MKT-elnök: Akár már idén megalakulhat a Biztosítási Szakosztály

Gilyén Ágnes •  2018. június 5., kedd 8:00
A A
A korábbinál nagyobb szerepet kapnának a biztosítók az 1894-ben alapított Magyar Közgazdasági Társaságban. Az igen sokféle területet felölelő patinás intézmény terveiről, stratégiájáról, elkötelezettségéről és az MKT berkein belül létrehozandó Biztosítási Szakosztály tervezett megalakításáról is beszélt a Biztosítási Szemlének adott interjújában Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöke.

- Szinte napra pontosan egy éve választották meg a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnökének. Milyen tapasztalatokat szerzett ez alatt az egy év alatt a szervezetről?

- Jómagam már csaknem két évtizede vagyok tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak, nem volt tehát idegen a terep. A maga 124 éves történetével ez egy patinás, nagy hagyományú szakmai-tudományos egyesület, amely az államháztartástól az informatikán, az egészségügy közgazdaságtanán, a banki pénzügyeken és a kultúra-gazdaságtanon át a sportgazdaságtanig rengeteg különböző szakterületet, számos közgazdasági iskolát és megannyi különböző véleményt olvaszt magába. Színes, szerteágazó – és éppen ettől szép. Ettől a sokszínűségtől izgalmasak és érdekesek a szakmai rendezvényeink, konferenciáink és kerekasztal-beszélgetéseink. Ez a társaság több ezer nagyszerű, párbeszédre és érdemi vitára nyitott közgazdász kolléga élő és fejlődő szakmai közössége, melynek életében a szervezet tagjaként is mindig szívesen vettem részt. 

Elnökként egy kiváló szakemberekből álló, elkötelezett elnökség tagjaként a megyei szervezeteink, szakosztályaink és az ifjúsági szervezetünk vezetőivel együttműködve lehetőségem nyílt a szervezet stratégiájának alakítására is. A nemzetközi szervezetek és a hazai gazdasági élet döntéshozói felé történő nyitás és a fiatalításra való törekvés már ennek a folyamatnak a jegyében történt és történik.

- Az MKT 2017-es beszámolója szerint igen mozgalmas és szerteágazó tevékenységet fejtettek ki tavaly. Mik a fő irányok erre az évre, illetve a következő időszakra?

- Szakmailag valóban egy nagyon erős és eredményes évet tudhat maga mögött a Magyar Közgazdasági Társaság. Éppen egy évvel ezelőtt Hegedüs Éva főtitkár asszonnyal és az elnökség tagjaival arra kaptunk felhatalmazást, hogy az MKT hagyományait messzemenőkig megőrizve vigyünk friss lendületet a szervezet működésébe. Az elnökség ezt többek között a nemzetközi kapcsolataink erősítésével, valamint az ifjúsági szervezeteink fejlesztésével látta megvalósíthatónak. A hagyományosan évi 80-100 megyei és szakosztályi rendezvényünk mellett volt jó néhány olyan konferenciánk, amelyekre igencsak büszkék lehetünk. Hogy csak néhányat említsek: csaknem 900 résztvevője, 17 szekciója és 160 előadója volt az egri vándorgyűlésünknek, köztük az MKT történetében először egy Nobel-díjas közgazdász is, Tom Sargent professzor személyében. 

Önálló szekcióval vehettünk részt a mexikóvárosi közgazdász-világkongresszuson, novemberben pedig közös nemzetközi konferenciát szerveztünk az EU jövőjéről az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal Budapesten. Együttműködést indítottunk el a V4-ek közgazdasági társaságaival, és március végén egy négyoldalú együttműködési megállapodást írhattunk alá velük. Tovább erősítettük kapcsolatainkat a határainkon túli, erdélyi, felvidéki és vajdasági testvérszervezeteinkkel és reményeim szerint a nem távoli jövőben támogatást adhatunk egy kárpátaljai magyar közgazdasági társaság létrejöttéhez is. Eközben pedig szépen fejlődik, bővül az ifjúsági szervezetünk, így ma már majdnem minden gazdasági felsőoktatási intézményben jelen vagyunk. 

Hosszú évek után újjáalakult az Államháztartási Szakosztályunk, és megalakult az MKT Európai Uniós, valamint Demográfiai Szakosztálya is. Emellett további szakosztályok – egy adóügyi, egy délkelet-ázsiai, és egy oktatási – megalakításának előkészítése van folyamatban. Ezen túlmenően ebben az évben az elmúlt évhez hasonlóan olyan színvonalas szakmai programokat kívánunk kínálni a hazai közgazdász társadalomnak, amiért még többen érzik úgy, hogy érdemes e patinás társasághoz csatlakozni, a jelentősebb rendezvényeink tapasztalatairól pedig valamilyen záródokumentum formájában tájékoztatni kívánjuk a gazdasági döntéshozókat.

- Hozzá tud járulni egy ilyen, főként tudósokat és elméleti szakembereket tömörítő szervezet azoknak a mindennapjainkat meghatározó gazdaságpolitikai döntéseknek az elméleti megalapozásához, amelyek között élünk?

- A Magyar Közgazdasági Társaság soraiban legalább annyi gyakorlati szakember, gyakorló vállalatvezető, bankár, pénzügyes, HR-szakértő, orvos- vagy éppen informatikus-közgazdász van, mint ahány elméleti tudós koponya. Ez a nagy ereje ennek az szervezetnek: nem csak az elméleti közgazdasági modellekről tudunk konferenciákat, szakmai fórumokat szervezni – bár olykor természetesen ezt is megtesszük –, hanem a reálgazdaságot érintő kérdésekről is, a foglalkoztatáspolitikától a fintech-ipar lehetőségein és az EU Közös Agrárpolitikájának jövőjén át a könyvpiac aktuális helyzetéig – hogy csak a legutóbbi rendezvényeink témáit említsem. És éppen ez a részben elméleti, részben gyakorlati megközelítés az, ami miatt a Magyar Közgazdasági Társaság tevékenysége érdekes és hasznos lehet a döntéshozóknak, a gazdaságpolitika irányítóinak. 

A feladatunk természetesen nem lehet az, hogy megmondjuk, hogy egy Kormány mit tegyen: azt tudomásul kell vennünk, hogy a közgazdasági optimum nem feltétlenül esik egybe a politika preferenciáival – bár optimális esetben a kettő megegyezhet -, és ilyenkor nyilván a politikai preferenciáknak van primátusuk, hiszen azok mögött a választókkal szembeni felelősség áll. 

A feladatunk sokkal inkább az, hogy platformot és teret biztosítsunk a nemzetgazdaság ügyeit előrevivő szakmai vitáknak, párbeszédnek, és ennek alapján inkább arra vonatkozóan alakítsunk ki konszenzusos véleményeket, hogy gazdasági téren milyen mozgástérrel rendelkezhetnek a döntéshozók. Ez hasznos lehet az egyes gazdaságpolitikai döntési alternatívák mérlegelése során, így talán ez a legnagyobb értéke ennek a szervezetnek.

- Az MKT vezető testületeiben közismert, jeles szakembereket találunk, a legkülönbözőbb politikai kötődésekkel. Hogyan sikerül megtartaniuk e szervezetet függetlennek és a politika hatásaitól mentesnek?

- Közismert és jeles közgazdászok nem csak a vezető testületeinkben találhatóak, büszkék lehetünk arra, hogy sok kiváló szakember öregbíti tagként a hírnevünket. Való igaz, hogy úgy a vezető testületeink, mint a tagságunk különböző világnézetű szakemberekből áll. A mi dolgunk azonban nem a politizálás, az MKT tartózkodik a politikától és a politikai véleménynyilvánítástól, hiszen a belső politikai viták eltolnák a hangsúlyt a tényleges feladatainkról, a szakmai vitákról, párbeszédről, az előrevivő szakmai konszenzusok megteremtéséről. Megjegyzem: ez önmagában is szép feladat, hiszen az MKT többféle közgazdasági iskola jeles képviselőit tudhatja tagjai sorában. A célunk tehát az, hogy a gazdaságpolitika irányítói számára partnerek legyünk, és olyan szakmai bázist, olyan platformot biztosítsunk, amely lehetőséget teremt a közgazdaságtudománynak a folyamatosan változó világunk jelentette kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő, és a gazdaságpolitikai döntések meghozatalát támogató vitákra.

- Az idén 124 éve alapított Magyar Közgazdasági Társaság 23 szakosztályt működtet, beleértve a gazdaság legkülönbözőbb területeit. Már tavaly szóba került, hogy a szakosztályok sora bővülne, mégpedig egy Biztosítási Szakosztállyal. Mikorra várható ennek létrejötte?

- Amint az az előzőekből is kiderül, arra törekszünk, hogy a hazai gazdasági élet minél szélesebb spektrumában jelen legyünk úgy elméleti, mint gyakorlati téren, hiszen csak így tudunk az előbbiekben részletezett küldetésünknek megfelelni. 

A biztosítási szakma a hazai pénzügyi-gazdasági élet igen fontos területe, így nagyon szeretném, ha a biztosítókat, és a biztosítóknál dolgozó közgazdászokat minél nagyobb számban meg tudnánk nyerni a Magyar Közgazdasági Társaság számára, hogy tudásukkal, tapasztalataikkal járuljanak hozzá az MKT szakmai kompetenciájának további erősítéséhez. 

Elindult egy párbeszéd a MABISZ és az MKT között arról, hogy a biztosítási szakma miként tudna aktívan megjelenni ebben a patinás szakmai szervezetben, és a biztosítók részéről – úgy érzem – kedvező fogadtatásra talált a kezdeményezésünk. Nagy szükségét érzem egy biztosítási szakosztály megalakításának, és őszintén remélem, ez az év végéig meg is valósulhat. Első lépésként pedig a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának, a Debrecenben szeptember 6. és 8. között megrendezendő, 56. Közgazdász-vándorgyűlésnek a szekcióprogramjaiban, egy kerekasztal-beszélgetés keretében hangsúlyos szerepet tervezünk adni a biztosítóknak.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (73), felmérés (72), ingatlan (69), generali (61), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (58), biztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), elemzés (51), lakáshitel (51), növekedés (48), gépjármű-biztosítás (48), bírság (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), lakáspiac (36), nem-életbiztosítás (36), építőipar (36), kockázat (35), románia (33), baleseti adó (32), viharkár (32), egészségügy (32), egészségbiztosítás (31), lakás (31), swiss re (31), munich re (30), nyereség (30), k&h (30), allianz (30), felelősségbiztosítás (29), befektetés (29), klímaváltozás (28), digitalizáció (28), munkanélküliség (28), lakásépítés (28), aegon (27), infláció (26), ingatlanpiac (26), bankraciohu (25), brexit (24), union (24), groupama (24), reálhozam (23), kína (21), természeti katasztrófa (21), nyugdíjbiztosítás (21), hitelminősítő (21), fintech (21), ngm (21), kiberbiztonság (21), gki (21), bankkártya (20), hitelfelvétel (20), baleset (20), konferencia (20), kkv (20), négyzetméterár (19), balesetbiztosítás (19), devizahitel (19), csalás (18), roland berger (18), profit (18), eiopa (18), felvásárlás (18), otp (17), pénzügyi szektor (17), jelentés (17), magyar nemzeti bank (17), vagyonbiztosítás (17), autó (17), budapest (16), uniqa (16), magánnyugdíj (16), statisztika (16), albérlet (15), innováció (15), új lakás (15), nn (15), gépjármű (15), ing (15), magyarország (15), gazdasági növekedés (15), cig pannonia (14), eb (14), nyaralás (14), nav (14), usa (14), genertel (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), fbamsz (14), cea (14), k&h biztosító (13), union biztosító (13), kár (13), insurtech (13), előrejelzés (13), használtautó (13), csok (13), finanszírozás (13), euróövezet (13), árvíz (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), startup (13), tőkemegfelelés (13), tanulmány (13), európai unió (12), idegenforgalom (12), gépjármű biztosítás (12), önvezető autó (12), munkaerőhiány (12), telematika (12), groupama biztosító (12), axa (12), lakossági hitel (12), munkaerőpiac (12), stressz-teszt (12), utazás (12), eredmény (11), hent (11), hurrikán (11), személyi kölcsön (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), vihar (11), alkusz (11), jövedelem (11), adó (11), cafeteria (11), fizetés (11), áremelkedés (11), euroövezet (11), kiskereskedelem (11), kárigény (11), ingatlanár (10), betörés (10), lakásvásárlás (10), varga mihály (10), moodys (10), költségvetés (10), netriskhu (10), kártérítés (10), nyugdíjpénztár (10), magán egészségügyi ellátás (10), egészségügyi ellátás (10), oecd (10), prognózis (10), aviva (10), villámkár (10), generali csoport (10), s&p (10), otp bank (10), deloitte (10), erste (10), internet (10), állami támogatás (10), lakástakarék (10), export (9), kötelező (9), változó kamatozás (9), családi ház (9), lengyelország (9), autóeladás (9), netrisk (9), balaton (9), fix kamatozás (9), nyesz (9), lakásárak (9), online (9), mkb (9), gdpr (9), kiberbűnözők (9), bamosz (9), államadósság (9), elektromos autó (9), belföldi turizmus (9), biztosítási piac (9), kiberbűnűzés (9), fejlesztés (9), egészségpénztár (8), pwc (8), vállalatok (8), határidő (8), horvátország (8), külföldi utazás (8), közlekedés (8), hozam (8), verona (8), logisztika (8), drágulás (8), nők (8), autóipar (8), németország (8), vizsgálat (8), kiberbiztosítás (8), duna house (8), alulbiztosítás (8), nn biztosító (8), kötvény (8), vagyon (8), mobil (8), kpmg (8), európai bizottság (8), közvetítő (8), adósság (8), kórház (8), ügynök (8), készpénz (8), használt lakás (8), pénztár (8), otthon (8), világbank (8), biztosító (8), idd (7), díj (7), forgalom (7), államkötvény (7), nyugdíjaskor (7), kedvezményes áfa (7), mezőgazdasági biztosítás (7), népességfogyás (7), vásárlás (7), buszbaleset (7), unicredit (7), vienna life (7), kaszab attila (7), államháztartási hiány (7), ey magyarország (7), makrogazdaság (7), munkahely (7), muisz (7), erste bank (7), bérleti díj (7), mastercard (7), újlakás-építési piac (7), foglalkoztatottság (7), lakossági megtakarítás (7), eset (7), hitelkártya (7), akvizíció (7), görögország (7), cig (7), unit-linked (7), juttatás (7), osztalék (7), hiány (7), pandurics anett (7), 4life direct (7), fitch (7), munkaerő (7), allianz hungária (6), ajánlás (6), mobilfizetés (6), veronai buszbaleset (6), hálapénz (6), okostelefon (6), cafetéria (6), erste biztosító (6), fagykár (6), államháztartás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), összeolvadás (6), lízing (6), csőd (6), halálozás (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), forint (6), felügyelet (6), otp nyugdíjpénztár (6), hannover re (6), hitelminősítés (6), megújuló energia (6), közvetítés (6), mezőgazdaság (6), bankráció (6), hosszú hétvége (6), tbsz (6), jelzáloghitel (6), adatvédelem (6), éghajlatváltozás (6), bróker (6), népesség (6), agrárbiztosítás (6), import (6), tőzsde (6), szabályozás (6), végtörlesztés (6), vidék (6), köbe (6), ipari termelés (6), gfk (6), mge (6), signal (6), elöregedés (6), időskor (6), pénzügyminisztérium (6), thm (6), egészségbiztosítási rendszer (6), részvény (5), díjfizetés (5), gvh (5), gazdaság (5), fhb (5), használt autó (5), vállalati hitel (5), időjárás (5), ekb (5), black friday (5), fundamenta (5), átlagkereset (5), betegség (5), internet-használat (5), lakásbérlés (5), biztosítási szektor (5), oktatás (5), átlagjövedelem (5), elnök (5), budapest bank (5), állampapír (5), autómegosztás (5), mtÜ (5), fogyasztási hitel (5), bér (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), y generáció (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), eek (5), síbiztosítás (5), am best (5), bankszámla (5), kamat (5), újautó-eladás (5), online kereskedelem (5), digitális gazdaság (5), rekord (5), adójóváírás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), mabiasz (5), vienna life biztosító (5), munkaerőköltség (5), ausztria (5), iot (5), big data (5), bankok (5), átlagéletkor (5), lloyds (5), szÉp-kártya (5), újépítésű lakás (5), válság (5), mesterséges intelligencia (5), szegénység (5), kibertámadás (5), ingatlanbiztosítás (5), ipar (5), gyógyszer (5), lakástakarékpénztár (5), értékpapírosítás (5), nyugdíjrendszer (5), szállodaépítés (4), átalakítás (4), anyagköltségalapanyagár (4), lakhatás (4), külkereskedelem (4), eladás (4), díjemelkedés (4), 2017 (4), dízelautó (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), foglalkoztatás (4), visa (4), otp ingatlanpont (4), gyógyturizmus (4), befektetési alap (4), datahouse (4), biztosítók (4), nfm (4), drón (4), jégkár (4), vienna insurance group (4), kátyúkár (4), ey (4), jegybank (4), kereset (4), webáruház (4), férfiak (4), végtörlesztésl (4), lakáscél (4), aon (4), bankrendszer (4), törlesztőrészlet (4), tállai andrás (4), csehország (4), kátyú (4), betét (4), green holiday (4), imf (4), iais (4), aon benfield (4), európa (4), biztosításközvetítés (4), jogsértés (4), áfa (4), adókedvezmény (4), klímavédelem (4), támogatás (4), minimálbér (4), qbe (4), közúti baleset (4), várható élettartam (4), euro (4), iroda (4), magán nyugdíjpénztár (4), fogyasztói ár (4), m&a (4), gépjárműpiac (4), felosztó-kirovó rendszer (4), birság (4), piaci részesedés (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), magánkórház (4), uniqa biztosító zrt (4), húsvét (4), korrupció (4), atm (4), ügyfélélmény (4), háztartás (4), uber (4), airbnb (4), századvég (4), régió (4), születés (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kerékpár (4), egyesülés (4), atradius (4), robot (4), szlovákia (4), kárhányad (4), insurance europe (4), lakáseladás (4), ltp (4), bdo (4), adóbevallás (4), lopás (4), cib (4), posta (4), dróntörvény (3), nak (3), nfsz (3), k&h biztos jövő index (3), világgazdaság (3), munkajövedelem (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), elektromobilitás (3), termelés (3), várólista (3), energiafogyasztás (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), árfolyam (3), nyaraló (3), n26 (3), készház (3), álláskereső (3), béren kívüli juttatás (3), nem teljesítő hitel (3), használtautó-eladás (3), házasságkötés (3), hitelintézeti szemle (3), nagyváros (3), időskori függőségi ráta (3), gépjárműpark (3), ingatlan lakás (3), karácsony (3), euró (3), adóhivatal (3), bruttó bér (3), munkabér (3), bevándorlás (3), mi (3), posta biztosító (3), automatizáció (3), mtsz (3), uniqa biztosító (3), kiadó lakás (3), pénztárak (3), nyugdíjas (3), bérleti díjak (3), raktár (3), k&h bank (3), autókereskedelem (3), felszámolás (3), psd2 (3), pályázat (3), oroszország (3), cp contact (3), agglomeráció (3), kiadás (3), aig (3), új autó (3), használtautó-import (3), forintárfolyam (3), mobiltelefon (3), magyar lízingszövetség (3), bruttó átlagkereset (3), acea (3), carsharing (3), újautó-értékesítés (3), kárbejelentés (3), gilyén ágnes (3), orfk (3), blockchain (3), újlakás (3), revolut (3), mikrocenzus (3), luxemburg (3), deficit (3), ingatlanértékesítés (3), információs technológia (3), telenor (3), gépjármű asszisztencia (3), egészség (3), online vásárlás (3), lakossági fogyasztás (3), város (3), bizalmi index (3), hitelállomány (3), irodaház (3), privátbank (3), feldolgozóipar (3), felmondás (3), magyar bankszövetség (3), szálloda (3), átutalás (3), e-kereskedelem (3), teszt (3), beszerzésimenedzser-index (3), lakáhitel (3), bevétel (3), robotizáció (3), munka (3), trenkwalder (3), ryanair (3), cig pannónia biztosító (3), utazási iroda (3), technológia (3), bíróság (3), létszámbővítés (3), kölcsön (3), biztosítási díj (3), facebook (3), kereskedelem (3), mabisz konferencia (3), eub (3), mikrobiztosítás (3), bankbiztosítás (3), aaa auto (3), bankbetét (3), zurich (3), befektetési alapok (3), értékesítés (3), biztosítási adó (3), ár (3), pénzügyi tudatosság (3), gyorsjelentés (3), bankszektor (3), szigorítás (3), jármű (3), ügyfélszolgálat (3), rezsi (3), viszontbiztosító (3), it (3), blokklánc (3), interjú (3), kátyúbiztosítás (3), zöld kártya (3), ipsos (3), felelősség (3), pénziránytű alapítvány (3), biztonság (3), vienna (3), fúzió (3), légi közlekedés (3), külkereskedelmi többlet (3), anglia (3), szállodaszövetség (3), leépítés (3), hr (3), intrum justitia (3), földrengés (3), limra (3), alulbiztosított (3), szolvencia ii (3), kiskereskedelmi forgalom (3), kerület (3), cégmegszűnés (3), autóbiztosítás (3), szlovénia (3), alapkamat (3), főváros (3), amerika (3), integráció (3), alapkezelő (3), blochamps capital (3), eredmények (3), opten (3), waberer (2), lakásbérlet (2), költség (2), szokások (2), úti cél (2), magyar közgazdasági társaság (2), kánikula (2), biztosítási szakosztály (2), mkt (2), panellakás (2), Öposz (2), sharing economy (2), átlagfizetés (2), toyota (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), webkereskedelem (2), feosz (2), fejlődő országok (2), kásler miklós (2), nyugdij (2), bűncselekmény (2), home office (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), terrorfenyegetettség (2), szerződéses feltétel (2), zatykó péter (2), ovb (2), közösségi gazdaság (2), átlagbér (2), gazdasági válság (2), zsarolóvírus (2), intrum (2), accenture (2), lehel gábor (2), capital economics (2), központi költségvetés (2), versenyképesség (2), repülés (2), életjáradék (2), autóbérlés (2), mszÉsz (2), egyszerű bejelentés (2), megélhetés (2), ifrs (2), 2018 (2), közösségi közlekedés (2), fogyasztóvédelmi index (2), ingatlannethu (2), moodys investors service (2), kgfb-díjak (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), felfüggesztés (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), kid (2), bdo magyarország (2), részvényárfolyam (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), fogyasztói árak (2), átlag jövedelem (2), tranzakciós illeték (2), Évosz (2), egészséggazdaság (2), neak (2), lakosság (2), litvánia (2), garzon (2), munkavállaló (2), társadalombiztosítás (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), népességcsökkenés (2), tesla (2), kárérték (2), lélekszám (2), fedezet (2), dimenzió egyesület (2), cib bank (2), világgazdasági fórum (2), kereslet (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), kiberkockázat (2), közlekedési baleset (2), terrorizmus (2), munkáltató (2), baker tilly hungária (2), alku (2), blokkchain (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), wizz air (2), unió (2), gazdasági elemzés (2), bnp paribas cardif (2), tűzkár (2), cig emabit (2), busz (2), gazdasági előrejelzés (2), helyettesítési ráta (2), szakszervezet (2), mentőcsomag (2), áfa-csökkentés (2), informatika (2), konjunktúraindex (2), cyber (2), fogyasztói várakozás (2), vodafone (2), upc (2), okos szemüveg (2), start-up (2), okos telefon (2), bankadó (2), úti célok (2), vendégforgalom (2), kelet-közép-európa (2), augusztus 20 (2), élelmiszer (2), nemzetgazdasági miniszter (2), bulgária (2), eurózóna (2), élelmiszerár (2), globális felmelegedés (2), árfolyamgát (2), gazdaságkutató (2), használtautó-piac (2), lakásterület (2), abi (2), tűzeset (2), astra (2), hotel (2), pénzromlás (2), egészsébiztosítás (2), nyugdíj-biztosítás (2), google (2), otthon centrum (2), green holidays (2), develor (2), deviza (2), davos (2), omnibus (2), gdp-növekedés (2), nyugdíjas korúak (2), eu-átlag (2), bizalom (2), táppénz (2), ilo (2), autógyártás (2), fizetőeszköz (2), mobilbank (2), valuta (2), gépjármű-értékesítés (2), india (2), negyedéves eredmény (2), vízpart (2), pzu (2), provident (2), ajándék (2), szerződés (2), magyar orvosi kamara (2), unsar (2), pos (2), tatarozás (2), ipari termelői ár (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), szolgáltatás (2), raiffeisen bank (2), éves jövedelem (2), ferma (2), garantált bérminimum (2), előtakarékosság (2), tesztpálya (2), adóbevétel (2), együttműködés (2), díjnavigátor (2), informatikus (2), olaszország (2), ukrajna (2), gyorskölcsön (2), brókercég (2), energia (2), fluktuáció (2), faktoring (2), díjnövekedés (2), előzetes adatok 2017 (2), robogó (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), régiós növekedés (2), leányvállalatok (2), gyorshajtás (2), flotta (2), mkb bank (2), Ász (2), gki lakáspiaci index (2), domokos lászló (2), enet (2), vállalati betét (2), üvegházhatás (2), költségek (2), katasztrófavédelem (2), coface (2), felújítás (2), terror (2), újlakás-építés (2),  (2), újlakás-ár (2), életszínvonal (2), vásárlóerő (2), marketing (2), irodapiac (2), garancia (2), ingatlanárak (2), adózás (2), bulinegyed (2), tűz (2), tranzakciószám (2), mkb-pannónia (2), miniszterelnökség (2), kormányprogram (2), lakásfelújítás (2), bűnözés (2), védekezés (2), etikus életbiztosítás (2), kh (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), vállalati hitelezés (2), kártyahasználat (2), thomas hladky (2), khr (2), háztartások (2), kifizetés (2), windisch lászló (2), versenytörvény (2), díjnet (2), gyógyvíz (2), bankfiók (2), pénz7 (2), kárrendezés (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), kárenyhítési alap (2), költekezés (2), tűzesetek (2), biztosítótársaság (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), keresetek (2), környezetvédelem (2), adózás előtti eredmény (2), természeti károk (2), proptech (2), eu-támogatás (2), microsoft (2), gki konjunktúraindex (2), erst&young (2), felkészülés (2), raiffeisen (2), szlovén biztosítási piac (2), property technology (2), vállalkozás (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), társasház (2), adós (2), sberbank (2), szállítmányozás (2), belváros (2), háztartások vagyona (2), biztosítás és kockázat (2), európai központi bank (2), kampány (2), sofőr (2), theresa may (2), dimenzió biztosító (2), ipari termelői árak (2), termelő (2), felsőoktatás (2), dimenzió (2), paypal (2), költés (2), clb (2), börtönbüntetés (2), törvénymódosítás (2), büntetés (2), díjak (2), jvsz (2), határidők (2), Államháztartás (2), kockázati biztosítás (2), online számlázás (2), biztos jövő index (2), gépjárműkár (2), fix kamatozású hitel (2), új építésű lakás (2), választás (2), autópiac (2), eladósodás (2), amazon (2), tesco (2), zöld energia (2), gyógyfürdő (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), pénzpiac (2), teljesítmény (2), nit hungary (2), okosotthon (2), egyetemisták (2), hornung Ágnes (2), veszteség (2), azenpenzemhu (2), nagy-britannia (2), törlesztés (2), energiahatékonyság (2), beutazás (2), piktogram (2), okos otthon (2), bosch (2), london (2), dublin (2), közgyűlés (2), bilk (2), 2017-es év (2), közösségi finanszírozás (2), kilátások (2), Általános egészségbiztosító (2), lakhatási költség (2), követelésvásárlás (2), aegon magyarország (2), üzemanyag-ár (2), magyar közút (2), gránit bank (2), portfolio (2), pioneer (2), lakástűz (2), demográfia (2), leányvállalat (2), app (2), terjeszkedés (2), eljárás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cégalapítás (2), who (2), árfolyamváltozás (2), németh dávid (2), cotar (2), piac (2), nettó átlagkereset (2), kálózdi tamás (2), fhb csoport (2), agrár (2), lakás-áfa (2), aszály (2), erzsébet-utalvány (2), adatkezelés (2), cselekvési terv (2), giro (2), utazásszervező (2), kiberbűnözés (2), halálos gázolás (2), kapacitáshiány (2), adat (2), devizapiac (2), matolcsy (2), biztositashu (2), önvezető autók (2), lakásépítési boom (2), portfoliohu konferencia (2), social media (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), bnp paribas cardif biztosító (2), árverés (2), román (2), gyógyszeripar (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk