Átlagosan 200 ezret fizetnek a pórul járt utasoknak

Gilyén Ágnes •  2018. július 5., csütörtök 8:30
A A
Mintegy 750 olyan káreset történt tavaly a BKV Zrt.-nél, amelyek kapcsán a társaság partnerbiztosítói kártérítést fizettek – ezt a cég közölte a Világgazdaság érdeklődésére. A legjellemzőbb igények gépjárműveket és utasokat érintő dologi károkkal, illetve személyi sérülésekkel kapcsolatban merültek fel, 2017-ben összesen 163 millió forintot térítettek meg a károsultaknak - írja a lap.

Idén eddig – tehát szűk hat hónap alatt – nagyjából 160 felelősségbiztosítást érintő káresetet regisztráltak a BKV-nál. A vállalat partnerbiztosítói ezekért összesen 30 millió forint kártérítést fizettek ki, vagyis átlagosan valamivel több, mint 200 ezer forint jutott annak, aki pórul járt a BKV-nak felróhatóan.

Az elmúlt év 750 és az idei első fél év 160 káresetével összefüggésben mindössze három per indult a BKV-val szemben. Ebből kettő még folyamatban van, a harmadiknál pedig peren kívül egyeztek meg a felek. Ez a statisztika azért lényeges, mert cáfolja az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) június végén kiadott közleményében szereplő állításokat, amelyek szerint „a BKV lehetőleg minden kártérítési vitát a bíróság elé visz, ha pedig veszít, akkor igyekszik az érintett járművezetőkre hárítani a megítélt összeg megtérítését”. Csakhogy a feljegyzések azt bizonyítják, hogy a fővárosi közlekedési vállalat sem 2017-ben, sem pedig 2018-ban nem indított peres eljárást közlekedési balesettel összefüggésben keletkezett kár érvényesítése miatt a munkavállalóival szemben. Sőt maguk a BKV-s sofőrök sem kezdeményeztek ilyen kérdésben (hivatalos nevén: közlekedési balesetből eredően okozott kár megtérítésére felhívó fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése) eljárást a cég ellen.

„Határozottan visszautasítjuk, hogy a BKV Zrt. a munkajogi felelősség fennállásának hiányában a munkavállalókra hárítaná át a közlekedési balesetek következtében őt terhelő kártérítés összegét” – reagáltak a lapnak. Az EKSZ azt is állította, hogy a közlekedési vállalat „évekkel ezelőtt csendben kivezette az utasbiztosítást”. 

Tény, hogy a BKV még 2012-ben felmondta a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-vel kötött utas-balesetbiztosítását – ezt akkor be is jelentették –, de a társaságnak van általános és szolgáltatói felelősségbiztosítása. A lépést annak idején azzal indokolták, hogy a megállapodás gazdaságilag előnytelen volt, megszüntetésével pedig évi 50 millió forintot takarítanak meg. Az azóta eltelt időszakot vizsgálva a BKV most azt jelezte, hogy 2014-ben és 2015-ben körülbelül 5-10 százalékos káresetszám-növekedés történt, 2016-ban viszont 40 százalékos, tavaly pedig további 5 százalékos csökkenés következett be az előző évekhez viszonyítva.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (179), megtakarítás (114), kgfb (109), öngondoskodás (104), nyugdíj (104), díjbevétel (99), életbiztosítás (83), mabisz (81), bank (77), eu (77), ksh (77), fogyasztóvédelem (71), felmérés (64), ingatlan (64), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (57), biztosítás (56), utasbiztosítás (54), viszontbiztosítás (53), elemzés (50), lakáshitel (49), gépjármű-biztosítás (48), bírság (46), ingatlancom (46), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), hitelezés (41), hitel (40), növekedés (40), eurostat (40), lakásár (39), casco (36), nem-életbiztosítás (35), építőipar (34), turizmus (34), gdp (34), kockázat (32), egészségügy (32), románia (32), baleseti adó (32), lakáspiac (32), swiss re (31), viharkár (31), egészségbiztosítás (31), k&h (29), munich re (29), befektetés (28), felelősségbiztosítás (28), allianz (27), klímaváltozás (27), munkanélküliség (27), lakás (27), digitalizáció (27), nyereség (27), aegon (26), lakásépítés (26), infláció (25), bankraciohu (25), union (24), groupama (23), reálhozam (23), brexit (23), ingatlanpiac (23), nyugdíjbiztosítás (21), hitelminősítő (21), fintech (21), ngm (21), természeti katasztrófa (21), konferencia (20), kína (20), kkv (20), kiberbiztonság (20), négyzetméterár (19), bankkártya (19), baleset (19), balesetbiztosítás (19), devizahitel (19), eiopa (18), csalás (18), roland berger (18), autó (17), jelentés (17), hitelfelvétel (17), vagyonbiztosítás (17), gki (17), felvásárlás (17), magánnyugdíj (16), uniqa (16), pénzügyi szektor (16), profit (16), ing (15), otp (15), innováció (15), budapest (15), statisztika (15), magyarország (15), gépjármű (15), gazdasági növekedés (14), nem-élet biztosítás (14), fbamsz (14), vig (14), cig pannonia (14), usa (14), magyar nemzeti bank (14), nn (14), cea (14), eb (14), finanszírozás (13), előrejelzés (13), új lakás (13), cig pannónia (13), használtautó (13), tőkemegfelelés (13), insurtech (13), árvíz (13), nav (13), genertel (13), fogyasztás (13), önvezető autó (12), stressz-teszt (12), union biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), k&h biztosító (12), tanulmány (12), csok (12), telematika (12), axa (12), startup (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakossági hitel (11), kár (11), adó (11), groupama biztosító (11), alkusz (11), hent (11), euroövezet (11), albérlet (11), kárigény (11), jövedelem (11), munkaerőhiány (11), személyi kölcsön (11), hurrikán (11), aviva (10), áremelkedés (10), otp bank (10), kiskereskedelem (10), oecd (10), erste (10), villámkár (10), nyugdíjpénztár (10), munkaerőpiac (10), vihar (10), s&p (10), idegenforgalom (10), állami támogatás (10), egészségügyi ellátás (10), prognózis (10), lakástakarék (10), netriskhu (10), generali csoport (10), magán egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), varga mihály (10), fizetés (10), moodys (10), nyesz (9), ingatlanár (9), költségvetés (9), európai unió (9), elektromos autó (9), bamosz (9), családi ház (9), online (9), internet (9), államadósság (9), kiberbűnűzés (9), lengyelország (9), netrisk (9), kiberbűnözők (9), mkb (9), euróövezet (9), fejlesztés (9), cafeteria (9), változó kamatozás (8), biztosítási piac (8), európai bizottság (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), hozam (8), pénztár (8), kötvény (8), betörés (8), gdpr (8), egészségpénztár (8), kiberbiztosítás (8), vagyon (8), ügynök (8), kórház (8), kötelező (8), verona (8), utazás (8), adósság (8), export (8), fix kamatozás (8), lakásvásárlás (8), otthon (8), pwc (8), világbank (8), közvetítő (8), készpénz (8), logisztika (8), közlekedés (8), duna house (8), eredmény (8), határidő (8), autóipar (8), eset (7), muisz (7), unicredit (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), lakásárak (7), buszbaleset (7), vállalatok (7), erste bank (7), újlakás-építési piac (7), cig (7), pandurics anett (7), 4life direct (7), nn biztosító (7), vienna life (7), mezőgazdasági biztosítás (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), makrogazdaság (7), belföldi turizmus (7), idd (7), használt lakás (7), biztosító (7), fitch (7), kpmg (7), unit-linked (7), államháztartási hiány (7), államkötvény (7), nyaralás (7), osztalék (7), lakossági megtakarítás (7), népességfogyás (7), akvizíció (7), díj (7), erste biztosító (6), tőzsde (6), görögország (6), import (6), vizsgálat (6), egészségbiztosítási rendszer (6), otp nyugdíjpénztár (6), népesség (6), drágulás (6), cafetéria (6), munkaerő (6), fagykár (6), foglalkoztatottság (6), halálozás (6), összeolvadás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), nők (6), bróker (6), hiány (6), jelzáloghitel (6), hannover re (6), mge (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), juttatás (6), hálapénz (6), tbsz (6), signal (6), forgalom (6), hitelkártya (6), agrárbiztosítás (6), kedvezményes áfa (6), lízing (6), csőd (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), allianz hungária (6), adatvédelem (6), horvátország (6), mezőgazdaság (6), ajánlás (6), mobilfizetés (6), bankráció (6), okostelefon (6), megújuló energia (6), külföldi utazás (6), időskor (6), németország (6), közvetítés (6), kártérítés (6), gfk (6), végtörlesztés (6), köbe (6), forint (6), munkahely (6), thm (6), autóeladás (6), elöregedés (6), szerződési jog (5), nyugdíjrendszer (5), lakástakarékpénztár (5), bankszámla (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), ipar (5), díjfizetés (5), síbiztosítás (5), szabályozás (5), lloyds (5), ausztria (5), értékpapírosítás (5), elnök (5), ingatlanbiztosítás (5), válság (5), mabiasz (5), részvény (5), használt autó (5), vienna life biztosító (5), átlagjövedelem (5), újautó-eladás (5), ipari termelés (5), munkaerőköltség (5), vásárlás (5), black friday (5), állampapír (5), fundamenta (5), ekb (5), gender direktíva (5), bér (5), am best (5), adójóváírás (5), mesterséges intelligencia (5), fogyasztási hitel (5), biztosítási szektor (5), államháztartás (5), éghajlatváltozás (5), internet-használat (5), kibertámadás (5), vidék (5), gyógyszer (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), bérleti díj (5), eek (5), big data (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), digitális gazdaság (5), posta (4), uniqa biztosító zrt (4), kátyú (4), minimálbér (4), születés (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), oktatás (4), green holiday (4), datahouse (4), külföldi munkavállalás (4), betegség (4), újépítésű lakás (4), háztartás (4), orvoshiány (4), kárhányad (4), gazdaság (4), piaci részesedés (4), szállodaépítés (4), adóbevallás (4), jegybank (4), pénzügyminisztérium (4), várható élettartam (4), robot (4), jogsértés (4), régió (4), vienna insurance group (4), y generáció (4), eladás (4), webáruház (4), hosszú hétvége (4), végtörlesztésl (4), online kereskedelem (4), lakásbérlés (4), áfa (4), qbe (4), visa (4), átlagéletkor (4), húsvét (4), felosztó-kirovó rendszer (4), bdo (4), anyagköltségalapanyagár (4), vállalati hitel (4), iot (4), közúti baleset (4), korrupció (4), mtÜ (4), biztosításközvetítés (4), egyesülés (4), kátyúkár (4), birság (4), csehország (4), századvég (4), külkereskedelem (4), nfm (4), balaton (4), 2017 (4), magánkórház (4), bankrendszer (4), veronai buszbaleset (4), drón (4), otp ingatlanpont (4), m&a (4), insurance europe (4), aon benfield (4), jégkár (4), ey (4), uber (4), airbnb (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), díjemelkedés (4), ltp (4), budapest bank (4), lakáseladás (4), iais (4), betét (4), dízelautó (4), atradius (4), lakáscél (4), foglalkoztatás (4), euro (4), tállai andrás (4), aon (4), befektetési alap (4), magán nyugdíjpénztár (4), törlesztőrészlet (4), ügyfélélmény (4), gvh (4), fogyasztói ár (4), szegénység (4), átlagkereset (4), klímavédelem (4), autómegosztás (4), szlovákia (4), adókedvezmény (4), értékesítés (3), zöld kártya (3), ipsos (3), felszámolás (3), imf (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), trenkwalder (3), iroda (3), posta biztosító (3), bankok (3), viszontbiztosító (3), luxemburg (3), szállodaszövetség (3), lakáhitel (3), gyógyturizmus (3), hr (3), kereset (3), használtautó-import (3), hitelintézeti szemle (3), dróntörvény (3), n26 (3), limra (3), kamat (3), biztosítási díj (3), főváros (3), elektromobilitás (3), technológia (3), bruttó átlagkereset (3), psd2 (3), raktár (3), időjárás (3), kiadás (3), robotizáció (3), létszámbővítés (3), cégmegszűnés (3), külkereskedelmi többlet (3), integráció (3), bevétel (3), alapkamat (3), alulbiztosított (3), alapkezelő (3), automatizáció (3), fúzió (3), aaa auto (3), munkabér (3), eub (3), pénziránytű alapítvány (3), opten (3), leépítés (3), gépjárműpiac (3), uniqa biztosító (3), cp contact (3), kiadó lakás (3), nyugdíjas (3), intrum justitia (3), ingatlanértékesítés (3), aig (3), kátyúbiztosítás (3), cig pannónia biztosító (3), nfsz (3), acea (3), egészség (3), termelés (3), interjú (3), férfiak (3), amerika (3), támogatás (3), biztonság (3), it (3), orfk (3), bíróság (3), gilyén ágnes (3), bankbetét (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), bizalmi index (3), blockchain (3), újautó-értékesítés (3), információs technológia (3), irodaház (3), k&h biztos jövő index (3), házasságkötés (3), nem teljesítő hitel (3), online vásárlás (3), magyar bankszövetség (3), blokklánc (3), árfolyam (3), biztosítási adó (3), jármű (3), mikrocenzus (3), telenor (3), munkajövedelem (3), ár (3), utazási iroda (3), autókereskedelem (3), gyorsjelentés (3), bérleti díjak (3), agglomeráció (3), carsharing (3), bankbiztosítás (3), bankszektor (3), mi (3), város (3), blochamps capital (3), vienna (3), mikrobiztosítás (3), e-kereskedelem (3), kiskereskedelmi forgalom (3), felmondás (3), várólista (3), időskori függőségi ráta (3), szigorítás (3), pályázat (3), rezsi (3), cib (3), befektetési alapok (3), nagyváros (3), k&h bank (3), zurich (3), rekord (3), teszt (3), lakossági fogyasztás (3), európa (3), átutalás (3), privátbank (3), szolvencia ii (3), nak (3), biztosítók (3), nyaraló (3), eredmények (3), gépjárműpark (3), revolut (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), bruttó bér (3), atm (3), karácsony (3), kerékpár (3), anglia (3), facebook (3), földrengés (3), magyar lízingszövetség (3), pénzügyi tudatosság (3), álláskereső (3), szlovénia (3), lakhatás (3), webkereskedelem (2), develor (2), társasház (2), nyugdij (2), központi költségvetés (2), mszÉsz (2), úti cél (2), pénz7 (2), vállalkozás (2), green holidays (2), munka (2), szerződéses feltétel (2), háztartások vagyona (2), Öposz (2), újlakás (2), brókercég (2), autóbiztosítás (2), vállalati betét (2), robogó (2), faktoring (2), cégalapítás (2), sberbank (2), versenytörvény (2), capital economics (2), domokos lászló (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), energiafogyasztás (2), felfüggesztés (2), európai központi bank (2), amazon (2), gdp-növekedés (2), india (2), hotel (2), etikus életbiztosítás (2), terrorfenyegetettség (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), lakásterület (2), ingatlannethu (2), 2018 (2), szép-kártya (2), úti célok (2), moodys investors service (2), ifrs (2), felkészülés (2), cig emabit (2), béren kívüli juttatás (2), pew research center (2), magyar közút (2), közösségi iroda (2), lakás-áfa (2), kínai biztosítási szektor (2), nyugdíjas korúak (2), átalakítás (2), waberer (2), tranzakciószám (2), applikáció (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), erzsébet-utalvány (2), tűzkár (2), üvegházhatás (2), bnp paribas cardif (2), költségek (2), negyedéves eredmény (2), tesla (2), eu-átlag (2), kapacitáshiány (2), dimenzió egyesület (2), euró (2), hitelállomány (2), díjnövekedés (2), felelősség (2), nyugdíj-biztosítás (2), kereskedelem (2), gránit bank (2), védekezés (2), davos (2), szlovén biztosítási piac (2), mobiltelefon (2), bosch (2), dublin (2), gépjármű asszisztencia (2), adóhivatal (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), autóbérlés (2), toyota (2), microsoft (2), használtautó-eladás (2), közgyűlés (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), életjáradék (2), követelésvásárlás (2), természeti károk (2), adatkezelés (2), tatarozás (2), fogyasztói árak (2), felújítás (2), lakásfelújítás (2), termelő (2), közösségi gazdaság (2), eurózóna (2), előtakarékosság (2), ingatlan lakás (2), világgazdaság (2), ovb (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), gki lakáspiaci index (2), Ász (2), giro (2), extrém időjárás (2), kiberbűnözés (2), who (2), kálózdi tamás (2), kárkifizetés (2), fhb csoport (2), németh dávid (2), adózás előtti eredmény (2), nemzetgazdasági miniszter (2), cotar (2), életszínvonal (2), omnibus (2), piac (2), olasz (2), szolgáltatás (2), agrár (2), kártyahasználat (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), vásárlóerő (2), zatykó péter (2), járműbiztosítás (2), erst&young (2), upc (2), terrorizmus (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), fedezet (2), kárérték (2), portfolio (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), panellakás (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), enet (2), zöld energia (2), aegon magyarország (2), nit hungary (2), együttműködés (2), éves jövedelem (2), utazásszervező (2), autópiac (2), matolcsy (2), tesztpálya (2), ilo (2), bűnözés (2), törlesztés (2), okos telefon (2), thomas hladky (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), biztositashu (2), régiós növekedés (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), új építésű lakás (2), ügyfélszolgálat (2), energiahatékonyság (2), app (2), román (2), kormányprogram (2), leányvállalatok (2), gyógyszeripar (2), előzetes adatok 2017 (2), social media (2), gépjárműkár (2), világgazdasági fórum (2), gazdasági előrejelzés (2), cyber (2), abi (2), informatika (2), mentőcsomag (2), bankadó (2), készház (2), astra (2), árfolyamgát (2), coface (2), terror (2), élelmiszerár (2), üzemanyag-ár (2), élelmiszer (2), bulgária (2), beutazás (2), pzu (2), google (2), vállalati hitelezés (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), táppénz (2), bizalom (2), kelet-közép-európa (2), lopás (2), gyógyfürdő (2), unsar (2), gyógyvíz (2), bevándorlás (2), szerződés (2), kölcsön (2), okos otthon (2),  (2), katasztrófavédelem (2), kilátások (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), halálos gázolás (2), lehel gábor (2), hornung Ágnes (2), vodafone (2), gazdasági elemzés (2), közösségi finanszírozás (2), áfa-csökkentés (2), cselekvési terv (2), accenture (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), adózás (2), flotta (2), proptech (2), garancia (2), property technology (2), marketing (2), díjnavigátor (2), árverés (2), flottabiztosítás (2), olaszország (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), ferma (2), okos szemüveg (2), fenntarthatóság (2), gépjármű-értékesítés (2), theresa may (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), eladósodás (2), eljárás (2), demográfia (2), lakástűz (2), home office (2), versenyképesség (2), kerület (2), 2017-es év (2), garzon (2), lakásépítési boom (2), pioneer (2), kockázati biztosítás (2), egészséggazdaság (2), piktogram (2), önvezető autók (2), egyszerű bejelentés (2), garantált bérminimum (2), jvsz (2), baker tilly hungária (2), adóbevétel (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cib bank (2), mtsz (2), társadalombiztosítás (2), szakszervezet (2), háztartások (2), bankfiók (2), neak (2), lakosság (2), litvánia (2), biztosítótársaság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), kárrendezés (2), felsőoktatás (2), magyar orvosi kamara (2), raiffeisen (2), nettó átlagkereset (2), alku (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gki konjunktúraindex (2), ipari termelői ár (2), fizetőeszköz (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), átlag jövedelem (2), szálloda (2), busz (2), devizapiac (2), átlagfizetés (2), helyettesítési ráta (2), forintárfolyam (2), clb (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), kampány (2), start-up (2), oroszország (2), tesco (2), biztos jövő index (2), határidők (2), pos (2), dimenzió biztosító (2), okosotthon (2), dimenzió (2), díjnet (2), megélhetés (2), díjak (2), gazdasági válság (2), sharing economy (2), büntetés (2), bilk (2), átlagbér (2), bulinegyed (2), közlekedési baleset (2), ajándék (2), mobilbank (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), pénztárak (2), mkb bank (2), tranzakciós illeték (2), provident (2), ingatlanárak (2), új autó (2), kh (2), konjunktúraindex (2), környezetvédelem (2), tűzesetek (2), belváros (2), kgfb-díjak (2), eu-támogatás (2), pénzpiac (2), választás (2), paypal (2), veszteség (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk