Milliókba kerülhet a családi síelés: így úszhatod meg a húzós költségeket

Gilyén Ágnes •  2018. január 19., péntek 8:00
A A
A mintegy félmillió hazai síelő elsősorban a környező külföldi síterepeket keresi fel, jellemzően autóval. A veszélyek ellenére csak az utazók fele köt biztosítást, pedig minden századik síelőt baleset ér a pályákon. Ez mintegy százezer síbalesetet és köztük körülbelül tízezer fejsérülést jelent évente - tette közzé adatait a Biztositas.hu.

Szokásos optimizmusukkal vágnak neki évről évre a magyarok a környező országok síterepeinek. Fontos azonban tudni, hogy ezeken a síterepeken közel százezer síbalesetet regisztrálnak évente. A balesetek nagy része a síelők között legnépszerűbb Ausztriában történik, ahol egy idényben átlagosan mintegy hatvanezren sérülnek meg (egyébként főként a külföldiek). A balesetekből sajnos minden ezredik baleset halálos és minden tizedik fejsérülés.

A Biztosítás.hu internetes portál által összegyűjtött adatok szerint ezekből a balesetekből a magyarok is jelentős mértékben kiveszik a részüket. Az arányokat tekintve mintegy öt-hatezer honfitársunk szenved síbalesetet évente, de közülük alig néhány ezren rendelkeznek megfelelő biztosítással, pedig a károk könnyen milliósak is lehetnek.

Biztosítás nélkül magunknak kell állnunk mentésünk (ebből a helikopteres mentés 1-1,5 millió forint), kórházba szállításunk és ellátásunk, gyógyszerünk (akár 1000 euro/nap) és esetleges műtétünk még ennél is drágább költségeit. Mindezek biztosítás hiányában a pár százezertől akár az 5-10 millió forintig terjedő költségeket jelenthetnek számunkra balesetünktől függően. Autónkat sem tudjuk hazavezetni törött lábbal és ha valaki másnak okozunk kárt, az is a mi pénztárcánkat nyomja, vagyis az ő ellátását ugyanúgy fizetnünk kell, mintha mi sérültünk volna meg, mert felelősségünk alapján ez is bennünket terhel.

A nők általában a lábukon, míg a férfiak a vállukon és a derekukon sérülnek meg legtöbbször. A snowboardozók és a síelők balesetei is jelentősen eltérnek egymástól. A snowboard esetében például a károk gyakorisága kétszerese a síbalesetekének, mivel a snowboard technikásabb, több ugrást, fordulást tartalmazó sport. Ugyanakkor a síelők által elszenvedett károk súlyossága lényegesen nagyobb, mint a snowboardos társaiké, mivel a sí átlagos sebessége a snowboardét jóval meghaladja, így a sí esetében az esések és ütközések sebessége is nagyobb. Ezt támasztja alá, hogy a síelő sérültek átlagos táppénzen töltött ideje 22, míg a snowboardosoké csak 11 nap.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Síelés: csak biztosítással!

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) mellé mindenképpen szükséges utasbiztosítást...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (147), megtakarítás (110), kgfb (105), öngondoskodás (102), nyugdíj (100), díjbevétel (99), életbiztosítás (80), mabisz (78), bank (72), fogyasztóvédelem (67), eu (66), ksh (61), katasztrófa (60), felmérés (58), generali (55), lakásbiztosítás (53), kutatás (53), viszontbiztosítás (53), gépjármű-biztosítás (48), biztosítás (47), elemzés (46), ingatlancom (46), utasbiztosítás (45), pszáf (44), káresemény (44), szolvencia (43), hitelezés (41), bírság (39), lakásár (37), lakáshitel (37), nem-életbiztosítás (34), casco (32), ingatlan (32), románia (31), növekedés (31), swiss re (31), eurostat (31), gdp (30), építőipar (30), baleseti adó (30), kockázat (29), hitel (29), munich re (29), viharkár (28), k&h (28), egészségbiztosítás (28), felelősségbiztosítás (28), nyereség (26), klímaváltozás (26), bankraciohu (25), allianz (25), lakásépítés (25), befektetés (24), egészségügy (24), reálhozam (23), turizmus (23), brexit (23), groupama (21), union (21), ngm (21), hitelminősítő (21), természeti katasztrófa (20), konferencia (20), digitalizáció (20), fintech (20), aegon (20), munkanélküliség (19), kína (19), infláció (19), nyugdíjbiztosítás (19), kiberbiztonság (19), eiopa (18), csalás (18), devizahitel (18), roland berger (18), kkv (18), baleset (18), lakáspiac (17), vagyonbiztosítás (17), balesetbiztosítás (16), ingatlanpiac (16), felvásárlás (16), uniqa (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), autó (16), profit (15), ing (15), jelentés (14), eb (14), cea (14), innováció (14), bankkártya (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), lakás (14), cig pannonia (14), gki (14), fbamsz (14), usa (13), genertel (13), használtautó (13), tőkemegfelelés (13), gépjármű (13), négyzetméterár (13), gazdasági növekedés (13), k&h biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), insurtech (12), stressz-teszt (12), axa (12), nn (12), telematika (12), jövedelem (11), groupama biztosító (11), csok (11), kárigény (11), önvezető autó (11), cig pannónia (11), alkusz (11), hitelfelvétel (11), euroövezet (11), union biztosító (11), tanulmány (11), előrejelzés (11), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), árvíz (11), deloitte (10), startup (10), fogyasztás (10), moodys (10), idegenforgalom (10), netriskhu (10), hurrikán (10), nav (10), generali csoport (10), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), albérlet (9), otp bank (9), prognózis (9), online (9), oecd (9), adó (9), nyugdíjpénztár (9), új lakás (9), kiberbűnözők (9), otp (9), bamosz (9), kiberbűnűzés (9), lakástakarék (9), kötvény (8), készpénz (8), betörés (8), pénztár (8), közvetítő (8), fizetés (8), verona (8), kórház (8), autóipar (8), ügynök (8), állami támogatás (8), határidő (8), mkb (8), adósság (8), alulbiztosítás (8), budapest (8), munkaerőhiány (8), munkaerőpiac (8), kötelező (8), kár (8), magyarország (8), ingatlanár (8), kiskereskedelem (8), biztosítási piac (8), elektromos autó (8), pwc (8), eredmény (8), mobil (8), fejlesztés (8), netrisk (8), erste (8), áremelkedés (7), államadósság (7), vagyon (7), ey magyarország (7), internet (7), használt lakás (7), akvizíció (7), kiberbiztosítás (7), 4life direct (7), személyi kölcsön (7), mezőgazdasági biztosítás (7), idd (7), buszbaleset (7), lengyelország (7), statisztika (7), kpmg (7), export (7), cig (7), vienna life (7), vihar (7), fitch (7), gdpr (7), közlekedés (7), kaszab attila (7), eset (7), lakossági megtakarítás (7), családi ház (7), államkötvény (7), nyesz (6), bróker (6), európai unió (6), bankráció (6), megújuló energia (6), cafetéria (6), végtörlesztés (6), erste biztosító (6), közvetítés (6), okostelefon (6), lakásvásárlás (6), újlakás-építési piac (6), csőd (6), finanszírozás (6), duna house (6), adatvédelem (6), makrogazdaság (6), belföldi turizmus (6), agrárbiztosítás (6), logisztika (6), fagykár (6), görögország (6), osztalék (6), lakossági hitel (6), felügyelet (6), mobilfizetés (6), drágulás (6), összeolvadás (6), thm (6), allianz hungária (6), kedvezményes áfa (6), juttatás (6), hozam (6), hitelminősítés (6), unit-linked (6), munkahely (6), hannover re (6), cafeteria (6), mezőgazdaság (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), unicredit (6), nn biztosító (6), köbe (6), hiány (5), világbank (5), ajánlás (5), otp nyugdíjpénztár (5), erste bank (5), import (5), európai bizottság (5), magán egészségügyi ellátás (5), szabályozás (5), hálapénz (5), ipari termelés (5), költségvetés (5), big data (5), értékpapírosítás (5), átlagjövedelem (5), időskor (5), válság (5), fhb (5), horvátország (5), éghajlatváltozás (5), egészségügyi ellátás (5), nyugdíjaskor (5), részvény (5), államháztartási hiány (5), varga mihály (5), am best (5), ingatlanbiztosítás (5), muisz (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), biztosítási szektor (5), signal (5), nyaralás (5), állampapír (5), vienna life biztosító (5), black friday (5), mastercard (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), bér (5), gfk (5), díjfizetés (5), munkaerőköltség (5), lízing (5), síbiztosítás (5), mge (5), biztosító (4), insurance europe (4), vidék (4), szlovákia (4), uber (4), bankrendszer (4), klímavédelem (4), adójóváírás (4), népességfogyás (4), orvoshiány (4), online kereskedelem (4), atradius (4), robot (4), kátyúkár (4), törlesztőrészlet (4), fogyasztási hitel (4), egyesülés (4), utazás (4), külföldi munkavállalás (4), ügyfélélmény (4), korrupció (4), újautó-eladás (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), díjemelkedés (4), várható élettartam (4), szÉp-kártya (4), fundamenta (4), anyagköltségalapanyagár (4), tbsz (4), magán nyugdíjpénztár (4), századvég (4), nyugdíjelőtakarékosság (4), vienna insurance group (4), népesség (4), lakástakarékpénztár (4), pandurics anett (4), lloyds (4), nfm (4), m&a (4), vásárlás (4), datahouse (4), birság (4), iais (4), államháztartás (4), magánkórház (4), y generáció (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), oktatás (4), halálozás (4), biztosításközvetítés (4), kárhányad (4), mtÜ (4), bdo (4), németország (4), egészségpénztár (4), gyógyszer (4), foglalkoztatottság (4), piaci részesedés (4), uniqa biztosító zrt (4), tállai andrás (4), magyar nemzeti bank (4), kátyú (4), jégkár (4), mesterséges intelligencia (4), euróövezet (4), jelzáloghitel (4), jogsértés (4), betegség (4), elnök (4), posta (4), kártérítés (4), aon (4), 2017 (4), iot (4), aon benfield (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), közúti baleset (4), adókedvezmény (4), minimálbér (4), drón (4), ekb (4), qbe (4), bankszámla (4), húsvét (4), hitelintézeti szemle (3), használtautó-import (3), befektetési alapok (3), kibertámadás (3), cp contact (3), zurich (3), mikrocenzus (3), leépítés (3), külkereskedelem (3), anglia (3), k&h biztos jövő index (3), mabisz konferencia (3), zöld kártya (3), intrum justitia (3), munkajövedelem (3), forgalom (3), aaa auto (3), biztosítási díj (3), létszámbővítés (3), befektetési alap (3), euro (3), agglomeráció (3), bankszektor (3), fogyasztói ár (3), újautó-értékesítés (3), támogatás (3), gépjárműpark (3), psd2 (3), it (3), eredmények (3), bruttó átlagkereset (3), autómegosztás (3), k&h bank (3), carsharing (3), bizalmi index (3), ipsos (3), átlagéletkor (3), használt autó (3), átlagkereset (3), utazási iroda (3), alapkezelő (3), uniqa biztosító (3), pénziránytű alapítvány (3), ausztria (3), jegybank (3), kiadás (3), viszontbiztosító (3), nak (3), külkereskedelmi többlet (3), ipar (3), forint (3), eladás (3), ey (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), deficit (3), főváros (3), elektromobilitás (3), limra (3), gvh (3), gilyén ágnes (3), ltp (3), orfk (3), házasságkötés (3), veronai buszbaleset (3), vienna (3), elöregedés (3), mikrobiztosítás (3), adóbevallás (3), telenor (3), hr (3), karácsony (3), e-kereskedelem (3), atm (3), blokklánc (3), díj (3), n26 (3), változó kamatozás (3), nők (3), lakáseladás (3), hosszú hétvége (3), szállodaépítés (3), biztonság (3), munkabér (3), háztartás (3), alulbiztosított (3), értékesítés (3), nyugdíjrendszer (3), lakossági fogyasztás (3), dróntörvény (3), jármű (3), felosztó-kirovó rendszer (3), gyógyturizmus (3), régió (3), lakásárak (3), revolut (3), imf (3), kerékpár (3), autóeladás (3), webáruház (3), kátyúbiztosítás (3), hitelkártya (3), bíróság (3), interjú (3), cig pannónia biztosító (3), nagyváros (3), teszt (3), online vásárlás (3), pályázat (3), lakáhitel (3), trenkwalder (3), integráció (3), bankbiztosítás (3), facebook (3), szolvencia ii (3), fúzió (3), ingatlanértékesítés (3), amerika (3), cib (3), budapest bank (3), kiskereskedelmi forgalom (3), vállalati hitel (3), magyar bankszövetség (3), szegénység (3), betét (3), dízelautó (3), mi (3), munkaerő (3), internet-használat (3), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), foglalkoztatás (2), bankfiók (2), nit hungary (2), bérleti díj (2), digitális gazdaság (2), részvényárfolyam (2), paypal (2), okos telefon (2), áfa-csökkentés (2), felsőoktatás (2), közösségi finanszírozás (2), upc (2), vodafone (2), cselekvési terv (2), okos szemüveg (2), kelet-közép-európa (2), bruttó bér (2), gépjármű-értékesítés (2), amazon (2), készház (2), autópiac (2), start-up (2), theresa may (2), fix kamatozás (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), németh dávid (2), posta biztosító (2), automatizáció (2), dimenzió egyesület (2), ipari termelői ár (2), tűzkár (2), tesla (2), mobilbank (2), fogyasztói várakozás (2), gazdaságkutató (2), konjunktúraindex (2), kínai biztosítási szektor (2), pew research center (2), bnp paribas cardif (2), cig emabit (2), moodys investors service (2), mkb bank (2), ifrs (2), 2018 (2), bulinegyed (2), mobiltárca (2), garantált bérminimum (2), etikus életbiztosítás (2), kerület (2), litvánia (2), ssc (2), deloitte magyarország (2), nemzetgazdasági miniszter (2), pénzügyi tudatosság (2), halálos gázolás (2), robotizáció (2), előzetes adatok 2017 (2), capital economics (2), leányvállalatok (2), lakáscél (2), gazdasági elemzés (2), lélekszám (2), fedezet (2), népességcsökkenés (2), terrorfenyegetettség (2), gazdasági előrejelzés (2), régiós növekedés (2), bevétel (2), omnibus (2), zsarolóvírus (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), pos (2), waberer (2), ovb (2), közösségi gazdaság (2), autóbérlés (2), éves jövedelem (2), életjáradék (2), együttműködés (2), ingatlannethu (2), fogyasztóvédelmi index (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), termelő (2), árfolyam (2), microsoft (2), kárkifizetés (2), extrém időjárás (2), portfoliohu konferencia (2), szlovénia (2), szlovén biztosítási piac (2), eek (2), természeti károk (2), adózás előtti eredmény (2), vállalkozás (2), lakás-áfa (2), versenytörvény (2), kapacitáshiány (2), erzsébet-utalvány (2), pénz7 (2), bevándorlás (2), blockchain (2), felkészülés (2), felszámolás (2), társasház (2), magyar közút (2),  (2), aig (2), biztosítótársaság (2), fhb csoport (2), magyar lízingszövetség (2), kormányprogram (2), who (2), egészség (2), tőzsde (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), szállodaszövetség (2), home office (2), beutazás (2), kiberbűnözés (2), mkb-pannónia (2), luxemburg (2), közgyűlés (2), dublin (2), enet (2), kereskedelem (2), mobiltelefon (2), életszínvonal (2), giro (2), adatkezelés (2), miniszterelnökség (2), vásárlóerő (2), gépjárműpiac (2), kgfb-díjak (2), agrár (2), eu-támogatás (2), cotar (2), piac (2), google (2), szolgáltatás (2), balaton (2), Általános egészségbiztosító (2), app (2), fizetőeszköz (2), környezetvédelem (2), aegon magyarország (2), negyedéves eredmény (2), olasz (2), járműbiztosítás (2), nyugdíjas (2), időskori függőségi ráta (2), kárérték (2), időjárás (2), lakásépítési boom (2), világgazdasági fórum (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), airbnb (2), kid (2), díjnövekedés (2), blokkchain (2), unió (2), piktogram (2), román (2), átutalás (2), választás (2), visa (2), üvegházhatás (2), törlesztés (2), eladósodás (2), földrengés (2), dimenzió (2), újlakás-ár (2), rekord (2), szigorítás (2), dimenzió biztosító (2), újlakás-építés (2), irodaház (2), thomas hladky (2), windisch lászló (2), deviza (2), gyógyszeripar (2), egészsébiztosítás (2), díjnet (2), social media (2), gazdaság (2), előtakarékosság (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), matolcsy (2), biztositashu (2), hitelállomány (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), toyota (2), terror (2), közlekedési baleset (2), coface (2), bulgária (2), unsar (2), élelmiszer (2), technológia (2), neak (2), marketing (2), garancia (2), helyettesítési ráta (2), kölcsön (2), alapkamat (2), nettó átlagkereset (2), egyszerű bejelentés (2), acea (2), mentőcsomag (2), átlag jövedelem (2), bankbetét (2), európa (2), informatika (2), pzu (2), astra (2), árfolyamgát (2), gyorsjelentés (2), abi (2), cyber (2), oroszország (2), szerződés (2), újépítésű lakás (2), társadalombiztosítás (2), demográfia (2), fejlődő országok (2), áfa (2), Öposz (2), eub (2), vizsgálat (2), webkereskedelem (2), accenture (2), szerződéses feltétel (2), férfiak (2), központi költségvetés (2), bűncselekmény (2), ukrajna (2), ferma (2), úti cél (2), díjnavigátor (2), 2017-es év (2), flotta (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), kamat (2), lopás (2), gyorshajtás (2), olaszország (2), flottabiztosítás (2), díjak (2), ügyfélszolgálat (2), sharing economy (2), energiafelhasználás (2), kereset (2), pioneer (2), gépjárműkár (2), eu-átlag (2), kh (2), tűzesetek (2), nfsz (2), biztosítás és kockázat (2), lakástűz (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), ajándék (2), nyugdíj-biztosítás (2), green holidays (2), kiadások (2), bizalom (2), zöld energia (2), termelés (2), bérleti díjak (2), raiffeisen (2), kiadó lakás (2), lakásbérlés (2), develor (2), ilo (2), bnp paribas cardif biztosító (2), születés (2), álláskereső (2), gki konjunktúraindex (2), használtautó-eladás (2), versenyképesség (2), önvezető autók (2), energiahatékonyság (2), utazásszervező (2), táppénz (2), biztos jövő index (2), világgazdaság (2), davos (2), eljárás (2), erst&young (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), bankok (2), clb (2), várólista (2), határidők (2), kártyahasználat (2), busz (2), vállalatok (2), kampány (2), magyar orvosi kamara (2), gdp-növekedés (2), baker tilly hungária (2), vállalati hitelezés (2), költekezés (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk