A fűtési szezonban több mint 100 tűzeset történik havonta

 2016. november 16., szerda 16:00
A A
Megkezdődött a fűtési szezon, és mint minden évben, idén is fokozott veszélyforrást jelentenek ezek a hónapok az otthonainkban. Az Allianz Hungária Zrt.-hez beérkezett bejelentések alapján is elmondható, hogy megnövekszik a tűzesetek száma ebben az időszakban, ezért az Allianz megvizsgálta az elmúlt évek kárstatisztikáit. Az adatokat nézve kirajzolódik, hogy a lakásokban bekövetkezett tűzesetek jelentős százaléka a fűtési szezon számlájára írható.

Az őszi és a téli időszakban mindig megnő a tűzesetek kockázata. Az Allianznál regisztrált károk esetében is emelkedett ezeknek a károknak a száma. „Őszig közel 850 db tűzkárt rögzített társaságunk – hívja fel a figyelmet dr. Borsányi Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója. Az utóbbi öt év tapasztalata alapján átlagosan több mint 1200 db ilyen típusú kárt regisztrálunk évente. Az összes bejelentett lakáskárt figyelembe véve viszonylag kisebb arányt képviselnek a tűzkárok, azonban az átlagos kárösszeg annál magasabb – egy-egy esetben akár több millió forintos – összeget is elérheti.“ A legtöbb tűzesetet decemberben és januárban jelentik, de már októberben és novemberben megugrik a tűzkárok száma, s a kiemelkedő tendencia a tavasz kezdetéig megmarad.

Míg októberben és novemberben a fűtési rendszerekkel és a tüzeléssel összefüggésbe hozható tűzesetek aránya növekszik meg, addig a decemberi és januári tűzkár bejelentések az adventi és a karácsonyi tüzekkel állnak összefüggésben. A fűtési szezonban a statisztikák alapján több mint 100 db tűzeset fordul elő havonta, így az éves tűzkármennyiség fele ebben az időszakban történik. „Fontos, hogy a megfelelő óvintézkedéseket elvégezzük a fűtési szezon kezdetekor, s emellett ellenőrizzük, hogy lakásbiztosításunkban a tűzkár fedezet megtalálható-e. Ezt a fedezetet valamennyi Allianz otthonbiztosítás tartalmazza. Az Allianz Online Otthonbiztosítást pár adat megadásával az Allianz gyorskalkulátorán keresztül pár perc alatt megköthetjük otthonról, akár mobilon is“ – hangsúlyozta Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfoliómenedzsment igazgatója.

A fűtéssel és tüzeléssel összefüggésbe hozható lakástüzek és egyéb károk – például szénmonoxid mérgezés – jó része elkerülhető, ha betartunk néhány alapszabályt.

  • A fűtési szezon kezdetén ellenőriztessük szakemberrel a kéményjáratok tisztaságát, átjárhatóságát és a fűtési berendezés állapotát.
  • Amennyiben a fűtőkészülék az égéshez szükséges levegőt a lakótérből használja fel, győződjünk meg arról, hogy a levegő utánpótláshoz biztosított és megfelelő méretű a szellőzőnyílás. A szellőzőnyílásokat mindig hagyjuk szabadon, ne tömítsük el azokat.
  • Ha jól záródó műanyag nyílászáróink vannak, akkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre a fűtés és főzés céljára.
  • Ne legyenek gyúlékony anyagok nyílt láng és sugárzó hő közelében, hiszen a kicsapó láng vagy szikra tüzet okozhat. 
  • Ha a fűtési készülékünk meghibásodott, javítását bízzuk szakemberre.

Ha szilárd, pl. szén vagy fa tüzelésű rendszerünk van, akkor az alábbiakat tartsuk szem előtt:

  • A fűtési készülék közvetlen környékére szilárd, nem éghető burkolatot helyezzünk. 
  • A fa égése során több füst és korom képződik, mint a gázzal való fűtés esetében, ezért fokozottan figyeljünk a kémény tisztítására. 
  • Ne fűtsünk nedves fával, mert a kéményben megnő a korom- és kátránylerakódás. 
  • Ne fűtsünk műanyaggal, festett vagy lakkozott fával, mert ezek égése során mérgező gázok keletkeznek, belélegzésük egészségkárosodást okozhat, illetve a fűtési készülékünket is rongálhatják. Fontos, hogy kizárólag a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használjuk.
  • Cserépkályha esetén soha ne égessünk dió vagy mandula héjat, mert a hirtelen felszabaduló hőenergia robbanáshoz vezethet.
  • A fűtési berendezés levegőszabályozóját akkor szabad csak zárt állásba helyezni, amikor a készülékbe rakott fa teljesen leégett és már a parázs sem izzik benne. Cserépkályha esetében, amennyiben ez a lezárás előbb történik meg, akkor a még el nem égett gázok a levegővel keveredve robbanó elegyet alkothatnak, ami az egész cserépkályhát szétvetheti.
  • Az égés során keletkezett friss égésterméket (pl. hamut), a fokozott tűzveszélyessége miatt ne helyezzük szemetesbe. Mivel a hamu kiváló hőszigetelő, ezért akár 24 óra elteltével is lehet benne még izzó parázs.
  • A készüléket csak lehűlés után lehet tisztítani, forró állapotban balesetveszélyes, és annak meghibásodásához is vezethet.

Gáztüzelésű rendszerekhez kapcsolódó tanácsok:

  • A régi falazott, bélés nélküli kéményeket acél, alumínium vagy speciális műanyagból készült béléscsővel kell kibélelni, amely ellenáll a csőben lecsapódó megkötött savakat tartalmazó kondenzvíz maró hatásának.
  • Tanácsos naponta több alkalommal is szellőztetni.

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

KGFB-kampány - érdemes még hajtani?

Évről-évre rohamosan veszít jelentőségéből a szokásos KGFB-kampány, idén már csak...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (182), megtakarítás (115), kgfb (109), nyugdíj (105), öngondoskodás (104), díjbevétel (99), életbiztosítás (83), ksh (82), mabisz (81), eu (77), bank (77), fogyasztóvédelem (72), felmérés (68), ingatlan (65), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), biztosítás (56), utasbiztosítás (56), viszontbiztosítás (53), elemzés (50), lakáshitel (49), gépjármű-biztosítás (48), bírság (47), ingatlancom (46), káresemény (45), pszáf (44), növekedés (44), szolvencia (43), hitelezés (41), hitel (41), eurostat (40), lakásár (39), casco (36), turizmus (35), nem-életbiztosítás (35), építőipar (35), gdp (35), lakáspiac (33), kockázat (33), románia (33), baleseti adó (32), egészségügy (32), swiss re (31), viharkár (31), egészségbiztosítás (31), k&h (29), lakás (29), munich re (29), digitalizáció (28), klímaváltozás (28), felelősségbiztosítás (28), befektetés (28), allianz (27), munkanélküliség (27), nyereség (27), lakásépítés (26), aegon (26), infláció (25), bankraciohu (25), union (24), reálhozam (23), ingatlanpiac (23), brexit (23), groupama (23), ngm (21), természeti katasztrófa (21), hitelminősítő (21), fintech (21), nyugdíjbiztosítás (21), kína (21), kiberbiztonság (20), konferencia (20), baleset (20), kkv (20), devizahitel (19), bankkártya (19), négyzetméterár (19), balesetbiztosítás (19), roland berger (18), eiopa (18), hitelfelvétel (18), csalás (18), autó (17), gki (17), felvásárlás (17), jelentés (17), vagyonbiztosítás (17), otp (16), uniqa (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), profit (16), ing (15), gépjármű (15), budapest (15), statisztika (15), magyar nemzeti bank (15), magyarország (15), innováció (15), új lakás (14), cig pannonia (14), eb (14), nn (14), gazdasági növekedés (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), usa (14), fbamsz (14), cea (14), tanulmány (13), fogyasztás (13), nav (13), insurtech (13), árvíz (13), startup (13), genertel (13), union biztosító (13), tőkemegfelelés (13), használtautó (13), cig pannónia (13), finanszírozás (13), előrejelzés (13), kár (12), stressz-teszt (12), telematika (12), önvezető autó (12), groupama biztosító (12), csok (12), k&h biztosító (12), albérlet (12), axa (12), gépjármű biztosítás (12), euroövezet (11), személyi kölcsön (11), kárigény (11), fizetés (11), lakossági hitel (11), alkusz (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), kiskereskedelem (11), munkaerőhiány (11), jövedelem (11), adó (11), hurrikán (11), hent (11), magán egészségügyi ellátás (10), oecd (10), vihar (10), generali csoport (10), egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), varga mihály (10), otp bank (10), netriskhu (10), munkaerőpiac (10), költségvetés (10), moodys (10), idegenforgalom (10), prognózis (10), nyugdíjpénztár (10), áremelkedés (10), s&p (10), állami támogatás (10), lakástakarék (10), villámkár (10), erste (10), aviva (10), utazás (9), ingatlanár (9), internet (9), betörés (9), kiberbűnűzés (9), európai unió (9), bamosz (9), lengyelország (9), nyesz (9), mkb (9), euróövezet (9), online (9), államadósság (9), nyaralás (9), családi ház (9), fejlesztés (9), netrisk (9), cafeteria (9), elektromos autó (9), kiberbűnözők (9), biztosítási piac (8), vagyon (8), pénztár (8), alulbiztosítás (8), fix kamatozás (8), autóeladás (8), kötelező (8), határidő (8), verona (8), készpénz (8), adósság (8), pwc (8), közvetítő (8), kötvény (8), közlekedés (8), európai bizottság (8), kórház (8), eredmény (8), gdpr (8), autóipar (8), export (8), változó kamatozás (8), logisztika (8), kiberbiztosítás (8), lakásvásárlás (8), világbank (8), ügynök (8), vállalatok (8), duna house (8), mobil (8), otthon (8), hozam (8), kpmg (8), egészségpénztár (8), makrogazdaság (7), vienna life (7), kártérítés (7), nők (7), használt lakás (7), újlakás-építési piac (7), horvátország (7), idd (7), 4life direct (7), államháztartási hiány (7), népességfogyás (7), díj (7), fitch (7), lakásárak (7), németország (7), kaszab attila (7), unicredit (7), biztosító (7), osztalék (7), lakossági megtakarítás (7), erste bank (7), buszbaleset (7), belföldi turizmus (7), muisz (7), államkötvény (7), unit-linked (7), ey magyarország (7), cig (7), nn biztosító (7), mezőgazdasági biztosítás (7), kedvezményes áfa (7), akvizíció (7), vizsgálat (7), drágulás (7), eset (7), pandurics anett (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), erste biztosító (6), ajánlás (6), okostelefon (6), munkaerő (6), import (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), cafetéria (6), fagykár (6), mobilfizetés (6), népesség (6), hitelkártya (6), forgalom (6), külföldi utazás (6), hálapénz (6), időskor (6), allianz hungária (6), bankráció (6), juttatás (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), otp nyugdíjpénztár (6), hiány (6), tbsz (6), mge (6), forint (6), tőzsde (6), hannover re (6), elöregedés (6), közvetítés (6), agrárbiztosítás (6), hitelminősítés (6), gfk (6), felügyelet (6), munkahely (6), foglalkoztatottság (6), megújuló energia (6), görögország (6), csőd (6), bróker (6), köbe (6), thm (6), végtörlesztés (6), egészségbiztosítási rendszer (6), halálozás (6), lízing (6), összeolvadás (6), jelzáloghitel (6), mezőgazdaság (6), signal (6), adatvédelem (6), bankszámla (5), államháztartás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), gender direktíva (5), fogyasztási hitel (5), szabályozás (5), black friday (5), szerződési jog (5), kibertámadás (5), eek (5), ausztria (5), betegség (5), díjfizetés (5), átlagjövedelem (5), vidék (5), munkaerőköltség (5), gvh (5), újautó-eladás (5), digitális gazdaság (5), internet-használat (5), am best (5), biztosítási szektor (5), vásárlás (5), lakástakarékpénztár (5), részvény (5), éghajlatváltozás (5), veronai buszbaleset (5), fundamenta (5), y generáció (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), mtÜ (5), ipar (5), értékpapírosítás (5), ekb (5), mabiasz (5), nyugdíjrendszer (5), bér (5), lloyds (5), átlagkereset (5), használt autó (5), újépítésű lakás (5), oktatás (5), lakásbérlés (5), síbiztosítás (5), bérleti díj (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), válság (5), állampapír (5), ipari termelés (5), elnök (5), ingatlanbiztosítás (5), autómegosztás (5), big data (5), gyógyszer (5), szegénység (5), adójóváírás (5), rekord (5), vienna life biztosító (5), mesterséges intelligencia (5), jogsértés (4), green holiday (4), euro (4), biztosításközvetítés (4), befektetési alap (4), háztartás (4), betét (4), pénzügyminisztérium (4), foglalkoztatás (4), gazdaság (4), visa (4), balaton (4), díjemelkedés (4), lakhatás (4), húsvét (4), uniqa biztosító zrt (4), klímavédelem (4), aon (4), minimálbér (4), piaci részesedés (4), férfiak (4), szállodaépítés (4), adókedvezmény (4), felosztó-kirovó rendszer (4), régió (4), törlesztőrészlet (4), hosszú hétvége (4), biztosítók (4), vienna insurance group (4), csehország (4), online kereskedelem (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), webáruház (4), tállai andrás (4), birság (4), dízelautó (4), várható élettartam (4), m&a (4), drón (4), atradius (4), eladás (4), végtörlesztésl (4), fogyasztói ár (4), qbe (4), egyesülés (4), insurance europe (4), uber (4), születés (4), ügyfélélmény (4), aon benfield (4), ey (4), airbnb (4), kátyú (4), vállalati hitel (4), datahouse (4), 2017 (4), iot (4), anyagköltségalapanyagár (4), otp ingatlanpont (4), iais (4), külkereskedelem (4), lakáseladás (4), bankrendszer (4), orvoshiány (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kárhányad (4), külföldi munkavállalás (4), századvég (4), magánkórház (4), nfm (4), átlagéletkor (4), robot (4), áfa (4), bdo (4), szlovákia (4), jegybank (4), lakáscél (4), adóbevallás (4), budapest bank (4), korrupció (4), posta (4), közúti baleset (4), magán nyugdíjpénztár (4), jégkár (4), kátyúkár (4), ltp (4), európa (4), bevándorlás (3), készház (3), carsharing (3), karácsony (3), házasságkötés (3), nfsz (3), cig pannónia biztosító (3), időjárás (3), bankok (3), teszt (3), nak (3), nagyváros (3), újautó-értékesítés (3), álláskereső (3), gyorsjelentés (3), egészség (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), magyar bankszövetség (3), k&h biztos jövő index (3), munkajövedelem (3), bankszektor (3), várólista (3), acea (3), gépjárműpiac (3), pénziránytű alapítvány (3), ingatlanértékesítés (3), mikrobiztosítás (3), revolut (3), bankbetét (3), bíróság (3), lopás (3), privátbank (3), mi (3), gépjárműpark (3), integráció (3), lakossági fogyasztás (3), kereset (3), árfolyam (3), lakáhitel (3), n26 (3), elektromobilitás (3), dróntörvény (3), hitelintézeti szemle (3), imf (3), trenkwalder (3), iroda (3), it (3), használtautó-eladás (3), interjú (3), alapkamat (3), aaa auto (3), alapkezelő (3), információs technológia (3), intrum justitia (3), e-kereskedelem (3), online vásárlás (3), kiadó lakás (3), telenor (3), támogatás (3), munkabér (3), agglomeráció (3), átutalás (3), automatizáció (3), posta biztosító (3), cp contact (3), amerika (3), uniqa biztosító (3), ár (3), légi közlekedés (3), vienna (3), aig (3), főváros (3), pénzügyi tudatosság (3), cib (3), zöld kártya (3), pályázat (3), technológia (3), nyaraló (3), biztosítási díj (3), leépítés (3), pénztárak (3), külkereskedelmi többlet (3), befektetési alapok (3), kátyúbiztosítás (3), blochamps capital (3), szállodaszövetség (3), ügyfélszolgálat (3), gyógyturizmus (3), létszámbővítés (3), magyar lízingszövetség (3), blokklánc (3), város (3), alulbiztosított (3), bruttó bér (3), gilyén ágnes (3), eub (3), átalakítás (3), orfk (3), hr (3), atm (3), autókereskedelem (3), bérleti díjak (3), bankbiztosítás (3), szolvencia ii (3), facebook (3), kerékpár (3), értékesítés (3), fúzió (3), opten (3), mikrocenzus (3), kiskereskedelmi forgalom (3), jármű (3), cégmegszűnés (3), irodaház (3), szlovénia (3), luxemburg (3), raktár (3), kereskedelem (3), biztonság (3), zurich (3), biztosítási adó (3), szigorítás (3), bizalmi index (3), bevétel (3), felszámolás (3), robotizáció (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), időskori függőségi ráta (3), termelés (3), nyugdíjas (3), viszontbiztosító (3), forintárfolyam (3), k&h bank (3), limra (3), felmondás (3), deficit (3), rezsi (3), blockchain (3), földrengés (3), kamat (3), kiadás (3), használtautó-import (3), ipsos (3), euró (3), mabisz konferencia (3), nem teljesítő hitel (3), utazási iroda (3), anglia (3), bruttó átlagkereset (3), eredmények (3), psd2 (3), fhb csoport (2), 2018 (2), németh dávid (2), szálloda (2), ifrs (2), szép-kártya (2), ingatlanárak (2), felfüggesztés (2), mobiltárca (2), adóbevétel (2), bilk (2), moodys investors service (2), fogyasztóvédelmi index (2), intrum (2), mkb bank (2), fogyasztói árak (2), bulinegyed (2), bűnözés (2), kelet-közép-európa (2), deloitte magyarország (2), garantált bérminimum (2), keresetek (2), kormányprogram (2), lakásbérlet (2), kálózdi tamás (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), ingatlannethu (2), árfolyamváltozás (2), devizapiac (2), védekezés (2), zsarolóvírus (2), terrorfenyegetettség (2), waberer (2), energia (2), tesla (2), pew research center (2), kínai biztosítási szektor (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), capital economics (2), repülés (2), autóbérlés (2),  (2), katasztrófavédelem (2), enet (2), ovb (2), közösségi gazdaság (2), tranzakciós illeték (2), hornung Ágnes (2), életjáradék (2), mkb-pannónia (2), cig emabit (2), szakszervezet (2), élelmiszerár (2), ssc (2), új autó (2), etikus életbiztosítás (2), bnp paribas cardif (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), dimenzió egyesület (2), egészséggazdaság (2), üzemanyag-ár (2), életszínvonal (2), vásárlóerő (2), miniszterelnökség (2), tűzkár (2), garzon (2), ipari termelői ár (2), robogó (2), panellakás (2), vállalati betét (2), zatykó péter (2), előzetes adatok 2017 (2), népességcsökkenés (2), lélekszám (2), gazdasági elemzés (2), gazdasági előrejelzés (2), fedezet (2), leányvállalatok (2), régiós növekedés (2), tranzakciószám (2), nemzetgazdasági miniszter (2), gazdaságkutató (2), pos (2), lakásfelújítás (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), tesztpálya (2), negyedéves eredmény (2), halálos gázolás (2), nyugdíjas korúak (2), erst&young (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), portfolio (2), adós (2), khr (2), kiadások (2), költekezés (2), kártyahasználat (2), közösségi finanszírozás (2), cselekvési terv (2), beutazás (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), okos otthon (2), property technology (2), kilátások (2), árverés (2), proptech (2), fogyasztói várakozás (2), konjunktúraindex (2), lakás-áfa (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), kapacitáshiány (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), magyar közút (2), felkészülés (2), busz (2), termelő (2), európai központi bank (2), kgfb-díjak (2), erzsébet-utalvány (2), autópiac (2), utazásszervező (2), vállalati hitelezés (2), nit hungary (2), felsőoktatás (2), energiafogyasztás (2), béren kívüli juttatás (2), megélhetés (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), autóbiztosítás (2), cégalapítás (2), lakhatási költség (2), közgyűlés (2), gazdasági válság (2), átlagbér (2), mobilbank (2), kerület (2), home office (2), sharing economy (2), gránit bank (2), természeti károk (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), cib bank (2), mtsz (2), versenyképesség (2), felelősség (2), szlovén biztosítási piac (2), energiafelhasználás (2), zöld energia (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), költségek (2), üvegházhatás (2), globális felmelegedés (2), használtautó-piac (2), develor (2), green holidays (2), adóhivatal (2), hitelállomány (2), előtakarékosság (2), szerződéses feltétel (2), központi költségvetés (2), Öposz (2), webkereskedelem (2), toyota (2), brókercég (2), díjnövekedés (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), faktoring (2), gdp-növekedés (2), átlagfizetés (2), gépjármű-értékesítés (2), valuta (2), fizetőeszköz (2), start-up (2), okos szemüveg (2), vodafone (2), upc (2), okos telefon (2), nyugdij (2), magyar orvosi kamara (2), nyugdíj-biztosítás (2), davos (2), világgazdaság (2), otthon centrum (2), munka (2), provident (2), ajándék (2), ilo (2), mszÉsz (2), úti cél (2), lakásépítési boom (2), piktogram (2), úti célok (2), eu-támogatás (2), demográfia (2), lakásterület (2), nettó átlagkereset (2), ingatlan lakás (2), 2017-es év (2), belváros (2), környezetvédelem (2), gépjárműkár (2), új építésű lakás (2), energiahatékonyság (2), india (2), hotel (2), díjnet (2), eladósodás (2), törlesztés (2), Évosz (2), átlag jövedelem (2), domokos lászló (2), Ász (2), gki lakáspiaci index (2), egyszerű bejelentés (2), közlekedési baleset (2), gépjármű asszisztencia (2), oroszország (2), helyettesítési ráta (2), felújítás (2), tatarozás (2), eurózóna (2), társadalombiztosítás (2), neak (2), lakosság (2), litvánia (2), alku (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), áfa-csökkentés (2), eu-átlag (2), abi (2), cyber (2), astra (2), bnp paribas cardif biztosító (2), élelmiszer (2), raiffeisen (2), gki konjunktúraindex (2), háztartások (2), mentőcsomag (2), informatika (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), bulgária (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), baker tilly hungária (2), pioneer (2), adózás (2), önvezető autók (2), garancia (2), marketing (2), coface (2), terror (2), eljárás (2), kölcsön (2), biztosítótársaság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), google (2), sberbank (2), társasház (2), szerződés (2), újlakás (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), microsoft (2), adózás előtti eredmény (2), vállalkozás (2), háztartások vagyona (2), versenytörvény (2), pénz7 (2), pzu (2), theresa may (2), bankadó (2), kárrendezés (2), bankfiók (2), jvsz (2), unsar (2), amazon (2), okosotthon (2), paypal (2), kockázati biztosítás (2), flotta (2), díjnavigátor (2), social media (2), gyógyszeripar (2), világgazdasági fórum (2), kárérték (2), terrorizmus (2), szokások (2), biztositashu (2), fenntarthatóság (2), matolcsy (2), lehel gábor (2), accenture (2), román (2), app (2), agrár (2), olasz (2), cotar (2), szolgáltatás (2), piac (2), járműbiztosítás (2), Általános egészségbiztosító (2), unió (2), blokkchain (2), aegon magyarország (2), kid (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), tesco (2), kampány (2), clb (2), biztos jövő index (2), határidők (2), tűzesetek (2), flottabiztosítás (2), ferma (2), kh (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), olaszország (2), díjak (2), választás (2), bűncselekmény (2), pénzpiac (2), fejlődő országok (2), thomas hladky (2), veszteség (2), dimenzió (2), büntetés (2), gyorshajtás (2), dimenzió biztosító (2), ukrajna (2), követelésvásárlás (2), árfolyamgát (2), kiberbűnözés (2), omnibus (2), mobiltelefon (2), portfoliohu konferencia (2), táppénz (2), dublin (2), bosch (2), giro (2), adatkezelés (2), who (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk