MNB: Kiemelt cél a fogyasztók tájékoztatásának erősítése és pénzügyi kultúrájuk fejlesztése

Gilyén Ágnes •  2018. június 12., kedd 8:30
A A
Az MNB fogyasztóvédelmi fókuszában a lakáshitelek kamatának alakulása, a fix kamatozású kölcsönök ösztönzése, s a fogyasztók hitelszerződés előtti tájékoztatása áll – olvasható az MNB friss fogyasztóvédelmi jelentésében.

 A biztosításoknál a díjak, költségek átláthatóságát előíró szabályok betartatása, a tőkepiacon pedig a MiFID II. tájékoztatási szabályainak alkalmazása kiemelt cél. Fel kell hívni az ügyfelek figyelmét a pénzügyi felügyelés hatókörén jellemzően kívül eső eszközök és termékek – pl. kriptovaluták – kockázataira is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint a pénzpiacon kiemelt figyelmet érdemel a kamatkockázatok alakulása, s a fogyasztók megfelelő tájékoztatása a szerződéskötést megelőzően.

A változó kamatozású hiteltermékeknél a referenciakamat esetleges növekedésével rövid távon jelentősen nőhetnek az adósok törlesztési terhei. A hitelfelvevőknek ugyanakkor a fix kamatozású hitelekhez képest jóval nehezebb lehet a változó kamatozású hitelek kockázatainak teljes körű felmérése. 2018 márciusára ugyan az új lakáshitel-folyósítások felét már az MNB által kialakított, átlátható és a jegybank honlapján összehasonlítható, fix kamatú Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek adják, ám a teljes lakáshitel-állomány jelentős része még változó kamatozású.

Továbbra is jelentős kockázat a fogyasztók megfelelő tájékoztatása a pénzpiacokon. Az MNB tavalyi vizsgálatai számos súlyos és kevésbé súlyos hibát tártak fel a pénzügyi intézmények jelzáloghitel-nyújtást megelőző kommunikációjában, többek közt az előtörlesztési vagy a szerződéshez kötődő biztosítóválasztási szabályok, az indokolatlanul visszavont kamatkedvezmények vagy felszámított többletdíjak, illetve az aránytalan okok miatt felmondott ügyfélszerződések miatt. A kézizálog-hitelezőknél egyebek mellett a teljes hiteldíjmutató (THM) és a reprezentatív hitelpélda nem megfelelő feltüntetése, s a THM nem megfelelő számítása jelentett visszatérő hiányosságot. Változatlanul kiemelt jegybanki kontroll szükséges a követelésvásárlási tevékenység esetén.

A jegybank 2017-ben a jelzáloghitel-felvételt megelőző jogsértő tájékoztatás miatt 21 pénzügyi intézményre összesen 19 millió, a kézizáloghitelek kereskedelmi kommunikációjára vonatkozó hiányosságokért 11 intézményre 65,5 millió forint bírságot szabott ki. Emellett az MNB kezdeményezésére 11 bank módosította az aggályos tartalmú általános szerződési feltételeit.

Az életbiztosítási piacon az MNB etikus biztosítási koncepciójának hatására történt piactisztulás és költségcsökkenés kedvező állapotának fenntartása a cél. A unit-linked befektetési életbiztosításoknál az MNB elvárás a biztosítási időszak lejárta előtt az ügyfelek együttműködő tájékoztatása. A lakásbiztosításoknál a piaci verseny további erősítése, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál pedig az elektronikus kapcsolattartást választó ügyfelek e-mailes (esetleg az ügyfél hibájából előálló) kommunikációjának zavarából előálló problémák fogyasztóbarát kezelése szükséges. 

A tőkepiacon a befektetési tevékenységre vonatkozó új irányelv (MiFID II.) alkalmazása hozott jelentős – a befektetővédelemre és az átláthatóságra az eddiginél nagyobb hangsúlyt helyező – piaci változásokat az érintett termékek teljes életciklusára vonatkozóan. A magyarországi után európai szinten is kialakult a felügyeleti termékintervenció eszköztára, így az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) a napokban döntött a bináris opciók forgalmazásnak felfüggesztéséről, s a különbözeti (CFD) ügyleteknél a tőkeáttétel korlátozásáról Európa-szerte. Az MNB emellett egyes tőkepiaci szolgáltatók esetében tavaly kiemelten lépett fel a hiányos, megtévesztő ügyféltájékoztatással szemben.
Változatlanul lényeges fogyasztóvédelmi feladat a hazai vagy külföldi pénzügyi felügyeletek hatókörébe sok esetben nem tartozó eszközök, így a kriptovalutákkal kapcsolatos ügyfélkockázatok tudatosítása. Tavaly az MNB és az ESMA is számos alkalommal felhívta a figyelmet ezek súlyos – az árfolyam ingadozásából, a visszaváltási és garanciális háttér hiányából adódó – kockázataira.
Tavaly a pénzpiaci, biztosítási és tőkepiaci intézményekhez összesen mintegy 365,7 ezer lakossági ügyélpanasz érkezett. Mivel e szektorokban 2017 végén közel 44 millió lakossági szerződést tartottak nyilván, így átlagosan ezer lakossági szerződésre 8 panaszt tettek az ügyfelek. Az MNB-hez az előző évben közel 33 ezer fogyasztóvédelmi kérelem és ügyfélszolgálati megkeresés érkezett, ami csökkenés az előző évhez képest.

Egy, az MNB által megrendelt felmérés szerint a magyar fogyasztók 27,4 százaléka tágabb értelemben sérülékenynek számít a pénzügyi tudatosságát, illetve pénzügyi helyzetét vizsgálva. Ezt az arányt a továbbiakban a pénzügyi tudatosság erősítésével lehet csökkenteni.

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (73), felmérés (72), ingatlan (69), generali (61), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (58), biztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (48), növekedés (48), gépjármű-biztosítás (48), ingatlancom (47), káresemény (45), hitel (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), nem-életbiztosítás (36), lakáspiac (36), építőipar (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (32), baleseti adó (32), viharkár (32), swiss re (31), egészségbiztosítás (31), lakás (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), felelősségbiztosítás (29), klímaváltozás (28), munkanélküliség (28), lakásépítés (28), digitalizáció (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), fintech (21), kiberbiztonság (21), hitelminősítő (21), nyugdíjbiztosítás (21), gki (21), természeti katasztrófa (21), ngm (21), kína (21), konferencia (20), hitelfelvétel (20), baleset (20), bankkártya (20), kkv (20), balesetbiztosítás (19), négyzetméterár (19), devizahitel (19), profit (18), csalás (18), eiopa (18), roland berger (18), felvásárlás (17), autó (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), jelentés (17), magyar nemzeti bank (17), vagyonbiztosítás (17), uniqa (16), magánnyugdíj (16), budapest (16), statisztika (16), nn (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), ing (15), magyarország (15), albérlet (15), innováció (15), gépjármű (15), cig pannonia (14), nav (14), fbamsz (14), nem-élet biztosítás (14), usa (14), nyaralás (14), genertel (14), vig (14), eb (14), cea (14), euróövezet (13), csok (13), union biztosító (13), árvíz (13), tőkemegfelelés (13), tanulmány (13), startup (13), finanszírozás (13), használtautó (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), előrejelzés (13), k&h biztosító (13), insurtech (13), stressz-teszt (12), telematika (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), utazás (12), munkaerőhiány (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), groupama biztosító (12), axa (12), gépjármű biztosítás (12), önvezető autó (12), adó (11), jövedelem (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), hamisítás (11), alkusz (11), eredmény (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), cafeteria (11), hent (11), vihar (11), áremelkedés (11), kiskereskedelem (11), euroövezet (11), hurrikán (11), kárigény (11), moodys (10), generali csoport (10), villámkár (10), oecd (10), varga mihály (10), deloitte (10), nyugdíjpénztár (10), aviva (10), netriskhu (10), egészségügyi ellátás (10), internet (10), otp bank (10), prognózis (10), kártérítés (10), lakástakarék (10), ingatlanár (10), s&p (10), erste (10), költségvetés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), betörés (10), állami támogatás (10), export (9), elektromos autó (9), autóeladás (9), biztosítási piac (9), gdpr (9), államadósság (9), balaton (9), netrisk (9), lakásárak (9), változó kamatozás (9), lengyelország (9), kötelező (9), családi ház (9), fejlesztés (9), bamosz (9), fix kamatozás (9), belföldi turizmus (9), online (9), nyesz (9), mkb (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), vállalatok (8), ügynök (8), drágulás (8), határidő (8), egészségpénztár (8), hozam (8), kiberbiztosítás (8), pwc (8), adósság (8), közlekedés (8), közvetítő (8), biztosító (8), külföldi utazás (8), kötvény (8), verona (8), horvátország (8), otthon (8), németország (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), nn biztosító (8), használt lakás (8), világbank (8), készpénz (8), nők (8), duna house (8), mobil (8), pénztár (8), vagyon (8), logisztika (8), európai bizottság (8), vizsgálat (8), kpmg (8), erste bank (7), makrogazdaság (7), államháztartási hiány (7), juttatás (7), kaszab attila (7), muisz (7), vienna life (7), unicredit (7), idd (7), hiány (7), újlakás-építési piac (7), ey magyarország (7), lakossági megtakarítás (7), mastercard (7), eset (7), nyugdíjaskor (7), buszbaleset (7), pandurics anett (7), bérleti díj (7), cig (7), 4life direct (7), foglalkoztatottság (7), munkaerő (7), osztalék (7), államkötvény (7), vásárlás (7), munkahely (7), fitch (7), hitelkártya (7), forgalom (7), mezőgazdasági biztosítás (7), görögország (7), népességfogyás (7), kedvezményes áfa (7), díj (7), unit-linked (7), akvizíció (7), adatvédelem (6), éghajlatváltozás (6), veronai buszbaleset (6), mezőgazdaság (6), gfk (6), hosszú hétvége (6), jelzáloghitel (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), mobilfizetés (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), allianz hungária (6), közvetítés (6), bróker (6), tőzsde (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), államháztartás (6), hannover re (6), okostelefon (6), elöregedés (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), lízing (6), csőd (6), mge (6), megújuló energia (6), tbsz (6), pénzügyminisztérium (6), vidék (6), signal (6), fagykár (6), szabályozás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), halálozás (6), köbe (6), egészségbiztosítási rendszer (6), thm (6), erste biztosító (6), otp nyugdíjpénztár (6), végtörlesztés (6), népesség (6), hálapénz (6), import (6), forint (6), időskor (6), szÉp-kártya (5), vállalati hitel (5), betegség (5), am best (5), black friday (5), eek (5), oktatás (5), átlagjövedelem (5), ipar (5), ausztria (5), ekb (5), mtÜ (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), bér (5), állampapír (5), szerződési jog (5), online kereskedelem (5), szegénység (5), kibertámadás (5), munkaerőköltség (5), lloyds (5), y generáció (5), újautó-eladás (5), mabiasz (5), ingatlanbiztosítás (5), részvény (5), vienna life biztosító (5), díjfizetés (5), lakásbérlés (5), időjárás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), gender direktíva (5), bankszámla (5), adójóváírás (5), gazdaság (5), rekord (5), elnök (5), használt autó (5), átlagéletkor (5), síbiztosítás (5), autómegosztás (5), kamat (5), újépítésű lakás (5), gyógyszer (5), budapest bank (5), válság (5), big data (5), iot (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), lakástakarékpénztár (5), fhb (5), értékpapírosítás (5), átlagkereset (5), nyugdíjrendszer (5), fogyasztási hitel (5), bankok (5), fundamenta (5), gvh (5), internet-használat (5), mesterséges intelligencia (5), robot (4), fogyasztói ár (4), 2017 (4), webáruház (4), felosztó-kirovó rendszer (4), atm (4), eladás (4), ey (4), törlesztőrészlet (4), várható élettartam (4), dízelautó (4), kerékpár (4), külkereskedelem (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), datahouse (4), atradius (4), gyógyturizmus (4), tállai andrás (4), csehország (4), kátyúkár (4), klímavédelem (4), szállodaépítés (4), kereset (4), jegybank (4), drón (4), férfiak (4), adóbevallás (4), gépjárműpiac (4), bankrendszer (4), cib (4), otp ingatlanpont (4), bdo (4), euro (4), minimálbér (4), támogatás (4), nfm (4), foglalkoztatás (4), átalakítás (4), háztartás (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), magán nyugdíjpénztár (4), díjemelkedés (4), biztosítók (4), jégkár (4), visa (4), iroda (4), green holiday (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna insurance group (4), betét (4), korrupció (4), befektetési alap (4), régió (4), ügyfélélmény (4), airbnb (4), áfa (4), lopás (4), aon (4), m&a (4), szlovákia (4), kárhányad (4), qbe (4), lakhatás (4), anyagköltségalapanyagár (4), birság (4), piaci részesedés (4), posta (4), végtörlesztésl (4), aon benfield (4), európa (4), magánkórház (4), imf (4), uber (4), insurance europe (4), jogsértés (4), ltp (4), kátyú (4), lakáscél (4), iais (4), húsvét (4), biztosításközvetítés (4), századvég (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), adókedvezmény (4), születés (4), egyesülés (4), lakáseladás (4), közúti baleset (4), acea (3), újautó-értékesítés (3), utazási iroda (3), ingatlan lakás (3), bevándorlás (3), biztonság (3), dróntörvény (3), psd2 (3), béren kívüli juttatás (3), bíróság (3), leépítés (3), világgazdaság (3), értékesítés (3), bérleti díjak (3), munkajövedelem (3), kárbejelentés (3), nyaraló (3), nem teljesítő hitel (3), hitelintézeti szemle (3), bruttó bér (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), it (3), bankbetét (3), zöld kártya (3), uniqa biztosító (3), posta biztosító (3), jármű (3), energiafogyasztás (3), kölcsön (3), automatizáció (3), munkabér (3), technológia (3), hitelállomány (3), mikrocenzus (3), pénztárak (3), létszámbővítés (3), ár (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), nak (3), carsharing (3), gépjárműpark (3), biztosítási díj (3), agglomeráció (3), nyugdíjas (3), n26 (3), euró (3), interjú (3), használtautó-eladás (3), új autó (3), egészség (3), használtautó-import (3), mobiltelefon (3), lakáhitel (3), online vásárlás (3), bankbiztosítás (3), mi (3), magyar lízingszövetség (3), kiadás (3), pénzügyi tudatosság (3), trenkwalder (3), blockchain (3), aig (3), forintárfolyam (3), újlakás (3), átutalás (3), magyar bankszövetség (3), autókereskedelem (3), k&h bank (3), felmondás (3), teszt (3), luxemburg (3), bankszektor (3), telenor (3), város (3), k&h biztos jövő index (3), lakossági fogyasztás (3), orfk (3), cig pannónia biztosító (3), termelés (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), viszontbiztosító (3), légi közlekedés (3), nfsz (3), álláskereső (3), kiadó lakás (3), hr (3), bizalmi index (3), felszámolás (3), bruttó átlagkereset (3), árfolyam (3), gyorsjelentés (3), szolvencia ii (3), gilyén ágnes (3), befektetési alapok (3), facebook (3), zurich (3), eub (3), elektromobilitás (3), biztosítási adó (3), fúzió (3), anglia (3), kerület (3), házasságkötés (3), földrengés (3), alulbiztosított (3), autóbiztosítás (3), kiskereskedelmi forgalom (3), szálloda (3), rezsi (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), adóhivatal (3), munka (3), eredmények (3), e-kereskedelem (3), revolut (3), kátyúbiztosítás (3), integráció (3), gépjármű asszisztencia (3), ryanair (3), amerika (3), cégmegszűnés (3), szállodaszövetség (3), ipsos (3), főváros (3), alapkamat (3), opten (3), ügyfélszolgálat (3), limra (3), karácsony (3), várólista (3), privátbank (3), blokklánc (3), külkereskedelmi többlet (3), információs technológia (3), kereskedelem (3), intrum justitia (3), blochamps capital (3), alapkezelő (3), készház (3), szigorítás (3), beszerzésimenedzser-index (3), felelősség (3), raktár (3), pénziránytű alapítvány (3), bevétel (3), vienna (3), szlovénia (3), oroszország (3), nagyváros (3), ingatlanértékesítés (3), feldolgozóipar (3), irodaház (3), robotizáció (3), időskori függőségi ráta (3), mtsz (3), aaa auto (3), pályázat (3), árfolyamgát (2), giro (2), deviza (2), aszály (2), átlagfizetés (2), adatkezelés (2), kiberbűnözés (2), tűzeset (2), who (2), feosz (2), németh dávid (2), webkereskedelem (2), fhb csoport (2), nettó átlagkereset (2), applikáció (2), nemzetgazdasági miniszter (2), közösségi iroda (2), astra (2), ipari termelői ár (2), egészsébiztosítás (2), utazásszervező (2), toyota (2), demográfia (2), terror (2), nyugdíj-biztosítás (2), fluktuáció (2), coface (2), védekezés (2), lakásfelújítás (2), szakszervezet (2), adat (2), lakásépítési boom (2), faktoring (2), díjnövekedés (2), omnibus (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), gyorskölcsön (2), informatikus (2), brókercég (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), davos (2), nyugdij (2), terrorfenyegetettség (2), bizalom (2), dublin (2), sharing economy (2), bosch (2), bűnözés (2), 2017-es év (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), bilk (2), táppénz (2), pos (2), kásler miklós (2), vízpart (2), bulgária (2), kálózdi tamás (2), élelmiszer (2), devizapiac (2), gdp-növekedés (2), tranzakciószám (2), autógyártás (2), magyar közgazdasági társaság (2), mkt (2), úti cél (2), etikus életbiztosítás (2), bankadó (2), pzu (2), cig emabit (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), intrum (2), alku (2), wizz air (2), mszÉsz (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), unsar (2), felfüggesztés (2), kgfb-díjak (2), ssc (2), deloitte magyarország (2), követelésvásárlás (2), biztosítási szakosztály (2), mkb bank (2), dimenzió egyesület (2), kínai biztosítási szektor (2), egyszerű bejelentés (2), pew research center (2), tesla (2), garantált bérminimum (2), cib bank (2), kiberkockázat (2), adóbevétel (2), előtakarékosság (2), waberer (2), bulinegyed (2), busz (2), bnp paribas cardif (2), irodapiac (2), lakásbérlet (2), tűzkár (2), mobilbank (2), helyettesítési ráta (2), zsarolóvírus (2), megélhetés (2), repülés (2), fogyasztói várakozás (2), versenyképesség (2), közlekedési baleset (2), neak (2), társadalombiztosítás (2), munkavállaló (2), életjáradék (2), autóbérlés (2), egészséggazdaság (2), fogyasztói árak (2), Évosz (2), abi (2), szerződéses feltétel (2), google (2), gazdaságkutató (2), cyber (2), capital economics (2), központi költségvetés (2), átlag jövedelem (2), Öposz (2), garzon (2), mentőcsomag (2), 2018 (2), ovb (2), konjunktúraindex (2), ingatlanárak (2), ifrs (2), eu-átlag (2), moodys investors service (2), nyugdíjas korúak (2), közösségi gazdaság (2), ingatlannethu (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), lakosság (2), augusztus 20 (2), közösségi közlekedés (2), szerződés (2), informatika (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), tranzakciós illeték (2), tesztpálya (2), kilátások (2), blokkchain (2), pioneer (2), kid (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), magyar közút (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), árfolyamváltozás (2), lakás-áfa (2), unió (2), baker tilly hungária (2), kelet-közép-európa (2), olasz (2), fizetőeszköz (2), proptech (2), úti célok (2), property technology (2), okos otthon (2), vodafone (2), áfa-csökkentés (2), árverés (2), agrár (2), piac (2), szolgáltatás (2), felkészülés (2), cotar (2), halálos gázolás (2), cselekvési terv (2), kapacitáshiány (2), népességcsökkenés (2), világgazdasági fórum (2), kormányprogram (2), kárérték (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), gazdasági válság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), átlagbér (2), szokások (2), gki konjunktúraindex (2), raiffeisen (2), erst&young (2), kereslet (2), fedezet (2), portfolio (2), használtautó-piac (2), gazdasági előrejelzés (2), közösségi finanszírozás (2), gazdasági elemzés (2), eljárás (2), erzsébet-utalvány (2), lakásterület (2), magyar orvosi kamara (2), lakástűz (2), munkáltató (2), üzemanyag-ár (2), leányvállalat (2), terrorizmus (2), keresetek (2), európai központi bank (2), gyógyvíz (2), gyógyfürdő (2), román (2), gránit bank (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), pénzpiac (2), választás (2), veszteség (2), app (2), költés (2), beutazás (2), egyetemisták (2), természeti károk (2), thomas hladky (2), social media (2), start-up (2), hotel (2), matolcsy (2), gyógyszeripar (2), biztositashu (2), okos szemüveg (2), szlovén biztosítási piac (2), pénzromlás (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), okos telefon (2), gépjármű-értékesítés (2), dimenzió (2), valuta (2), upc (2), vendégforgalom (2), Általános egészségbiztosító (2), negyedéves eredmény (2), clb (2), tesco (2), kampány (2), kh (2), terjeszkedés (2), robogó (2), tűzesetek (2), cégalapítás (2), biztos jövő index (2), london (2), közgyűlés (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), dimenzió biztosító (2), törvénymódosítás (2), sofőr (2), börtönbüntetés (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), díjak (2), határidők (2), büntetés (2), lakhatási költség (2), aegon magyarország (2), panellakás (2), lélekszám (2), fix kamatozású hitel (2), újlakás-ár (2), nagy-britannia (2), okosotthon (2), kánikula (2), vásárlóerő (2), díjnavigátor (2), eu-támogatás (2),  (2), törlesztés (2), üvegházhatás (2), életszínvonal (2), azenpenzemhu (2), ferma (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), ipari termelői árak (2), olaszország (2), garancia (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), éves jövedelem (2), adózás előtti eredmény (2), újlakás-építés (2), paypal (2), panaszkezelés (2), vállalkozás (2), eladósodás (2), Ász (2), versenytörvény (2), díjnet (2), sberbank (2), gki lakáspiaci index (2), domokos lászló (2), kifizetés (2), környezetvédelem (2), társasház (2), enet (2), vállalati hitelezés (2), marketing (2), india (2), belváros (2), vállalati betét (2), együttműködés (2), nit hungary (2), katasztrófavédelem (2), amazon (2), autópiac (2), háztartások vagyona (2), adózás (2), költségek (2), pénz7 (2), flotta (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), provident (2), költekezés (2), kiadások (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), teljesítmény (2), kockázati biztosítás (2), energiahatékonyság (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), piktogram (2), élelmiszerár (2), accenture (2), otthon centrum (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), költség (2), adós (2), khr (2), kártyahasználat (2), globális felmelegedés (2), green holidays (2), lehel gábor (2), háztartások (2), hornung Ágnes (2), ajándék (2), bűncselekmény (2), Államháztartás (2), felsőoktatás (2), gépjárműkár (2), tűz (2), jvsz (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), microsoft (2), develor (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), fejlődő országok (2), felújítás (2), eurózóna (2), home office (2), új építésű lakás (2), online számlázás (2), ilo (2), tatarozás (2), theresa may (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk