Mennyire lehet hasznos egy kamerarendszer a lakás védelménél?

 2017. szeptember 4., hétfő 15:00
A A
A Pénzcentrum.hu annak járt utána, hogy hasznos-e egy kamerarendszer otthonra, és mit kezdenek egy ilyen felvétellel a biztosítók? Vegyes kép rajzolódik ki a kérdésben, de érdemes szakember segítségét kérni, ha kamerákat szerelünk a lakásba, és még egy esetleges betörő jogait is figyelembe kell venni.

A gazdasági portál a magyar biztosítókat kérdezte, hogy vajon segítséget nyújthat-e egy kamerarendszer egy betörés, vagy akár egy, a lakásunkban bekövetkező elemi kár esetén? 

A biztosítótársaságok válaszaiból az derül ki, hogy a felvételek legtöbbször arra alkalmasak csupán, hogy a káresemény bekövetkeztét igazolják. A jogalap elbírálására önmagukban ritkán használhatóak fel, hiszen azokon általában nem azonosíthatóak a szükséges alapvető tényezők sem. Tehát biztosítási szempontból nincs kiemelt hasznossága, azonban biztonsági szempontból fontos lehet egy megfelelő kamerarendszer otthonra, ráadásul ugye a nyomozást is segítheti, ha van kép egy betörőről.

Azonban arra is érdemes figyelemmel lenni, hogy egy kamerarendszer telepítésével adatkezelőkké válunk, még akkor is, ha a kép rögzítése saját lakásunkon vagy telkünkön belül történik, ezért fontos, hogy a törvényi feltételeknek meg kell felelni!

A törvényi feltételekről, és a legfontosabb szempontokról, amelyeket érdemes szem előtt tartani a kamerarendszer felszerelésénél, a Pénzcentrum.hu cikkében olvashat részletesen: https://www.penzcentrum.hu/otthon/sorra_ramoljak_ki_a_lakasokat_te_mindent_megteszel_a_csaladi_biztonsagert.1059077.html

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Drónok lepik el Texast

A természeti katasztrófákra jellemzően az elképesztő puszításról készült felvételekről...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), usa (11), axa (11), fintech (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), ingatlan (9), egészségügy (9), ksh (9), nn (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), adatvédelem (5), gdpr (5), jövedelem (5), bróker (5), netrisk (5), csőd (5), századvég (4), mastercard (4), elnök (4), lengyelország (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), insurance europe (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakástakarék (4), m&a (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), uniqa biztosító zrt (4), összeolvadás (4), nn biztosító (4), államadósság (4), unicredit (4), startup (4), qbe (4), aon (4), közúti baleset (4), iais (4), lloyds (4), válság (4), profit (4), aon benfield (4), vienna insurance group (4), éghajlatváltozás (4), kárhányad (4), integráció (3), aaa auto (3), oktatás (3), mesterséges intelligencia (3), betegség (3), ingatlanbiztosítás (3), black friday (3), k&h bank (3), lízing (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), szolvencia ii (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), elektromobilitás (3), nav (3), nfm (3), kár (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), fhb (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), adókedvezmény (3), zöld kártya (3), thomas hladky (2), windisch lászló (2), kerékpár (2), dimenzió egyesület (2), mobilfizetés (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), unió (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), biztosítótársaság (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), biztosítási díj (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), interjú (2), leépítés (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), ingatlanpiac (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), bankráció (2), abi (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), technológia (2), unsar (2), ferma (2), kiberbűnözés (2), thm (2), európa (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), kölcsön (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk