A Groupama Biztosító közleménye a veronai buszbalesettel kapcsolatban

 2017. január 24., kedd 15:35
A A
A 2017. január 20-i tragikus buszbaleset kapcsán a Groupama Biztosító közleményben adott tájékoztatást.

A Groupama Biztosító mély részvéttel osztozik a Verona melletti tragikus buszbalesetben elhunyt utasok családtagjainak és hozzátartozóinak fájdalmában, a sérüléseket elszenvedő, a traumát átélő utastársaik számára pedig gyógyulást, felépülést kíván!

A balesetben érintett autóbusz gépjármű-biztosítási szerződéseit a Groupama Biztosító kezeli. A biztosítótársaság a buszbalesetben érintett családok részére a lehető legrövidebb időn belül kíván segítséget nyújtani. A veronai autópályán történt buszbalesettel kapcsolatban minden egyes utas káresetét egyénileg és kiemelten kezeli.

Annak érdekében, hogy társaságunk minél gyorsabban tájékoztatást adhasson a kárrendezés menetéről, valamint előleget utalhasson a károsultaknak, arra törekszik, hogy mielőbb felvegye a kapcsolatot a családokkal, hozzátartozókkal. A biztosítótársaság ez ügyben kérte a Szinyei Merse Pál Gimnázium segítségét, továbbá az érintettek számára külön e-mail-címmel és közvetlenül elérhető mobiltelefonszámmal is rendelkezésre áll.

Tiszteletben tartva a balesetben érintettek fájdalmát, a társaság magától értetődően – mind a gimnáziummal, mind a további illetékes szervezetekkel egyeztetve – diszkréten kíván eljárni.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Sokat lendíthet a távtanácsadás az ügyfél-elégedettségen

A 2008-as pénzügyi válság egyik költségoptimalizáló megoldása telitalálatnak bizonyult...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), usa (11), axa (11), fintech (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), ingatlan (9), egészségügy (9), ksh (9), nn (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), adatvédelem (5), gdpr (5), jövedelem (5), bróker (5), netrisk (5), csőd (5), századvég (4), mastercard (4), elnök (4), lengyelország (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), insurance europe (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakástakarék (4), m&a (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), uniqa biztosító zrt (4), összeolvadás (4), nn biztosító (4), államadósság (4), unicredit (4), startup (4), qbe (4), aon (4), közúti baleset (4), iais (4), lloyds (4), válság (4), profit (4), aon benfield (4), vienna insurance group (4), éghajlatváltozás (4), kárhányad (4), integráció (3), aaa auto (3), oktatás (3), mesterséges intelligencia (3), betegség (3), ingatlanbiztosítás (3), black friday (3), k&h bank (3), lízing (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), szolvencia ii (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), elektromobilitás (3), nav (3), nfm (3), kár (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), fhb (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), adókedvezmény (3), zöld kártya (3), thomas hladky (2), windisch lászló (2), kerékpár (2), dimenzió egyesület (2), mobilfizetés (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), unió (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), biztosítótársaság (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), biztosítási díj (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), interjú (2), leépítés (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), ingatlanpiac (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), bankráció (2), abi (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), technológia (2), unsar (2), ferma (2), kiberbűnözés (2), thm (2), európa (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), kölcsön (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk