A tél elmúlt, a kátyúk még maradnak

Gilyén Ágnes •  2018. március 13., kedd 12:00
A A
Az elmúlt két hét időjárása jelentősen tovább rontotta közútjaink minőségét: országszerte immár sok tízezernyi kátyút kell az autósoknak kerülgetniük. Ha pedig ez nem sikerül, egy-egy kátyú által okozott kár javításának akár százezres költsége is lehet. A károkat az illetékes útkezelők állják, a körültekintő dokumentáció, illetve egy kátyúbiztosítás jelentősen megkönnyítheti a dolgunkat – hívja fel rá a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az elmúlt hetekben elsősorban az M1-es autópályán tapasztalt kátyúhelyzet irányította rá a figyelmet a tél végére felszaporodó úthibákra. Az utak kezelői megkezdték ugyan a helyreállítási munkálatokat, ám a tapasztalatok szerint a télen keletkezett úthibák teljes körű helyreállításával csak májusban végeznek majd.

„Idén kátyús szakaszokon a korábbiaknál is gyakrabban találkozhatunk figyelmeztető táblával kombinált sebességkorlátozással. Erre azért érdemes odafigyelni, mert az ilyen útszakaszokon keletkezett kátyúkárt az útkezelő nem köteles megtéríteni – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – A kártérítési igény további elutasításának indoka a nem megfelelően dokumentált káresemény szokott lenni.”

Tekintettel arra, hogy a kátyúk még hosszú hónapokig megkeserítik az autósok életét, továbbra sem késő kátyúkár-biztosítást kötni. Egy kátyúbiztosítás már évi 2-3 ezer forintért elérhető, jellemzően kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként, de önállóan is elérhetők egyes biztosítóknál. Megkötése casco biztosítás birtokában is indokolt, mivel a casco csak jelentősebb károsodás esetén releváns: a kátyúkárok átlagos költsége 30-35 ezer forint, a futómű sérülése esetén ez az összeg felmehet 100 ezer forint fölé.

A kátyúkhoz kapcsolódó vezetéstechnikai tanácsok: 

1. Ha látjuk, hogy elkerülhetetlen a kátyú, a biztonságos közlekedés keretein belül minél jobban csökkentsük a sebességet. Amikor viszont a kátyúba érkezünk, engedjük fel a fékpedált! Ha ugyanis a gumi fékezetlenül tud átgördülni az úthibán, lényegesen kisebb erőhatás éri az abroncsot, illetve rajta keresztül a felnit és a futóművet is.
2. Ha pocsolyába hajtunk, mindig számítanunk kell arra, hogy a felszín akár 20-30 centiméter mélységű gödröt rejt.


Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (74), felmérés (73), ingatlan (69), generali (62), katasztrófa (60), utasbiztosítás (60), biztosítás (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), növekedés (49), bírság (49), gépjármű-biztosítás (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), turizmus (40), lakásár (40), gdp (38), építőipar (37), casco (37), lakáspiac (36), nem-életbiztosítás (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (33), baleseti adó (32), viharkár (32), egészségbiztosítás (31), swiss re (31), nyereség (31), lakás (31), munich re (30), k&h (30), allianz (30), befektetés (29), lakásépítés (29), felelősségbiztosítás (29), munkanélküliség (29), klímaváltozás (28), digitalizáció (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), union (24), groupama (24), reálhozam (23), gki (21), fintech (21), kína (21), hitelminősítő (21), természeti katasztrófa (21), kiberbiztonság (21), ngm (21), nyugdíjbiztosítás (21), bankkártya (20), baleset (20), konferencia (20), kkv (20), hitelfelvétel (20), balesetbiztosítás (19), devizahitel (19), négyzetméterár (19), eiopa (18), otp (18), csalás (18), profit (18), roland berger (18), felvásárlás (18), autó (17), jelentés (17), vagyonbiztosítás (17), pénzügyi szektor (17), magyar nemzeti bank (17), statisztika (16), budapest (16), uniqa (16), magánnyugdíj (16), albérlet (15), nn (15), magyarország (15), ing (15), gazdasági növekedés (15), gépjármű (15), innováció (15), új lakás (15), genertel (14), nyaralás (14), eb (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), usa (14), cig pannonia (14), fbamsz (14), cea (14), nav (14), cig pannónia (13), union biztosító (13), árvíz (13), tanulmány (13), euróövezet (13), k&h biztosító (13), fogyasztás (13), finanszírozás (13), használtautó (13), tőkemegfelelés (13), axa (13), insurtech (13), startup (13), kár (13), munkaerőhiány (13), csok (13), előrejelzés (13), önvezető autó (12), munkaerőpiac (12), utazás (12), idegenforgalom (12), európai unió (12), gépjármű biztosítás (12), groupama biztosító (12), lakossági hitel (12), telematika (12), stressz-teszt (12), hurrikán (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), hent (11), eredmény (11), kárigény (11), alkusz (11), áremelkedés (11), cafeteria (11), kiskereskedelem (11), jövedelem (11), euroövezet (11), fizetés (11), adó (11), vihar (11), személyi kölcsön (11), varga mihály (10), deloitte (10), magán egészségügyi ellátás (10), oecd (10), lakástakarék (10), kártérítés (10), prognózis (10), lakásvásárlás (10), netriskhu (10), egészségügyi ellátás (10), generali csoport (10), nyugdíjpénztár (10), ingatlanár (10), otp bank (10), moodys (10), költségvetés (10), s&p (10), villámkár (10), aviva (10), betörés (10), állami támogatás (10), internet (10), erste (10), mkb (9), lakásárak (9), nyesz (9), kötelező (9), fix kamatozás (9), mobil (9), autóeladás (9), elektromos autó (9), gdpr (9), bamosz (9), kpmg (9), lengyelország (9), export (9), családi ház (9), netrisk (9), államadósság (9), változó kamatozás (9), online (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), fejlesztés (9), biztosítási piac (9), balaton (9), belföldi turizmus (9), kötvény (8), adósság (8), kórház (8), külföldi utazás (8), drágulás (8), nők (8), használt lakás (8), verona (8), hozam (8), pwc (8), unicredit (8), kiberbiztosítás (8), nn biztosító (8), logisztika (8), németország (8), ügynök (8), munkahely (8), biztosító (8), vállalatok (8), határidő (8), pénztár (8), egészségpénztár (8), világbank (8), készpénz (8), autóipar (8), vagyon (8), otthon (8), közvetítő (8), európai bizottság (8), vizsgálat (8), közlekedés (8), duna house (8), horvátország (8), alulbiztosítás (8), cig (7), újlakás-építési piac (7), kaszab attila (7), buszbaleset (7), eset (7), osztalék (7), hiány (7), makrogazdaság (7), munkaerő (7), népességfogyás (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), pandurics anett (7), bérleti díj (7), 4life direct (7), akvizíció (7), államkötvény (7), kedvezményes áfa (7), lakossági megtakarítás (7), muisz (7), idd (7), vienna life (7), unit-linked (7), forgalom (7), mezőgazdasági biztosítás (7), fitch (7), mastercard (7), görögország (7), vásárlás (7), nyugdíjaskor (7), díj (7), ey magyarország (7), erste bank (7), juttatás (7), foglalkoztatottság (7), hitelminősítés (6), ipari termelés (6), mobilfizetés (6), import (6), felügyelet (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), mge (6), cafetéria (6), fagykár (6), csőd (6), lízing (6), időskor (6), okostelefon (6), hannover re (6), közvetítés (6), forint (6), bankráció (6), tbsz (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), egészségbiztosítási rendszer (6), allianz hungária (6), vidék (6), erste biztosító (6), veronai buszbaleset (6), tőzsde (6), ajánlás (6), otp nyugdíjpénztár (6), népesség (6), agrárbiztosítás (6), hosszú hétvége (6), signal (6), összeolvadás (6), szabályozás (6), halálozás (6), pénzügyminisztérium (6), jelzáloghitel (6), elöregedés (6), gfk (6), megújuló energia (6), köbe (6), adatvédelem (6), thm (6), államháztartás (6), mezőgazdaság (6), bróker (6), végtörlesztés (6), hálapénz (6), éghajlatváltozás (6), betegség (5), kamat (5), értékpapírosítás (5), átlagkereset (5), gazdaság (5), részvény (5), munkaerőköltség (5), online kereskedelem (5), bankszámla (5), mesterséges intelligencia (5), piaci részesedés (5), budapest bank (5), nyugdíjrendszer (5), lakásbérlés (5), black friday (5), bér (5), bankok (5), biztosítási szektor (5), korrupció (5), lakástakarékpénztár (5), díjfizetés (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), rekord (5), adójóváírás (5), vienna life biztosító (5), újépítésű lakás (5), átlagéletkor (5), kibertámadás (5), gvh (5), használt autó (5), elnök (5), fundamenta (5), internet-használat (5), időjárás (5), szegénység (5), ingatlanbiztosítás (5), válság (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), autómegosztás (5), oktatás (5), iot (5), eek (5), gender direktíva (5), am best (5), y generáció (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), lloyds (5), ipar (5), szerződési jog (5), újautó-eladás (5), big data (5), fogyasztási hitel (5), állampapír (5), ausztria (5), mabiasz (5), gyógyszer (5), vállalati hitel (5), síbiztosítás (5), mtÜ (5), ekb (5), cib (4), aon (4), lakhatás (4), végtörlesztésl (4), klímavédelem (4), visa (4), befektetési alap (4), jogsértés (4), adóbevallás (4), ryanair (4), jegybank (4), gyógyturizmus (4), ügyfélélmény (4), m&a (4), kátyúkár (4), imf (4), fogyasztói ár (4), drón (4), külkereskedelem (4), díjemelkedés (4), vienna insurance group (4), szálloda (4), biztosítók (4), régió (4), lakáseladás (4), törlesztőrészlet (4), adókedvezmény (4), háztartás (4), aon benfield (4), qbe (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), oroszország (4), kátyú (4), férfiak (4), iroda (4), kereset (4), dízelautó (4), kárhányad (4), biztosításközvetítés (4), európa (4), atm (4), magán nyugdíjpénztár (4), külföldi munkavállalás (4), támogatás (4), otp ingatlanpont (4), ltp (4), datahouse (4), uniqa biztosító zrt (4), green holiday (4), áfa (4), szállodaépítés (4), gépjárműpiac (4), várható élettartam (4), születés (4), szlovákia (4), birság (4), magánkórház (4), orvoshiány (4), mobiltelefon (4), foglalkoztatás (4), euro (4), webáruház (4), uber (4), 2017 (4), insurance europe (4), kerékpár (4), atradius (4), századvég (4), csehország (4), felosztó-kirovó rendszer (4), posta (4), tállai andrás (4), betét (4), nfm (4), iais (4), egyesülés (4), közúti baleset (4), átalakítás (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), bdo (4), lakáscél (4), airbnb (4), lopás (4), minimálbér (4), bankrendszer (4), jégkár (4), ey (4), robot (4), húsvét (4), anyagköltségalapanyagár (4), eladás (4), házasságkötés (3), gilyén ágnes (3), alapkezelő (3), orfk (3), új autó (3), intrum justitia (3), kátyúbiztosítás (3), kiadás (3), pénziránytű alapítvány (3), aaa auto (3), ingatlan lakás (3), termelés (3), trenkwalder (3), online vásárlás (3), teszt (3), autókereskedelem (3), magyar bankszövetség (3), bizalmi index (3), hitelállomány (3), telenor (3), aig (3), mi (3), lakáhitel (3), cp contact (3), árfolyam (3), sberbank (3), kiadó lakás (3), bérleti díjak (3), átutalás (3), felszámolás (3), k&h bank (3), uniqa biztosító (3), újlakás (3), blockchain (3), felmondás (3), domokos lászló (3), Ász (3), elektromobilitás (3), dróntörvény (3), készház (3), alulbiztosított (3), magyar lízingszövetség (3), egészség (3), n26 (3), használtautó-import (3), külkereskedelmi többlet (3), bruttó bér (3), béren kívüli juttatás (3), hitelintézeti szemle (3), forintárfolyam (3), luxemburg (3), cig pannónia biztosító (3), nyugdíjas (3), pénztárak (3), k&h biztos jövő index (3), bevándorlás (3), utazási iroda (3), nak (3), nem teljesítő hitel (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), energiafogyasztás (3), újautó-értékesítés (3), használtautó-eladás (3), értékesítés (3), munkabér (3), biztonság (3), kiskereskedelmi forgalom (3), euró (3), fúzió (3), autóbiztosítás (3), repülés (3), eub (3), szolvencia ii (3), bankbiztosítás (3), légi közlekedés (3), beszerzésimenedzser-index (3), facebook (3), hr (3), feldolgozóipar (3), mkb bank (3), jármű (3), revolut (3), lakossági fogyasztás (3), amerika (3), munkajövedelem (3), gránit bank (3), acea (3), ügyfélszolgálat (3), nfsz (3), pályázat (3), vienna (3), cégmegszűnés (3), blokklánc (3), ár (3), álláskereső (3), carsharing (3), agglomeráció (3), e-kereskedelem (3), világgazdaság (3), it (3), irodaház (3), bíróság (3), bevétel (3), munka (3), gyorsjelentés (3), robotizáció (3), interjú (3), bankbetét (3), mikrobiztosítás (3), limra (3), privátbank (3), deficit (3), kerület (3), főváros (3), alapkamat (3), integráció (3), bankszektor (3), mikrocenzus (3), létszámbővítés (3), biztosítási díj (3), város (3), technológia (3), pénzügyi tudatosság (3), zöld kártya (3), kölcsön (3), leépítés (3), befektetési alapok (3), időskori függőségi ráta (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), információs technológia (3), viszontbiztosító (3), adóhivatal (3), zurich (3), ingatlanértékesítés (3), kereskedelem (3), opten (3), biztosítási adó (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), gépjárműpark (3), mtsz (3), raktár (3), gépjármű asszisztencia (3), kárbejelentés (3), szigorítás (3), ipsos (3), büntetés (3), nagyváros (3), rezsi (3), szállodaszövetség (3), várólista (3), posta biztosító (3), földrengés (3), nyaraló (3), karácsony (3), anglia (3), psd2 (3), automatizáció (3), bruttó átlagkereset (3), blochamps capital (3), felelősség (3), eredmények (3), neak (2), fluktuáció (2), toyota (2), lakásfelújítás (2), mobiltárca (2), portfoliohu konferencia (2), webkereskedelem (2), szép-kártya (2), védekezés (2), fogyasztói árak (2), informatikus (2), terrorfenyegetettség (2), adat (2), adóbevétel (2), feosz (2), Öposz (2), deloitte magyarország (2), felfüggesztés (2), aszály (2), szerződéses feltétel (2), moodys investors service (2), kgfb-díjak (2), bűnözés (2), központi költségvetés (2), átlagfizetés (2), 2018 (2), belváros (2), átlag jövedelem (2), szakszervezet (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), követelésvásárlás (2), faktoring (2), brókercég (2), Évosz (2), nettó átlagkereset (2), microsoft (2), adózás előtti eredmény (2), tranzakciós illeték (2), díjnövekedés (2), commerzbank (2), környezetvédelem (2), bdo magyarország (2), fogyasztóvédelmi index (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), kásler miklós (2), robogó (2), enet (2), energia (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), irodapiac (2), nyugdij (2), ipari termelői ár (2), ingatlannethu (2), egészséggazdaság (2), eu-támogatás (2), vállalati betét (2), busz (2), ifrs (2), etikus életbiztosítás (2), közlekedési baleset (2), bankolás (2), ingatlanárak (2), versenyképesség (2), kormányprogram (2), waberer (2), tűzkár (2), bulinegyed (2), zsarolóvírus (2), mkb-pannónia (2), Állami számvevőszék (2), ovb (2), előtakarékosság (2), cib bank (2), orosz biztosítási piac (2), 2017-es év (2), kálózdi tamás (2), wizz air (2), kiberkockázat (2), pew research center (2), bilk (2), németh dávid (2), alku (2), tesla (2), tranzakciószám (2), who (2), demográfia (2), giro (2), egyszerű bejelentés (2), adatkezelés (2), dimenzió egyesület (2), kínai biztosítási szektor (2), kiberbűnözés (2), devizapiac (2), közösségi közlekedés (2), bosch (2), úti cél (2), életszínvonal (2), lakosság (2), intrum (2), garantált bérminimum (2), capital economics (2), utazásszervező (2), társadalombiztosítás (2), megélhetés (2), piktogram (2), közösségi iroda (2), munkavállaló (2), garzon (2), applikáció (2), fhb csoport (2), mszÉsz (2), litvánia (2), vásárlóerő (2), helyettesítési ráta (2), lakásbérlet (2), életjáradék (2), sharing economy (2), részvényárfolyam (2), közösségi gazdaság (2), omnibus (2), dublin (2), biztosítási szakosztály (2), lakásépítési boom (2), mkt (2), miniszterelnökség (2), magyar közgazdasági társaság (2), cig emabit (2), bnp paribas cardif (2), autóbérlés (2), ssc (2), árverés (2), szolgáltatás (2), piac (2), gazdasági előrejelzés (2), munkáltató (2), olasz (2), fedezet (2), járműbiztosítás (2), gazdasági elemzés (2), cotar (2), provident (2), Általános egészségbiztosító (2), közgyűlés (2), ajándék (2), agrár (2), lakhatási költség (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), kárérték (2), terrorizmus (2), világgazdasági fórum (2), ilo (2), szokások (2), fapados (2), panellakás (2), költség (2), cégalapítás (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), kereslet (2), kánikula (2), london (2), aegon magyarország (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), thomas hladky (2), windisch lászló (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), fizetőeszköz (2), valuta (2), veszteség (2), dimenzió (2), gépjármű-értékesítés (2), úti célok (2), pénzpiac (2), választás (2), kárkifizetés (2), extrém időjárás (2), hotel (2), magyar orvosi kamara (2), terjeszkedés (2), román (2), app (2), halálos gázolás (2), social media (2), gyógyszeripar (2), vízpart (2), természeti károk (2), szlovén biztosítási piac (2), matolcsy (2), biztositashu (2), vendégforgalom (2), zatykó péter (2), india (2), árfolyamgát (2), mobilbank (2), élelmiszer (2), táppénz (2), astra (2), abi (2), tűzeset (2), bulgária (2), coface (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), terror (2), etikai kódex (2), cyber (2), gdp-növekedés (2), green holidays (2), unsar (2), szerződés (2), google (2), deviza (2), egészsébiztosítás (2), pzu (2), eu-átlag (2), informatika (2), vendégéjszaka (2), mentőcsomag (2), autógyártás (2), bizalom (2), bankadó (2), augusztus 20 (2), home office (2), fejlődő országok (2), éves jövedelem (2), átlagbér (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), ukrajna (2), bűncselekmény (2), raiffeisen bank (2), régiós növekedés (2), otthon centrum (2), accenture (2), lehel gábor (2), gazdasági válság (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), tűz (2), gyorshajtás (2), flotta (2), díjnavigátor (2), adózás (2), garancia (2), pos (2), marketing (2), ferma (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), nyugdíj-biztosítás (2), nyugdíjas korúak (2), davos (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), európai központi bank (2), használtautó-piac (2), teljesítmény (2), khr (2), adós (2), kárrendezés (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), üvegházhatás (2), gki lakáspiaci index (2), energiafelhasználás (2), zöld energia (2), kiadások (2), theresa may (2), kártyahasználat (2), költekezés (2), biztosítótársaság (2), felsőoktatás (2), szállítmányozás (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), biztosítás és kockázat (2), develor (2), gki konjunktúraindex (2), portfolio (2), tatarozás (2), felújítás (2), adatlopás (2), erst&young (2), pénzromlás (2), háztartások (2), negyedéves eredmény (2), energiahatékonyság (2), jvsz (2), versenytörvény (2), eladósodás (2), törlesztés (2), nagy-britannia (2), azenpenzemhu (2), pénz7 (2), alkalmazás (2), társasház (2), vállalkozás (2), kifizetés (2), díjnet (2), katasztrófavédelem (2),  (2), háztartások vagyona (2), vállalati hitelezés (2), ipari termelői árak (2), élelmiszerár (2), online számlázás (2), fix kamatozású hitel (2), kockázati biztosítás (2), hornung Ágnes (2), új építésű lakás (2), nit hungary (2), gépjárműkár (2), okosotthon (2), amazon (2), Államháztartás (2), autópiac (2), paypal (2), újlakás-ár (2), költségek (2), gyorskölcsön (2), okos szemüveg (2), kh (2), felkészülés (2), tűzesetek (2), törvénymódosítás (2), okos telefon (2), magyar közút (2), okos otthon (2), property technology (2), globális felmelegedés (2), önvezető autók (2), keresetek (2), börtönbüntetés (2), kampány (2), díjak (2), határidők (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), dimenzió biztosító (2), lakásterület (2), biztos jövő index (2), clb (2), sofőr (2), tesco (2), költés (2), egyetemisták (2), beutazás (2), proptech (2), start-up (2), eurózóna (2), bnp paribas cardif biztosító (2), lakástűz (2), vodafone (2), erzsébet-utalvány (2), leányvállalat (2), eljárás (2), árfolyamváltozás (2), újlakás-építés (2), cselekvési terv (2), kilátások (2), közösségi finanszírozás (2), kelet-közép-európa (2), áfa-csökkentés (2), lakás-áfa (2), upc (2), raiffeisen (2), pioneer (2), kapacitáshiány (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), üzemanyag-ár (2), baker tilly hungária (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk