Egyelőre nincs fagykárveszély, de ha hirtelen kiderül az ég, a gazdáknak szükségük lehet védekezésre

MTI •  2017. április 20., csütörtök 13:30
A A
Az elmúlt napokban sehol nem alakult ki komolyabb fagypont alatti hőmérséklet, ezért a még virágzó vagy már terméskötődés után lévő gyümölcsállományokban ilyen jellegű káresemények nem jelentkeztek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI érdeklődésére szerdán. A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) tudományos tanácsadója szerint továbbra sincs azonnali fagykárveszély, de felhívta a figyelmet arra, hogy ha hirtelen kiderül az ég, akkor fagyra lehet számítani, a gazdáknak szükségük lehet a védekezésre.

Az agrárkamara emlékeztet: a jelenlegi szélsőséges időjárás az év ezen szakában kissé szokatlan, látványos jelenségek keretében érkezett meg, az ország számos pontján havas eső hullott vagy havazott. A jelenségek hátterében egy sarkköri eredetű ciklon áll, mely révén hűvös és csapadékban bővelkedő légtömegek érkeztek hazánk fölé. 

Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a mezőgazdaságban évről-évre visszatérő problémát okoznak az ebben az időszakban bekövetkező időjárási anomáliák, melyek főleg a kertészek számára jelentenek nehézségeket. Szerencsére azonban az elmúlt napokban komolyabb fagypont alatti hőmérséklet sehol nem alakult ki, a még virágzó vagy már terméskötődés után lévő gyümölcsállományokban ezért ilyen jellegű káresemények nem jelentkeztek. A lehűlés következtében a növények fejlődése lelassul, ezt a lemaradást azonban képesek hamar behozni, miután az idő jobbra fordul. 

Jelezték, hogy a még virágzó állományokban nagy szükség lenne a házi méhek és egyéb megporzó rovarok munkájára, azonban a jelenlegi kedvezőtlen körülmények között nem képesek elvégezni feladataikat. Az előrejelzések szerint a hűvös, csapadékos időjárás még néhány napig eltarthat, ráadásul az északi szél viharossá fokozódik. Az esetlegesen bekövetkezett károk felmérése az időjárás normalizálódása utáni napokban válik lehetségessé - írta a NAK.

Apostol János, az MKSZN tudományos tanácsadója szerint egyelőre nem tesz kárt a gyümölcsfákban a zord időjárás, a hosszú aszály után a gyümölcsfáknak még jól is jöhet a nedvesség. A szakember azonban felhívja a figyelmet a kisugárzási fagyveszélyre, mert ha hirtelen kiderül az ég, akkor fagyra lehet számítani, különösen, ha száraz légtömeg is érkezik. Ha kitisztul az idő és szélcsend van, a gazdáknak szükségük lesz a védekezésre.

Hozzátette: amíg a víz és hó együtt van jelen a fákon, addig a szokatlan időjárás nem okozhat károkat. Nagyobb baj akkor keletkezhet, ha kitisztul az ég, megáll a szél és a levegő hőmérséklete nulla fok alá csökken. 

Kitért arra, hogy a fagy ellen füstöléssel vagy a gyümölcsfák alá helyezett viaszgyertyákkal védekezhetnek a kerttulajdonosok, ezzel ugyanis meleg légpárnát képezhetnek a fák körül. A melegítő gyertyákat még akkor kell meggyújtani, amikor pozitív a hőmérséklet, tehát plusz fél vagy plusz egy fok van. Egészen addig kell használni őket, amíg a fagyveszély fennáll - mondta.

A másik védekezési technika a fagyvédelmi öntözés, amelynek során kis intenzitással kell permetezni a gyümölcsfákra fölülről, hogy a víz ráfagyjon a virágokra és védőpáncélt képezzen. Amíg a víz és a jég jelen van a fákon, addig nem fagynak meg a virágok. Az öntözést mindaddig folytatni kell, amíg a jég le nem olvad a fákról. Ha túl hosszú ideig kell használni a mikroszóró fejeket, túl sok jég képződhet, amelytől az ágak letörhetnek, de ez még mindig a kisebbik kár, hiszen meg tudtuk védeni a termést - tette hozzá.

A szakember szerint este könnyen prognosztizálható, hogy hajnalban lesz-e fagy vagy sem, ehhez elegendő megfigyelni a levegő páratartalmát. Amennyiben a harmatpont lemegy nulla fok alá, fagyveszély várható, de ha fölötte áll, nem kell fagytól tartani. A legveszélyesebb az, ha kiderül az ég és fúj a fagyos szél, mert a szállított fagy ellen gyakorlatilag már képtelenség védekezni - jelezte.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Mindenkire szükség van a hatékony kibervédelemhez

Korunk egyik legnagyobb vívmánya az információk hálózatba kötése, egyszerű és gyors...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (136), megtakarítás (106), kgfb (104), díjbevétel (99), öngondoskodás (97), nyugdíj (93), életbiztosítás (79), mabisz (77), fogyasztóvédelem (66), bank (64), katasztrófa (60), eu (57), viszontbiztosítás (53), felmérés (53), generali (52), lakásbiztosítás (52), ksh (51), gépjármű-biztosítás (48), kutatás (48), elemzés (46), ingatlancom (46), pszáf (44), biztosítás (44), utasbiztosítás (44), káresemény (43), szolvencia (43), hitelezés (41), bírság (36), lakásár (36), nem-életbiztosítás (34), lakáshitel (33), casco (32), swiss re (31), baleseti adó (30), románia (30), munich re (29), kockázat (29), viharkár (28), felelősségbiztosítás (28), egészségbiztosítás (28), építőipar (27), klímaváltozás (26), k&h (26), bankraciohu (25), növekedés (25), hitel (25), allianz (25), eurostat (23), brexit (23), nyereség (23), gdp (23), reálhozam (23), egészségügy (22), befektetés (22), union (21), lakásépítés (21), turizmus (20), hitelminősítő (20), konferencia (20), ingatlan (20), groupama (20), aegon (20), természeti katasztrófa (20), kiberbiztonság (19), kína (19), fintech (19), roland berger (18), digitalizáció (18), eiopa (18), ngm (18), baleset (18), csalás (18), devizahitel (18), kkv (17), vagyonbiztosítás (17), infláció (16), magánnyugdíj (16), autó (16), munkanélküliség (16), balesetbiztosítás (16), felvásárlás (16), pénzügyi szektor (16), uniqa (15), nyugdíjbiztosítás (15), jelentés (14), fbamsz (14), eb (14), cig pannonia (14), ing (14), nem-élet biztosítás (14), cea (14), tőkemegfelelés (13), innováció (13), gépjármű (13), használtautó (13), genertel (13), ingatlanpiac (13), telematika (12), usa (12), k&h biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), lakáspiac (12), gazdasági növekedés (12), axa (12), bankkártya (12), profit (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), cig pannónia (11), gki (11), alkusz (11), tanulmány (11), groupama biztosító (11), hamisítás (11), kárigény (11), előrejelzés (11), nn (11), önvezető autó (11), árvíz (11), hent (11), vig (11), jövedelem (10), s&p (10), idegenforgalom (10), aviva (10), generali csoport (10), villámkár (10), insurtech (10), hurrikán (10), csok (10), négyzetméterár (10), kiberbűnűzés (9), otp bank (9), hitelfelvétel (9), union biztosító (9), kiberbűnözők (9), deloitte (9), moodys (9), euroövezet (9), netriskhu (9), nav (9), adó (9), otp (9), oecd (9), mkb (8), fejlesztés (8), erste (8), albérlet (8), kórház (8), pénztár (8), alulbiztosítás (8), verona (8), prognózis (8), autóipar (8), biztosítási piac (8), pwc (8), közvetítő (8), mobil (8), adósság (8), bamosz (8), netrisk (8), fogyasztás (8), ügynök (8), betörés (8), kötvény (8), nyugdíjpénztár (8), eredmény (8), munkaerőpiac (7), lakás (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), használt lakás (7), gdpr (7), vienna life (7), vihar (7), fitch (7), vagyon (7), munkaerőhiány (7), buszbaleset (7), idd (7), ingatlanár (7), kpmg (7), online (7), 4life direct (7), közlekedés (7), államkötvény (7), budapest (7), határidő (7), lengyelország (7), akvizíció (7), eset (7), kiskereskedelem (7), kötelező (7), cig (7), kiberbiztosítás (7), készpénz (7), startup (7), kár (7), unit-linked (6), felügyelet (6), osztalék (6), elektromos autó (6), hannover re (6), hitelminősítés (6), állami támogatás (6), munkahely (6), fagykár (6), közvetítés (6), cafetéria (6), csőd (6), agrárbiztosítás (6), fizetés (6), juttatás (6), cafeteria (6), nn biztosító (6), mezőgazdaság (6), adatvédelem (6), bróker (6), allianz hungária (6), lakossági megtakarítás (6), görögország (6), végtörlesztés (6), hozam (6), köbe (6), export (6), megújuló energia (6), unicredit (6), lakástakarék (6), belföldi turizmus (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), mezőgazdasági biztosítás (5), személyi kölcsön (5), államadósság (5), fhb (5), mobilfizetés (5), ajánlás (5), költségvetés (5), thm (5), átlagjövedelem (5), bankráció (5), black friday (5), mastercard (5), vienna life biztosító (5), áremelkedés (5), új lakás (5), gfk (5), duna house (5), nyesz (5), szabályozás (5), big data (5), otp nyugdíjpénztár (5), signal (5), síbiztosítás (5), erste biztosító (5), biztosítási szektor (5), lakossági hitel (5), szerződési jog (5), okostelefon (5), lízing (5), drágulás (5), am best (5), értékpapírosítás (5), ingatlanbiztosítás (5), családi ház (5), gender direktíva (5), összeolvadás (5), bér (5), logisztika (5), éghajlatváltozás (5), ipari termelés (5), kedvezményes áfa (5), világbank (5), válság (5), elnök (4), mge (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kátyú (4), vienna insurance group (4), pandurics anett (4), végtörlesztésl (4), adókedvezmény (4), oktatás (4), gyógyszer (4), import (4), jogsértés (4), önkéntes nyugdíjpénztár (4), újlakás-építési piac (4), birság (4), századvég (4), jégkár (4), ügyfélélmény (4), népességfogyás (4), nfm (4), insurance europe (4), drón (4), m&a (4), európai bizottság (4), uber (4), datahouse (4), tbsz (4), díjfizetés (4), magán egészségügyi ellátás (4), piaci részesedés (4), iot (4), muisz (4), lloyds (4), mesterséges intelligencia (4), iais (4), aon benfield (4), foglalkoztatottság (4), szlovákia (4), biztosításközvetítés (4), magán nyugdíjpénztár (4), egyesülés (4), állampapír (4), biztosító (4), egészségügyi ellátás (4), tállai andrás (4), qbe (4), kárhányad (4), klímavédelem (4), green holiday (4), uniqa biztosító zrt (4), internet (4), atradius (4), németország (4), varga mihály (4), orvoshiány (4), kártérítés (4), betegség (4), húsvét (4), közúti baleset (4), aon (4), hiány (4), posta (4), részvény (4), bdo (4), külföldi munkavállalás (4), kátyúkár (4), magyarország (4), hálapénz (4), forint (3), mabisz konferencia (3), gépjárműpark (3), gvh (3), webáruház (3), lakossági fogyasztás (3), n26 (3), pénziránytű alapítvány (3), aaa auto (3), bankrendszer (3), anyagköltségalapanyagár (3), újautó-értékesítés (3), eredmények (3), autómegosztás (3), európai unió (3), díjemelkedés (3), online vásárlás (3), munkaerőköltség (3), carsharing (3), anglia (3), online kereskedelem (3), kibertámadás (3), mtÜ (3), alapkezelő (3), fogyasztási hitel (3), euro (3), revolut (3), intrum justitia (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), átlagkereset (3), munkajövedelem (3), törlesztőrészlet (3), fundamenta (3), gyógyturizmus (3), bankszámla (3), cp contact (3), uniqa biztosító (3), nemzetgazdasági minisztérium (3), magyar bankszövetség (3), autóeladás (3), k&h bank (3), államháztartási hiány (3), psd2 (3), átlagéletkor (3), kerékpár (3), lakástakarékpénztár (3), karácsony (3), hosszú hétvége (3), munkaerő (3), veronai buszbaleset (3), cib (3), dízelautó (3), orfk (3), robot (3), kátyúbiztosítás (3), korrupció (3), pályázat (3), gilyén ágnes (3), használt autó (3), szállodaépítés (3), teszt (3), ingatlanértékesítés (3), népesség (3), adóbevallás (3), k&h biztos jövő index (3), lakásárak (3), cig pannónia biztosító (3), eladás (3), nak (3), háztartás (3), dróntörvény (3), elektromobilitás (3), budapest bank (3), szÉp-kártya (3), hitelintézeti szemle (3), minimálbér (3), bruttó átlagkereset (3), lakáhitel (3), lakásvásárlás (3), kiadás (3), használtautó-import (3), trenkwalder (3), hitelkártya (3), erste bank (3), lakáseladás (3), újautó-eladás (3), államháztartás (3), munkabér (3), telenor (3), mi (3), magánkórház (3), 2017 (3), biztosítási díj (3), halálozás (3), szolvencia ii (3), biztonság (3), ausztria (3), létszámbővítés (3), díj (3), ekb (3), it (3), nyaralás (3), interjú (3), értékesítés (3), limra (3), befektetési alapok (3), zurich (3), bankbiztosítás (3), vienna (3), leépítés (3), egészségpénztár (3), utazás (3), blokklánc (3), facebook (3), jármű (3), hr (3), viszontbiztosító (3), zöld kártya (3), jelzáloghitel (3), bíróság (3), mikrobiztosítás (3), imf (3), alulbiztosított (3), amerika (3), integráció (3), y generáció (3), ipari termelői ár (2), bulinegyed (2), litvánia (2), accenture (2), árfolyamgát (2), magyar nemzeti bank (2), társadalombiztosítás (2), nit hungary (2), autópiac (2), halálos gázolás (2), paypal (2), astra (2), blockchain (2), fejlődő országok (2), pénz7 (2), átlag jövedelem (2), horvátország (2), nettó átlagkereset (2), élelmiszer (2), bankszektor (2), eub (2), ltp (2), mkb bank (2), vállalati hitelezés (2), forgalom (2), versenytörvény (2), foglalkoztatás (2), fedezet (2), miniszterelnökség (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), mentőcsomag (2), árfolyam (2), felsőoktatás (2), kárérték (2), ipar (2), informatika (2), támogatás (2), közlekedési baleset (2), oroszország (2), biztosítás és kockázat (2), ey (2), helyettesítési ráta (2), bevándorlás (2), nemzetgazdasági miniszter (2), fogyasztói ár (2), vásárlás (2), egyszerű bejelentés (2),  (2), mkb-pannónia (2), társasház (2), vásárlóerő (2), gyorsjelentés (2), finanszírozás (2), egészség (2), várható élettartam (2), kormányprogram (2), életszínvonal (2), abi (2), enet (2), agglomeráció (2), világgazdasági fórum (2), cyber (2), theresa may (2), leányvállalatok (2), régiós növekedés (2), éves jövedelem (2), acea (2), microsoft (2), közösségi finanszírozás (2), 2018 (2), ovb (2), ingatlannethu (2), garancia (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), technológia (2), bizalmi index (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), flotta (2), capital economics (2), díjnavigátor (2), gyógyszeripar (2), autóbérlés (2), külkereskedelmi többlet (2), kárbejelentés (2), cselekvési terv (2), életjáradék (2), deloitte magyarország (2), gépjárműkár (2), kölcsön (2), kínai biztosítási szektor (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), dimenzió egyesület (2), posta biztosító (2), tesla (2), automatizáció (2), pew research center (2), tűzkár (2), zöld energia (2), waberer (2), etikus életbiztosítás (2), marketing (2), cig emabit (2), bnp paribas cardif (2), energiahatékonyság (2), utazási iroda (2), termelés (2), ferma (2), törlesztés (2), ukrajna (2), jegybank (2), robotizáció (2), bűncselekmény (2), portfoliohu konferencia (2), piktogram (2), eu-támogatás (2), aig (2), gyorshajtás (2), lakásépítési boom (2), terror (2), kamat (2), vállalkozás (2), 2017-es év (2), deficit (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), statisztika (2), coface (2), áfa (2), gki konjunktúraindex (2), beutazás (2), szegénység (2), magyar lízingszövetség (2), who (2), kiberbűnözés (2), panaszkezelés (2), németh dávid (2), fhb csoport (2), atm (2), eladósodás (2), euróövezet (2), generali-providencia (2), adatkezelés (2), luxemburg (2), dublin (2), tőzsde (2), olaszország (2), környezetvédelem (2), flottabiztosítás (2), mobiltelefon (2), terrorfenyegetettség (2), felszámolás (2), előzetes adatok 2017 (2), olasz (2), időjárás (2), magyar közút (2), román (2), davos (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), választás (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), rekord (2), deviza (2), pioneer (2), nyugdíj-biztosítás (2), bizalom (2), gazdaság (2), földrengés (2), kh (2), szigorítás (2), eu-átlag (2), eljárás (2), nagyváros (2), tűzesetek (2), thomas hladky (2), webkereskedelem (2), home office (2), toyota (2), táppénz (2), baker tilly hungária (2), járműbiztosítás (2), gépjármű-értékesítés (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), álláskereső (2), ilo (2), cotar (2), adójóváírás (2), ajándék (2), nfsz (2), szerződés (2), dimenzió (2), agrár (2), régió (2), dimenzió biztosító (2), ügyfélszolgálat (2), használtautó-eladás (2), busz (2), kiskereskedelmi forgalom (2), develor (2), szolgáltatás (2), változó kamatozás (2), egészsébiztosítás (2), magyar orvosi kamara (2), fúzió (2), önvezető autók (2), lopás (2), green holidays (2), piac (2), vállalati hitel (2), alapkamat (2), külkereskedelem (2), központi költségvetés (2), szerződéses feltétel (2), újlakás-ár (2), unió (2), airbnb (2), ipsos (2), bnp paribas cardif biztosító (2), biztos jövő index (2), pzu (2), blokkchain (2), áfa-csökkentés (2), vodafone (2), e-kereskedelem (2), start-up (2), bérleti díj (2), közgyűlés (2), betét (2), omnibus (2), úti cél (2), gépjárműpiac (2), gdp-növekedés (2), bankbetét (2), európa (2), készház (2), biztositashu (2), aegon magyarország (2), clb (2), social media (2), üvegházhatás (2), határidők (2), újlakás-építés (2), világgazdaság (2), okos telefon (2), fenntarthatóság (2), hitelállomány (2), kgfb-díjak (2), Általános egészségbiztosító (2), házasságkötés (2), unsar (2), környezettudatosság (2), upc (2), díjnövekedés (2), díjak (2), windisch lászló (2), lakástűz (2), okos szemüveg (2), kampány (2), kid (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk