27,2 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene júniusban

 2017. augusztus 10., csütörtök 10:00
A A
Júniusban az építőipari termelés volumene 27,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist, az épületek építéséé 26,1, az egyéb építményeké 29,6 százalékkal emelkedett - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MTI-vel.

Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése 1,1 százalékkal nőtt a júniusban a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján. Az év első fél évében az építőipari termelés volumene 27,0 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A két építményfőcsoport közül az épületek építésének növekedése júniusban is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben a sportlétesítmények és oktatási épületek építésének eredménye. Az egyéb építmények esetében a termelés az út- és vasútépítési munkák miatt bővült - közölte a KSH.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építésének termelése 17,8, az egyéb építményeké 29,1, a speciális szaképítésé 33,4 százalékkal nőtt. A megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 39,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 26,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 47,9 százalékkal. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés útépítésekre, illetve vasútfejlesztésre kötött szerződések eredménye.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene június végén 94,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 41,0, az egyéb építményeké 126,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A második negyedévben az építőipar termelői árai 4,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építésénél 2,6, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 4,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévinél az építőipar árai 1,4 százalékkal magasabbak voltak.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

K&H: több, mint 300 kárbejelentést hozott a vasárnapi vihar

A vasárnapi heves zivatarok, melyek több településen jégesővel érkeztek, és az erős...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (73), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), casco (23), kutatás (23), reálhozam (23), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), eiopa (18), befektetés (18), devizahitel (18), union (18), allianz (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), csalás (17), roland berger (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), balesetbiztosítás (15), autó (15), nyereség (15), felvásárlás (14), aegon (14), cea (14), kkv (14), jelentés (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), kína (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), uniqa (12), ngm (12), használtautó (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), genertel (12), stressz-teszt (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), k&h biztosító (11), kárigény (11), ingatlan (11), telematika (11), usa (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), baleset (11), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), kiberbűnűzés (9), ksh (9), generali csoport (9), kiberbűnözők (9), vig (9), egészségügy (9), otp bank (9), árvíz (9), nn (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), bamosz (8), verona (8), közvetítő (8), cig pannónia (8), betörés (8), kötvény (8), hurrikán (8), netriskhu (8), moodys (8), 4life direct (7), lakás (7), vihar (7), otp (7), insurtech (7), akvizíció (7), erste (7), pwc (7), pénztár (7), innováció (7), fitch (7), kiberbiztosítás (7), kaszab attila (7), mkb (7), digitalizáció (7), eset (7), eredmény (7), gdp (7), ey magyarország (7), adósság (7), autóipar (7), ügynök (7), buszbaleset (7), unit-linked (6), közvetítés (6), fejlesztés (6), hannover re (6), adó (6), köbe (6), görögország (6), fagykár (6), munkahely (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), deloitte (6), végtörlesztés (6), kpmg (6), hitelminősítés (6), allianz hungária (6), államkötvény (6), felügyelet (6), big data (5), jövedelem (5), gdpr (5), értékpapírosítás (5), union biztosító (5), tanulmány (5), online (5), netrisk (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), vagyon (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), adatvédelem (5), csőd (5), szerződési jog (5), bróker (5), építőipar (5), lakáspiac (5), am best (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), birság (4), összeolvadás (4), államadósság (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna life biztosító (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), iot (4), határidő (4), lakástakarék (4), vienna insurance group (4), közúti baleset (4), századvég (4), bdo (4), qbe (4), insurance europe (4), csok (4), m&a (4), iais (4), nn biztosító (4), aon benfield (4), kárhányad (4), unicredit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), startup (4), ingatlanpiac (4), profit (4), mastercard (4), lengyelország (4), signal (4), posta (4), elnök (4), aon (4), éghajlatváltozás (4), lloyds (4), válság (4), lakáhitel (3), biztonság (3), integráció (3), betegség (3), k&h biztos jövő index (3), ingatlanbiztosítás (3), nyugdíjpénztár (3), blokklánc (3), kötelező (3), gki (3), elektromobilitás (3), zöld kártya (3), alapkezelő (3), atradius (3), mesterséges intelligencia (3), bankkártya (3), lízing (3), drón (3), nav (3), nfm (3), szolvencia ii (3), szlovákia (3), k&h bank (3), jármű (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cafeteria (3), kár (3), oktatás (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), trenkwalder (3), vienna (3), cig pannónia biztosító (3), foglalkoztatottság (3), black friday (3), nak (3), limra (3), magyarország (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), adókedvezmény (3), biztosító (3), oecd (3), gyógyszer (3), albérlet (3), viszontbiztosító (3), díjfizetés (3), internet (3), nyaralás (3), hitelintézeti szemle (3), alulbiztosított (3), befektetési alapok (3), mi (3), létszámbővítés (3), mabisz konferencia (3), fhb (3), síbiztosítás (3), amerika (3), aaa auto (3), pénziránytű alapítvány (3), budapest bank (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), agrár (2), cotar (2), microsoft (2), jégkár (2), bnp paribas cardif biztosító (2), social media (2), piac (2), fenntarthatóság (2), uber (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), thomas hladky (2), munkaerő (2), ügyfélszolgálat (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), dimenzió egyesület (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), portfoliohu konferencia (2), n26 (2), eljárás (2), olasz (2), windisch lászló (2), járműbiztosítás (2), blokkchain (2), fogyasztóvédelmi index (2), önvezető autók (2), ingatlannethu (2), biztosítási piac (2), anglia (2), dróntörvény (2), földrengés (2), baker tilly hungária (2), deloitte magyarország (2), idd (2), automatizáció (2), unió (2), román (2), veronai buszbaleset (2), környezettudatosság (2), paypal (2), airbnb (2), aig (2), rekord (2), határidők (2), gyorsjelentés (2), bankszektor (2), pénz7 (2), világbank (2), abi (2), cyber (2), it (2), informatika (2), who (2), interjú (2), astra (2), fizetés (2), muisz (2), drágulás (2), accenture (2), terror (2), kerékpár (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), árfolyamgát (2), terrorfenyegetettség (2), magyar bankszövetség (2), mentőcsomag (2), németország (2), szabályozás (2), lopás (2), eurostat (2), díj (2), kampány (2), ajánlás (2), gazdaság (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), tűzesetek (2), alapkamat (2), bizalom (2), biztosításközvetítés (2), mobilfizetés (2), bíróság (2), clb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), unsar (2), pzu (2), európa (2), kiberbűnözés (2), ausztria (2), infláció (2), gyorshajtás (2), korrupció (2), ukrajna (2), facebook (2), atm (2), olaszország (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), bűncselekmény (2), hr (2), luxemburg (2), ey (2), értékesítés (2), dublin (2), biztosítás és kockázat (2), vállalkozás (2), fejlődő országok (2), ovb (2), eub (2), zsarolóvírus (2), thm (2), dimenzió biztosító (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), marketing (2), garancia (2), bankráció (2), pandurics anett (2), biztosítási díj (2), omnibus (2), technológia (2), kölcsön (2), fhb csoport (2), biztosítótársaság (2), leépítés (2), díjnavigátor (2), ferma (2), cig (2), zurich (2), blockchain (2), 2017 (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk