Hihetetlenül jól megy a magyar szállodáknak

Gilyén Ágnes •  2018. május 24., csütörtök 9:30
A A
Az egyre erősödő turizmusnak köszönhetően a közép-kelet európai hotelpiac gyors növekedésen ment keresztül az elmúlt 3 évben, ami megmutatkozik mind a szállodapiaci teljesítmény mutatókban, mind a tranzakciós volumenben. A régión belül Budapest hotelpiaca kivételes előrelépést tudott elérni RevPAR (egy kiadható szobára jutó szobaár bevétel) növekedési rátában, megelőzve ezzel a régió kulcsszereplőit - idézi a Colliers International legújabb szállodapiaci tanulmányának megállapításait a Portfolio.

Ugyanakkor jelentős számú - 2500 hotelszoba - hotelfejlesztést jelentettek be a fővárosban. Ez a kiemelkedő mennyiség főként a turisztikai szektor bővülésének köszönhető. 2017-ben rekord számú - 8,9 millió - külföldi turista érkezett Budapestre, ami 6,9%-kal haladja meg a 2016-ban érkező külföldi látogatók számát. 

Magyarországon belül még mindig Budapest a legkedveltebb úticél a külföldiek körében, hiszen a budapesti vendégéjszakák közel 90%-át a külföldi vendégéjszakák teszik ki, miközben ez a ráta ténylegesen alacsonyabb a vidéki szálláshelyeken.

A hotelpiaci teljesítményt vizsgálva összehasonlították Budapest szállodáinak teljesítményét közép-kelet európai társaival, megvizsgálva a RevPAR, szobaár és a foglaltsági rátát Prágában, Pozsonyban és Varsóban. Ennek megfelelően Budapest a második helyet foglalja el a szobaár és RevPAR tekintetében, illetve a harmadik helyen áll a foglaltsági ráta sorrendjében. Így lehet még tere a fejlődésnek a budapesti hotelpiacon, különösképpen a szobaárak tekintetében.

A fővárosi hotelek növekedésüket az egyre jelentősebb Airbnb kínálat ellenére tudták elérni. A kutatásból kiderül, hogy Budapest az Airbnb szálláskínálat/hotelkínálat arányát tekintve már egy érett piacnak tekinthető, mivel ez az arányszám már majdnem eléri a londoni szintet. Bár a hotelpiac minden szegmensében megérzi az Airbnb jelenlétét, mégis inkább a belvárosi középkategóriás hotelek a szállásmegosztó oldal fő versenytársai. 

Ez a helyzet hamarosan megváltozhat, amikor bevezetik az Airbnb prémium szolgáltatásait, az úgynevezett Airbnb Beyondot, valamint az Airbnb Plus-t, ami már kifejezetten prémium szegmensre pozícionált szálláshelyeket fog kínálni az érkező vendégek számára - mondta Steinfeld Tamás, a Colliers International piackutatási igazgatója.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (179), megtakarítás (114), kgfb (109), öngondoskodás (104), nyugdíj (104), díjbevétel (99), életbiztosítás (83), mabisz (81), bank (77), eu (77), ksh (77), fogyasztóvédelem (71), felmérés (64), ingatlan (64), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (57), biztosítás (56), utasbiztosítás (54), viszontbiztosítás (53), elemzés (50), lakáshitel (49), gépjármű-biztosítás (48), bírság (46), ingatlancom (46), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), hitelezés (41), hitel (40), növekedés (40), eurostat (40), lakásár (39), casco (36), nem-életbiztosítás (35), építőipar (34), turizmus (34), gdp (34), kockázat (32), egészségügy (32), románia (32), baleseti adó (32), lakáspiac (32), swiss re (31), viharkár (31), egészségbiztosítás (31), k&h (29), munich re (29), befektetés (28), felelősségbiztosítás (28), allianz (27), klímaváltozás (27), munkanélküliség (27), lakás (27), digitalizáció (27), nyereség (27), aegon (26), lakásépítés (26), infláció (25), bankraciohu (25), union (24), groupama (23), reálhozam (23), brexit (23), ingatlanpiac (23), nyugdíjbiztosítás (21), hitelminősítő (21), fintech (21), ngm (21), természeti katasztrófa (21), konferencia (20), kína (20), kkv (20), kiberbiztonság (20), négyzetméterár (19), bankkártya (19), baleset (19), balesetbiztosítás (19), devizahitel (19), eiopa (18), csalás (18), roland berger (18), autó (17), jelentés (17), hitelfelvétel (17), vagyonbiztosítás (17), gki (17), felvásárlás (17), magánnyugdíj (16), uniqa (16), pénzügyi szektor (16), profit (16), ing (15), otp (15), innováció (15), budapest (15), statisztika (15), magyarország (15), gépjármű (15), gazdasági növekedés (14), nem-élet biztosítás (14), fbamsz (14), vig (14), cig pannonia (14), usa (14), magyar nemzeti bank (14), nn (14), cea (14), eb (14), finanszírozás (13), előrejelzés (13), új lakás (13), cig pannónia (13), használtautó (13), tőkemegfelelés (13), insurtech (13), árvíz (13), nav (13), genertel (13), fogyasztás (13), önvezető autó (12), stressz-teszt (12), union biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), k&h biztosító (12), tanulmány (12), csok (12), telematika (12), axa (12), startup (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakossági hitel (11), kár (11), adó (11), groupama biztosító (11), alkusz (11), hent (11), euroövezet (11), albérlet (11), kárigény (11), jövedelem (11), munkaerőhiány (11), személyi kölcsön (11), hurrikán (11), aviva (10), áremelkedés (10), otp bank (10), kiskereskedelem (10), oecd (10), erste (10), villámkár (10), nyugdíjpénztár (10), munkaerőpiac (10), vihar (10), s&p (10), idegenforgalom (10), állami támogatás (10), egészségügyi ellátás (10), prognózis (10), lakástakarék (10), netriskhu (10), generali csoport (10), magán egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), varga mihály (10), fizetés (10), moodys (10), nyesz (9), ingatlanár (9), költségvetés (9), európai unió (9), elektromos autó (9), bamosz (9), családi ház (9), online (9), internet (9), államadósság (9), kiberbűnűzés (9), lengyelország (9), netrisk (9), kiberbűnözők (9), mkb (9), euróövezet (9), fejlesztés (9), cafeteria (9), változó kamatozás (8), biztosítási piac (8), európai bizottság (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), hozam (8), pénztár (8), kötvény (8), betörés (8), gdpr (8), egészségpénztár (8), kiberbiztosítás (8), vagyon (8), ügynök (8), kórház (8), kötelező (8), verona (8), utazás (8), adósság (8), export (8), fix kamatozás (8), lakásvásárlás (8), otthon (8), pwc (8), világbank (8), közvetítő (8), készpénz (8), logisztika (8), közlekedés (8), duna house (8), eredmény (8), határidő (8), autóipar (8), eset (7), muisz (7), unicredit (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), lakásárak (7), buszbaleset (7), vállalatok (7), erste bank (7), újlakás-építési piac (7), cig (7), pandurics anett (7), 4life direct (7), nn biztosító (7), vienna life (7), mezőgazdasági biztosítás (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), makrogazdaság (7), belföldi turizmus (7), idd (7), használt lakás (7), biztosító (7), fitch (7), kpmg (7), unit-linked (7), államháztartási hiány (7), államkötvény (7), nyaralás (7), osztalék (7), lakossági megtakarítás (7), népességfogyás (7), akvizíció (7), díj (7), erste biztosító (6), tőzsde (6), görögország (6), import (6), vizsgálat (6), egészségbiztosítási rendszer (6), otp nyugdíjpénztár (6), népesség (6), drágulás (6), cafetéria (6), munkaerő (6), fagykár (6), foglalkoztatottság (6), halálozás (6), összeolvadás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), nők (6), bróker (6), hiány (6), jelzáloghitel (6), hannover re (6), mge (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), juttatás (6), hálapénz (6), tbsz (6), signal (6), forgalom (6), hitelkártya (6), agrárbiztosítás (6), kedvezményes áfa (6), lízing (6), csőd (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), allianz hungária (6), adatvédelem (6), horvátország (6), mezőgazdaság (6), ajánlás (6), mobilfizetés (6), bankráció (6), okostelefon (6), megújuló energia (6), külföldi utazás (6), időskor (6), németország (6), közvetítés (6), kártérítés (6), gfk (6), végtörlesztés (6), köbe (6), forint (6), munkahely (6), thm (6), autóeladás (6), elöregedés (6), szerződési jog (5), nyugdíjrendszer (5), lakástakarékpénztár (5), bankszámla (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), ipar (5), díjfizetés (5), síbiztosítás (5), szabályozás (5), lloyds (5), ausztria (5), értékpapírosítás (5), elnök (5), ingatlanbiztosítás (5), válság (5), mabiasz (5), részvény (5), használt autó (5), vienna life biztosító (5), átlagjövedelem (5), újautó-eladás (5), ipari termelés (5), munkaerőköltség (5), vásárlás (5), black friday (5), állampapír (5), fundamenta (5), ekb (5), gender direktíva (5), bér (5), am best (5), adójóváírás (5), mesterséges intelligencia (5), fogyasztási hitel (5), biztosítási szektor (5), államháztartás (5), éghajlatváltozás (5), internet-használat (5), kibertámadás (5), vidék (5), gyógyszer (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), bérleti díj (5), eek (5), big data (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), digitális gazdaság (5), posta (4), uniqa biztosító zrt (4), kátyú (4), minimálbér (4), születés (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), oktatás (4), green holiday (4), datahouse (4), külföldi munkavállalás (4), betegség (4), újépítésű lakás (4), háztartás (4), orvoshiány (4), kárhányad (4), gazdaság (4), piaci részesedés (4), szállodaépítés (4), adóbevallás (4), jegybank (4), pénzügyminisztérium (4), várható élettartam (4), robot (4), jogsértés (4), régió (4), vienna insurance group (4), y generáció (4), eladás (4), webáruház (4), hosszú hétvége (4), végtörlesztésl (4), online kereskedelem (4), lakásbérlés (4), áfa (4), qbe (4), visa (4), átlagéletkor (4), húsvét (4), felosztó-kirovó rendszer (4), bdo (4), anyagköltségalapanyagár (4), vállalati hitel (4), iot (4), közúti baleset (4), korrupció (4), mtÜ (4), biztosításközvetítés (4), egyesülés (4), kátyúkár (4), birság (4), csehország (4), századvég (4), külkereskedelem (4), nfm (4), balaton (4), 2017 (4), magánkórház (4), bankrendszer (4), veronai buszbaleset (4), drón (4), otp ingatlanpont (4), m&a (4), insurance europe (4), aon benfield (4), jégkár (4), ey (4), uber (4), airbnb (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), díjemelkedés (4), ltp (4), budapest bank (4), lakáseladás (4), iais (4), betét (4), dízelautó (4), atradius (4), lakáscél (4), foglalkoztatás (4), euro (4), tállai andrás (4), aon (4), befektetési alap (4), magán nyugdíjpénztár (4), törlesztőrészlet (4), ügyfélélmény (4), gvh (4), fogyasztói ár (4), szegénység (4), átlagkereset (4), klímavédelem (4), autómegosztás (4), szlovákia (4), adókedvezmény (4), értékesítés (3), zöld kártya (3), ipsos (3), felszámolás (3), imf (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), trenkwalder (3), iroda (3), posta biztosító (3), bankok (3), viszontbiztosító (3), luxemburg (3), szállodaszövetség (3), lakáhitel (3), gyógyturizmus (3), hr (3), kereset (3), használtautó-import (3), hitelintézeti szemle (3), dróntörvény (3), n26 (3), limra (3), kamat (3), biztosítási díj (3), főváros (3), elektromobilitás (3), technológia (3), bruttó átlagkereset (3), psd2 (3), raktár (3), időjárás (3), kiadás (3), robotizáció (3), létszámbővítés (3), cégmegszűnés (3), külkereskedelmi többlet (3), integráció (3), bevétel (3), alapkamat (3), alulbiztosított (3), alapkezelő (3), automatizáció (3), fúzió (3), aaa auto (3), munkabér (3), eub (3), pénziránytű alapítvány (3), opten (3), leépítés (3), gépjárműpiac (3), uniqa biztosító (3), cp contact (3), kiadó lakás (3), nyugdíjas (3), intrum justitia (3), ingatlanértékesítés (3), aig (3), kátyúbiztosítás (3), cig pannónia biztosító (3), nfsz (3), acea (3), egészség (3), termelés (3), interjú (3), férfiak (3), amerika (3), támogatás (3), biztonság (3), it (3), orfk (3), bíróság (3), gilyén ágnes (3), bankbetét (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), bizalmi index (3), blockchain (3), újautó-értékesítés (3), információs technológia (3), irodaház (3), k&h biztos jövő index (3), házasságkötés (3), nem teljesítő hitel (3), online vásárlás (3), magyar bankszövetség (3), blokklánc (3), árfolyam (3), biztosítási adó (3), jármű (3), mikrocenzus (3), telenor (3), munkajövedelem (3), ár (3), utazási iroda (3), autókereskedelem (3), gyorsjelentés (3), bérleti díjak (3), agglomeráció (3), carsharing (3), bankbiztosítás (3), bankszektor (3), mi (3), város (3), blochamps capital (3), vienna (3), mikrobiztosítás (3), e-kereskedelem (3), kiskereskedelmi forgalom (3), felmondás (3), várólista (3), időskori függőségi ráta (3), szigorítás (3), pályázat (3), rezsi (3), cib (3), befektetési alapok (3), nagyváros (3), k&h bank (3), zurich (3), rekord (3), teszt (3), lakossági fogyasztás (3), európa (3), átutalás (3), privátbank (3), szolvencia ii (3), nak (3), biztosítók (3), nyaraló (3), eredmények (3), gépjárműpark (3), revolut (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), bruttó bér (3), atm (3), karácsony (3), kerékpár (3), anglia (3), facebook (3), földrengés (3), magyar lízingszövetség (3), pénzügyi tudatosság (3), álláskereső (3), szlovénia (3), lakhatás (3), webkereskedelem (2), develor (2), társasház (2), nyugdij (2), központi költségvetés (2), mszÉsz (2), úti cél (2), pénz7 (2), vállalkozás (2), green holidays (2), munka (2), szerződéses feltétel (2), háztartások vagyona (2), Öposz (2), újlakás (2), brókercég (2), autóbiztosítás (2), vállalati betét (2), robogó (2), faktoring (2), cégalapítás (2), sberbank (2), versenytörvény (2), capital economics (2), domokos lászló (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), energiafogyasztás (2), felfüggesztés (2), európai központi bank (2), amazon (2), gdp-növekedés (2), india (2), hotel (2), etikus életbiztosítás (2), terrorfenyegetettség (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), lakásterület (2), ingatlannethu (2), 2018 (2), szép-kártya (2), úti célok (2), moodys investors service (2), ifrs (2), felkészülés (2), cig emabit (2), béren kívüli juttatás (2), pew research center (2), magyar közút (2), közösségi iroda (2), lakás-áfa (2), kínai biztosítási szektor (2), nyugdíjas korúak (2), átalakítás (2), waberer (2), tranzakciószám (2), applikáció (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), erzsébet-utalvány (2), tűzkár (2), üvegházhatás (2), bnp paribas cardif (2), költségek (2), negyedéves eredmény (2), tesla (2), eu-átlag (2), kapacitáshiány (2), dimenzió egyesület (2), euró (2), hitelállomány (2), díjnövekedés (2), felelősség (2), nyugdíj-biztosítás (2), kereskedelem (2), gránit bank (2), védekezés (2), davos (2), szlovén biztosítási piac (2), mobiltelefon (2), bosch (2), dublin (2), gépjármű asszisztencia (2), adóhivatal (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), autóbérlés (2), toyota (2), microsoft (2), használtautó-eladás (2), közgyűlés (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), életjáradék (2), követelésvásárlás (2), természeti károk (2), adatkezelés (2), tatarozás (2), fogyasztói árak (2), felújítás (2), lakásfelújítás (2), termelő (2), közösségi gazdaság (2), eurózóna (2), előtakarékosság (2), ingatlan lakás (2), világgazdaság (2), ovb (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), gki lakáspiaci index (2), Ász (2), giro (2), extrém időjárás (2), kiberbűnözés (2), who (2), kálózdi tamás (2), kárkifizetés (2), fhb csoport (2), németh dávid (2), adózás előtti eredmény (2), nemzetgazdasági miniszter (2), cotar (2), életszínvonal (2), omnibus (2), piac (2), olasz (2), szolgáltatás (2), agrár (2), kártyahasználat (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), vásárlóerő (2), zatykó péter (2), járműbiztosítás (2), erst&young (2), upc (2), terrorizmus (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), fedezet (2), kárérték (2), portfolio (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), panellakás (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), enet (2), zöld energia (2), aegon magyarország (2), nit hungary (2), együttműködés (2), éves jövedelem (2), utazásszervező (2), autópiac (2), matolcsy (2), tesztpálya (2), ilo (2), bűnözés (2), törlesztés (2), okos telefon (2), thomas hladky (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), biztositashu (2), régiós növekedés (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), új építésű lakás (2), ügyfélszolgálat (2), energiahatékonyság (2), app (2), román (2), kormányprogram (2), leányvállalatok (2), gyógyszeripar (2), előzetes adatok 2017 (2), social media (2), gépjárműkár (2), világgazdasági fórum (2), gazdasági előrejelzés (2), cyber (2), abi (2), informatika (2), mentőcsomag (2), bankadó (2), készház (2), astra (2), árfolyamgát (2), coface (2), terror (2), élelmiszerár (2), üzemanyag-ár (2), élelmiszer (2), bulgária (2), beutazás (2), pzu (2), google (2), vállalati hitelezés (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), táppénz (2), bizalom (2), kelet-közép-európa (2), lopás (2), gyógyfürdő (2), unsar (2), gyógyvíz (2), bevándorlás (2), szerződés (2), kölcsön (2), okos otthon (2),  (2), katasztrófavédelem (2), kilátások (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), halálos gázolás (2), lehel gábor (2), hornung Ágnes (2), vodafone (2), gazdasági elemzés (2), közösségi finanszírozás (2), áfa-csökkentés (2), cselekvési terv (2), accenture (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), adózás (2), flotta (2), proptech (2), garancia (2), property technology (2), marketing (2), díjnavigátor (2), árverés (2), flottabiztosítás (2), olaszország (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), ferma (2), okos szemüveg (2), fenntarthatóság (2), gépjármű-értékesítés (2), theresa may (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), eladósodás (2), eljárás (2), demográfia (2), lakástűz (2), home office (2), versenyképesség (2), kerület (2), 2017-es év (2), garzon (2), lakásépítési boom (2), pioneer (2), kockázati biztosítás (2), egészséggazdaság (2), piktogram (2), önvezető autók (2), egyszerű bejelentés (2), garantált bérminimum (2), jvsz (2), baker tilly hungária (2), adóbevétel (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cib bank (2), mtsz (2), társadalombiztosítás (2), szakszervezet (2), háztartások (2), bankfiók (2), neak (2), lakosság (2), litvánia (2), biztosítótársaság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), kárrendezés (2), felsőoktatás (2), magyar orvosi kamara (2), raiffeisen (2), nettó átlagkereset (2), alku (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gki konjunktúraindex (2), ipari termelői ár (2), fizetőeszköz (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), átlag jövedelem (2), szálloda (2), busz (2), devizapiac (2), átlagfizetés (2), helyettesítési ráta (2), forintárfolyam (2), clb (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), kampány (2), start-up (2), oroszország (2), tesco (2), biztos jövő index (2), határidők (2), pos (2), dimenzió biztosító (2), okosotthon (2), dimenzió (2), díjnet (2), megélhetés (2), díjak (2), gazdasági válság (2), sharing economy (2), büntetés (2), bilk (2), átlagbér (2), bulinegyed (2), közlekedési baleset (2), ajándék (2), mobilbank (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), pénztárak (2), mkb bank (2), tranzakciós illeték (2), provident (2), ingatlanárak (2), új autó (2), kh (2), konjunktúraindex (2), környezetvédelem (2), tűzesetek (2), belváros (2), kgfb-díjak (2), eu-támogatás (2), pénzpiac (2), választás (2), paypal (2), veszteség (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk