóval számolhat a világkereskedelem és átalakulhat a turizmus szerkezete is, az idősek számának növekedése az állami nyugdíjrendszereket instabillá teszi: várhatóan egyre többről kell lemondania azoknak, akik az elkövetkezendő években, évtizedekben érik el a korhatárt, és csak az állam kifizetéseire támaszkodnak. Így, ha valaki nem akar nélkülöző öregséget, számára az öngondoskodásnak mára nem maradt alternatívája.

2030-ra a Föld népessége 8,3 milliárdra nő, és a legtöbb régióban emelkedik majd az átlagéletkor, ami gyökeresen átalakítja majd a turizmust – derült ki az Európai Utazási Bizottság (ETC) és a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) tanulmányából. A fejlett országokban növekvő átlagéletkor miatt az eddiginél is nagyobb figyelmet kell kapnia az idősebb utazók igényeinek. Ez a turisztikai termékfejlesztés, az infrastruktúra és a marketingkommunikáció terén is kihívás elé állítja a szakembereket. A nyaralóhelyek közvetlen közelében elérhetővé kell tenni például a krónikus betegek ellátására alkalmas egészségügyi szolgáltatásokat, fel kell készülni az egyedül utazó idősek speciális igényeire.

Nyugdíjasként utazni tehát egyre kellemesebbé válhat Európa- sőt világszerte az elkövetkezendő évtizedekben. Azonban a folyamatosan javuló szolgáltatásokat csak azok az idős emberek tudják majd igénybe venni, akik aktív éveik alatt gondoskodtak „öreg napjaikról”.

„A statisztikák szerint Magyarországon egy nyugdíjas még legalább 16 évig él, miután befejezi aktív éveit. Ez az életszakasz rengeteg lehetőséget rejt a tanulástól az utazáson, a sporton át a művészeti tevékenységig” – hívja fel a figyelmet Szabó Anikó, az ING Biztosító marketingigazgatója. Nyugdíjas korban a megfelelő források birtokában valóra válthatóak azok az álmok, amelyekre nem volt lehetőség idő híján az aktív évek alatt. A távoli rokonok, régi barátok meglátogatása, a világ bebarangolása, sőt, akár egy saját vállalkozás beindítása nem csak a nyugat-európai vagy az amerikai nyugdíjasok kiváltsága – mindez Magyarországon is elérhető lehet. Ehhez azonban stabil és kiszámítható anyagi háttérre van szükség, amihez az állami nyugdíj kiegészítése szükséges.

Az Európai Unió 2012-ben kiadott előrejelzése szerint 2050-ben a magyar átlagpolgár keresetének 65,5 százalékát fogja kézhez kapni nyugdíjként. Összehasonlításképpen: az átlagbér esetén ma nyugdíjba vonuláskor még csak 17 százalékos bevételkieséssel kell számolni, a prognózis tehát ennek a duplájával számol. „Az elöregedő társadalom számos területen változásokat hoz majd, és erre az egyéni életstratégiákkal is fel kell készülni. Öngondoskodásra van szükség” – mondja Szabó Anikó.

A problémát éppen azok fogják a leginkább a saját bőrükön érezni, akik ma még nagyon távolinak érzik maguktól az időskort, pedig elemi érdekük, hogy már most elkezdjenek befektetni a jövőjükbe. Az egyik jó lehetőség erre a nyugdíjbiztosítás, annál is inkább, hiszen január óta az állam is támogatja az ilyen célú megtakarításokat: a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka, de évente legfeljebb 130 ezer forint vehető igénybe adójóváírás formájában a törvényi feltételek szerint.

Igen népszerű az ING Motiva Nyugdíjbiztosítás, amely kiszámítható megtakarítási forma, hiszen szerződésben garantált összeget biztosít lejáratkor. A Motiva az életbiztosítási védelem mellett lehetővé teszi azt is, hogy az ügyfelek élethelyzetük változása esetén megemeljék a befizetések összegét, így növelve a havi megtakarítás mértékét. Az ING Biztosító nyugdíjkalkulátorral is segíti a tervezésben az időskorukra készülőket. A www.ingnyugdijbiztositas.hu címen bárki kiszámolhatja, mekkora összeget kell félretennie, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésekor már saját igényeinek megfelelő megtakarítással rendelkezzen.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (73), felmérés (72), ingatlan (69), generali (61), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (58), biztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (48), növekedés (48), gépjármű-biztosítás (48), ingatlancom (47), káresemény (45), hitel (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), nem-életbiztosítás (36), lakáspiac (36), építőipar (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (32), baleseti adó (32), viharkár (32), swiss re (31), egészségbiztosítás (31), lakás (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), felelősségbiztosítás (29), klímaváltozás (28), munkanélküliség (28), lakásépítés (28), digitalizáció (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), fintech (21), kiberbiztonság (21), hitelminősítő (21), nyugdíjbiztosítás (21), gki (21), természeti katasztrófa (21), ngm (21), kína (21), konferencia (20), hitelfelvétel (20), baleset (20), bankkártya (20), kkv (20), balesetbiztosítás (19), négyzetméterár (19), devizahitel (19), profit (18), csalás (18), eiopa (18), roland berger (18), felvásárlás (17), autó (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), jelentés (17), magyar nemzeti bank (17), vagyonbiztosítás (17), uniqa (16), magánnyugdíj (16), budapest (16), statisztika (16), nn (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), ing (15), magyarország (15), albérlet (15), innováció (15), gépjármű (15), cig pannonia (14), nav (14), fbamsz (14), nem-élet biztosítás (14), usa (14), nyaralás (14), genertel (14), vig (14), eb (14), cea (14), euróövezet (13), csok (13), union biztosító (13), árvíz (13), tőkemegfelelés (13), tanulmány (13), startup (13), finanszírozás (13), használtautó (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), előrejelzés (13), k&h biztosító (13), insurtech (13), stressz-teszt (12), telematika (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), utazás (12), munkaerőhiány (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), groupama biztosító (12), axa (12), gépjármű biztosítás (12), önvezető autó (12), adó (11), jövedelem (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), hamisítás (11), alkusz (11), eredmény (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), cafeteria (11), hent (11), vihar (11), áremelkedés (11), kiskereskedelem (11), euroövezet (11), hurrikán (11), kárigény (11), moodys (10), generali csoport (10), villámkár (10), oecd (10), varga mihály (10), deloitte (10), nyugdíjpénztár (10), aviva (10), netriskhu (10), egészségügyi ellátás (10), internet (10), otp bank (10), prognózis (10), kártérítés (10), lakástakarék (10), ingatlanár (10), s&p (10), erste (10), költségvetés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), betörés (10), állami támogatás (10), export (9), elektromos autó (9), autóeladás (9), biztosítási piac (9), gdpr (9), államadósság (9), balaton (9), netrisk (9), lakásárak (9), változó kamatozás (9), lengyelország (9), kötelező (9), családi ház (9), fejlesztés (9), bamosz (9), fix kamatozás (9), belföldi turizmus (9), online (9), nyesz (9), mkb (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), vállalatok (8), ügynök (8), drágulás (8), határidő (8), egészségpénztár (8), hozam (8), kiberbiztosítás (8), pwc (8), adósság (8), közlekedés (8), közvetítő (8), biztosító (8), külföldi utazás (8), kötvény (8), verona (8), horvátország (8), otthon (8), németország (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), nn biztosító (8), használt lakás (8), világbank (8), készpénz (8), nők (8), duna house (8), mobil (8), pénztár (8), vagyon (8), logisztika (8), európai bizottság (8), vizsgálat (8), kpmg (8), erste bank (7), makrogazdaság (7), államháztartási hiány (7), juttatás (7), kaszab attila (7), muisz (7), vienna life (7), unicredit (7), idd (7), hiány (7), újlakás-építési piac (7), ey magyarország (7), lakossági megtakarítás (7), mastercard (7), eset (7), nyugdíjaskor (7), buszbaleset (7), pandurics anett (7), bérleti díj (7), cig (7), 4life direct (7), foglalkoztatottság (7), munkaerő (7), osztalék (7), államkötvény (7), vásárlás (7), munkahely (7), fitch (7), hitelkártya (7), forgalom (7), mezőgazdasági biztosítás (7), görögország (7), népességfogyás (7), kedvezményes áfa (7), díj (7), unit-linked (7), akvizíció (7), adatvédelem (6), éghajlatváltozás (6), veronai buszbaleset (6), mezőgazdaság (6), gfk (6), hosszú hétvége (6), jelzáloghitel (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), mobilfizetés (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), allianz hungária (6), közvetítés (6), bróker (6), tőzsde (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), államháztartás (6), hannover re (6), okostelefon (6), elöregedés (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), lízing (6), csőd (6), mge (6), megújuló energia (6), tbsz (6), pénzügyminisztérium (6), vidék (6), signal (6), fagykár (6), szabályozás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), halálozás (6), köbe (6), egészségbiztosítási rendszer (6), thm (6), erste biztosító (6), otp nyugdíjpénztár (6), végtörlesztés (6), népesség (6), hálapénz (6), import (6), forint (6), időskor (6), szÉp-kártya (5), vállalati hitel (5), betegség (5), am best (5), black friday (5), eek (5), oktatás (5), átlagjövedelem (5), ipar (5), ausztria (5), ekb (5), mtÜ (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), bér (5), állampapír (5), szerződési jog (5), online kereskedelem (5), szegénység (5), kibertámadás (5), munkaerőköltség (5), lloyds (5), y generáció (5), újautó-eladás (5), mabiasz (5), ingatlanbiztosítás (5), részvény (5), vienna life biztosító (5), díjfizetés (5), lakásbérlés (5), időjárás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), gender direktíva (5), bankszámla (5), adójóváírás (5), gazdaság (5), rekord (5), elnök (5), használt autó (5), átlagéletkor (5), síbiztosítás (5), autómegosztás (5), kamat (5), újépítésű lakás (5), gyógyszer (5), budapest bank (5), válság (5), big data (5), iot (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), lakástakarékpénztár (5), fhb (5), értékpapírosítás (5), átlagkereset (5), nyugdíjrendszer (5), fogyasztási hitel (5), bankok (5), fundamenta (5), gvh (5), internet-használat (5), mesterséges intelligencia (5), robot (4), fogyasztói ár (4), 2017 (4), webáruház (4), felosztó-kirovó rendszer (4), atm (4), eladás (4), ey (4), törlesztőrészlet (4), várható élettartam (4), dízelautó (4), kerékpár (4), külkereskedelem (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), datahouse (4), atradius (4), gyógyturizmus (4), tállai andrás (4), csehország (4), kátyúkár (4), klímavédelem (4), szállodaépítés (4), kereset (4), jegybank (4), drón (4), férfiak (4), adóbevallás (4), gépjárműpiac (4), bankrendszer (4), cib (4), otp ingatlanpont (4), bdo (4), euro (4), minimálbér (4), támogatás (4), nfm (4), foglalkoztatás (4), átalakítás (4), háztartás (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), magán nyugdíjpénztár (4), díjemelkedés (4), biztosítók (4), jégkár (4), visa (4), iroda (4), green holiday (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna insurance group (4), betét (4), korrupció (4), befektetési alap (4), régió (4), ügyfélélmény (4), airbnb (4), áfa (4), lopás (4), aon (4), m&a (4), szlovákia (4), kárhányad (4), qbe (4), lakhatás (4), anyagköltségalapanyagár (4), birság (4), piaci részesedés (4), posta (4), végtörlesztésl (4), aon benfield (4), európa (4), magánkórház (4), imf (4), uber (4), insurance europe (4), jogsértés (4), ltp (4), kátyú (4), lakáscél (4), iais (4), húsvét (4), biztosításközvetítés (4), századvég (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), adókedvezmény (4), születés (4), egyesülés (4), lakáseladás (4), közúti baleset (4), acea (3), újautó-értékesítés (3), utazási iroda (3), ingatlan lakás (3), bevándorlás (3), biztonság (3), dróntörvény (3), psd2 (3), béren kívüli juttatás (3), bíróság (3), leépítés (3), világgazdaság (3), értékesítés (3), bérleti díjak (3), munkajövedelem (3), kárbejelentés (3), nyaraló (3), nem teljesítő hitel (3), hitelintézeti szemle (3), bruttó bér (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), it (3), bankbetét (3), zöld kártya (3), uniqa biztosító (3), posta biztosító (3), jármű (3), energiafogyasztás (3), kölcsön (3), automatizáció (3), munkabér (3), technológia (3), hitelállomány (3), mikrocenzus (3), pénztárak (3), létszámbővítés (3), ár (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), nak (3), carsharing (3), gépjárműpark (3), biztosítási díj (3), agglomeráció (3), nyugdíjas (3), n26 (3), euró (3), interjú (3), használtautó-eladás (3), új autó (3), egészség (3), használtautó-import (3), mobiltelefon (3), lakáhitel (3), online vásárlás (3), bankbiztosítás (3), mi (3), magyar lízingszövetség (3), kiadás (3), pénzügyi tudatosság (3), trenkwalder (3), blockchain (3), aig (3), forintárfolyam (3), újlakás (3), átutalás (3), magyar bankszövetség (3), autókereskedelem (3), k&h bank (3), felmondás (3), teszt (3), luxemburg (3), bankszektor (3), telenor (3), város (3), k&h biztos jövő index (3), lakossági fogyasztás (3), orfk (3), cig pannónia biztosító (3), termelés (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), viszontbiztosító (3), légi közlekedés (3), nfsz (3), álláskereső (3), kiadó lakás (3), hr (3), bizalmi index (3), felszámolás (3), bruttó átlagkereset (3), árfolyam (3), gyorsjelentés (3), szolvencia ii (3), gilyén ágnes (3), befektetési alapok (3), facebook (3), zurich (3), eub (3), elektromobilitás (3), biztosítási adó (3), fúzió (3), anglia (3), kerület (3), házasságkötés (3), földrengés (3), alulbiztosított (3), autóbiztosítás (3), kiskereskedelmi forgalom (3), szálloda (3), rezsi (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), adóhivatal (3), munka (3), eredmények (3), e-kereskedelem (3), revolut (3), kátyúbiztosítás (3), integráció (3), gépjármű asszisztencia (3), ryanair (3), amerika (3), cégmegszűnés (3), szállodaszövetség (3), ipsos (3), főváros (3), alapkamat (3), opten (3), ügyfélszolgálat (3), limra (3), karácsony (3), várólista (3), privátbank (3), blokklánc (3), külkereskedelmi többlet (3), információs technológia (3), kereskedelem (3), intrum justitia (3), blochamps capital (3), alapkezelő (3), készház (3), szigorítás (3), beszerzésimenedzser-index (3), felelősség (3), raktár (3), pénziránytű alapítvány (3), bevétel (3), vienna (3), szlovénia (3), oroszország (3), nagyváros (3), ingatlanértékesítés (3), feldolgozóipar (3), irodaház (3), robotizáció (3), időskori függőségi ráta (3), mtsz (3), aaa auto (3), pályázat (3), árfolyamgát (2), giro (2), deviza (2), aszály (2), átlagfizetés (2), adatkezelés (2), kiberbűnözés (2), tűzeset (2), who (2), feosz (2), németh dávid (2), webkereskedelem (2), fhb csoport (2), nettó átlagkereset (2), applikáció (2), nemzetgazdasági miniszter (2), közösségi iroda (2), astra (2), ipari termelői ár (2), egészsébiztosítás (2), utazásszervező (2), toyota (2), demográfia (2), terror (2), nyugdíj-biztosítás (2), fluktuáció (2), coface (2), védekezés (2), lakásfelújítás (2), szakszervezet (2), adat (2), lakásépítési boom (2), faktoring (2), díjnövekedés (2), omnibus (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), gyorskölcsön (2), informatikus (2), brókercég (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), davos (2), nyugdij (2), terrorfenyegetettség (2), bizalom (2), dublin (2), sharing economy (2), bosch (2), bűnözés (2), 2017-es év (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), bilk (2), táppénz (2), pos (2), kásler miklós (2), vízpart (2), bulgária (2), kálózdi tamás (2), élelmiszer (2), devizapiac (2), gdp-növekedés (2), tranzakciószám (2), autógyártás (2), magyar közgazdasági társaság (2), mkt (2), úti cél (2), etikus életbiztosítás (2), bankadó (2), pzu (2), cig emabit (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), intrum (2), alku (2), wizz air (2), mszÉsz (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), unsar (2), felfüggesztés (2), kgfb-díjak (2), ssc (2), deloitte magyarország (2), követelésvásárlás (2), biztosítási szakosztály (2), mkb bank (2), dimenzió egyesület (2), kínai biztosítási szektor (2), egyszerű bejelentés (2), pew research center (2), tesla (2), garantált bérminimum (2), cib bank (2), kiberkockázat (2), adóbevétel (2), előtakarékosság (2), waberer (2), bulinegyed (2), busz (2), bnp paribas cardif (2), irodapiac (2), lakásbérlet (2), tűzkár (2), mobilbank (2), helyettesítési ráta (2), zsarolóvírus (2), megélhetés (2), repülés (2), fogyasztói várakozás (2), versenyképesség (2), közlekedési baleset (2), neak (2), társadalombiztosítás (2), munkavállaló (2), életjáradék (2), autóbérlés (2), egészséggazdaság (2), fogyasztói árak (2), Évosz (2), abi (2), szerződéses feltétel (2), google (2), gazdaságkutató (2), cyber (2), capital economics (2), központi költségvetés (2), átlag jövedelem (2), Öposz (2), garzon (2), mentőcsomag (2), 2018 (2), ovb (2), konjunktúraindex (2), ingatlanárak (2), ifrs (2), eu-átlag (2), moodys investors service (2), nyugdíjas korúak (2), közösségi gazdaság (2), ingatlannethu (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), lakosság (2), augusztus 20 (2), közösségi közlekedés (2), szerződés (2), informatika (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), tranzakciós illeték (2), tesztpálya (2), kilátások (2), blokkchain (2), pioneer (2), kid (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), magyar közút (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), árfolyamváltozás (2), lakás-áfa (2), unió (2), baker tilly hungária (2), kelet-közép-európa (2), olasz (2), fizetőeszköz (2), proptech (2), úti célok (2), property technology (2), okos otthon (2), vodafone (2), áfa-csökkentés (2), árverés (2), agrár (2), piac (2), szolgáltatás (2), felkészülés (2), cotar (2), halálos gázolás (2), cselekvési terv (2), kapacitáshiány (2), népességcsökkenés (2), világgazdasági fórum (2), kormányprogram (2), kárérték (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), gazdasági válság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), átlagbér (2), szokások (2), gki konjunktúraindex (2), raiffeisen (2), erst&young (2), kereslet (2), fedezet (2), portfolio (2), használtautó-piac (2), gazdasági előrejelzés (2), közösségi finanszírozás (2), gazdasági elemzés (2), eljárás (2), erzsébet-utalvány (2), lakásterület (2), magyar orvosi kamara (2), lakástűz (2), munkáltató (2), üzemanyag-ár (2), leányvállalat (2), terrorizmus (2), keresetek (2), európai központi bank (2), gyógyvíz (2), gyógyfürdő (2), román (2), gránit bank (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), pénzpiac (2), választás (2), veszteség (2), app (2), költés (2), beutazás (2), egyetemisták (2), természeti károk (2), thomas hladky (2), social media (2), start-up (2), hotel (2), matolcsy (2), gyógyszeripar (2), biztositashu (2), okos szemüveg (2), szlovén biztosítási piac (2), pénzromlás (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), okos telefon (2), gépjármű-értékesítés (2), dimenzió (2), valuta (2), upc (2), vendégforgalom (2), Általános egészségbiztosító (2), negyedéves eredmény (2), clb (2), tesco (2), kampány (2), kh (2), terjeszkedés (2), robogó (2), tűzesetek (2), cégalapítás (2), biztos jövő index (2), london (2), közgyűlés (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), dimenzió biztosító (2), törvénymódosítás (2), sofőr (2), börtönbüntetés (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), díjak (2), határidők (2), büntetés (2), lakhatási költség (2), aegon magyarország (2), panellakás (2), lélekszám (2), fix kamatozású hitel (2), újlakás-ár (2), nagy-britannia (2), okosotthon (2), kánikula (2), vásárlóerő (2), díjnavigátor (2), eu-támogatás (2),  (2), törlesztés (2), üvegházhatás (2), életszínvonal (2), azenpenzemhu (2), ferma (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), ipari termelői árak (2), olaszország (2), garancia (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), éves jövedelem (2), adózás előtti eredmény (2), újlakás-építés (2), paypal (2), panaszkezelés (2), vállalkozás (2), eladósodás (2), Ász (2), versenytörvény (2), díjnet (2), sberbank (2), gki lakáspiaci index (2), domokos lászló (2), kifizetés (2), környezetvédelem (2), társasház (2), enet (2), vállalati hitelezés (2), marketing (2), india (2), belváros (2), vállalati betét (2), együttműködés (2), nit hungary (2), katasztrófavédelem (2), amazon (2), autópiac (2), háztartások vagyona (2), adózás (2), költségek (2), pénz7 (2), flotta (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), provident (2), költekezés (2), kiadások (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), teljesítmény (2), kockázati biztosítás (2), energiahatékonyság (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), piktogram (2), élelmiszerár (2), accenture (2), otthon centrum (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), költség (2), adós (2), khr (2), kártyahasználat (2), globális felmelegedés (2), green holidays (2), lehel gábor (2), háztartások (2), hornung Ágnes (2), ajándék (2), bűncselekmény (2), Államháztartás (2), felsőoktatás (2), gépjárműkár (2), tűz (2), jvsz (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), microsoft (2), develor (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), fejlődő országok (2), felújítás (2), eurózóna (2), home office (2), új építésű lakás (2), online számlázás (2), ilo (2), tatarozás (2), theresa may (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk