A monetáris tanács egyhangúlag szavazott az alapkamat tartására

 2016. július 6., szerda 17:12
A A
A monetáris tanács minden jelenlévő tagja támogatta a júniusi kamatdöntő ülésen az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását - derült ki a jegybank június 21-i kamatdöntő ülésének rövidített, szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből - írja az MTI.

A 0,90 százalékos alapkamat tartása mellett szavazott Báger Gusztáv, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc, Kocziszky György, Matolcsy György, Nagy Márton, Pleschinger Gyula és Windisch László.

A jegyzőkönyvben kiemelik: a monetáris tanács megítélése szerint az év eleji átmeneti lassulást követően újra élénkül a magyar gazdaság. A gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, az infláció tartósan elmarad a jegybanki inflációs céltól.

A magyarországi reálgazdasági környezet dezinflációs hatása előretekintve fokozatosan csökken. 2016 májusában az éves infláció és a maginfláció is csökkent az előző hónaphoz képest. Az alapfolyamatot jellemző mutatók továbbra is mérsékelt inflációs környezetet jeleznek. A tartósan alacsony globális infláció visszafogja a hazai fogyasztói árak emelkedésének ütemét. Az inflációs várakozások historikusan alacsony szinten tartózkodnak. A nemzetgazdaságban fizetett bérek növekedési üteme tovább gyorsult, ami az élénkülő lakossági fogyasztáson keresztül a maginfláció fokozatos emelkedése irányába hat. Az infláció az előrejelzési időszakban elmarad a 3 százalékos céltól, és csak 2018 első felében ér annak közelébe- közölték.

2016 első negyedévében éves összevetésben visszafogottan bővült a magyar gazdaság kibocsátása. A GDP az előző negyedévhez képest csökkent, amelyben erős egyedi, átmeneti hatások játszottak szerepet. Az uniós források elmúlt éveknél alacsonyabb lehívása erőteljesen fékezte az építőipari kibocsátást, míg az ipari termelést időszakos gyárleállások fogták vissza. Az ipari termelés volumenében áprilisban már korrekció következett be, a termelés ismét emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom áprilisban tovább bővült. A háztartások fogyasztásának további élénkülése várható a következő negyedévekben. A munkaerő iránti kereslet erős maradt, így a munkanélküliségi ráta áprilisban is alacsonyan alakult.

A jegybank szerint az idei gazdasági növekedés időbeli alakulását kettősség jellemzi. Az év eleji átmeneti mérsékelt dinamikát követően a növekedés várhatóan érdemben erősödik. Az egyedi hatások kifutása, valamint a jegybanki és a kormányzati növekedésösztönző intézkedések egyaránt a gazdasági növekedés újbóli élénkülését eredményezik. A monetáris tanács júniusban a növekedési hitelprogram keretének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött a gazdasági növekedés további támogatása érdekében. A növekedéstámogató program, a lakásépítések bővülése, valamint az EU-s források ütemesebb lehívása összességében elérhetővé teszik a 3 százalék körüli növekedési ütem fennmaradását.

Az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban változékony hangulat jellemezte a nemzetközi pénzpiacokat, amit főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások, a fejlett országok vegyes makrogazdasági adatai, a Egyesült Királyság európai uniós tagsága körüli bizonytalanság és az olajpiaci hírek befolyásoltak. A hazai hosszú lejáratú állampapírok hozamai nem változtak érdemben az előző kamatdöntés óta. A magas külső finanszírozási képesség és az emiatt csökkenő külső adósságállomány tartósan mérsékli a magyar gazdaság sérülékenységét. A tanács értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság változatlanul körültekintő monetáris politikát indokol.

A jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az alapkamat aktuális szintje és a laza monetáris kondíciók tartós fenntartása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. Ha monetáris tanács a jövőben szükségesnek ítéli, nemhagyományos eszközök alkalmazása mellett is dönthet - olvasható a jegybank rövidített jegyzőkönyvében.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (166), megtakarítás (112), kgfb (106), öngondoskodás (103), nyugdíj (102), díjbevétel (99), életbiztosítás (82), mabisz (81), bank (77), eu (74), fogyasztóvédelem (70), ksh (67), felmérés (62), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (55), viszontbiztosítás (53), utasbiztosítás (50), biztosítás (50), ingatlan (49), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (47), ingatlancom (46), pszáf (44), lakáshitel (44), bírság (44), káresemény (44), szolvencia (43), hitelezés (41), lakásár (39), eurostat (36), nem-életbiztosítás (35), hitel (35), növekedés (34), baleseti adó (32), gdp (32), casco (32), építőipar (32), románia (31), swiss re (31), kockázat (30), egészségügy (30), viharkár (30), egészségbiztosítás (29), turizmus (29), k&h (29), munich re (29), felelősségbiztosítás (28), befektetés (27), klímaváltozás (27), allianz (27), nyereség (26), lakásépítés (25), bankraciohu (25), digitalizáció (24), lakáspiac (24), aegon (24), reálhozam (23), brexit (23), munkanélküliség (22), groupama (22), nyugdíjbiztosítás (21), union (21), hitelminősítő (21), lakás (21), ingatlanpiac (21), fintech (21), ngm (21), természeti katasztrófa (20), kína (20), kkv (20), konferencia (20), infláció (19), kiberbiztonság (19), eiopa (18), csalás (18), roland berger (18), baleset (18), devizahitel (18), bankkártya (17), felvásárlás (17), vagyonbiztosítás (17), négyzetméterár (17), autó (17), uniqa (16), balesetbiztosítás (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), profit (16), jelentés (16), innováció (15), gki (15), hitelfelvétel (15), ing (15), cig pannonia (14), vig (14), gépjármű (14), eb (14), fbamsz (14), cea (14), budapest (14), usa (14), nem-élet biztosítás (14), tőkemegfelelés (13), genertel (13), használtautó (13), gazdasági növekedés (13), fogyasztás (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), k&h biztosító (12), új lakás (12), cig pannónia (12), startup (12), önvezető autó (12), előrejelzés (12), otp (12), tanulmány (12), telematika (12), nn (12), insurtech (12), axa (12), árvíz (12), nav (12), jövedelem (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), finanszírozás (11), euroövezet (11), hent (11), groupama biztosító (11), adó (11), magyarország (11), hamisítás (11), kárigény (11), alkusz (11), csok (11), union biztosító (11), idegenforgalom (10), állami támogatás (10), erste (10), magyar nemzeti bank (10), generali csoport (10), netriskhu (10), albérlet (10), lakástakarék (10), deloitte (10), kár (10), fizetés (10), munkaerőhiány (10), hurrikán (10), oecd (10), moodys (10), villámkár (10), s&p (10), nyugdíjpénztár (10), aviva (10), statisztika (9), ingatlanár (9), személyi kölcsön (9), fejlesztés (9), magán egészségügyi ellátás (9), lakossági hitel (9), online (9), egészségügyi ellátás (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), elektromos autó (9), munkaerőpiac (9), vihar (9), netrisk (9), varga mihály (9), otp bank (9), bamosz (9), mkb (9), nyesz (9), prognózis (9), kórház (8), biztosítási piac (8), gdpr (8), készpénz (8), kiberbiztosítás (8), lengyelország (8), költségvetés (8), pwc (8), európai unió (8), betörés (8), logisztika (8), export (8), kötvény (8), vagyon (8), verona (8), államadósság (8), kiskereskedelem (8), pénztár (8), világbank (8), határidő (8), internet (8), eredmény (8), ügynök (8), adósság (8), áremelkedés (8), cafeteria (8), családi ház (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), kötelező (8), közvetítő (8), hozam (8), díj (7), közlekedés (7), nyugdíjaskor (7), vienna life (7), akvizíció (7), fitch (7), 4life direct (7), makrogazdaság (7), használt lakás (7), buszbaleset (7), unicredit (7), kaszab attila (7), idd (7), cig (7), ey magyarország (7), eset (7), mezőgazdasági biztosítás (7), államkötvény (7), lakossági megtakarítás (7), kpmg (7), köbe (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), thm (6), nn biztosító (6), cafetéria (6), belföldi turizmus (6), erste bank (6), utazás (6), végtörlesztés (6), duna house (6), unit-linked (6), csőd (6), változó kamatozás (6), adatvédelem (6), muisz (6), allianz hungária (6), kedvezményes áfa (6), fagykár (6), erste biztosító (6), osztalék (6), bróker (6), összeolvadás (6), európai bizottság (6), egészségpénztár (6), agrárbiztosítás (6), mobilfizetés (6), otp nyugdíjpénztár (6), lakásvásárlás (6), államháztartási hiány (6), hálapénz (6), közvetítés (6), újlakás-építési piac (6), időskor (6), hitelminősítés (6), import (6), pandurics anett (6), hannover re (6), juttatás (6), hiány (6), vizsgálat (6), mezőgazdaság (6), bankráció (6), euróövezet (6), görögország (6), tbsz (6), megújuló energia (6), drágulás (6), nők (6), okostelefon (6), lízing (6), felügyelet (6), munkahely (6), fix kamatozás (5), nyaralás (5), átlagjövedelem (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), signal (5), horvátország (5), black friday (5), autóeladás (5), big data (5), fogyasztási hitel (5), munkaerőköltség (5), egészségbiztosítási rendszer (5), részvény (5), díjfizetés (5), mesterséges intelligencia (5), éghajlatváltozás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), síbiztosítás (5), mastercard (5), válság (5), forgalom (5), vienna life biztosító (5), bankszámla (5), lakásárak (5), gender direktíva (5), gfk (5), államháztartás (5), jelzáloghitel (5), ingatlanbiztosítás (5), szerződési jog (5), ipari termelés (5), eek (5), bér (5), mabiasz (5), gyógyszer (5), am best (5), állampapír (5), vidék (5), németország (5), szabályozás (5), mge (5), biztosítási szektor (5), ekb (5), elnök (5), adójóváírás (5), ajánlás (5), fundamenta (5), értékpapírosítás (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), lloyds (5), mtÜ (4), ügyfélélmény (4), otthon (4), újautó-eladás (4), internet-használat (4), törlesztőrészlet (4), háztartás (4), újépítésű lakás (4), díjemelkedés (4), elöregedés (4), vienna insurance group (4), kibertámadás (4), lakástakarékpénztár (4), online kereskedelem (4), szállodaépítés (4), befektetési alap (4), veronai buszbaleset (4), hosszú hétvége (4), adóbevallás (4), munkaerő (4), fogyasztóbarát lakáshitel (4), szegénység (4), tőzsde (4), atradius (4), robot (4), korrupció (4), bdo (4), dízelautó (4), orvoshiány (4), magán nyugdíjpénztár (4), euro (4), forint (4), várható élettartam (4), minimálbér (4), green holiday (4), uniqa biztosító zrt (4), tállai andrás (4), külföldi munkavállalás (4), húsvét (4), jegybank (4), lakáseladás (4), nyugdíjrendszer (4), nfm (4), jégkár (4), drón (4), külkereskedelem (4), hitelkártya (4), vállalatok (4), népesség (4), gvh (4), anyagköltségalapanyagár (4), datahouse (4), használt autó (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), bérleti díj (4), kátyúkár (4), átlagkereset (4), klímavédelem (4), 2017 (4), eladás (4), magánkórház (4), vásárlás (4), népességfogyás (4), bankrendszer (4), halálozás (4), aon benfield (4), egyesülés (4), oktatás (4), közúti baleset (4), kárhányad (4), iot (4), végtörlesztésl (4), betegség (4), biztosító (4), foglalkoztatottság (4), kártérítés (4), régió (4), qbe (4), m&a (4), y generáció (4), posta (4), iais (4), piaci részesedés (4), airbnb (4), biztosításközvetítés (4), insurance europe (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), aon (4), szlovákia (4), uber (4), birság (4), adókedvezmény (4), századvég (4), ausztria (4), jogsértés (4), kátyú (4), dróntörvény (3), viszontbiztosító (3), hitelintézeti szemle (3), szlovénia (3), online vásárlás (3), gazdaság (3), ey (3), budapest bank (3), fogyasztói ár (3), támogatás (3), elektromobilitás (3), kereset (3), gyorsjelentés (3), aaa auto (3), főváros (3), bankszektor (3), alapkezelő (3), limra (3), gépjárműpark (3), interjú (3), pénzügyi tudatosság (3), jármű (3), átlagéletkor (3), pénziránytű alapítvány (3), munkabér (3), házasságkötés (3), karácsony (3), n26 (3), bankok (3), kiskereskedelmi forgalom (3), nagyváros (3), biztonság (3), intrum justitia (3), álláskereső (3), nfsz (3), munkajövedelem (3), fúzió (3), biztosítási díj (3), felszámolás (3), k&h bank (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), psd2 (3), blockchain (3), férfiak (3), magyar bankszövetség (3), cib (3), hr (3), áfa (3), alulbiztosított (3), mikrocenzus (3), város (3), luxemburg (3), bankbiztosítás (3), szolvencia ii (3), balaton (3), aig (3), cp contact (3), kerékpár (3), atm (3), magyar lízingszövetség (3), facebook (3), uniqa biztosító (3), teszt (3), foglalkoztatás (3), k&h biztos jövő index (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), technológia (3), cig pannónia biztosító (3), bruttó bér (3), létszámbővítés (3), ipar (3), befektetési alapok (3), értékesítés (3), leépítés (3), nak (3), lakossági fogyasztás (3), deficit (3), bevétel (3), zöld kártya (3), digitális gazdaság (3), lakáhitel (3), pályázat (3), trenkwalder (3), lakásbérlés (3), mi (3), eub (3), telenor (3), bérleti díjak (3), kiadó lakás (3), zurich (3), vállalati hitel (3), kamat (3), földrengés (3), külkereskedelmi többlet (3), bizalmi index (3), felosztó-kirovó rendszer (3), átutalás (3), blokklánc (3), integráció (3), szigorítás (3), anglia (3), eredmények (3), imf (3), bankbetét (3), carsharing (3), csehország (3), kátyúbiztosítás (3), visa (3), autómegosztás (3), ltp (3), agglomeráció (3), újautó-értékesítés (3), acea (3), biztosítási adó (3), mikrobiztosítás (3), e-kereskedelem (3), rekord (3), webáruház (3), gyógyturizmus (3), bíróság (3), revolut (3), bruttó átlagkereset (3), külföldi utazás (3), használtautó-import (3), kiadás (3), európa (3), mabisz konferencia (3), nem teljesítő hitel (3), amerika (3), it (3), utazási iroda (3), vienna (3), ipsos (3), betét (3), ingatlanértékesítés (3), lakáscél (3), waberer (2), raktár (2), zsarolóvírus (2), utazásszervező (2), automatizáció (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), cib bank (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), tesla (2), kgfb-díjak (2), property technology (2), eu-támogatás (2), megélhetés (2), capital economics (2), nit hungary (2), védekezés (2), autópiac (2), terrorfenyegetettség (2), vállalati hitelezés (2), felsőoktatás (2), robotizáció (2), béren kívüli juttatás (2), ipari termelői ár (2), szállodaszövetség (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), 2017-es év (2), autókereskedelem (2), közösségi iroda (2), blochamps capital (2), életjáradék (2), szerződés (2), ovb (2), nyugdíjas (2), autóbérlés (2), lakásépítési boom (2), demográfia (2), kölcsön (2), beutazás (2), lopás (2), pzu (2), piktogram (2), tűzkár (2), németh dávid (2), panaszkezelés (2), fhb csoport (2), termelés (2), who (2), generali-providencia (2), kiberbűnözés (2), táppénz (2), új építésű lakás (2), fogyasztói árak (2), alapkamat (2), közösségi finanszírozás (2), ferma (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), gépjárműkár (2), giro (2), flottabiztosítás (2), erst&young (2), kártyahasználat (2), dublin (2), negyedéves eredmény (2), nyaraló (2), olaszország (2), költekezés (2), kiadások (2), zöld energia (2), energiahatékonyság (2), adatkezelés (2), mobiltelefon (2), bosch (2), energiafelhasználás (2), irodaház (2), kárbejelentés (2), bnp paribas cardif (2), versenyképesség (2), díjnet (2), cig emabit (2), sharing economy (2), bizalom (2), kilátások (2), energiafogyasztás (2), árverés (2), garancia (2), marketing (2), posta biztosító (2), dimenzió egyesület (2), környezetvédelem (2), unsar (2), eladósodás (2), törlesztés (2), 2018 (2), cselekvési terv (2), ingatlannethu (2), díjnavigátor (2), bdo magyarország (2), fogyasztóvédelmi index (2), ifrs (2), moodys investors service (2), flotta (2), etikus életbiztosítás (2), ssc (2), deloitte magyarország (2), szép-kártya (2), mobiltárca (2), belváros (2), átlag jövedelem (2), mentőcsomag (2), fedezet (2), ajándék (2), provident (2), home office (2), árfolyamgát (2), ilo (2), használtautó-eladás (2), davos (2), világgazdaság (2), nyugdíj-biztosítás (2), népességcsökkenés (2), astra (2), lélekszám (2), magyar orvosi kamara (2), várólista (2), gazdasági elemzés (2), okos telefon (2), toyota (2), upc (2), webkereskedelem (2), vodafone (2), okos szemüveg (2), start-up (2), fizetőeszköz (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), gépjármű-értékesítés (2), átlagbér (2), gazdasági előrejelzés (2), gazdasági válság (2), panellakás (2), gdp-növekedés (2), informatika (2), pos (2), nemzetgazdasági miniszter (2), gazdaságkutató (2), újlakás-ár (2), fogyasztói várakozás (2), üvegházhatás (2), tesztpálya (2), leányvállalatok (2), éves jövedelem (2), előtakarékosság (2), előzetes adatok 2017 (2), együttműködés (2), hitelállomány (2), újlakás-építés (2), konjunktúraindex (2), születés (2), abi (2), eu-átlag (2), kerület (2), google (2), időjárás (2), díjnövekedés (2), develor (2), mobilbank (2), zatykó péter (2), cyber (2), adóhivatal (2), green holidays (2), áfa-csökkentés (2), szerződéses feltétel (2), mkb-pannónia (2), miniszterelnökség (2), részvényárfolyam (2), kormányprogram (2), európai központi bank (2), egészség (2), vásárlóerő (2), életszínvonal (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárkifizetés (2), kárenyhítési alap (2), enet (2), közösségi közlekedés (2), termelő (2), felkészülés (2), litvánia (2), nettó átlagkereset (2), garantált bérminimum (2), adóbevétel (2), átalakítás (2), kapacitáshiány (2), lakás-áfa (2), magyar közút (2), mkb bank (2), neak (2), társadalombiztosítás (2), régiós növekedés (2), ingatlanárak (2), bulinegyed (2), extrém időjárás (2), természeti károk (2), cégmegszűnés (2), kelet-közép-európa (2), gépjárműpiac (2), oroszország (2), bevándorlás (2), közgyűlés (2), úti cél (2), élelmiszer (2), agrár (2), központi költségvetés (2), Öposz (2), bankadó (2), készház (2), opten (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), coface (2), árfolyam (2), terror (2),  (2), szlovén biztosítási piac (2), lakhatás (2), egyszerű bejelentés (2), közlekedési baleset (2), helyettesítési ráta (2), bulgária (2), kereskedelem (2), halálos gázolás (2), felelősség (2), erzsébet-utalvány (2), közösségi gazdaság (2), információs technológia (2), bűncselekmény (2), biztosítótársaság (2), határidők (2), versenytörvény (2), biztositashu (2), robogó (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), terrorizmus (2), omnibus (2), kárrendezés (2), pénz7 (2), háztartások (2), privátbank (2), vállalkozás (2), biztosítás és kockázat (2), india (2), önvezető autók (2), cotar (2), social media (2), gki konjunktúraindex (2), szállítmányozás (2), hotel (2), társasház (2), szolgáltatás (2), gyógyszeripar (2), piac (2), accenture (2), sberbank (2), amazon (2), thomas hladky (2), dimenzió biztosító (2), otp ingatlanpont (2), kockázati biztosítás (2), dimenzió (2), unió (2), veszteség (2), tesco (2), iroda (2), clb (2), büntetés (2), díjak (2), biztos jövő index (2), rezsi (2), blokkchain (2), kid (2), kampány (2), theresa may (2), járműbiztosítás (2), pénzügyminisztérium (2), gki lakáspiaci index (2), olasz (2), tranzakciós illeték (2), tatarozás (2), felújítás (2), Ász (2), domokos lászló (2), fejlődő országok (2), tűzesetek (2), választás (2), kh (2), paypal (2), pénzpiac (2), brókercég (2), matolcsy (2), nyugdij (2), ügyfélszolgálat (2), app (2), követelésvásárlás (2), munka (2), bnp paribas cardif biztosító (2), román (2), időskori függőségi ráta (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), lakástűz (2), baker tilly hungária (2), Általános egészségbiztosító (2), gyorshajtás (2), eljárás (2), portfoliohu konferencia (2), átlagfizetés (2), ukrajna (2), világgazdasági fórum (2), aegon magyarország (2), microsoft (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), adózás előtti eredmény (2), raiffeisen (2), kárérték (2), pioneer (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk