Márciusban is nőttek az árak

MTI •  2017. április 11., kedd 13:30
A A
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt, a februári 2,9 százalékos ütemet követően. Az üzemanyagok éves drágulása 17,1 százalékra lassult az előző havi 19,9 százalékról, és kevésbé emelkedett a dohányáruk ára is - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2,7 százalékos adat alacsonyabb az elemzők által vártnál, londoni elemzők 2,8, a magyarországiak 2,9-3,0 százalékos márciusi rátára számítottak.
Februárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagukat tekintve nem változtak márciusban, az üzemanyagok 1,1 százalékkal lettek átlagosan olcsóbbak.
Az év első három hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek.

A szezonálisan igazított éves maginfláció márciusban 1,8 százalékos volt, annyi, mint az előző hónapban. 

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a februári 2,9 százalékos emelkedés után kisebb ütemben nőttek a fogyasztói árak márciusban, elsősorban a járműüzemanyagok árának március havi csökkenése miatt, illetve csökkent a dohányáruk ára is havi összevetésben 0,7 százalékkal.

Az élelmiszerek ára egy év alatt 2,2 százalékkal, a szolgáltatásoké 1,6 százalékkal emelkedett, a tartós fogyasztási cikkek 0,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

Tavaly márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukoré 14,0 százalékkal, a sertéshúsé 10,8 százalékkal, a sajté 7,1 százalékkal, a péksüteményé 5,2 százalékkal, a kolbászé 5,0 százalékkal, a kenyéré 3,6 százalékkal. A friss zöldségek ára 4,9, a gyümölcsöké és a burgonyáé az átlag alatt 0,7, illetve 1,5 százalékkal emelkedett. 

A baromfihús és a tojás olcsóbb lett, ára 16,5 százalékkal, illetve 5,6 százalékkal csökkent.

Az egyéb cikkek - gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint a kulturális termékek - átlag felett, 7,6 százalékkal drágultak. Ezen belül a járműüzemanyagok ára 17,1 százalékkal nőtt, de 10 százalék felett drágultak az újságok is, míg a gyógyszerek ára 2,2 százalékkal emelkedett a testápolási cikkeké pedig stagnált.

A szeszes italokért, dohányárukért átlagosan 2,6 százalékkal kellett többet fizetni a szeszes italok 1,4 illetve a dohányáruk 3,7 százalékos drágulásának eredőjeként, amiben az égetett szeszek áremelkedése 3,4 százalékos volt, míg a bor alig 0,1 százalékkal lett drágább. 

A szolgáltatásokért 1,6 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 0,5 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.
A tartós fogyasztási cikkek 0,6 százalékkal kevesebbe kerültek a tavaly márciusihoz képest.

Egy hónap alatt, februárhoz viszonyítva az élelmiszerek átlagos ára változatlan maradt. Ezen belül azonban a margarin 3,0 százalékkal, a cukor 1,8 százalékkal, a kávé 1,7 százalékkal, a péksütemények 1,5 százalékkal, a kenyér 1,0 százalékkal, a tojás 0,9 százalékkal, a baromfihús pedig 0,4 százalékkal drágult. Csökkent ugyanakkor a csokoládé, kakaó ára, 1,8 százalékkal, a sertéshúsé 1,1 százalékkal, az idényáras élelmiszereké - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 0,7 százalékkal, az étolajé pedig 0,5 százalékkal.

A szezonváltás miatt a ruházkodási cikkek ára nőtt a legnagyobb mértékben, 1,0 százalékkal.

A háztartási energia és a szolgáltatások átlagosan 0,2 százalékkal kerültek többe.

A tartós fogyasztási cikkek ára nem változott. 

Az egyéb cikkek ára 0,5 százalékkal, ezen belül üzemanyagoké 1,1 százalékkal csökkent, míg a gyógyszerek, gyógyáruké 0,3 százalékkal emelkedett havi összevetésben.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Újabb szereplő száll be az önvezető autók versenyébe

Új szintre emelte együttműködését a Daimler és a Robert Bosch. A prémium kategóriás...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (73), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), casco (23), kutatás (23), reálhozam (23), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), eiopa (18), befektetés (18), devizahitel (18), union (18), allianz (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), csalás (17), roland berger (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), balesetbiztosítás (15), autó (15), nyereség (15), felvásárlás (14), aegon (14), cea (14), kkv (14), jelentés (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), kína (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), uniqa (12), ngm (12), használtautó (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), genertel (12), stressz-teszt (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), k&h biztosító (11), kárigény (11), ingatlan (11), telematika (11), usa (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), baleset (11), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), kiberbűnűzés (9), ksh (9), generali csoport (9), kiberbűnözők (9), vig (9), egészségügy (9), otp bank (9), árvíz (9), nn (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), bamosz (8), verona (8), közvetítő (8), cig pannónia (8), betörés (8), kötvény (8), hurrikán (8), netriskhu (8), moodys (8), 4life direct (7), lakás (7), vihar (7), otp (7), insurtech (7), akvizíció (7), erste (7), pwc (7), pénztár (7), innováció (7), fitch (7), kiberbiztosítás (7), kaszab attila (7), mkb (7), digitalizáció (7), eset (7), eredmény (7), gdp (7), ey magyarország (7), adósság (7), autóipar (7), ügynök (7), buszbaleset (7), unit-linked (6), közvetítés (6), fejlesztés (6), hannover re (6), adó (6), köbe (6), görögország (6), fagykár (6), munkahely (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), deloitte (6), végtörlesztés (6), kpmg (6), hitelminősítés (6), allianz hungária (6), államkötvény (6), felügyelet (6), big data (5), jövedelem (5), gdpr (5), értékpapírosítás (5), union biztosító (5), tanulmány (5), online (5), netrisk (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), vagyon (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), adatvédelem (5), csőd (5), szerződési jog (5), bróker (5), építőipar (5), lakáspiac (5), am best (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), birság (4), összeolvadás (4), államadósság (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna life biztosító (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), iot (4), határidő (4), lakástakarék (4), vienna insurance group (4), közúti baleset (4), századvég (4), bdo (4), qbe (4), insurance europe (4), csok (4), m&a (4), iais (4), nn biztosító (4), aon benfield (4), kárhányad (4), unicredit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), startup (4), ingatlanpiac (4), profit (4), mastercard (4), lengyelország (4), signal (4), posta (4), elnök (4), aon (4), éghajlatváltozás (4), lloyds (4), válság (4), lakáhitel (3), biztonság (3), integráció (3), betegség (3), k&h biztos jövő index (3), ingatlanbiztosítás (3), nyugdíjpénztár (3), blokklánc (3), kötelező (3), gki (3), elektromobilitás (3), zöld kártya (3), alapkezelő (3), atradius (3), mesterséges intelligencia (3), bankkártya (3), lízing (3), drón (3), nav (3), nfm (3), szolvencia ii (3), szlovákia (3), k&h bank (3), jármű (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cafeteria (3), kár (3), oktatás (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), trenkwalder (3), vienna (3), cig pannónia biztosító (3), foglalkoztatottság (3), black friday (3), nak (3), limra (3), magyarország (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), adókedvezmény (3), biztosító (3), oecd (3), gyógyszer (3), albérlet (3), viszontbiztosító (3), díjfizetés (3), internet (3), nyaralás (3), hitelintézeti szemle (3), alulbiztosított (3), befektetési alapok (3), mi (3), létszámbővítés (3), mabisz konferencia (3), fhb (3), síbiztosítás (3), amerika (3), aaa auto (3), pénziránytű alapítvány (3), budapest bank (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), agrár (2), cotar (2), microsoft (2), jégkár (2), bnp paribas cardif biztosító (2), social media (2), piac (2), fenntarthatóság (2), uber (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), thomas hladky (2), munkaerő (2), ügyfélszolgálat (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), dimenzió egyesület (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), portfoliohu konferencia (2), n26 (2), eljárás (2), olasz (2), windisch lászló (2), járműbiztosítás (2), blokkchain (2), fogyasztóvédelmi index (2), önvezető autók (2), ingatlannethu (2), biztosítási piac (2), anglia (2), dróntörvény (2), földrengés (2), baker tilly hungária (2), deloitte magyarország (2), idd (2), automatizáció (2), unió (2), román (2), veronai buszbaleset (2), környezettudatosság (2), paypal (2), airbnb (2), aig (2), rekord (2), határidők (2), gyorsjelentés (2), bankszektor (2), pénz7 (2), világbank (2), abi (2), cyber (2), it (2), informatika (2), who (2), interjú (2), astra (2), fizetés (2), muisz (2), drágulás (2), accenture (2), terror (2), kerékpár (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), árfolyamgát (2), terrorfenyegetettség (2), magyar bankszövetség (2), mentőcsomag (2), németország (2), szabályozás (2), lopás (2), eurostat (2), díj (2), kampány (2), ajánlás (2), gazdaság (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), tűzesetek (2), alapkamat (2), bizalom (2), biztosításközvetítés (2), mobilfizetés (2), bíróság (2), clb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), unsar (2), pzu (2), európa (2), kiberbűnözés (2), ausztria (2), infláció (2), gyorshajtás (2), korrupció (2), ukrajna (2), facebook (2), atm (2), olaszország (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), bűncselekmény (2), hr (2), luxemburg (2), ey (2), értékesítés (2), dublin (2), biztosítás és kockázat (2), vállalkozás (2), fejlődő országok (2), ovb (2), eub (2), zsarolóvírus (2), thm (2), dimenzió biztosító (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), marketing (2), garancia (2), bankráció (2), pandurics anett (2), biztosítási díj (2), omnibus (2), technológia (2), kölcsön (2), fhb csoport (2), biztosítótársaság (2), leépítés (2), díjnavigátor (2), ferma (2), cig (2), zurich (2), blockchain (2), 2017 (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk