KSH: tovább nőttek a beruházások a második negyedévben

 2017. augusztus 31., csütörtök 10:30
A A
A beruházások volumene 26,8 százalékkal nőtt a második negyedévében az előző év azonos időszaki alacsony bázisadathoz képest. A 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatok élénkülésének és a vállalkozások fejlesztéseiben bekövetkezett expanziónak egyaránt köszönhető a növekedés - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). (MTI)

A gép- és berendezésberuházások 21,1, az építési beruházások 32,5 százalékkal nőttek, ami az építkezések fellendülését mutatja az első negyedévi 25,2 százalékos ütem után. A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 29,3, a több mint egytizedét realizáló költségvetési szerveknél pedig 56,1 százalékos bővülés következett be az első negyedévi 26,2 százalékos ütemet követően.
A nemzetgazdasági beruházások 28 százalékát képviselő feldolgozóipar fejlesztései - már hatodik negyedéve tartó folyamatos expanzió folytatásaként - 9,2 százalékkal emelkedtek az első negyedévi kimagasló 26,7 százalékot követően. A legnagyobb mértékben a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a nagy súlyarányú járműgyártás területén növekedtek a fejlesztések.

A nagyobb súlyú területek közül a szállítás, raktározás beruházásainak volumene nőtt a legnagyobb mértékben, 76,7 százalékkal, elsősorban az uniós forrásból finanszírozott kerékpárút- és autópálya-építések, valamint közútfelújítások következtében. A harmadik legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek területén a beruházási volumene 10,2 százalékkal nőtt, a lakásépítések mellett a logisztikai és ipari célú bérbeadást szolgáló létesítmények építésében és az irodaház-fejlesztésekben egyaránt növekedés történt. Az építőiparban, jórészt a termelés növekedésének hatására, 19,9 százalékkal nőttek a beruházások.

A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítménye - szintén másfél éve tartó bővülés után - ismét nőtt 14,4 százalékkal, mindenekelőtt az áruházláncok korszerűsítéseinek, felújításainak eredményeképpen. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban a vendégéjszakák számának növekedésével párhuzamosan zajló hotelépítések és -felújítások járultak hozzá a leginkább a beruházási volumen 21,0 százalékos emelkedéséhez.
Elsősorban belföldi gyártású mezőgazdasági gépek beszerzései miatt 25,6 százalékkal gyarapodtak a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai.

Az EU-forrásból történő fejlesztések megindulása következtében az átlagot meghaladó mértékben bővültek a beruházások a nagyobbrészt közösségi finanszírozású területeken. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 94,3 százalékos növekedésben a határvédelemmel összefüggő ráfordítások is szerepet játszottak. Az oktatásban 43,0, a humán egészségügyi, szociális ellátásban 65,6 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbit. 

Az első fél évben a beruházások 25,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az építési beruházások 29,7 százalékkal, a gépvásárlások 21,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A feldolgozóiparban 16,6, az építőiparban 20,2 százalékos volt a beruházások féléves növekedése. Az oktatási beruházások 43,0 az egészségügyben 48,9 százalékos növekedését mérte a statisztika az első fél évben.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Agenta: biztosítás fedezi majd a mesteremberek hanyagságait

Egymillió forintig fizet a biztosító a félbehagyott vagy az elrontott munkák után...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (161), megtakarítás (112), kgfb (106), öngondoskodás (103), nyugdíj (101), díjbevétel (99), életbiztosítás (82), mabisz (80), bank (75), eu (72), fogyasztóvédelem (68), ksh (66), felmérés (62), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (57), generali (57), kutatás (55), viszontbiztosítás (53), utasbiztosítás (50), biztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (47), ingatlancom (46), ingatlan (45), pszáf (44), káresemény (44), szolvencia (43), bírság (42), lakáshitel (42), hitelezés (41), lakásár (38), nem-életbiztosítás (35), eurostat (35), növekedés (34), hitel (33), casco (32), gdp (32), építőipar (31), románia (31), swiss re (31), kockázat (30), viharkár (30), baleseti adó (30), munich re (29), turizmus (29), felelősségbiztosítás (28), k&h (28), egészségbiztosítás (28), klímaváltozás (27), befektetés (27), egészségügy (27), allianz (27), nyereség (26), lakásépítés (25), bankraciohu (25), aegon (24), brexit (23), reálhozam (23), digitalizáció (23), lakáspiac (22), munkanélküliség (22), ngm (21), fintech (21), hitelminősítő (21), ingatlanpiac (21), groupama (21), nyugdíjbiztosítás (21), union (21), konferencia (20), természeti katasztrófa (20), kína (20), infláció (19), kiberbiztonság (19), kkv (19), roland berger (18), lakás (18), baleset (18), csalás (18), devizahitel (18), eiopa (18), autó (17), vagyonbiztosítás (17), bankkártya (17), felvásárlás (17), jelentés (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), balesetbiztosítás (16), négyzetméterár (16), uniqa (16), profit (16), ing (15), gki (15), innováció (15), cig pannonia (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), hitelfelvétel (14), fbamsz (14), gépjármű (14), cea (14), usa (14), gazdasági növekedés (13), genertel (13), tőkemegfelelés (13), használtautó (13), új lakás (12), budapest (12), előrejelzés (12), telematika (12), fogyasztás (12), cig pannónia (12), k&h biztosító (12), insurtech (12), önvezető autó (12), nav (12), startup (12), axa (12), tanulmány (12), árvíz (12), stressz-teszt (12), gépjármű biztosítás (12), nn (12), euroövezet (11), alkusz (11), magyarország (11), groupama biztosító (11), csok (11), kárigény (11), union biztosító (11), jövedelem (11), hent (11), otp (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), fizetés (10), moodys (10), oecd (10), deloitte (10), állami támogatás (10), hurrikán (10), nyugdíjpénztár (10), lakástakarék (10), netriskhu (10), albérlet (10), villámkár (10), s&p (10), idegenforgalom (10), generali csoport (10), aviva (10), otp bank (9), személyi kölcsön (9), online (9), kiberbűnűzés (9), netrisk (9), nyesz (9), kiberbűnözők (9), munkaerőpiac (9), fejlesztés (9), elektromos autó (9), prognózis (9), adó (9), magyar nemzeti bank (9), erste (9), statisztika (9), bamosz (9), ingatlanár (8), gdpr (8), verona (8), finanszírozás (8), lakossági hitel (8), eredmény (8), ügynök (8), munkaerőhiány (8), lengyelország (8), hozam (8), kórház (8), vagyon (8), családi ház (8), mobil (8), pénztár (8), kiberbiztosítás (8), államadósság (8), határidő (8), pwc (8), alulbiztosítás (8), készpénz (8), kár (8), kötelező (8), autóipar (8), vihar (8), közvetítő (8), adósság (8), mkb (8), export (8), biztosítási piac (8), betörés (8), európai unió (8), kötvény (8), kiskereskedelem (8), internet (8), buszbaleset (7), logisztika (7), cig (7), eset (7), makrogazdaság (7), akvizíció (7), unicredit (7), vienna life (7), mezőgazdasági biztosítás (7), kpmg (7), világbank (7), idd (7), díj (7), fitch (7), áremelkedés (7), államkötvény (7), 4life direct (7), közlekedés (7), használt lakás (7), lakossági megtakarítás (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), juttatás (6), újlakás-építési piac (6), köbe (6), cafeteria (6), okostelefon (6), euróövezet (6), erste biztosító (6), tbsz (6), mobilfizetés (6), utazás (6), lakásvásárlás (6), thm (6), nn biztosító (6), pandurics anett (6), varga mihály (6), végtörlesztés (6), költségvetés (6), nyugdíjaskor (6), muisz (6), lízing (6), csőd (6), duna house (6), otp nyugdíjpénztár (6), hitelminősítés (6), erste bank (6), allianz hungária (6), görögország (6), európai bizottság (6), osztalék (6), magán egészségügyi ellátás (6), megújuló energia (6), adatvédelem (6), fagykár (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), mezőgazdaság (6), bróker (6), felügyelet (6), hiány (6), agrárbiztosítás (6), hannover re (6), drágulás (6), import (6), bankráció (6), cafetéria (6), munkahely (6), közvetítés (6), időskor (6), unit-linked (6), belföldi turizmus (6), kedvezményes áfa (6), egészségügyi ellátás (6), összeolvadás (6), nők (6), big data (5), horvátország (5), biztosítási szektor (5), mesterséges intelligencia (5), síbiztosítás (5), mge (5), fogyasztási hitel (5), állampapír (5), hálapénz (5), bér (5), vidék (5), ekb (5), éghajlatváltozás (5), államháztartás (5), lakásárak (5), jelzáloghitel (5), szabályozás (5), elnök (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), lloyds (5), ingatlanbiztosítás (5), mabiasz (5), részvény (5), munkaerőköltség (5), államháztartási hiány (5), signal (5), díjfizetés (5), változó kamatozás (5), átlagjövedelem (5), szerződési jog (5), am best (5), bankszámla (5), ipari termelés (5), gender direktíva (5), gfk (5), ajánlás (5), black friday (5), fhb (5), eek (5), gyógyszer (5), adójóváírás (5), nyaralás (5), vienna life biztosító (5), fundamenta (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), mastercard (5), válság (5), értékpapírosítás (5), vienna insurance group (4), díjemelkedés (4), kibertámadás (4), szÉp-kártya (4), mtÜ (4), törlesztőrészlet (4), háztartás (4), forgalom (4), nyugdíjrendszer (4), hitelkártya (4), újautó-eladás (4), online kereskedelem (4), népesség (4), lakáseladás (4), népességfogyás (4), ügyfélélmény (4), lakástakarékpénztár (4), szállodaépítés (4), szegénység (4), elöregedés (4), internet-használat (4), vizsgálat (4), újépítésű lakás (4), otthon (4), fix kamatozás (4), külkereskedelem (4), húsvét (4), befektetési alap (4), vásárlás (4), magánkórház (4), anyagköltségalapanyagár (4), autóeladás (4), átlagkereset (4), robot (4), atradius (4), korrupció (4), fogyasztóbarát lakáshitel (4), adóbevallás (4), veronai buszbaleset (4), kátyúkár (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), jégkár (4), nfm (4), datahouse (4), 2017 (4), eladás (4), bdo (4), green holiday (4), külföldi munkavállalás (4), orvoshiány (4), bankrendszer (4), bérleti díj (4), használt autó (4), klímavédelem (4), forint (4), tállai andrás (4), uniqa biztosító zrt (4), minimálbér (4), várható élettartam (4), euro (4), drón (4), magán nyugdíjpénztár (4), qbe (4), aon benfield (4), egyesülés (4), századvég (4), biztosító (4), posta (4), közúti baleset (4), iot (4), m&a (4), kártérítés (4), insurance europe (4), uber (4), piaci részesedés (4), foglalkoztatottság (4), kátyú (4), biztosításközvetítés (4), jogsértés (4), adókedvezmény (4), birság (4), aon (4), halálozás (4), végtörlesztésl (4), y generáció (4), oktatás (4), iais (4), betegség (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), egészségpénztár (4), németország (4), kárhányad (4), régió (4), ausztria (4), szlovákia (4), munkaerő (3), kiadás (3), értékesítés (3), kereset (3), bruttó átlagkereset (3), álláskereső (3), n26 (3), európa (3), dróntörvény (3), tőzsde (3), gilyén ágnes (3), gvh (3), betét (3), elektromobilitás (3), karácsony (3), orfk (3), cib (3), alapkezelő (3), kiskereskedelmi forgalom (3), bérleti díjak (3), biztonság (3), aaa auto (3), pénzügyi tudatosság (3), kiadó lakás (3), újautó-értékesítés (3), imf (3), gyorsjelentés (3), intrum justitia (3), munkajövedelem (3), kátyúbiztosítás (3), nagyváros (3), lakásbérlés (3), külkereskedelmi többlet (3), zöld kártya (3), autómegosztás (3), carsharing (3), agglomeráció (3), nfsz (3), magyar lízingszövetség (3), mikrocenzus (3), limra (3), telenor (3), gépjárműpark (3), mi (3), átlagéletkor (3), bankbiztosítás (3), ingatlanértékesítés (3), áfa (3), hr (3), cp contact (3), jegybank (3), uniqa biztosító (3), facebook (3), digitális gazdaság (3), teszt (3), trenkwalder (3), k&h bank (3), magyar bankszövetség (3), balaton (3), felszámolás (3), ltp (3), lakáhitel (3), webáruház (3), revolut (3), psd2 (3), szolvencia ii (3), lakáscél (3), it (3), gyógyturizmus (3), külföldi utazás (3), csehország (3), bankok (3), kerékpár (3), hitelintézeti szemle (3), házasságkötés (3), munkabér (3), e-kereskedelem (3), atm (3), mikrobiztosítás (3), ey (3), eub (3), nak (3), interjú (3), k&h biztos jövő index (3), férfiak (3), cig pannónia biztosító (3), aig (3), alulbiztosított (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), bíróság (3), bankbetét (3), ipar (3), vállalatok (3), felosztó-kirovó rendszer (3), budapest bank (3), pénziránytű alapítvány (3), utazási iroda (3), főváros (3), befektetési alapok (3), szigorítás (3), dízelautó (3), bankszektor (3), amerika (3), bruttó bér (3), bevétel (3), online vásárlás (3), fogyasztói ár (3), leépítés (3), rekord (3), földrengés (3), vienna (3), blokklánc (3), gazdaság (3), jármű (3), technológia (3), mabisz konferencia (3), kamat (3), támogatás (3), anglia (3), biztosítási díj (3), fúzió (3), lakossági fogyasztás (3), integráció (3), viszontbiztosító (3), ipsos (3), szlovénia (3), bizalmi index (3), vállalati hitel (3), pályázat (3), deficit (3), átutalás (3), hosszú hétvége (3), airbnb (3), eredmények (3), létszámbővítés (3), zurich (3), használtautó-import (3), átlagbér (2), életszínvonal (2), születés (2), develor (2), green holidays (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), szlovén biztosítási piac (2), informatika (2), természeti károk (2), kárenyhítési alap (2), mobiltelefon (2), ferma (2), előzetes adatok 2017 (2), robotizáció (2), gdp-növekedés (2), leányvállalatok (2), versenyképesség (2), felkészülés (2), régiós növekedés (2), európai központi bank (2), cyber (2), enet (2), luxemburg (2), dublin (2), kárkifizetés (2), eu-átlag (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), zatykó péter (2), sharing economy (2), deviza (2), termelő (2), bosch (2), extrém időjárás (2), mkb-pannónia (2), fedezet (2), egészségbiztosítási rendszer (2), újlakás-építés (2), vállalkozás (2), újlakás-ár (2), mkb bank (2), garantált bérminimum (2), adózás előtti eredmény (2), közgyűlés (2), adóbevétel (2), lélekszám (2), bulinegyed (2), sberbank (2), opten (2), blockchain (2), időjárás (2), versenytörvény (2), üvegházhatás (2), társasház (2), ingatlanárak (2), cégmegszűnés (2), gazdasági előrejelzés (2), gazdasági elemzés (2), microsoft (2), mentőcsomag (2), vásárlóerő (2), bizalom (2), miniszterelnökség (2), home office (2), google (2), portfoliohu konferencia (2), adóhivatal (2), irodaház (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), felelősség (2), coface (2), egészség (2), gazdasági válság (2), olaszország (2), népességcsökkenés (2), kereskedelem (2), kormányprogram (2), ipari termelői ár (2), panellakás (2), terror (2), város (2), panaszkezelés (2), davos (2), kelet-közép-európa (2), etikus életbiztosítás (2), ssc (2), ovb (2), deloitte magyarország (2), fizetőeszköz (2), nemzetgazdasági miniszter (2), árfolyamgát (2), zsarolóvírus (2), gazdaságkutató (2), készház (2), pos (2), közösségi gazdaság (2), utazásszervező (2), gépjárműpiac (2), életjáradék (2), 2018 (2), ifrs (2), moodys investors service (2), mobiltárca (2), felsőoktatás (2), várólista (2), magyar orvosi kamara (2), astra (2), cig emabit (2), okos szemüveg (2), tesla (2), start-up (2), automatizáció (2), kölcsön (2), okos telefon (2), vodafone (2), vállalati hitelezés (2), kínai biztosítási szektor (2), upc (2), autókereskedelem (2), posta biztosító (2), dimenzió egyesület (2), áfa-csökkentés (2), fogyasztói várakozás (2), waberer (2), bnp paribas cardif (2), gépjármű-értékesítés (2), konjunktúraindex (2), mobilbank (2), autópiac (2), tűzkár (2), nit hungary (2), abi (2), ingatlannethu (2), fhb csoport (2), nyugdíj-biztosítás (2), flotta (2), németh dávid (2), magyar közút (2), árfolyam (2), cib bank (2), használtautó-eladás (2), kapacitáshiány (2), lakás-áfa (2), élelmiszer (2), bulgária (2), pew research center (2), világgazdaság (2), éves jövedelem (2), giro (2), díjnavigátor (2), kiberbűnözés (2), együttműködés (2), who (2), védekezés (2), tesztpálya (2),  (2), terrorfenyegetettség (2), fogyasztói árak (2), ajándék (2), kerület (2), egészsébiztosítás (2), capital economics (2), provident (2), autóbérlés (2), marketing (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), bevándorlás (2), ilo (2), garancia (2), közösségi iroda (2), energiafogyasztás (2), erzsébet-utalvány (2), busz (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), megélhetés (2), kgfb-díjak (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), táppénz (2), adatkezelés (2), negyedéves eredmény (2), átlag jövedelem (2), neak (2), kárérték (2), kh (2), nettó átlagkereset (2), társadalombiztosítás (2), kilátások (2), közösségi közlekedés (2), brókercég (2), litvánia (2), nyugdij (2), világgazdasági fórum (2), tűzesetek (2), kampány (2), határidők (2), biztos jövő index (2), díjak (2), büntetés (2), demográfia (2), 2017-es év (2), clb (2), pzu (2), cselekvési terv (2), közösségi finanszírozás (2), terrorizmus (2), önvezető autók (2), acea (2), bnp paribas cardif biztosító (2), Öposz (2), iroda (2), úti cél (2), blochamps capital (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), beutazás (2), központi költségvetés (2), oroszország (2), lakástűz (2), property technology (2), baker tilly hungária (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), pioneer (2), privátbank (2), robogó (2), egyszerű bejelentés (2), helyettesítési ráta (2), közlekedési baleset (2), accenture (2), eljárás (2), rezsi (2), unsar (2), román (2), energiafelhasználás (2), zöld energia (2), energiahatékonyság (2), ügyfélszolgálat (2), kiadások (2), költekezés (2), járműbiztosítás (2), kártyahasználat (2), olasz (2), social media (2), díjnet (2), app (2), termelés (2), agrár (2), gépjárműkár (2), cotar (2), piac (2), szolgáltatás (2), visa (2), Általános egészségbiztosító (2), új építésű lakás (2), aegon magyarország (2), eladósodás (2), törlesztés (2), gyógyszeripar (2), környezetvédelem (2), nyugdíjas (2), pénzpiac (2), alapkamat (2), unió (2), piktogram (2), választás (2), lakásépítési boom (2), dimenzió biztosító (2), dimenzió (2), veszteség (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), erst&young (2), thomas hladky (2), belváros (2), matolcsy (2), kid (2), biztositashu (2), szerződés (2), eu-támogatás (2), lopás (2), windisch lászló (2), blokkchain (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), szerződéses feltétel (2), részvényárfolyam (2), biztosítótársaság (2), hitelállomány (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), hotel (2), foglalkoztatás (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), toyota (2), theresa may (2), ukrajna (2), lakhatás (2), felújítás (2), omnibus (2), otp ingatlanpont (2), pénz7 (2), időskori függőségi ráta (2), halálos gázolás (2), tatarozás (2), india (2), fejlődő országok (2), díjnövekedés (2), bűncselekmény (2), háztartások (2), domokos lászló (2), Ász (2), szállodaszövetség (2), amazon (2), nyaraló (2), paypal (2), webkereskedelem (2), előtakarékosság (2), gyorshajtás (2), bankfiók (2), gki lakáspiaci index (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk