Rendkívüli változások vannak a magyar magánegészségügyben

 2017. október 10., kedd 10:00
A A
Jászkuti Bertalan, a Heal Partners alapító-ügyvezetőjének "Nézzük a cégeket! - A hazai magánegészségügyi szolgáltatók helyzete és kilátásai regionális összefüggésben" című előadásával vette kezdetét a Portfolio Private Health Forum 2017 című konferenciája. Jászkuti Bertalan szerint három szinten vannak rendkívüli változások a hazai magánegészségügyben. Ezt követően Adrian Stroilescu, a romániai Regina Maria korábbi cégvezetője és igazgatósági tagja mutatott be egy sikeres példát a régióból. (Portfolio.hu)

Három szinten figyelhetők meg rendkívüli változások a magyar magánegészségügyben:

  • Tulajdonosi szinten sok változás történt, inkább az a trend, hogy újabb és újabb befektetők látnak fantáziát ebben a szektorban.
  • Beruházási intenzitás: korábban járóbetegellátások, magánrendelők esetében láttunk beruházásokat, kivétel volt a Telki kórház. Ez most változik, fekvőbeteg kapacitásokba ömlik a tőke, meglévő nagy szereplők is öntik a pénzt, bővítik a kapacitásukat.
  • Együttműködés a magáncégek között, egységes minőségi szempontok. Egyes cégek egyes projektekre összeállnak (Főnix-Med, GE és Affidea együttműködését említette meg példaként).

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), usa (11), axa (11), fintech (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), ingatlan (9), egészségügy (9), ksh (9), nn (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), adatvédelem (5), gdpr (5), jövedelem (5), bróker (5), netrisk (5), csőd (5), századvég (4), mastercard (4), elnök (4), lengyelország (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), insurance europe (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakástakarék (4), m&a (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), uniqa biztosító zrt (4), összeolvadás (4), nn biztosító (4), államadósság (4), unicredit (4), startup (4), qbe (4), aon (4), közúti baleset (4), iais (4), lloyds (4), válság (4), profit (4), aon benfield (4), vienna insurance group (4), éghajlatváltozás (4), kárhányad (4), integráció (3), aaa auto (3), oktatás (3), mesterséges intelligencia (3), betegség (3), ingatlanbiztosítás (3), black friday (3), k&h bank (3), lízing (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), szolvencia ii (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), elektromobilitás (3), nav (3), nfm (3), kár (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), fhb (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), adókedvezmény (3), zöld kártya (3), thomas hladky (2), windisch lászló (2), kerékpár (2), dimenzió egyesület (2), mobilfizetés (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), unió (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), biztosítótársaság (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), biztosítási díj (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), interjú (2), leépítés (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), ingatlanpiac (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), bankráció (2), abi (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), technológia (2), unsar (2), ferma (2), kiberbűnözés (2), thm (2), európa (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), kölcsön (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
XIV. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás - FBAMSZ
Időpont:
2017.10.01 - 2017.10.03
Helyszín:
Hotel Azúr, Siófok
további információk