Ezt várják a biztosítók az idei évtől

 2017. január 2., hétfő 12:00
A A
A Portfolio.hu arra kérte a hazai biztosítók vezetőit, hogy értékeljék a 2016-os évüket, valamint adjanak előrejelzést a 2017-es évre vonatkozó várakozásaikból.

A szakemberek válaszaiból kiderül, hogy a 2016-os év alapvetően eredményes volt a társaságuk számára. Egyesek szerint az előző év a felkészülés éve volt, mert több olyan új szabályozásra is elő kellett készülni, ami jelentős változást hozott a társaságok életében. Ide sorolható például az etikus életbiztosításokkal kapcsolatos új MNB szabályok alkalmazása, a KGFB törvényi változások átvétele, illetve az értékesítési folyamatra vonatkozó új elvárásoknak (IDD) való megfelelése is. 2017-re vonatkozóan minden vezető a növekedést tűzte ki maga elé célul, emellett többen a nem-élet üzletág erősödését várják, míg mások bíznak az élet üzletág növekedésében is.

A részletes válaszokat tartalmazó cikk itt érhető el: http://www.portfolio.hu/finanszirozas/biztositok_penztarak/mi_lesz_a_biztositokkal_2017-ben_megszolalnak_a_vezerek.10.241978-2.html

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

A populizmus a személy- és áruszállítási szektorokat is veszélyezteti

A populizmus előretörése az európai kontinensen új kockázatokat jelent a személy-...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (94), megtakarítás (93), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), mabisz (75), életbiztosítás (75), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (59), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (47), eu (44), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (42), elemzés (41), káresemény (41), hitelezés (38), utasbiztosítás (38), bírság (33), nem-életbiztosítás (32), felmérés (32), swiss re (31), baleseti adó (30), kutatás (30), lakásár (29), románia (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), casco (24), egészségbiztosítás (24), reálhozam (23), hitel (22), brexit (22), felelősségbiztosítás (21), klímaváltozás (21), hitelminősítő (19), union (18), allianz (18), eiopa (18), devizahitel (18), befektetés (18), roland berger (17), k&h (17), groupama (17), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), lakáshitel (17), konferencia (16), természeti katasztrófa (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), kiberbiztonság (16), nyereség (15), autó (15), balesetbiztosítás (15), kína (15), ksh (15), aegon (14), nem-élet biztosítás (14), felvásárlás (14), cea (14), ingatlan (14), cig pannonia (14), ing (14), jelentés (14), kkv (14), eb (14), ngm (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), tőkemegfelelés (13), telematika (12), genertel (12), stressz-teszt (12), uniqa (12), baleset (12), k&h biztosító (12), használtautó (12), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), usa (11), fintech (11), kárigény (11), hent (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), axa (11), hamisítás (11), alkusz (10), egészségügy (10), aviva (10), villámkár (10), s&p (10), groupama biztosító (10), nn (10), árvíz (9), generali csoport (9), vig (9), otp bank (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), cig pannónia (9), kórház (8), kötvény (8), moodys (8), betörés (8), mobil (8), hurrikán (8), alulbiztosítás (8), verona (8), közvetítő (8), pénztár (8), bamosz (8), gdp (8), netriskhu (8), fitch (7), kpmg (7), ey magyarország (7), eset (7), innováció (7), insurtech (7), erste (7), deloitte (7), mkb (7), kiberbiztosítás (7), építőipar (7), lakás (7), pwc (7), kaszab attila (7), adó (7), 4life direct (7), vihar (7), otp (7), digitalizáció (7), buszbaleset (7), autóipar (7), ügynök (7), adósság (7), akvizíció (7), eredmény (7), hannover re (6), államkötvény (6), ingatlanpiac (6), unicredit (6), nav (6), fejlesztés (6), fagykár (6), köbe (6), munkahely (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), végtörlesztés (6), agrárbiztosítás (6), görögország (6), allianz hungária (6), közvetítés (6), netrisk (6), union biztosító (6), unit-linked (6), megújuló energia (6), online (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), gdpr (5), csőd (5), big data (5), lengyelország (5), lakáspiac (5), vienna life (5), eurostat (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), adatvédelem (5), am best (5), biztosítási szektor (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), jövedelem (5), gfk (5), vagyon (5), bróker (5), green holiday (4), nn biztosító (4), végtörlesztésl (4), államadósság (4), biztosítási piac (4), betegség (4), közúti baleset (4), qbe (4), posta (4), albérlet (4), insurance europe (4), kárhányad (4), síbiztosítás (4), vienna insurance group (4), mastercard (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), bankkártya (4), lloyds (4), infláció (4), lakástakarék (4), nyugdíjpénztár (4), bdo (4), éghajlatváltozás (4), profit (4), signal (4), iot (4), századvég (4), startup (4), vienna life biztosító (4), határidő (4), uniqa biztosító zrt (4), elnök (4), csok (4), összeolvadás (4), válság (4), adókedvezmény (4), aon (4), birság (4), iais (4), világbank (4), aon benfield (4), mezőgazdaság (4), gki (4), m&a (4), oktatás (3), oecd (3), kár (3), eredmények (3), biztosító (3), pandurics anett (3), aaa auto (3), cafeteria (3), szabályozás (3), mabisz konferencia (3), szlovákia (3), vienna (3), előrejelzés (3), biztonság (3), blokklánc (3), idd (3), limra (3), black friday (3), jármű (3), díjfizetés (3), magyarország (3), amerika (3), kötelező (3), pénziránytű alapítvány (3), k&h bank (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), mikrobiztosítás (3), elektromos autó (3), trenkwalder (3), cp contact (3), gazdasági növekedés (3), turizmus (3), tállai andrás (3), gilyén ágnes (3), fhb (3), alulbiztosított (3), atradius (3), lakáhitel (3), gyógyszer (3), drón (3), elektromobilitás (3), internet (3), intrum justitia (3), alapkezelő (3), szolvencia ii (3), nfm (3), hitelintézeti szemle (3), ingatlanbiztosítás (3), mi (3), cig pannónia biztosító (3), k&h biztos jövő index (3), mesterséges intelligencia (3), nak (3), nyaralás (3), önvezető autó (3), leépítés (3), zöld kártya (3), lízing (3), viszontbiztosító (3), befektetési alapok (3), foglalkoztatottság (3), létszámbővítés (3), integráció (3), deloitte magyarország (2), unsar (2), windisch lászló (2), thomas hladky (2), anglia (2), földrengés (2), theresa may (2), technológia (2), veronai buszbaleset (2), bizalom (2), díjak (2), határidők (2), abi (2), rekord (2), pzu (2), gyorsjelentés (2), környezettudatosság (2), dimenzió (2), muisz (2), dimenzió biztosító (2), személyi kölcsön (2), bíróság (2), ügyfélszolgálat (2), régió (2), orfk (2), román (2), növekedés (2), aegon magyarország (2), omnibus (2), díjnavigátor (2), atm (2), korrupció (2), Általános egészségbiztosító (2), social media (2), paypal (2), fogyasztóvédelmi index (2), jogsértés (2), ingatlannethu (2), németország (2), bdo magyarország (2), zsarolóvírus (2), egészsébiztosítás (2), gazdaság (2), biztosítási díj (2), telenor (2), fenntarthatóság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), budapest bank (2), pioneer (2), bnp paribas cardif biztosító (2), élelmiszer (2), kölcsön (2), pályázat (2), jégkár (2), ey (2), kínai biztosítási szektor (2), önvezető autók (2), díj (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), mentőcsomag (2), ovb (2), it (2), gvh (2), európa (2), n26 (2), okostelefon (2), informatika (2), baker tilly hungária (2), dróntörvény (2), eljárás (2), kiskereskedelem (2), biztosítás és kockázat (2), juttatás (2), cib (2), adóbevallás (2), cyber (2), kampány (2), dimenzió egyesület (2), 2017 (2), garancia (2), clb (2), agrár (2), biztosítótársaság (2), táppénz (2), tűzesetek (2), duna house (2), bankráció (2), terrorfenyegetettség (2), marketing (2), cig (2), interjú (2), drágulás (2), automatizáció (2), datahouse (2), állampapír (2), munkaerő (2), részvény (2), tűzkár (2), kárbejelentés (2), kiberbűnözés (2), aig (2), accenture (2), szÉp-kártya (2), kid (2), olaszország (2), eub (2), versenytörvény (2), who (2), készpénz (2), thm (2), bankbiztosítás (2), fejlődő országok (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), blokkchain (2), értékesítés (2), alapkamat (2), panaszkezelés (2), astra (2), hozam (2), cafetéria (2), lakásépítés (2), generali-providencia (2), uber (2), airbnb (2), unió (2), blockchain (2), ingatlanár (2), árfolyamgát (2), ajánlás (2), európai bizottság (2), biztosításközvetítés (2), időjárás (2), magyar bankszövetség (2), microsoft (2), ausztria (2), gyorshajtás (2), ukrajna (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), portfoliohu konferencia (2), hr (2), flottabiztosítás (2), luxemburg (2), fizetés (2), cotar (2), egészségpénztár (2), psd2 (2), lopás (2), terror (2), piac (2), pénz7 (2), fhb csoport (2), bűncselekmény (2), facebook (2), bankszektor (2), kerékpár (2), dublin (2), mobilfizetés (2), németh dávid (2), vállalkozás (2), kárérték (2), ferma (2), zurich (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk