Egyre elővigyázatosabban utazik a magyarok többsége

 2019. május 23., csütörtök 14:24
A A
Az elmúlt napok zord időjárása ellenére sokan már a nyári szabadságot tervezgetik, a hazai biztosítók adatai alapján pedig egyre többen szeretnének a család és saját maguk biztonságáról is gondoskodni. Habár évről évre nő az utasbiztosítást kötők száma, az is megfigyelhető, hogy a néhány napos európai utazásokhoz még mindig sokan nem kötnek biztosítást, pedig a baj akár egy pillanat alatt is bekövetkezhet – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.

A nyaralás megtervezésénél egyre többen ismerik fel, hogy nem érdemes a jól megérdemelt pihenést kockáztatni. Az OVB Vermögensberatung Kft. utasbiztosítási partnere, a MAPFRE ASISTENCIA adatai alapján egyre több honfitársunk köt utasbiztosítást, ráadásul jellemzően a több szolgáltatást magában foglaló csomagokat választják az utazók. Ez azonban inkább csak a hosszabb nyaralásokra igaz, a pár napos kiruccanásoknál még sokan gondolják úgy, hogy az ingyenes európai egészségbiztosítási kártya vagy a bankkártyák szolgáltatásai közé beépített utasbiztosítás megfelelő védelmet nyújthat, pedig az utazás egy szempillantás alatt rémálommá válhat.

Az OVB Magyarország véleménye szerint az Európán kívül nyaralóknak még inkább felelősségteljesen kell tervezniük. Mindenképpen tájékozódni kell arról, hogy a célország a biztosítási feltételekben mely területi hatály alá esik, a társaságok nagy részénél ugyanis a nyaralás helyszínétől függően pótdíjat kell fizetni. Egy tengerentúli (például USA) nyaralás során bekövetkezett komolyabb baleset, betegség kivizsgálása, ellátása, kezelése több tízmillió forintos költséggel járhat.

Az aktív tengerparti kikapcsolódásra vágyóknak már jó előre érdemes megérdeklődniük, hogy az olyan, egyre népszerűbb tevékenységekre, mint a búvárkodás, a vízisí, a vitorlázás, a tengeri kajak, a jetski, a surf, a kitesurf, a motorcsónakkal vontatott banán kiterjed–e a biztosítási fedezet vagy éppen a hiperbárkamrás kezelés költségeinek megtérítése szerepel-e a kiválasztott csomagban a biztosító szolgáltatásai között.

„Sajnos sok olyan esettel találkoztunk már, amikor baleset vagy váratlan betegség árnyékolta be a nyaralást. Például annak a hölgynek, akit egy hajóút során szívinfarktus miatt helikopterrel szállítottak kórházba, utasbiztosítás nélkül közel 20 millió forintjába került volna a mentés, az életmenő műtét, a kórházi ápolás, valamint a hazaszállítás költsége” – mondta el Póth Viktor, az OVB Magyarország üzletfejlesztési igazgatója. „Amikor a kockázatokat elemezzük, tudnunk kell, hogy Európán belül legalább 50 millió, a tengerentúlon pedig 100 millió forintos fedezettel kell optimális esetben rendelkeznünk” – tette hozzá.

Már az elindulás is balul sülhet el

Sokan szembesültek már a repülőtérre megérkezve azzal a szomorú ténnyel, hogy akár fél napos késéssel kezdődhet csak el a vakáció, nem beszélve egy járattörlésről vagy arról, ha valaki az induláskor elszenvedett késés miatt a csatlakozást is elbukva reked hosszú órákra egy idegen országban. Bizonyos esetekben jár is a légitársaságoktól valamennyi kártérítés, de az OVB Magyarország véleménye szerint a megfelelő utasbiztosítás kiválasztásával mi magunk is gondoskodhatunk arról, hogy anyagilag is könnyebb legyen elviselni a megpróbáltatásokat. A leggyakoribb bosszantó esetek közé tartozik a késve indulás, a túlfoglalás (overbooking) miatt bekövetkezett késés, a csatlakozás lekésése vagy éppen a járattörlés.

Fontos tudni, hogy akár késésről, akár járattörlésről van szó, minden esetben kell az okot igazoló eredeti dokumentum, illetve a biztosítótársaságok többségénél a biztosítás nem vonatkozik a légitársaság, a repülőterek alkalmazottainak, alvállalkozóinak sztrájkjából adódó veszteségre.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló
MÉBOT kongresszus 2019
Időpont:
2019.08.29 - 2019.08.31
Helyszín:
Novotel Szeged Hotel (6721, Szeged, Maros utca 1.)