Alábecsüljük a saját lakásunkra leselkedő veszélyeket

 2017. augusztus 16., szerda 12:00
A A
A magyarok 80 százalékának van lakásbiztosítása, azonban az ingóságokra csak a megkérdezettek fele kötött biztosítást – derült ki a K&H biztos jövő indexéből. A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kockázatot tulajdonítanak. A betörést, rablást országos szinten a megkérdezettek 43 százaléka tartja nagyon valószínűnek, azonban azzal, hogy ez velük is megtörténhet, már csak 19 százalékuk számol.

A magyarok 80 százaléka köt lakásbiztosítást otthonára, ám ez nem jelent teljes védettséget számukra. A lakásbiztosítással rendelkezők jelentős része ugyanis az ingóságok védelmére már nem gondol - derült ki a K&H biztos jövő indexének ingatlanokkal foglalkozó kutatásából. A kutatás során megkérdezettek csupán fele mondta, hogy ingóságokra kötött biztosítással is rendelkezik. A válaszadók 12 százalékának nincs, 8 százalék pedig nem is tudja, hogy rendelkezik-e ilyennel.

a fővárosban kevesebb a lakásbiztosítás

Az is látszik, hogy a fiatalabbak, a 30-as éveikben járó korosztály tagjai kevésbé törődnek ezzel a kérdéssel. Egyrészt náluk a legmagasabb - 14 százalék - azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy van-e lakásbiztosításuk, 16 százalékuk pedig azt mondta, hogy nincsen lakásbiztosítása. Általánosságban a lakásbiztosítás hiánya, területi bontás szerint leginkább Budapestre jellemző: a fővárosban a lakosság 18 százaléka nem köt biztosítást otthonára. A kutatásból az is kiderült, hogy azok, akik nem saját tulajdonú lakásban élnek, kevésbé tartják fontosnak a biztosítást, 21 százalékuknak egyáltalán nincs is.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese és a társaság nem-életbiztosítási vezetője elmondta, hogy a lakásbiztosítások segítségével komoly kiadásoktól és bosszúságtól kímélhetik meg magukat a lakók egy-egy váratlan esemény bekövetkezésekor. A kockázatviselés ezen módja olyan helyzetek esetén is segítséget nyújthat, amelyeket nehezen vagy nem lehet megelőzni. Ilyenek az időjárás miatt bekövetkezett károk, mint például a tető megrongálódás vagy az ablaküveg kitörése.

„A bérlőknek is érdemes megnézniük, van-e lakásbiztosítás a bérleményen és az vonatkozik-e az ingóságokra. A bérelt lakások esetében a tulajdonos sokszor csak a lakásra köt biztosítást, de a lakásban található egyéb dolgokra, többek között a bérlők ingóságaira nem feltétlenül” – mondta Kaszab Attila.

„A K&H idén májusig több mint 5 ezer lakásbiztosításhoz köthető káreseményt rendezett, amely 20 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában bejelentett és kifizetett káreseményeket. Idén átlagosan egy-egy lakásbiztosítási káreseményre a biztosító 50 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek, a legmagasabb kártérítési összeg pedig meghaladta a 35 millió forintot” – tette hozzá a szakember.

nem tudjuk, mikor jár le

A felmérésből az is kiderült, hogy bár a megkérdezettek döntő többsége kötött lakásbiztosítást, mégis alig több mint az 50 százalékuk volt tisztában azzal, hogy a jelenlegi szabályok szerint a lakásbiztosítások többsége csak a szerződés kötésének évfordulóján bontható fel. A 30-as éveikben járó korosztály tagjai kifejezetten tájékozatlannak mondhatóak ebből a szempontból, 28 százalékuk egyáltalán nem tudta, mikor jár le a lakásbiztosítása.

Lakásbiztosítást illetően a legtöbben az internetes összehasonlító oldalakról tájékozódnak, a második helyen végeztek a biztosítók honlapjai, ahonnan minden második ember informálódik, a harmadik helyre pedig a családtagok, ismerősök tapasztalata került.

ingatlanokra leselkedő veszélyek

A legtöbben általánosságban a beázástól, csőtöréstől és az üvegkároktól tartanak a leginkább, azonban, ha a saját lakásukról van szó, akkor ezeknek a váratlan eseményeknek sokkal kisebb kockázatot tulajdonítanak. Az üvegtörést országos szinten a megkérdezettek 48 százaléka tartja komoly kockázatnak, ezzel szemben a saját lakásuk esetében csak 24 százalékuk mondta ugyanezt. A betörést, rablást országos szinten a megkérdezettek 43 százaléka tartja nagyon valószínűnek, azonban azzal, hogy ez velük is megtörténhet, már csak 19 százalékuk számol.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Mennyit dob a lakás árán a klíma?

Egy év alatt 18-ról 21 százalékra nőtt a légkondicionálóval rendelkező budapesti...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), usa (11), axa (11), fintech (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), ingatlan (9), egészségügy (9), ksh (9), nn (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), adatvédelem (5), gdpr (5), jövedelem (5), bróker (5), netrisk (5), csőd (5), századvég (4), mastercard (4), elnök (4), lengyelország (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), insurance europe (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakástakarék (4), m&a (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), uniqa biztosító zrt (4), összeolvadás (4), nn biztosító (4), államadósság (4), unicredit (4), startup (4), qbe (4), aon (4), közúti baleset (4), iais (4), lloyds (4), válság (4), profit (4), aon benfield (4), vienna insurance group (4), éghajlatváltozás (4), kárhányad (4), integráció (3), aaa auto (3), oktatás (3), mesterséges intelligencia (3), betegség (3), ingatlanbiztosítás (3), black friday (3), k&h bank (3), lízing (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), szolvencia ii (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), elektromobilitás (3), nav (3), nfm (3), kár (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), fhb (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), adókedvezmény (3), zöld kártya (3), thomas hladky (2), windisch lászló (2), kerékpár (2), dimenzió egyesület (2), mobilfizetés (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), unió (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), biztosítótársaság (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), biztosítási díj (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), interjú (2), leépítés (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), ingatlanpiac (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), bankráció (2), abi (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), technológia (2), unsar (2), ferma (2), kiberbűnözés (2), thm (2), európa (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), kölcsön (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk