Együttműködés a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért

 2017. június 19., hétfő 9:30
A A
A magyar lakosság pénzügyi kultúrájának és tudatosságának fejlesztése érdekében együttműködési megállapodást írt alá az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, Kárpáti Árpád. A megállapodás keretein belül az ÁSZ és a Művelődési Intézet a jövőben közös képzéseket indítanak, valamint együttműködnek a tananyag-felülvizsgálat és a kapcsolattartás területén, ezzel is támogatva a pénzügyi és közpénzügyi ismeretek terjesztését.

Az Állami Számvevőszék mint a közpénzek őre, valamint a közművelődési ágazat stratégiai fejlesztő és szolgáltató szervezeteként működő Művelődési Intézet már 2015. február 17-én közös szándéknyilatkozatban vállalta, hogy együttműködnek a felnőtt lakosság pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében. A 2017. június 15-én, az ÁSZ budapesti székházában aláírt megállapodásban a felek az eddig elért eredményekre tekintettel megerősítették, és egyben újabb területekre terjesztették ki együttműködésük kereteit.

Az Állami Számvevőszék évek óta elkötelezett támogatója a pénzügyi tudatosság erősítésére irányuló törekvéseknek, s célul tűzte ki, hogy saját erőforrásaira támaszkodva bővíti a lakosság pénzügyi, közpénzügyi ismereteit, és ezzel párhuzamosan fejleszti a pénzügyekkel kapcsolatos attitűdöket, magatartásformákat. Az ÁSZ ez irányú tevékenységét 2014-ben az Országgyűlés is megerősítette azzal, hogy határozatában elismerte, és támogatta az intézmény társadalmi szerepvállalását a pénzügyi kultúra fejlesztése terén. Az ÁSZ 2016-ban átfogó kutatási jelentést készített a magyarországi pénzügyi kultúra fejlesztési programokról. Tanulmányában többek között arra a következtetésre jutott, hogy bár a képzésekre jelentős közpénzt használnak fel, a tematikák, tananyagok gyakran nem megismerhetőek, a képzések legtöbbje középiskolásoknak, vagy a felsőoktatásban tanulóknak szól, és a képzések eredményességét sem mérik.

Domokos László a csütörtöki eseményen kijelentette: „A Számvevőszék tapasztalatai egyértelműen alátámasztják, hogy szükség van a magyar felnőtt lakosság pénzügyi tudatosságának, és közpénzügyi ismereteinek a fejlesztésére, ezáltal a közpénzügyeket, közpénzügyi ellenőrzéseket értő emberek számának bővítésére. A két intézmény együttműködése e célokhoz járul hozzá” – mondta az ÁSZ elnöke, majd hangsúlyozta: „Az ÁSZ támogatja a pénzügyi tudatosság fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia megalkotását.”

Az Állami Számvevőszék az elemzések, felmérések mellett az elmúlt években számos konferenciát szervezett, valamint kezdeményezést és oktatási programot indított, melyek közül a legutóbbi, a „Pénzügyi kultúra nagykövete” című önkéntes részvételre alapozott belső képzési tréningprogram éppen a megállapodás aláírásának napján zárult le az ÁSZ székházában.

Kárpáti Árpád összefoglalójában a közösségi művelődés társadalomformáló erejére hívta fel a figyelmet, majd kiemelte: „A pénzügyi kultúra és tudatosság fejlesztése a kulturális ágazat intézményeinek, szervezeteinek és a szolgáltatásokat igénybe vevő lakosságnak egyaránt érdeke. A megállapodásnak köszönhetően a Művelődési Intézet felnőttképzési tevékenysége új képzési modullal gazdagodik” – mondta az igazgató. Hozzátette: „Az Állami Számvevőszék szakmai segítsége és partnersége minőségi garanciát jelent a képzési anyagok szakmai tartalmát illetően”.

A csütörtökön megkötött megállapodás értelmében az ÁSZ szakmai felülvizsgálatot biztosít a Művelődési Intézet által kidolgozott és akkreditált tananyagok fejlesztése során, továbbá a két intézmény összehangolja képzési programjait, valamint azok eredményes megvalósítása érdekében kötelezettséget vállalnak a rendszeres kapcsolattartásra.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (94), megtakarítás (92), kgfb (92), öngondoskodás (88), nyugdíj (79), életbiztosítás (75), mabisz (69), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (59), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (45), pszáf (44), szolvencia (43), káresemény (41), ingatlancom (40), eu (40), biztosítás (39), hitelezés (38), elemzés (37), utasbiztosítás (36), bírság (32), nem-életbiztosítás (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (29), lakásár (28), munich re (28), románia (28), viharkár (27), kockázat (26), egészségbiztosítás (24), bankraciohu (24), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), kutatás (21), felelősségbiztosítás (19), brexit (19), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), union (18), allianz (18), befektetés (18), eiopa (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), roland berger (16), magánnyugdíj (16), k&h (16), lakáshitel (16), groupama (16), kiberbiztonság (16), pénzügyi szektor (16), nyereség (15), autó (15), konferencia (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), nem-élet biztosítás (14), jelentés (14), felvásárlás (14), ing (14), eb (14), aegon (13), cig pannonia (13), tőkemegfelelés (13), kína (13), stressz-teszt (12), genertel (12), fbamsz (12), gépjármű biztosítás (12), uniqa (12), gépjármű (12), hamisítás (11), használtautó (11), hent (11), kárigény (11), usa (11), nyugdíjbiztosítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), telematika (11), baleset (11), s&p (10), groupama biztosító (10), k&h biztosító (10), villámkár (10), ngm (10), aviva (10), fintech (10), alkusz (10), axa (10), kiberbűnözők (9), árvíz (9), generali csoport (9), otp bank (9), vig (9), nn (9), ksh (9), egészségügy (9), ingatlan (9), kiberbűnűzés (9), kórház (8), kötvény (8), betörés (8), cig pannónia (8), netriskhu (8), hurrikán (8), mobil (8), moodys (8), verona (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), bamosz (8), buszbaleset (7), adósság (7), otp (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), vihar (7), pénztár (7), gdp (7), akvizíció (7), lakás (7), kaszab attila (7), eset (7), mkb (7), innováció (7), eredmény (7), autóipar (7), ügynök (7), digitalizáció (7), kiberbiztosítás (7), 4life direct (7), unit-linked (6), fagykár (6), fejlesztés (6), allianz hungária (6), munkahely (6), köbe (6), végtörlesztés (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), államkötvény (6), insurtech (6), adó (6), megújuló energia (6), kpmg (6), felügyelet (6), görögország (6), közvetítés (6), ey magyarország (6), agrárbiztosítás (6), csőd (5), am best (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), lakáspiac (5), online (5), bróker (5), vienna life (5), big data (5), gdpr (5), munkanélküliség (5), netrisk (5), értékpapírosítás (5), adatvédelem (5), vagyon (5), deloitte (5), union biztosító (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), szerződési jog (5), lengyelország (4), profit (4), kárhányad (4), nn biztosító (4), építőipar (4), végtörlesztésl (4), green holiday (4), unicredit (4), tanulmány (4), birság (4), m&a (4), vienna life biztosító (4), elnök (4), lloyds (4), posta (4), államadósság (4), iais (4), mastercard (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), aon benfield (4), századvég (4), éghajlatváltozás (4), lakástakarék (4), válság (4), uniqa biztosító zrt (4), insurance europe (4), startup (4), signal (4), közúti baleset (4), qbe (4), aon (4), vienna insurance group (4), jövedelem (4), iot (4), határidő (4), létszámbővítés (3), befektetési alapok (3), szlovákia (3), cafeteria (3), eredmények (3), kötelező (3), mabisz konferencia (3), kár (3), szolvencia ii (3), nyugdíjpénztár (3), aaa auto (3), alapkezelő (3), zöld kártya (3), black friday (3), ingatlanbiztosítás (3), pénziránytű alapítvány (3), hitelintézeti szemle (3), albérlet (3), fhb (3), lakáhitel (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), mi (3), síbiztosítás (3), oecd (3), k&h biztos jövő index (3), adókedvezmény (3), cig pannónia biztosító (3), integráció (3), betegség (3), atradius (3), blokklánc (3), oktatás (3), lízing (3), jármű (3), biztosítási szektor (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), k&h bank (3), biztonság (3), uniqa biztosító (3), csok (3), nyaralás (3), nak (3), amerika (3), nfm (3), foglalkoztatottság (3), elektromobilitás (3), viszontbiztosító (3), bankkártya (3), drón (3), magyarország (3), díjfizetés (3), gyógyszer (3), mesterséges intelligencia (3), alulbiztosított (3), limra (3), összeolvadás (3), gilyén ágnes (3), vienna (3), gki (3), földrengés (2), anglia (2), unió (2), airbnb (2), uber (2), thomas hladky (2), Általános egészségbiztosító (2), környezettudatosság (2), járműbiztosítás (2), agrár (2), piac (2), cotar (2), ovb (2), social media (2), blokkchain (2), olasz (2), ügyfélszolgálat (2), fenntarthatóság (2), aegon magyarország (2), n26 (2), muisz (2), infláció (2), atm (2), fhb csoport (2), paypal (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), fogyasztóvédelmi index (2), biztosítás és kockázat (2), bdo magyarország (2), 2017 (2), kárbejelentés (2), pénz7 (2), magyar bankszövetség (2), aig (2), portfoliohu konferencia (2), dublin (2), luxemburg (2), kerékpár (2), ajánlás (2), kiberbűnözés (2), vállalkozás (2), blockchain (2), microsoft (2), who (2), biztosítási piac (2), jégkár (2), budapest bank (2), tűzesetek (2), kampány (2), ingatlanpiac (2), bankráció (2), pandurics anett (2), eurostat (2), bdo (2), díjak (2), rekord (2), határidők (2), zsarolóvírus (2), kínai biztosítási szektor (2), dimenzió egyesület (2), veronai buszbaleset (2), dróntörvény (2), deloitte magyarország (2), nav (2), ingatlannethu (2), bnp paribas cardif biztosító (2), mobilfizetés (2), eljárás (2), önvezető autók (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), baker tilly hungária (2), dimenzió biztosító (2), clb (2), értékesítés (2), technológia (2), flottabiztosítás (2), díj (2), világbank (2), bíróság (2), omnibus (2), generali-providencia (2), mezőgazdaság (2), gyorsjelentés (2), accenture (2), bankszektor (2), panaszkezelés (2), ukrajna (2), hr (2), astra (2), jogsértés (2), eub (2), régió (2), egészsébiztosítás (2), leépítés (2), gyorshajtás (2), biztosításközvetítés (2), zurich (2), biztosítási díj (2), fizetés (2), pzu (2), bankbiztosítás (2), olaszország (2), árfolyamgát (2), abi (2), unsar (2), lopás (2), mentőcsomag (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), biztosító (2), gazdaság (2), kárérték (2), alapkamat (2), garancia (2), it (2), ausztria (2), internet (2), informatika (2), marketing (2), díjnavigátor (2), németország (2), facebook (2), ferma (2), drágulás (2), thm (2), cyber (2), bizalom (2), kölcsön (2), szabályozás (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk