Komoly egészségügyi kockázatot hordoz az éghajlatváltozás!

MTI •  2018. október 3., szerda 9:00
A A
Az extrém hőmérsékleti események jelentik a legfőbb egészségi kockázatot hazánkban – derül ki abból a tanulmányból, amely az éghajlatváltozás egészségügyi hatásait vizsgálja Magyarországon.

Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója; Málnási Tibor, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője írása a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel. A tanulmány egy 16 éven át tartó kutatás összegzése. 

A tanulmány szerint hazánkban 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján a legjelentősebb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik. A hőhullámokkal szemben a legsérülékenyebbek a krónikus keringési, anyagcsere, légzőszervi, mentális betegségekben szenvedők, az idősek és a gyermekek. 

A hőhullámok hatására 2003-ban figyeltek fel Európa-szerte, Nyugat-Európában több mint 70 ezer ember halálát okozta a tartósan fennálló magas hőmérséklet – olvasható a cikkben, amelyből kiderül az is, hogy a hőhullámok idején Magyarországon a napi halálozás országos átlagban körülbelül 15 százalékkal emelkedik meg. Megyei szinten 9 és 20 százalék között változik, Budapesten és Veszprém megyében, illetve a közép-magyarországi régióban tapasztalhatók a legmagasabb értékek. 

A szerzők a publikációban foglalkoznak a klímaváltozás további hatásaival is. Ezek között említik, hogy a változás várhatóan befolyásolni fogja egyes állati közvetítők (rovarok, rágcsálók) által terjesztett fertőző betegségek térbeli és időbeli megjelenését is. Hazánkban elsősorban a kullancsok okozta Lyme-kór fog gyakoribbá válni, de megjelennek egyes szúnyogok által terjesztett betegségek is – írják.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a növekvő hőmérséklet hatására gyakoribbá válhatnak egyes mikrobiális eredetű élelmiszer-fertőzések és -mérgezések, amelyekért elsősorban a penészgombák mikotoxin-tartalma felelős. A penészesedés főként a gabona-, olajosmag-, szárazgyümölcs-termékek esetében jelent kiemelt veszélyt. Megjegyzik: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2002. évi jelentésében a világban bekövetkezett hasmenéses esetek 2,4 százalékát írta a klímaváltozás terhére. 

A klímaváltozás hatni fog az allergén növények térbeli és időbeli elterjedésére is. Az enyhébb telek után akár egy hónappal is korábban kezdődhet a pollenszezon január közepén, és a parlagfű, a legtovább virágzó gyom akár november közepéig is szórhatja virágporát. Új, allergén növényfajok jelennek meg, például a parlagi rézgyom és a falgyom, amelyek jelentősége ma még kevéssé ismert. 

A szerzők szerint a hatások mérséklésére az egészségügyi ellátó rendszernek is fel kell készülnie. Az extrém hőmérsékletekhez való alkalmazkodás szempontjából alapvetőnek nevezik, hogy megfelelő belső hőmérséklet legyen az intézményekben. Hazai vizsgálatok is bizonyították, hogy a hőhullámok alatt háromszor magasabb volt a többlethalálozás a kórházakban, mint otthon – írják. Elsődlegesen fontosnak nevezik a betegek szempontjából nemcsak az intenzív kezelést nyújtó egységekben, hanem a sebészeti, égési és egyéb sérülteket ellátó osztályokon, valamint a krónikus betegeket kezelő osztályok légkondicionáló berendezésekkel való felszerelését, növelve a jelenlegi 30 százalékos ellátottságot.

A klímaváltozás humán egészségügyi hatásainak bemutatásával a felkészülés, az ellenálló képesség növelése és az alkalmazkodás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szerzők, akik megjegyzik, hogy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia számos célt fogalmaz meg az emberi egészséggel kapcsolatban is. Rövid távon a hőhullámok elleni védekezés a legfontosabb, de nagy figyelmet kell fordítani a fertőző betegségeket közvetítő élőlények ellenőrzésére. Középtávon ki kell terjeszteni az élelmiszerbiztonsági intézkedéseket a klímaváltozás közvetett hatásainak kivédésére. Meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket; nagy hangsúlyt fektetve a megelőzésre – olvasható a cikkben.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (197), megtakarítás (117), kgfb (111), nyugdíj (108), öngondoskodás (105), díjbevétel (100), ksh (96), életbiztosítás (86), mabisz (83), bank (80), eu (78), felmérés (76), fogyasztóvédelem (74), ingatlan (73), generali (62), utasbiztosítás (61), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (59), biztosítás (59), kutatás (58), növekedés (55), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (53), elemzés (53), bírság (51), gépjármű-biztosítás (48), hitel (48), ingatlancom (47), káresemény (45), pszáf (44), turizmus (43), eurostat (43), szolvencia (43), hitelezés (42), építőipar (42), lakásár (41), gdp (39), casco (37), lakáspiac (37), kockázat (36), nem-életbiztosítás (36), egészségügy (34), viharkár (33), románia (33), nyereség (33), lakás (32), baleseti adó (32), egészségbiztosítás (31), allianz (31), swiss re (31), munkanélküliség (30), k&h (30), klímaváltozás (30), lakásépítés (30), munich re (30), befektetés (29), infláció (29), felelősségbiztosítás (29), aegon (28), digitalizáció (28), ingatlanpiac (27), union (26), bankraciohu (25), groupama (24), brexit (24), hitelfelvétel (24), gki (23), reálhozam (23), négyzetméterár (22), bankkártya (22), kína (22), ngm (21), fintech (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), kkv (21), nyugdíjbiztosítás (21), kiberbiztonság (21), magyar nemzeti bank (20), konferencia (20), baleset (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), profit (19), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (18), roland berger (18), csalás (18), pénzügyi szektor (17), autó (17), vagyonbiztosítás (17), innováció (17), jelentés (17), statisztika (17), nn (16), magánnyugdíj (16), nyaralás (16), uniqa (16), budapest (16), ing (15), tanulmány (15), gépjármű (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), utazás (15), nav (15), vig (15), albérlet (15), magyarország (15), cig pannonia (14), cig pannónia (14), eb (14), árvíz (14), nem-élet biztosítás (14), genertel (14), cea (14), csok (14), fbamsz (14), usa (14), euróövezet (14), finanszírozás (13), axa (13), kár (13), startup (13), k&h biztosító (13), munkaerőpiac (13), insurtech (13), európai unió (13), használtautó (13), munkaerőhiány (13), fogyasztás (13), tőkemegfelelés (13), lakossági hitel (13), előrejelzés (13), union biztosító (13), idegenforgalom (12), groupama biztosító (12), önvezető autó (12), fizetés (12), telematika (12), személyi kölcsön (12), eredmény (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), cafeteria (11), lakásvásárlás (11), kiskereskedelem (11), költségvetés (11), euroövezet (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), balaton (11), alkusz (11), vihar (11), export (11), varga mihály (11), hent (11), vásárlás (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakástakarék (11), nyugdíjpénztár (11), villámkár (11), kárigény (11), betörés (10), moodys (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), aviva (10), otp bank (10), államadósság (10), logisztika (10), oecd (10), generali csoport (10), deloitte (10), netriskhu (10), kártérítés (10), változó kamatozás (10), állami támogatás (10), vizsgálat (10), ingatlanár (10), külföldi utazás (10), internet (10), erste (10), fix kamatozás (10), s&p (10), prognózis (10), európai bizottság (9), kiberbűnűzés (9), készpénz (9), drágulás (9), biztosító (9), gdpr (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), lengyelország (9), bamosz (9), fejlesztés (9), nyesz (9), egészségpénztár (9), autóeladás (9), belföldi turizmus (9), lakásárak (9), horvátország (9), netrisk (9), családi ház (9), biztosítási piac (9), kötelező (9), online (9), mkb (9), mobil (9), kpmg (9), világbank (8), pwc (8), hiány (8), nn biztosító (8), kiberbiztosítás (8), munkahely (8), nők (8), államháztartás (8), németország (8), alulbiztosítás (8), adósság (8), ügynök (8), használt lakás (8), hozam (8), kórház (8), unicredit (8), verona (8), otthon (8), határidő (8), duna house (8), pénztár (8), vagyon (8), vállalatok (8), autóipar (8), kötvény (8), közlekedés (8), közvetítő (8), jelzáloghitel (8), lakossági megtakarítás (7), átlagkereset (7), mastercard (7), eset (7), akvizíció (7), bérleti díj (7), népességfogyás (7), pénzügyminisztérium (7), fogyasztóbarát lakáshitel (7), makrogazdaság (7), díj (7), online kereskedelem (7), vienna life (7), erste bank (7), buszbaleset (7), 4life direct (7), újlakás-építési piac (7), muisz (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), görögország (7), ipari termelés (7), cig (7), unit-linked (7), munkaerő (7), fitch (7), juttatás (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), pandurics anett (7), import (7), kedvezményes áfa (7), foglalkoztatottság (7), államkötvény (7), lízing (7), hitelkártya (7), államháztartási hiány (7), forgalom (7), nyugdíjaskor (7), csőd (7), osztalék (7), állampapír (6), bróker (6), mobilfizetés (6), signal (6), allianz hungária (6), kamat (6), erste biztosító (6), adójóváírás (6), elöregedés (6), éghajlatváltozás (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), okostelefon (6), szabályozás (6), lakásbérlés (6), vidék (6), veronai buszbaleset (6), hosszú hétvége (6), időskor (6), egészségbiztosítási rendszer (6), mezőgazdaság (6), tbsz (6), összeolvadás (6), mge (6), adatvédelem (6), tőzsde (6), szegénység (6), bankráció (6), eladás (6), hálapénz (6), otp nyugdíjpénztár (6), y generáció (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), halálozás (6), bankok (6), ekb (6), ajánlás (6), felügyelet (6), thm (6), hannover re (6), népesség (6), közvetítés (6), forint (6), hitelminősítés (6), cafetéria (6), gfk (6), fagykár (6), végtörlesztés (6), köbe (6), fundamenta (5), nyugdíjas (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), áfa (5), atm (5), korrupció (5), internet-használat (5), fhb (5), elnök (5), időjárás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), síbiztosítás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjrendszer (5), csehország (5), otp ingatlanpont (5), külkereskedelem (5), gyógyszer (5), részvény (5), szÉp-kártya (5), felszámolás (5), budapest bank (5), mabiasz (5), vállalati hitel (5), gvh (5), adókedvezmény (5), oktatás (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), ausztria (5), bér (5), fogyasztási hitel (5), gender direktíva (5), kibertámadás (5), tállai andrás (5), válság (5), háztartás (5), bankszámla (5), iot (5), big data (5), betegség (5), szerződési jog (5), piaci részesedés (5), lloyds (5), díjfizetés (5), rekord (5), munkaerőköltség (5), mesterséges intelligencia (5), eek (5), használt autó (5), autómegosztás (5), black friday (5), átlagjövedelem (5), digitális gazdaság (5), ipar (5), am best (5), gazdaság (5), újépítésű lakás (5), mtÜ (5), lakástakarékpénztár (5), újautó-eladás (5), átlagéletkor (5), vienna life biztosító (5), ey (4), jégkár (4), lakáseladás (4), ügyfélélmény (4), Ász (4), vienna insurance group (4), felosztó-kirovó rendszer (4), iroda (4), díjemelkedés (4), ltp (4), büntetés (4), dízelautó (4), visa (4), datahouse (4), kereset (4), szlovákia (4), drón (4), cégmegszűnés (4), anyagköltségalapanyagár (4), euró (4), születés (4), nfm (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), green holiday (4), bdo (4), uniqa biztosító zrt (4), támogatás (4), egyesülés (4), oroszország (4), cib (4), kereskedelem (4), fogyasztói ár (4), adóbevallás (4), magán nyugdíjpénztár (4), klímavédelem (4), kárhányad (4), betét (4), egészség (4), várható élettartam (4), befektetési alap (4), lakhatás (4), minimálbér (4), ryanair (4), deficit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakáscél (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), sberbank (4), húsvét (4), kátyúkár (4), jegybank (4), férfiak (4), euro (4), foglalkoztatás (4), 2017 (4), karácsony (4), magánkórház (4), szállodaépítés (4), gyógyturizmus (4), nyaraló (4), mobiltelefon (4), atradius (4), webáruház (4), robot (4), szálloda (4), kerékpár (4), átalakítás (4), bankrendszer (4), pos (4), gépjárműpiac (4), törlesztőrészlet (4), biztosítók (4), insurance europe (4), aon (4), aon benfield (4), biztosításközvetítés (4), lopás (4), m&a (4), posta (4), végtörlesztésl (4), imf (4), kátyú (4), századvég (4), közúti baleset (4), iais (4), qbe (4), régió (4), birság (4), európa (4), jogsértés (4), airbnb (4), uber (4), energiafogyasztás (3), vállalati hitelezés (3), árfolyam (3), acea (3), trenkwalder (3), hitelintézeti szemle (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), vienna (3), carsharing (3), biztosítási díj (3), időskori függőségi ráta (3), blochamps capital (3), értékesítés (3), posta biztosító (3), uniqa biztosító (3), költés (3), online vásárlás (3), gyorsjelentés (3), bizalmi index (3), újautó-értékesítés (3), pályázat (3), cp contact (3), irodaház (3), agglomeráció (3), létszámbővítés (3), termelés (3), automatizáció (3), teszt (3), technológia (3), kátyúbiztosítás (3), autókereskedelem (3), n26 (3), bíróság (3), leányvállalat (3), hr (3), dróntörvény (3), készház (3), béren kívüli juttatás (3), ügyfélszolgálat (3), új autó (3), légi közlekedés (3), bevándorlás (3), bruttó bér (3), elektromobilitás (3), india (3), eub (3), pénzügyi tudatosság (3), aig (3), nak (3), beszerzésimenedzser-index (3), átutalás (3), k&h bank (3), telenor (3), blockchain (3), társasház (3), feldolgozóipar (3), kiadás (3), bérleti díjak (3), it (3), használtautó-import (3), mi (3), Állami számvevőszék (3), interjú (3), bevétel (3), robotizáció (3), magyar bankszövetség (3), biztosítási adó (3), lakáhitel (3), amerika (3), viszontbiztosító (3), újlakás (3), forintárfolyam (3), biztonság (3), ár (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), psd2 (3), házasságkötés (3), repülés (3), k&h biztos jövő index (3), felmondás (3), mikrocenzus (3), szállodaszövetség (3), ovb (3), adósságfék (3), pénztárak (3), város (3), lakossági fogyasztás (3), mkb bank (3), kiadó lakás (3), zurich (3), integráció (3), bruttó átlagkereset (3), háztartások vagyona (3), befektetési alapok (3), cig pannónia biztosító (3), Évosz (3), amazon (3), leépítés (3), alulbiztosított (3), eurózóna (3), mabisz konferencia (3), szlovénia (3), adóhivatal (3), beruházás (3), magyar lízingszövetség (3), ingatlanértékesítés (3), eredmények (3), ipsos (3), előtakarékosság (3), bankbiztosítás (3), ingatlan lakás (3), világgazdaság (3), privátbank (3), külkereskedelmi többlet (3), munkabér (3), utazási iroda (3), szolvencia ii (3), bankszektor (3), raktár (3), információs technológia (3), alapkamat (3), mikrobiztosítás (3), gépjárműpark (3), revolut (3), felelősség (3), költségek (3), blokklánc (3), domokos lászló (3), babakötvény (3), hitelállomány (3), orfk (3), gilyén ágnes (3), gránit bank (3), cégalapítás (3), földrengés (3), szigorítás (3), kárbejelentés (3), gépjármű asszisztencia (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), opten (3), anglia (3), rezsi (3), aaa auto (3), mtsz (3), facebook (3), várólista (3), nagyváros (3), e-kereskedelem (3), munkajövedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), nfsz (3), főváros (3), nem teljesítő hitel (3), Öposz (3), alapkezelő (3), kerület (3), zöld kártya (3), jármű (3), limra (3), használtautó-eladás (3), munka (3), nyugdij (3), intrum justitia (3), kölcsön (3), bankbetét (3), luxemburg (3), álláskereső (3), költekezés (2), lakásfelújítás (2), kifizetés (2), ipari termelői árak (2), bdo magyarország (2), tűzkár (2), astra (2), kiberkockázat (2), tranzakciószám (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), környezetvédelem (2), energiafelhasználás (2), új építésű lakás (2), belváros (2), vállalati betét (2), terrorizmus (2), dimenzió egyesület (2), zöld energia (2), eu-támogatás (2), versenyképesség (2), terrorfenyegetettség (2), kiadások (2), banki hitelezés (2), devizapiac (2), feosz (2), portfolio (2), Államháztartás (2), bilk (2), tesla (2), díjnet (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), törlesztés (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), energiahatékonyság (2), gki_gazdaságkutató (2), közösségi gazdaság (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), biztosításközvetítő (2), ssc (2), tűzeset (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), pzu (2), felfüggesztés (2), deloitte magyarország (2), eladósodás (2), adós (2), commerzbank (2), sharing economy (2), cig emabit (2), pew research center (2), gépjárműkár (2), kártyahasználat (2), bnp paribas cardif (2), világgazdasági fórum (2), khr (2), alkalmazás (2), autóbérlés (2), moodys investors service (2), életjáradék (2), ifrs (2), erst&young (2), 2018 (2), capital economics (2), árfolyamgát (2), fogyasztóvédelmi index (2), neak (2), szerződéses feltétel (2), magyar orvosi kamara (2), faktoring (2), úti célok (2), központi költségvetés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), brókercég (2), provident (2), toyota (2), otthon centrum (2), webkereskedelem (2), ukrajna (2), ajándék (2), ilo (2), gépjármű-értékesítés (2), kásler miklós (2), átlagfizetés (2), úti cél (2), áfa-csökkentés (2), fejlődő országok (2), hotel (2), kelet-közép-európa (2), helyettesítési ráta (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bűncselekmény (2), mszÉsz (2), vendégforgalom (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), panaszkezelés (2), globális felmelegedés (2), újlakás-építés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felújítás (2), használtautó-piac (2), újlakás-ár (2), informatikus (2), magyar Államkincstár (2), ferma (2), díjnavigátor (2), irodapiac (2), gki lakáspiaci index (2), üvegházhatás (2), tatarozás (2), flotta (2), robogó (2), gdp-növekedés (2), garancia (2), marketing (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), lakásterület (2), eu-átlag (2), gyorshajtás (2), gyorskölcsön (2), díjnövekedés (2), green holidays (2), develor (2), adózás (2), olaszország (2), közlekedési baleset (2), féléves_eredmények (2), ipari termelői ár (2), 2017-es év (2), terror (2), szokások (2), coface (2), szakszervezet (2), piacvezető (2), vízpart (2), aszály (2), ingatlanárak (2), átlag jövedelem (2), bulinegyed (2), nettó átlagkereset (2), adóbevétel (2), garantált bérminimum (2), demográfia (2), omnibus (2), élelmiszer (2), egészséggazdaság (2), bulgária (2), piktogram (2), energia (2), fluktuáció (2), tranzakciós illeték (2), lakásépítési boom (2), munkavállaló (2), pénzromlás (2), negyedéves eredmény (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), orosz biztosítási piac (2), garzon (2), unsar (2), nyugdíjas korúak (2), bevásárlóközpont (2), wizz air (2), biztosítási szakosztály (2), magyar közgazdasági társaság (2), omsz (2), enet (2), életszínvonal (2), lakásbérlet (2), mkt (2), alku (2), élelmiszerár (2), egyszerű bejelentés (2), lehel gábor (2), intrum (2), katasztrófavédelem (2),  (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), bűnözés (2), web-áruház (2), bankolás (2), társadalombiztosítás (2), nemzeti cégtár (2), fogyasztói árak (2), lakosság (2), litvánia (2), accenture (2), mkb-pannónia (2), szerződés (2), kormányprogram (2), részvényárfolyam (2), közösségi közlekedés (2), védekezés (2), ingatlannethu (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), app (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), mentőcsomag (2), adatlopás (2), felsőoktatás (2), bizalom (2), teljesítmény (2), aegon magyarország (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), bankadó (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), biztosítás és kockázat (2), szállítmányozás (2), háztartások (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), tűz (2), román (2), panellakás (2), kereslet (2), autópiac (2), agrár (2), nit hungary (2), paypal (2), fix kamatozású hitel (2), csányi sándor (2), okosotthon (2), halálos gázolás (2), cotar (2), jtm (2), pénz7 (2), bérek (2), terjeszkedés (2), keresetek (2), informatika (2), gazdasági elemzés (2), fedezet (2), jvsz (2), egyetemisták (2), lélekszám (2), theresa may (2), népességcsökkenés (2), táppénz (2), Általános egészségbiztosító (2), gazdasági előrejelzés (2), törvénymódosítás (2), kockázati biztosítás (2), börtönbüntetés (2), sofőr (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), tűzesetek (2), szlovén biztosítási piac (2), kampány (2), windisch lászló (2), deviza (2), tesco (2), kh (2), környezettudatosság (2), tiltás (2), extrém időjárás (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), természeti károk (2), fenntarthatóság (2), thomas hladky (2), tartalék (2), dimenzió (2), bónusz brigád (2), közgyűlés (2), veszteség (2), pénzpiac (2), választás (2), lakhatási költség (2), dimenzió biztosító (2), augusztus 20 (2), clb (2), biztos jövő index (2), egészsébiztosítás (2), díjak (2), határidők (2), fapados (2), kárkifizetés (2), lakás-áfa (2), kapacitáshiány (2), eljárás (2), magyar közút (2), baker tilly hungária (2), munkáltató (2), erzsébet-utalvány (2), gyógyszeripar (2), social media (2), vendégéjszaka (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), biztositashu (2), google (2), európai központi bank (2), home office (2), termelő (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), kárenyhítési alap (2), költség (2), önvezető autók (2), felkészülés (2), pioneer (2), matolcsy (2), kánikula (2), felminősítés (2), versenytörvény (2), london (2), kid (2), microsoft (2), cib bank (2), adatkezelés (2), kilátások (2), utazási szokások (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), giro (2), adózás előtti eredmény (2), blokkchain (2), fhb csoport (2), cselekvési terv (2), németh dávid (2), közbeszerzés (2), kiberbűnözés (2), hornung Ágnes (2), who (2), követelésvásárlás (2), beutazás (2), property technology (2), proptech (2), kgfb-díjak (2), okos otthon (2), megélhetés (2), adat (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), árverés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), busz (2), üzemanyag-ár (2), bosch (2), dublin (2), utazásszervező (2), portfoliohu konferencia (2), abi (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), vállalkozás (2), cyber (2), online számlázás (2), kálózdi tamás (2), közösségi finanszírozás (2), árfolyamváltozás (2), unió (2), szolgáltatás (2), piac (2)
Rendezvényajánló
XV. Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás
Időpont:
2018.09.30 - 2018.10.02
Helyszín:
Siófok, Hotel Azúr
további információk