Az ötszázalékos növekedés napjait éljük

Gilyén Ágnes •  2018. május 15., kedd 9:00
A A
A Világgazdaság elemzői konszenzusa szerint 4 százalékkal nőhetett a magyar gazdaság az idei első negyedévben. Az éves GDP-előrejelzés konszenzusa 4 százalék lett, ami a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) konvergenciaprogramjában megfogalmazott 4,3 százaléktól enyhén elmarad. Negyedéves alapon is jó teljesítményt várnak a szakértők, a konszenzus szerint a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,2 százalékot nőtt a magyar gazdaság - írja a Világgazdaság.

A növekedés hajtóereje a lakossági fogyasztás lesz, ám a magas hazai felhasználás árnyoldala a növekvő import és az ennek hatására romló külső egyensúlyi pozíció
– mondta a Világgazdaság kérdésére Samu János, a Concorde elemzési üzletágának vezetője. Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója ezt azzal egészítette ki, hogy idén a nettó export kisebb mértékben fogja visszahúzni a növekedést, ami elsősorban az új autóipari kapacitások következtében emelkedő exportnak köszönhető.


Miközben a régióban már csökken a dinamika, a magyar gazdaság bővülése most jut a csúcsra
Fotó: Kallus György

Regős Gábor, a Századvég makrogazdasági kutatásvezetője a növekvő termelékenység exportnövelő hatását emelte ki. Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a beruházások és a fogyasztás egyaránt importintenzív ágazatok, így ezek várható felfutása továbbra is az export negatív hozzájárulását eredményezi a GDP-növekedéshez. A szakértő szerint 2018-ban a gazdaság bővülésében a mezőgazdaságnak semleges szerepe lesz.

Elsősorban az intenzív bérszínvonal-emelkedés generálta belső kereslet élénkülése lehet meghatározó tényező a GDP növekedésében, ez egyben támogatja a vállalati beruházások bővülését is – mondta lapunknak Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. A szakértő úgy véli, hogy az alacsony kamatkörnyezet gazdaságélénkítő hatása még egész évben fennmarad, és legkorábban 2019 közepén változhat a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája.

Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője szerint a magas reálbér-emelkedés kedvező hatása a fogyasztásban és a megtakarítások bővülésében is jelentkezhet, előbbit a lakásátadási hullám is erősítheti az év későbbi részében, az új otthonok berendezése ugyanis jelentős összegek elköltését vetíti előre a kiskereskedelmi szektorban.

A felpörgetett EU-forrás-fel­hasz­nálás és az ipari kapacitásbővítő beruházások révén növekvő állóeszköz-felhalmozás támogathatja a gazdaságot – tért ki a beruházásokra Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője.

Jobbágy Sándor is hasonlóan vélekedik, ám felhívja a figyelmet, hogy idén a bázishatás miatt nem valószínű a tavalyihoz hasonló, kiugró bővülés ebben a szektorban.

A teljes cikket a hétfői Világgazdaságban olvashatja

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (148), megtakarítás (110), kgfb (106), öngondoskodás (102), nyugdíj (100), díjbevétel (99), életbiztosítás (80), mabisz (78), bank (72), eu (67), fogyasztóvédelem (67), ksh (61), katasztrófa (60), felmérés (58), generali (57), viszontbiztosítás (53), lakásbiztosítás (53), kutatás (53), gépjármű-biztosítás (48), biztosítás (48), elemzés (46), utasbiztosítás (46), ingatlancom (46), pszáf (44), káresemény (44), szolvencia (43), hitelezés (41), bírság (39), lakáshitel (38), lakásár (37), ingatlan (35), nem-életbiztosítás (34), casco (32), eurostat (31), swiss re (31), növekedés (31), románia (31), hitel (30), gdp (30), építőipar (30), baleseti adó (30), munich re (29), kockázat (29), viharkár (28), k&h (28), egészségbiztosítás (28), felelősségbiztosítás (28), klímaváltozás (26), nyereség (26), lakásépítés (25), bankraciohu (25), allianz (25), turizmus (24), befektetés (24), egészségügy (24), brexit (23), reálhozam (23), union (21), hitelminősítő (21), ngm (21), groupama (21), természeti katasztrófa (20), aegon (20), konferencia (20), digitalizáció (20), fintech (20), nyugdíjbiztosítás (19), infláció (19), kína (19), munkanélküliség (19), kiberbiztonság (19), kkv (18), devizahitel (18), lakáspiac (18), roland berger (18), baleset (18), csalás (18), eiopa (18), felvásárlás (17), vagyonbiztosítás (17), ingatlanpiac (17), uniqa (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), autó (16), lakás (16), profit (16), balesetbiztosítás (16), ing (15), eb (14), bankkártya (14), jelentés (14), innováció (14), nem-élet biztosítás (14), cea (14), cig pannonia (14), fbamsz (14), gki (14), vig (14), tőkemegfelelés (13), használtautó (13), gazdasági növekedés (13), usa (13), genertel (13), gépjármű (13), négyzetméterár (13), cig pannónia (12), önvezető autó (12), nn (12), tanulmány (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), axa (12), insurtech (12), k&h biztosító (12), telematika (12), előrejelzés (11), árvíz (11), euroövezet (11), hent (11), groupama biztosító (11), union biztosító (11), hitelfelvétel (11), jövedelem (11), kárigény (11), alkusz (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), csok (11), hamisítás (11), moodys (10), nav (10), villámkár (10), s&p (10), deloitte (10), hurrikán (10), fogyasztás (10), startup (10), idegenforgalom (10), netriskhu (10), aviva (10), generali csoport (10), új lakás (10), albérlet (9), fejlesztés (9), kiberbűnűzés (9), otp (9), nyugdíjpénztár (9), lakástakarék (9), budapest (9), kiberbűnözők (9), otp bank (9), oecd (9), online (9), bamosz (9), prognózis (9), adó (9), magyarország (9), kórház (8), kiskereskedelem (8), ügynök (8), fizetés (8), netrisk (8), lengyelország (8), kötelező (8), készpénz (8), adósság (8), autóipar (8), biztosítási piac (8), betörés (8), kötvény (8), pwc (8), kár (8), verona (8), mkb (8), pénztár (8), családi ház (8), kiberbiztosítás (8), ingatlanár (8), mobil (8), elektromos autó (8), alulbiztosítás (8), állami támogatás (8), közvetítő (8), határidő (8), eredmény (8), munkaerőpiac (8), munkaerőhiány (8), erste (8), export (7), használt lakás (7), európai unió (7), internet (7), vagyon (7), ey magyarország (7), vihar (7), statisztika (7), hozam (7), gdpr (7), személyi kölcsön (7), akvizíció (7), államkötvény (7), idd (7), fitch (7), eset (7), kpmg (7), államadósság (7), cig (7), mezőgazdasági biztosítás (7), lakossági megtakarítás (7), áremelkedés (7), közlekedés (7), vienna life (7), kaszab attila (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), belföldi turizmus (6), thm (6), unit-linked (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), fagykár (6), hiány (6), kedvezményes áfa (6), közvetítés (6), erste biztosító (6), hannover re (6), végtörlesztés (6), cafeteria (6), juttatás (6), hitelminősítés (6), köbe (6), bróker (6), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), munkahely (6), logisztika (6), megújuló energia (6), finanszírozás (6), nyesz (6), összeolvadás (6), cafetéria (6), osztalék (6), adatvédelem (6), lakásvásárlás (6), nn biztosító (6), újlakás-építési piac (6), görögország (6), unicredit (6), mezőgazdaság (6), allianz hungária (6), duna house (6), bankráció (6), drágulás (6), csőd (6), okostelefon (6), mobilfizetés (6), makrogazdaság (6), lakossági hitel (6), ipari termelés (5), hálapénz (5), egészségügyi ellátás (5), magán egészségügyi ellátás (5), lízing (5), am best (5), otp nyugdíjpénztár (5), mge (5), síbiztosítás (5), éghajlatváltozás (5), varga mihály (5), díj (5), szabályozás (5), átlagjövedelem (5), signal (5), horvátország (5), költségvetés (5), euróövezet (5), mastercard (5), big data (5), import (5), nyugdíjaskor (5), nyaralás (5), black friday (5), vienna life biztosító (5), értékpapírosítás (5), munkaerőköltség (5), bér (5), szerződési jog (5), európai bizottság (5), gfk (5), biztosítási szektor (5), ingatlanbiztosítás (5), részvény (5), államháztartási hiány (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), világbank (5), ajánlás (5), válság (5), gender direktíva (5), erste bank (5), államháztartás (5), állampapír (5), muisz (5), időskor (5), díjfizetés (5), fhb (5), tbsz (4), lakásárak (4), lloyds (4), 2017 (4), jégkár (4), lakáseladás (4), datahouse (4), törlesztőrészlet (4), nfm (4), utazás (4), drón (4), századvég (4), uber (4), egyesülés (4), népességfogyás (4), ügyfélélmény (4), pandurics anett (4), vienna insurance group (4), népesség (4), insurance europe (4), újautó-eladás (4), mesterséges intelligencia (4), iot (4), euro (4), németország (4), aon (4), nyugdíjelőtakarékosság (4), várható élettartam (4), biztosító (4), adójóváírás (4), biztosításközvetítés (4), adókedvezmény (4), korrupció (4), birság (4), halálozás (4), mtÜ (4), anyagköltségalapanyagár (4), m&a (4), bankszámla (4), fogyasztási hitel (4), jogsértés (4), jelzáloghitel (4), magyar nemzeti bank (4), betegség (4), posta (4), elnök (4), vásárlás (4), uniqa biztosító zrt (4), green holiday (4), magánkórház (4), minimálbér (4), iais (4), veronai buszbaleset (4), aon benfield (4), szlovákia (4), ekb (4), bdo (4), oktatás (4), foglalkoztatottság (4), piaci részesedés (4), külföldi munkavállalás (4), bankrendszer (4), szállodaépítés (4), orvoshiány (4), kátyúkár (4), robot (4), díjemelkedés (4), húsvét (4), kárhányad (4), szÉp-kártya (4), vidék (4), végtörlesztésl (4), kátyú (4), lakástakarékpénztár (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), egészségpénztár (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kártérítés (4), qbe (4), forint (4), közúti baleset (4), tállai andrás (4), atradius (4), gyógyszer (4), online kereskedelem (4), fundamenta (4), klímavédelem (4), y generáció (4), magán nyugdíjpénztár (4), pénziránytű alapítvány (3), dízelautó (3), átlagéletkor (3), szigorítás (3), bizalmi index (3), gépjárműpark (3), alapkezelő (3), aaa auto (3), vállalatok (3), mikrocenzus (3), eredmények (3), uniqa biztosító (3), aig (3), támogatás (3), szlovénia (3), kerékpár (3), ltp (3), külkereskedelem (3), cp contact (3), jegybank (3), k&h bank (3), magyar bankszövetség (3), befektetési alap (3), psd2 (3), fogyasztói ár (3), kátyúbiztosítás (3), gyógyturizmus (3), atm (3), cib (3), adóbevallás (3), munkaerő (3), főváros (3), deficit (3), pályázat (3), lakossági fogyasztás (3), kiskereskedelmi forgalom (3), gilyén ágnes (3), online vásárlás (3), orfk (3), fúzió (3), vállalati hitel (3), teszt (3), trenkwalder (3), munkabér (3), hitelintézeti szemle (3), hosszú hétvége (3), autóeladás (3), ipar (3), nak (3), ey (3), budapest bank (3), gvh (3), utazási iroda (3), n26 (3), dróntörvény (3), elektromobilitás (3), eladás (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), nagyváros (3), mi (3), lakáhitel (3), bruttó átlagkereset (3), házasságkötés (3), karácsony (3), külkereskedelmi többlet (3), telenor (3), k&h biztos jövő index (3), munkajövedelem (3), átlagkereset (3), cig pannónia biztosító (3), használt autó (3), intrum justitia (3), ipsos (3), airbnb (3), amerika (3), régió (3), interjú (3), ingatlanértékesítés (3), internet-használat (3), zurich (3), biztonság (3), facebook (3), revolut (3), blokklánc (3), webáruház (3), szolvencia ii (3), újépítésű lakás (3), limra (3), bankbiztosítás (3), befektetési alapok (3), integráció (3), leépítés (3), nyugdíjrendszer (3), nők (3), biztosítási díj (3), forgalom (3), autómegosztás (3), carsharing (3), bíróság (3), kiadás (3), it (3), használtautó-import (3), létszámbővítés (3), gyorsjelentés (3), alulbiztosított (3), viszontbiztosító (3), értékesítés (3), vienna (3), kamat (3), mikrobiztosítás (3), kibertámadás (3), változó kamatozás (3), eub (3), szegénység (3), anglia (3), mabiasz (3), zöld kártya (3), bankszektor (3), imf (3), hitelkártya (3), e-kereskedelem (3), agglomeráció (3), jármű (3), felosztó-kirovó rendszer (3), újautó-értékesítés (3), ausztria (3), hr (3), háztartás (3), elöregedés (3), betét (3), mabisz konferencia (3), kölcsön (2), portfoliohu konferencia (2), technológia (2), tőzsde (2), luxemburg (2), mobiltelefon (2),  (2), demográfia (2), terror (2), coface (2), giro (2), adatkezelés (2), beutazás (2), szlovén biztosítási piac (2), bosch (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), kárkifizetés (2), extrém időjárás (2), dublin (2), eek (2), természeti károk (2), árfolyam (2), bevándorlás (2), áfa-csökkentés (2), pénz7 (2), vodafone (2), bűncselekmény (2), upc (2), bérleti díj (2), nyugdíjas (2), lakásépítési boom (2), versenytörvény (2), gyorshajtás (2), ukrajna (2), foglalkoztatás (2), áfa (2), start-up (2), helyettesítési ráta (2), oroszország (2), paypal (2), piktogram (2), fejlődő országok (2), okos szemüveg (2), amazon (2), felsőoktatás (2), gki lakáspiaci index (2), okos telefon (2), blockchain (2), készház (2), acea (2), magyar közút (2), microsoft (2), adózás előtti eredmény (2), közlekedési baleset (2), ferma (2), díjnavigátor (2), garancia (2), felkészülés (2), egyszerű bejelentés (2), flotta (2), panaszkezelés (2), lakás-áfa (2), flottabiztosítás (2), társasház (2), bruttó bér (2), kelet-közép-európa (2), olaszország (2), felszámolás (2), gépjárműpiac (2), kapacitáshiány (2), erzsébet-utalvány (2), vállalkozás (2), generali-providencia (2), marketing (2), astra (2), google (2), egészsébiztosítás (2), mobilbank (2), közösségi gazdaság (2), ovb (2), életjáradék (2), konjunktúraindex (2), nemzetgazdasági miniszter (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), autóbérlés (2), átlag jövedelem (2), zsarolóvírus (2), kínai biztosítási szektor (2), kerület (2), neak (2), pew research center (2), alapkamat (2), szerződés (2), lopás (2), időjárás (2), halálos gázolás (2), ipari termelői ár (2), waberer (2), pénzügyi tudatosság (2), capital economics (2), terrorfenyegetettség (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), régiós növekedés (2), bevétel (2), lélekszám (2), robotizáció (2), omnibus (2), lakáscél (2), panellakás (2), népességcsökkenés (2), fedezet (2), éves jövedelem (2), gazdaság (2), bizalom (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), pos (2), deviza (2), gazdasági elemzés (2), táppénz (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), nettó átlagkereset (2), gazdasági előrejelzés (2), tesla (2), garantált bérminimum (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), életszínvonal (2), cyber (2), abi (2), mkb-pannónia (2), informatika (2), kárbejelentés (2), egészség (2), kormányprogram (2), mentőcsomag (2), közgyűlés (2), 2017-es év (2), who (2), magyar lízingszövetség (2), kereskedelem (2), kiberbűnözés (2), szállodaszövetség (2), németh dávid (2), élelmiszer (2), úti cél (2), árfolyamgát (2), enet (2), fhb csoport (2), bdo magyarország (2), fogyasztóvédelmi index (2), tűzkár (2), pzu (2), bulinegyed (2), európa (2), bnp paribas cardif (2), mkb bank (2), unsar (2), automatizáció (2), társadalombiztosítás (2), posta biztosító (2), dimenzió egyesület (2), cig emabit (2), home office (2), ifrs (2), moodys investors service (2), 2018 (2), részvényárfolyam (2), ingatlannethu (2), mobiltárca (2), deloitte magyarország (2), litvánia (2), etikus életbiztosítás (2), bankbetét (2), ssc (2), bulgária (2), fix kamatozás (2), bnp paribas cardif biztosító (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), kgfb-díjak (2), tűzesetek (2), világgazdaság (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), termelés (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), járműbiztosítás (2), kereset (2), kh (2), szolgáltatás (2), újlakás-ár (2), gdp-növekedés (2), olasz (2), busz (2), energiahatékonyság (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), toyota (2), unió (2), eladósodás (2), használtautó-eladás (2), bankok (2), üvegházhatás (2), törlesztés (2), webkereskedelem (2), nyugdíj-biztosítás (2), utazásszervező (2), biztosítás és kockázat (2), kid (2), negyedéves eredmény (2), eu-támogatás (2), davos (2), matolcsy (2), kampány (2), biztositashu (2), piac (2), Általános egészségbiztosító (2), social media (2), átutalás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), költekezés (2), versenyképesség (2), gyógyszeripar (2), baker tilly hungária (2), díjnet (2), pioneer (2), app (2), kártyahasználat (2), önvezető autók (2), díjnövekedés (2), ügyfélszolgálat (2), román (2), sharing economy (2), aegon magyarország (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), erst&young (2), cotar (2), születés (2), környezetvédelem (2), balaton (2), lakástűz (2), irodaház (2), eu-átlag (2), agrár (2), időskori függőségi ráta (2), újlakás-építés (2), zöld energia (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), digitális gazdaság (2), green holidays (2), develor (2), eljárás (2), ilo (2), blokkchain (2), környezettudatosság (2), cselekvési terv (2), rekord (2), várólista (2), dimenzió biztosító (2), windisch lászló (2), theresa may (2), gépjárműkár (2), világgazdasági fórum (2), fenntarthatóság (2), város (2), közösségi finanszírozás (2), vizsgálat (2), központi költségvetés (2), kárérték (2), Öposz (2), dimenzió (2), autópiac (2), pénzpiac (2), választás (2), nit hungary (2), földrengés (2), felújítás (2), tatarozás (2), előtakarékosság (2), gépjármű-értékesítés (2), vállalati hitelezés (2), thomas hladky (2), fizetőeszköz (2), visa (2), hitelállomány (2), accenture (2), férfiak (2), magyar orvosi kamara (2), kiadó lakás (2), bankfiók (2), terrorizmus (2), bérleti díjak (2), álláskereső (2), díjak (2), határidők (2), lakásbérlés (2), clb (2), biztosítótársaság (2), biztos jövő index (2), nfsz (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), szerződéses feltétel (2), ajándék (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk