Negyedik éve bővül a hazai felvásárlási piac

 2017. március 9., csütörtök 16:00
A A
A magyarországi akvizíciós piac becsült mérete 2016-ban megközelítette az 1,61 milliárd dolláros értéket. Ez mintegy 6 százalékos emelkedés az azt megelőző évhez képest – derült ki az EY által összeállított M&A Barométer felmérésből. Bár az ügyletek száma 15 százalékkal 110-re csökkent a 2015-ös évhez képest, az összértéket tekintve negyedik éve tapasztalható bővülés. A legnagyobb aktivitást a feldolgozóipar mutatta 15 teljesített tranzakcióval.

Több éves tendencia tört meg 2016-ban a magyar felvásárlási és összeolvadási piacon, amíg 2014-ben és 2015-ben is az IT és technológiai szektor volt a legaktívabb lezárt ügyletek tekintetében, addig a tavalyi évben az ügyletek számát tekintve a feldolgozóipar végzett az első helyen. A 2015-ös 12 lezárt tranzakció után tavaly 15-re növekedett az ügyletek száma. Az elmúlt év legnagyobb tranzakciója az autóiparban tevékenykedő Ábrahám és Társa mintegy 10,5 millió dollár értékű felvásárlása volt a MSSL Manufacturing Hungary által.

Az EY M&A Barométere minden évben összesíti az elmúlt időszakban lezárult, nyilvános hazai tranzakciókat. A tavalyi évben ugyan csökkent a nyilvánosságra hozott tranzakciók száma az azt megelőző évhez képest, azonban a felvásárlási és összeolvadási piac teljes értéke mégis mintegy 6 százalékot emelkedett, és elérte az 1,61 milliárd dollárt. 

„A tranzakciók összértékét tekintve már negyedik éve tapasztalunk bővülést a magyarországi M&A piacon. Ebben az időszakban a piac mérete 6 százalékkal bővült. Ez azt mutatja, hogy a hazai és külföldi befektetők is bíznak a magyar vállalatok erejében, stabilitásában. Külön pozitívum, hogy a tavalyi évhez képest, ha csekély mértékben is, de csökkent azon tranzakciók aránya, ahol a célvállalat és a vevő is magyar volt. Amíg 2015-ben ez az arány 61 százalék volt, addig tavaly már csak 54 százalék.” – emelte ki Dezse Margaret, az EY Tranzakciós üzletágának vezető partnere
A 2016-os évben 197 millió dolláros értékével a Millenium Towers irodakomplexum felvásárlása volt a legnagyobb értékű tranzakció. Szintén 190 millió dollár fölötti ügylet volt a Finox Holding megvásárlása, a svájci vállalatért a Richter Gedeon mintegy 194 millió dollárnyi összeget fizetett. Tavaly tehát a nagyobb értékű akvizíciók domináltak, ellentétben például 2015-tel, amikor a piac értéke kisebb volt, a felvásárlások száma mégis meghaladta a legfrissebb eredményeket.

Annak ellenére, hogy a legnagyobb ügyletek kivétel nélkül külföldi vállalatok és magyar cégek között mentek végbe, 2016-ban az előző évekhez hasonlóan a magyar piacon a hazai tranzakciók maradtak fölényben. A befelé irányuló tranzakciók (külföldi felvásárló vagy befektető) az összes ügylet 36 százalékát teszik ki, ezek közül Ausztria (6), az USA (5), valamint Németország és Csehország (4-4) vállalatai voltak a legaktívabbak. A tíz kifelé irányuló tranzakció legnagyobb részét, összesen három ügyletet Lengyelországban bonyolították le, a legaktívabb szektor pedig a gyógyszeripar és egészségügy volt 3 tranzakcióval.

A pénzügyi befektetők továbbra is kisebbségben vannak a stratégiai akvizíciókhoz képest. A korábbi években tapasztalható növekedés a JEREMIE alapoknak volt köszönhető, az ötéves program keretein belül mintegy 2,5 millió dollárnyi pénzügyi befektetést kaptak a vállalatok. A stratégiai akvizíciók aránya az összes tranzakciót tekintve 68 százalékra emelkedett.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (94), megtakarítás (92), kgfb (92), öngondoskodás (88), nyugdíj (79), életbiztosítás (75), mabisz (69), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (59), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (45), pszáf (44), szolvencia (43), káresemény (41), ingatlancom (40), eu (40), biztosítás (39), hitelezés (38), elemzés (37), utasbiztosítás (36), bírság (32), nem-életbiztosítás (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (29), lakásár (28), munich re (28), románia (28), viharkár (27), kockázat (26), egészségbiztosítás (24), bankraciohu (24), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), kutatás (21), felelősségbiztosítás (19), brexit (19), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), union (18), allianz (18), befektetés (18), eiopa (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), roland berger (16), magánnyugdíj (16), k&h (16), lakáshitel (16), groupama (16), kiberbiztonság (16), pénzügyi szektor (16), nyereség (15), autó (15), konferencia (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), nem-élet biztosítás (14), jelentés (14), felvásárlás (14), ing (14), eb (14), aegon (13), cig pannonia (13), tőkemegfelelés (13), kína (13), stressz-teszt (12), genertel (12), fbamsz (12), gépjármű biztosítás (12), uniqa (12), gépjármű (12), hamisítás (11), használtautó (11), hent (11), kárigény (11), usa (11), nyugdíjbiztosítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), telematika (11), baleset (11), s&p (10), groupama biztosító (10), k&h biztosító (10), villámkár (10), ngm (10), aviva (10), fintech (10), alkusz (10), axa (10), kiberbűnözők (9), árvíz (9), generali csoport (9), otp bank (9), vig (9), nn (9), ksh (9), egészségügy (9), ingatlan (9), kiberbűnűzés (9), kórház (8), kötvény (8), betörés (8), cig pannónia (8), netriskhu (8), hurrikán (8), mobil (8), moodys (8), verona (8), közvetítő (8), alulbiztosítás (8), bamosz (8), buszbaleset (7), adósság (7), otp (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), vihar (7), pénztár (7), gdp (7), akvizíció (7), lakás (7), kaszab attila (7), eset (7), mkb (7), innováció (7), eredmény (7), autóipar (7), ügynök (7), digitalizáció (7), kiberbiztosítás (7), 4life direct (7), unit-linked (6), fagykár (6), fejlesztés (6), allianz hungária (6), munkahely (6), köbe (6), végtörlesztés (6), hitelminősítés (6), hannover re (6), államkötvény (6), insurtech (6), adó (6), megújuló energia (6), kpmg (6), felügyelet (6), görögország (6), közvetítés (6), ey magyarország (6), agrárbiztosítás (6), csőd (5), am best (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), lakáspiac (5), online (5), bróker (5), vienna life (5), big data (5), gdpr (5), munkanélküliség (5), netrisk (5), értékpapírosítás (5), adatvédelem (5), vagyon (5), deloitte (5), union biztosító (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), szerződési jog (5), lengyelország (4), profit (4), kárhányad (4), nn biztosító (4), építőipar (4), végtörlesztésl (4), green holiday (4), unicredit (4), tanulmány (4), birság (4), m&a (4), vienna life biztosító (4), elnök (4), lloyds (4), posta (4), államadósság (4), iais (4), mastercard (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), aon benfield (4), századvég (4), éghajlatváltozás (4), lakástakarék (4), válság (4), uniqa biztosító zrt (4), insurance europe (4), startup (4), signal (4), közúti baleset (4), qbe (4), aon (4), vienna insurance group (4), jövedelem (4), iot (4), határidő (4), létszámbővítés (3), befektetési alapok (3), szlovákia (3), cafeteria (3), eredmények (3), kötelező (3), mabisz konferencia (3), kár (3), szolvencia ii (3), nyugdíjpénztár (3), aaa auto (3), alapkezelő (3), zöld kártya (3), black friday (3), ingatlanbiztosítás (3), pénziránytű alapítvány (3), hitelintézeti szemle (3), albérlet (3), fhb (3), lakáhitel (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), mi (3), síbiztosítás (3), oecd (3), k&h biztos jövő index (3), adókedvezmény (3), cig pannónia biztosító (3), integráció (3), betegség (3), atradius (3), blokklánc (3), oktatás (3), lízing (3), jármű (3), biztosítási szektor (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), k&h bank (3), biztonság (3), uniqa biztosító (3), csok (3), nyaralás (3), nak (3), amerika (3), nfm (3), foglalkoztatottság (3), elektromobilitás (3), viszontbiztosító (3), bankkártya (3), drón (3), magyarország (3), díjfizetés (3), gyógyszer (3), mesterséges intelligencia (3), alulbiztosított (3), limra (3), összeolvadás (3), gilyén ágnes (3), vienna (3), gki (3), földrengés (2), anglia (2), unió (2), airbnb (2), uber (2), thomas hladky (2), Általános egészségbiztosító (2), környezettudatosság (2), járműbiztosítás (2), agrár (2), piac (2), cotar (2), ovb (2), social media (2), blokkchain (2), olasz (2), ügyfélszolgálat (2), fenntarthatóság (2), aegon magyarország (2), n26 (2), muisz (2), infláció (2), atm (2), fhb csoport (2), paypal (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), fogyasztóvédelmi index (2), biztosítás és kockázat (2), bdo magyarország (2), 2017 (2), kárbejelentés (2), pénz7 (2), magyar bankszövetség (2), aig (2), portfoliohu konferencia (2), dublin (2), luxemburg (2), kerékpár (2), ajánlás (2), kiberbűnözés (2), vállalkozás (2), blockchain (2), microsoft (2), who (2), biztosítási piac (2), jégkár (2), budapest bank (2), tűzesetek (2), kampány (2), ingatlanpiac (2), bankráció (2), pandurics anett (2), eurostat (2), bdo (2), díjak (2), rekord (2), határidők (2), zsarolóvírus (2), kínai biztosítási szektor (2), dimenzió egyesület (2), veronai buszbaleset (2), dróntörvény (2), deloitte magyarország (2), nav (2), ingatlannethu (2), bnp paribas cardif biztosító (2), mobilfizetés (2), eljárás (2), önvezető autók (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), baker tilly hungária (2), dimenzió biztosító (2), clb (2), értékesítés (2), technológia (2), flottabiztosítás (2), díj (2), világbank (2), bíróság (2), omnibus (2), generali-providencia (2), mezőgazdaság (2), gyorsjelentés (2), accenture (2), bankszektor (2), panaszkezelés (2), ukrajna (2), hr (2), astra (2), jogsértés (2), eub (2), régió (2), egészsébiztosítás (2), leépítés (2), gyorshajtás (2), biztosításközvetítés (2), zurich (2), biztosítási díj (2), fizetés (2), pzu (2), bankbiztosítás (2), olaszország (2), árfolyamgát (2), abi (2), unsar (2), lopás (2), mentőcsomag (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), biztosító (2), gazdaság (2), kárérték (2), alapkamat (2), garancia (2), it (2), ausztria (2), internet (2), informatika (2), marketing (2), díjnavigátor (2), németország (2), facebook (2), ferma (2), drágulás (2), thm (2), cyber (2), bizalom (2), kölcsön (2), szabályozás (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk