Minden nyolcadik munkavállaló kap magán-egészségbiztosítási juttatást a munkahelyén

 2017. december 29., péntek 9:00
A A
A 25-55 év közötti lakosság 12 százaléka kap jelenleg béren kívüli juttatásként egészségbiztosítást, miközben 59 százalékuk fontosnak tartja, hogy munkaadójuk ilyen biztosítást kössön számára - közölte az Union Biztosító az MTI-vel a legutóbbi kutatása alapján.

Az 1300 dolgozó megkérdezésével készült reprezentatív felmérés szerint míg 2012-ben az aktív korú lakosság 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, ez az arány idén már 57 százalék volt. Az érintettek egy év alatt átlagosan 57 ezer forintot fizettek ki a különféle szakorvosi rendelőkben. A magánegészségügyi szolgáltatások mainál szélesebb körű igénybe vételének az anyagiak jelentenek gátat. Ennek a problémának a megoldására ugyanakkor megfelelő eszköz lehet a magán-egészségbiztosítás - vélik a biztosító szakemberei.

A közlemény idézi Bóna Katalint, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatóját, aki szerint nagy a munkáltatók felelőssége abban, hogy a következő évre összeállított cafeteria-rendszerükben szerepeltetik-e ezt a juttatást. A meglévő egészségbiztosítási szerződések túlnyomó részét ugyanis munkahelyi juttatásként kötik. A kutatás adatai szerint tízből hat munkavállaló fontosnak tartja, hogy munkáltatója biztosítsa neki ezt a lehetőséget - tette hozzá.

A magán-egészségbiztosítások díja 2012 óta adó- és járulékmentes Magyarországon. Azóta ez a biztosítási forma jelentős térhódításba kezdett, az idei felmérés résztvevőinek 15 százaléka jelezte, hogy van ilyen biztosítása, szemben a 2012-ben mért, mindössze 7 százalékkal. Emellett a megkérdezettek 28 százaléka nyitott arra, hogy a magánorvosi alapszolgáltatásokat piaci egészségbiztosításon keresztül vegye igénybe, és ezért átlagosan havi 5-6 ezer forintos díjat maga is szívesen fizetne - közölte az Union.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Százból tizenkét autón decemberben is nyári abroncsok vannak egy felmérés szerint

Százból tizenkét autón még decemberben is nyári abroncsok vannak, és ennél is rosszabb...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (132), megtakarítás (106), kgfb (104), díjbevétel (99), öngondoskodás (97), nyugdíj (92), életbiztosítás (79), mabisz (77), fogyasztóvédelem (66), bank (63), katasztrófa (60), eu (57), generali (52), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (52), felmérés (51), ksh (50), gépjármű-biztosítás (48), kutatás (47), ingatlancom (46), elemzés (46), biztosítás (44), pszáf (44), utasbiztosítás (44), szolvencia (43), káresemény (43), hitelezés (41), lakásár (36), bírság (35), nem-életbiztosítás (34), lakáshitel (33), casco (32), swiss re (31), románia (30), baleseti adó (30), kockázat (29), munich re (28), egészségbiztosítás (28), felelősségbiztosítás (28), viharkár (28), építőipar (27), klímaváltozás (26), k&h (25), hitel (25), bankraciohu (25), növekedés (25), allianz (25), eurostat (23), gdp (23), reálhozam (23), brexit (23), nyereség (22), befektetés (22), union (21), egészségügy (21), ingatlan (20), aegon (20), természeti katasztrófa (20), lakásépítés (20), turizmus (20), groupama (20), konferencia (20), hitelminősítő (20), fintech (19), kína (19), kiberbiztonság (19), devizahitel (18), baleset (18), ngm (18), roland berger (18), eiopa (18), csalás (18), digitalizáció (17), vagyonbiztosítás (17), kkv (17), autó (16), pénzügyi szektor (16), infláció (16), munkanélküliség (16), balesetbiztosítás (16), felvásárlás (16), magánnyugdíj (16), uniqa (15), nyugdíjbiztosítás (15), cea (14), cig pannonia (14), fbamsz (14), ing (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), jelentés (14), genertel (13), innováció (13), tőkemegfelelés (13), ingatlanpiac (13), használtautó (13), gépjármű (13), stressz-teszt (12), usa (12), gépjármű biztosítás (12), gazdasági növekedés (12), telematika (12), profit (12), bankkártya (12), k&h biztosító (12), axa (12), alkusz (11), gki (11), nn (11), önvezető autó (11), tanulmány (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), groupama biztosító (11), kárigény (11), lakáspiac (11), hent (11), vig (11), előrejelzés (11), árvíz (11), cig pannónia (11), jövedelem (10), generali csoport (10), aviva (10), hurrikán (10), csok (10), villámkár (10), s&p (10), négyzetméterár (10), idegenforgalom (10), insurtech (10), nav (9), euroövezet (9), adó (9), moodys (9), netriskhu (9), kiberbűnűzés (9), deloitte (9), kiberbűnözők (9), otp bank (9), otp (9), oecd (9), union biztosító (9), hitelfelvétel (9), autóipar (8), pwc (8), mkb (8), pénztár (8), fejlesztés (8), erste (8), kórház (8), fogyasztás (8), kötvény (8), albérlet (8), bamosz (8), prognózis (8), verona (8), mobil (8), ügynök (8), nyugdíjpénztár (8), adósság (8), biztosítási piac (8), közvetítő (8), eredmény (8), alulbiztosítás (8), betörés (8), netrisk (8), kaszab attila (7), használt lakás (7), kötelező (7), vienna life (7), kpmg (7), készpénz (7), kár (7), vihar (7), kiberbiztosítás (7), lakás (7), lengyelország (7), ey magyarország (7), vagyon (7), fitch (7), cig (7), határidő (7), ingatlanár (7), startup (7), eset (7), államkötvény (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), idd (7), 4life direct (7), online (7), munkaerőpiac (7), budapest (7), gdpr (7), közlekedés (7), cafeteria (6), cafetéria (6), munkahely (6), közvetítés (6), unit-linked (6), bróker (6), hozam (6), nn biztosító (6), fagykár (6), állami támogatás (6), allianz hungária (6), fizetés (6), osztalék (6), lakástakarék (6), csőd (6), felügyelet (6), hannover re (6), hitelminősítés (6), végtörlesztés (6), megújuló energia (6), mezőgazdaság (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), adatvédelem (6), görögország (6), belföldi turizmus (6), munkaerőhiány (6), elektromos autó (6), export (6), lakossági megtakarítás (6), juttatás (6), agrárbiztosítás (6), kiskereskedelem (6), köbe (6), unicredit (6), big data (5), am best (5), áremelkedés (5), nyesz (5), új lakás (5), gfk (5), vienna life biztosító (5), gender direktíva (5), államadósság (5), szerződési jog (5), duna house (5), lakossági hitel (5), erste biztosító (5), ajánlás (5), fhb (5), mezőgazdasági biztosítás (5), ipari termelés (5), biztosítási szektor (5), mobilfizetés (5), otp nyugdíjpénztár (5), lízing (5), síbiztosítás (5), éghajlatváltozás (5), bér (5), ingatlanbiztosítás (5), válság (5), szabályozás (5), bankráció (5), logisztika (5), drágulás (5), személyi kölcsön (5), mastercard (5), signal (5), költségvetés (5), átlagjövedelem (5), összeolvadás (5), black friday (5), világbank (5), értékpapírosítás (5), insurance europe (4), uber (4), uniqa biztosító zrt (4), európai bizottság (4), bdo (4), kátyú (4), végtörlesztésl (4), hiány (4), századvég (4), atradius (4), iot (4), green holiday (4), húsvét (4), tbsz (4), családi ház (4), drón (4), nfm (4), mge (4), import (4), klímavédelem (4), varga mihály (4), pandurics anett (4), vienna insurance group (4), jégkár (4), magán egészségügyi ellátás (4), kedvezményes áfa (4), hálapénz (4), egészségügyi ellátás (4), kátyúkár (4), magyarország (4), tállai andrás (4), datahouse (4), mesterséges intelligencia (4), magán nyugdíjpénztár (4), okostelefon (4), külföldi munkavállalás (4), foglalkoztatottság (4), piaci részesedés (4), birság (4), állampapír (4), ügyfélélmény (4), posta (4), elnök (4), gyógyszer (4), betegség (4), m&a (4), oktatás (4), kártérítés (4), biztosításközvetítés (4), internet (4), németország (4), thm (4), aon (4), iais (4), adókedvezmény (4), aon benfield (4), díjfizetés (4), népességfogyás (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), qbe (4), önkéntes nyugdíjpénztár (4), lloyds (4), közúti baleset (4), egyesülés (4), részvény (4), kárhányad (4), biztosító (4), szlovákia (4), gvh (3), n26 (3), interjú (3), nyaralás (3), mabisz konferencia (3), ausztria (3), lakásárak (3), lakossági fogyasztás (3), y generáció (3), carsharing (3), zöld kártya (3), elektromobilitás (3), fogyasztási hitel (3), it (3), minimálbér (3), intrum justitia (3), zurich (3), autómegosztás (3), népesség (3), magánkórház (3), online vásárlás (3), leépítés (3), biztosítási díj (3), európai unió (3), budapest bank (3), befektetési alapok (3), díjemelkedés (3), mtÜ (3), viszontbiztosító (3), államháztartás (3), létszámbővítés (3), alapkezelő (3), pénziránytű alapítvány (3), újlakás-építési piac (3), anglia (3), forint (3), eredmények (3), aaa auto (3), orvoshiány (3), kibertámadás (3), eladás (3), limra (3), átlagéletkor (3), kátyúbiztosítás (3), fundamenta (3), pályázat (3), gépjárműpark (3), cp contact (3), k&h bank (3), bankszámla (3), psd2 (3), gyógyturizmus (3), uniqa biztosító (3), robot (3), hosszú hétvége (3), adóbevallás (3), cib (3), veronai buszbaleset (3), alulbiztosított (3), dízelautó (3), orfk (3), munkaerő (3), korrupció (3), lakástakarékpénztár (3), díj (3), gilyén ágnes (3), integráció (3), államháztartási hiány (3), muisz (3), jelzáloghitel (3), k&h biztos jövő index (3), lakásvásárlás (3), bruttó átlagkereset (3), jogsértés (3), nak (3), bíróság (3), hitelintézeti szemle (3), mikrobiztosítás (3), 2017 (3), háztartás (3), cig pannónia biztosító (3), imf (3), trenkwalder (3), szállodaépítés (3), teszt (3), magyar bankszövetség (3), nemzetgazdasági minisztérium (3), lakáhitel (3), erste bank (3), kiadás (3), használtautó-import (3), telenor (3), mi (3), újautó-értékesítés (3), dróntörvény (3), lakáseladás (3), használt autó (3), munkajövedelem (3), bankrendszer (3), karácsony (3), egészségpénztár (3), revolut (3), facebook (3), webáruház (3), ingatlanértékesítés (3), újautó-eladás (3), bankbiztosítás (3), blokklánc (3), jármű (3), szÉp-kártya (3), amerika (3), munkabér (3), értékesítés (3), törlesztőrészlet (3), hr (3), átlagkereset (3), autóeladás (3), vienna (3), online kereskedelem (3), szolvencia ii (3), utazás (3), biztonság (3), litvánia (2), deficit (2), kid (2), előzetes adatok 2017 (2), bizalom (2), leányvállalatok (2), adatkezelés (2), bankbetét (2), régiós növekedés (2), díjnövekedés (2), táppénz (2), atm (2), bankfiók (2), ipar (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), agglomeráció (2), mobiltelefon (2), világgazdaság (2), unió (2), nfsz (2), bulinegyed (2), éves jövedelem (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), lakástűz (2), üvegházhatás (2), társadalombiztosítás (2), blokkchain (2), biztosítótársaság (2), álláskereső (2), olasz (2), hitelállomány (2), mentőcsomag (2), járműbiztosítás (2), who (2), acea (2), informatika (2), magyar lízingszövetség (2), panaszkezelés (2), nemzetgazdasági miniszter (2), generali-providencia (2), németh dávid (2), bnp paribas cardif biztosító (2), fhb csoport (2), nagyváros (2), környezetvédelem (2), biztosítás és kockázat (2), pew research center (2), flottabiztosítás (2), ipari termelői ár (2), magyar nemzeti bank (2), magyar közút (2), ey (2), kiberbűnözés (2), mkb bank (2), ilo (2), cselekvési terv (2), accenture (2), gki konjunktúraindex (2), kínai biztosítási szektor (2), európa (2), gyorshajtás (2), pénz7 (2), terrorfenyegetettség (2), ukrajna (2), jegybank (2), világgazdasági fórum (2), szerződés (2), időjárás (2), lakásépítési boom (2), ovb (2), ajándék (2), régió (2), alapkamat (2), kárérték (2), portfoliohu konferencia (2), foglalkoztatás (2), újlakás-építés (2), versenytörvény (2), lopás (2), euróövezet (2), eu-támogatás (2), vállalkozás (2), microsoft (2), capital economics (2), szegénység (2), felszámolás (2), beutazás (2), blockchain (2), újlakás-ár (2), piktogram (2), tőzsde (2), életjáradék (2), autóbérlés (2), társasház (2), halálos gázolás (2), davos (2), áfa (2), gépjármű-értékesítés (2), törlesztés (2), forgalom (2), luxemburg (2), dublin (2), fedezet (2), nettó átlagkereset (2), theresa may (2), airbnb (2), kerékpár (2), külkereskedelmi többlet (2), nit hungary (2), átlag jövedelem (2), start-up (2), olaszország (2), pzu (2), ekb (2), aig (2), hitelkártya (2), paypal (2), kamat (2), zsarolóvírus (2), statisztika (2), bűncselekmény (2), unsar (2), egészsébiztosítás (2), waberer (2), ltp (2), robotizáció (2), eladósodás (2), gazdaság (2), 2017-es év (2), deviza (2), magyar utazási irodák szövetsége (2), közösségi finanszírozás (2), 2018 (2), támogatás (2), gdp-növekedés (2), nyugdíj-biztosítás (2), rekord (2), változó kamatozás (2), flotta (2), árfolyam (2), dimenzió biztosító (2), kiskereskedelmi forgalom (2), fúzió (2), román (2), készház (2), eu-átlag (2), adójóváírás (2), vállalati hitel (2), dimenzió (2), euro (2), ügyfélszolgálat (2), aegon magyarország (2), díjnavigátor (2), fogyasztóvédelmi index (2), betét (2), ipsos (2), bdo magyarország (2), coface (2), terror (2),  (2), vásárlás (2), díjak (2), szigorítás (2), e-kereskedelem (2), határidők (2), biztos jövő index (2), clb (2), ingatlannethu (2), fogyasztói ár (2), választás (2), toyota (2), energiafelhasználás (2), kiadások (2), horvátország (2), webkereskedelem (2), deloitte magyarország (2), bevándorlás (2), kölcsön (2), omnibus (2), autópiac (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), marketing (2), gyógyszeripar (2), gépjárműpiac (2), külkereskedelem (2), biztositashu (2), etikus életbiztosítás (2), szerződéses feltétel (2), garancia (2), termelés (2), földrengés (2), mobiltárca (2), cig emabit (2), technológia (2), központi költségvetés (2), közgyűlés (2), bnp paribas cardif (2), anyagköltségalapanyagár (2), munkaerőköltség (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), zöld energia (2), energiahatékonyság (2), social media (2), thomas hladky (2), windisch lászló (2), vállalati hitelezés (2), eub (2), bankszektor (2), várható élettartam (2), kormányprogram (2), egészség (2), dimenzió egyesület (2), posta biztosító (2), pioneer (2), finanszírozás (2), astra (2), önvezető autók (2), házasságkötés (2), miniszterelnökség (2), vásárlóerő (2), green holidays (2), agrár (2), kampány (2), mkb-pannónia (2), felsőoktatás (2), cotar (2), okos telefon (2), tesla (2), ferma (2), egyszerű bejelentés (2), cyber (2), okos szemüveg (2), szolgáltatás (2), piac (2), eljárás (2), bizalmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), használtautó-eladás (2), gyorsjelentés (2), baker tilly hungária (2), abi (2), közlekedési baleset (2), automatizáció (2), develor (2), árfolyamgát (2), home office (2), tűzkár (2), enet (2), gépjárműkár (2), upc (2), oroszország (2), vodafone (2), áfa-csökkentés (2), kárbejelentés (2), bérleti díj (2), tűzesetek (2), úti cél (2), fejlődő országok (2), kh (2), élelmiszer (2), Általános egészségbiztosító (2), halálozás (2), helyettesítési ráta (2), életszínvonal (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk