Késedelmi pótlékot fizethet a NAV-nak, ha rosszul dokumentálja a cég fejlesztési tartalékát!

 2017. december 5., kedd 12:00
A A
Az eredménytartalék lekötött tartalékba történő átvezetésének módjáról minden esetben a vállalkozás dönthet önállóan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a határozatról írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, hívja fel a vállalkozások figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Ha ezt elmulasztják, akkor a korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetnie a vállalkozásnak.

A fejlesztési tartalék intézménye 2003. óta létezik a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben, de csak az utóbbi időben jelentek meg olyan vélemények, hogy ennek képzéséhez a taggyűlés döntése, és így taggyűlési határozat kell. Az indok, hogy amennyiben a vállalkozás a képzés évében csökkenti az eredménytartalékot, annak osztalékfizetésre felhasználható része is csökken – ez viszont csak a tagok hozzájárulásával tehető meg.

Ráadásul, mivel a képzett fejlesztési tartalék összegét az adott év december 31-ig kell átvezetni a lekötött tartalékba, így nem elegendő az erről való döntést az adott év mérlegbeszámolójának elfogadásakor meghozni, hanem egy külön taggyűlést kell összehívni, még az év végét megelőzően. „A vonatkozó jogszabályok ugyanakkor nem írnak elő ilyen kötelezettséget, a társaság maga dönthet arról, hogy a működés során ki milyen döntést hozhat és mely esetekben kell összehívni a taggyűlést” – hangsúlyozta Bagi Márta, a Crowe FST adótanácsadási szolgáltatások partnere. Hozzátette: amennyiben a taggyűlés hatáskörébe utalták az erről szóló döntést, akkor valóban a taggyűlés határozata lesz a képzés és átvezetés bizonylata, ha pedig a döntést meghozhatja az ügyvezetés, esetleg a gazdasági vezető, akkor nem szükséges a taggyűlés összehívása.

A fejlesztési tartalék képzése a 9%-os TAO mérték mellett is jelentős, adott évi TAO alap csökkentő tétel lehet, hiszen az adózás előtti eredmény 50%-áig, maximum 500 millió forint összegben képezhető. „Különösen fontos, hogy számviteli bizonylat támassza alá a könyvelést, ez a számviteli bizonylat pedig bármi lehet, ami megfelel a Számviteli törvény 166.§ (1) bekezdésének. Ilyen lehet például a vezető tisztségviselő döntését tartalmazó okirat is” – mondta el a Crowe FST szakembere.

Bagi Márta szerint ugyanakkor tisztában kell lenni a felhasználásra vonatkozó előírásokkal, mint például azzal, hogy milyen beruházásra használható fel, illetve hogy meddig kell azt felhasználni. „Ha akár a képzés, akár a felhasználás nem felel meg az előírásoknak, akkor a korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetnie a vállalkozásnak” – figyelmeztetett a Crowe FST szakembere.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Novemberig közel 16 százalékkal nőtt az autópiac

Az utóbbi ével leglátványosabb növekedését produkálja az autópiac, a Casco biztosítások...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (73), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), casco (23), kutatás (23), reálhozam (23), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), eiopa (18), befektetés (18), devizahitel (18), union (18), allianz (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), csalás (17), roland berger (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), balesetbiztosítás (15), autó (15), nyereség (15), felvásárlás (14), aegon (14), cea (14), kkv (14), jelentés (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), kína (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), uniqa (12), ngm (12), használtautó (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), genertel (12), stressz-teszt (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), k&h biztosító (11), kárigény (11), ingatlan (11), telematika (11), usa (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), baleset (11), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), kiberbűnűzés (9), ksh (9), generali csoport (9), kiberbűnözők (9), vig (9), egészségügy (9), otp bank (9), árvíz (9), nn (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), bamosz (8), verona (8), közvetítő (8), cig pannónia (8), betörés (8), kötvény (8), hurrikán (8), netriskhu (8), moodys (8), 4life direct (7), lakás (7), vihar (7), otp (7), insurtech (7), akvizíció (7), erste (7), pwc (7), pénztár (7), innováció (7), fitch (7), kiberbiztosítás (7), kaszab attila (7), mkb (7), digitalizáció (7), eset (7), eredmény (7), gdp (7), ey magyarország (7), adósság (7), autóipar (7), ügynök (7), buszbaleset (7), unit-linked (6), közvetítés (6), fejlesztés (6), hannover re (6), adó (6), köbe (6), görögország (6), fagykár (6), munkahely (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), deloitte (6), végtörlesztés (6), kpmg (6), hitelminősítés (6), allianz hungária (6), államkötvény (6), felügyelet (6), big data (5), jövedelem (5), gdpr (5), értékpapírosítás (5), union biztosító (5), tanulmány (5), online (5), netrisk (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), vagyon (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), adatvédelem (5), csőd (5), szerződési jog (5), bróker (5), építőipar (5), lakáspiac (5), am best (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), birság (4), összeolvadás (4), államadósság (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna life biztosító (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), iot (4), határidő (4), lakástakarék (4), vienna insurance group (4), közúti baleset (4), századvég (4), bdo (4), qbe (4), insurance europe (4), csok (4), m&a (4), iais (4), nn biztosító (4), aon benfield (4), kárhányad (4), unicredit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), startup (4), ingatlanpiac (4), profit (4), mastercard (4), lengyelország (4), signal (4), posta (4), elnök (4), aon (4), éghajlatváltozás (4), lloyds (4), válság (4), lakáhitel (3), biztonság (3), integráció (3), betegség (3), k&h biztos jövő index (3), ingatlanbiztosítás (3), nyugdíjpénztár (3), blokklánc (3), kötelező (3), gki (3), elektromobilitás (3), zöld kártya (3), alapkezelő (3), atradius (3), mesterséges intelligencia (3), bankkártya (3), lízing (3), drón (3), nav (3), nfm (3), szolvencia ii (3), szlovákia (3), k&h bank (3), jármű (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cafeteria (3), kár (3), oktatás (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), trenkwalder (3), vienna (3), cig pannónia biztosító (3), foglalkoztatottság (3), black friday (3), nak (3), limra (3), magyarország (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), adókedvezmény (3), biztosító (3), oecd (3), gyógyszer (3), albérlet (3), viszontbiztosító (3), díjfizetés (3), internet (3), nyaralás (3), hitelintézeti szemle (3), alulbiztosított (3), befektetési alapok (3), mi (3), létszámbővítés (3), mabisz konferencia (3), fhb (3), síbiztosítás (3), amerika (3), aaa auto (3), pénziránytű alapítvány (3), budapest bank (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), agrár (2), cotar (2), microsoft (2), jégkár (2), bnp paribas cardif biztosító (2), social media (2), piac (2), fenntarthatóság (2), uber (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), thomas hladky (2), munkaerő (2), ügyfélszolgálat (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), dimenzió egyesület (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), portfoliohu konferencia (2), n26 (2), eljárás (2), olasz (2), windisch lászló (2), járműbiztosítás (2), blokkchain (2), fogyasztóvédelmi index (2), önvezető autók (2), ingatlannethu (2), biztosítási piac (2), anglia (2), dróntörvény (2), földrengés (2), baker tilly hungária (2), deloitte magyarország (2), idd (2), automatizáció (2), unió (2), román (2), veronai buszbaleset (2), környezettudatosság (2), paypal (2), airbnb (2), aig (2), rekord (2), határidők (2), gyorsjelentés (2), bankszektor (2), pénz7 (2), világbank (2), abi (2), cyber (2), it (2), informatika (2), who (2), interjú (2), astra (2), fizetés (2), muisz (2), drágulás (2), accenture (2), terror (2), kerékpár (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), árfolyamgát (2), terrorfenyegetettség (2), magyar bankszövetség (2), mentőcsomag (2), németország (2), szabályozás (2), lopás (2), eurostat (2), díj (2), kampány (2), ajánlás (2), gazdaság (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), tűzesetek (2), alapkamat (2), bizalom (2), biztosításközvetítés (2), mobilfizetés (2), bíróság (2), clb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), unsar (2), pzu (2), európa (2), kiberbűnözés (2), ausztria (2), infláció (2), gyorshajtás (2), korrupció (2), ukrajna (2), facebook (2), atm (2), olaszország (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), bűncselekmény (2), hr (2), luxemburg (2), ey (2), értékesítés (2), dublin (2), biztosítás és kockázat (2), vállalkozás (2), fejlődő országok (2), ovb (2), eub (2), zsarolóvírus (2), thm (2), dimenzió biztosító (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), marketing (2), garancia (2), bankráció (2), pandurics anett (2), biztosítási díj (2), omnibus (2), technológia (2), kölcsön (2), fhb csoport (2), biztosítótársaság (2), leépítés (2), díjnavigátor (2), ferma (2), cig (2), zurich (2), blockchain (2), 2017 (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk