500 millió eurót kérne kölcsön az Aegon

 2012. január 27., péntek 15:44
A A
Legalább 500 millió euró bevételt remél az Aegon hamarosan kibocsátásra kerülő kötvényprogramjától, melynek keretében 8%-os fix kamatot kínál az alárendelt kötvények megvásárlóinak.

A kötvény kibocsátási program részeként a holland biztosító 30 napot biztosít a vásárlók számára 75 millió eurónyi kötvény jegyzésére, elkerülve ezáltal a meghirdetett mennyiség túllépésének lehetőségét. Amennyiben a teljes mennyiséget lejegyzik, úgy a kibocsátás keretösszege 575 millió euróra emelkedik.

A kötvények 8%-os fix kamatot fizetnek, és az Aegon kérelmezi a papírok new yorki tőzsdén (NYSE) történő bejegyzését is, feltételezve, hogy az kibocsátás 2012. január 31-ig lezárul, így ezután 30 nappal már kereskedhetővé válik az NYSE-n.

A biztosítótársaság elmondta, a kötvénykibocsátásból származó összeget általános vállalati célokra kívánja fordítani.

A jegyzés vezetői a Merrill Lynch, a Citigroup, a Morgan Stanley és a Wells Fargo Securities lesznek.

Az Aegont a hitelválság után a holland államnak kellett megmenteni, melyet azóta teljes egészében visszafizetett az államnak, és ambiciózus növekedési tervet is felvázolt Amerikában, Hollandiában, Az Egyesült Királyságban és Közép-Kelet-Európában is.

Cimkék:
Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (107), megtakarítás (100), kgfb (98), díjbevétel (97), öngondoskodás (94), nyugdíj (87), életbiztosítás (77), mabisz (76), fogyasztóvédelem (63), katasztrófa (60), bank (59), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (50), generali (49), eu (48), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (45), ingatlancom (45), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), utasbiztosítás (42), káresemény (41), felmérés (40), kutatás (39), hitelezés (38), bírság (33), lakásár (33), nem-életbiztosítás (33), ksh (31), swiss re (31), baleseti adó (30), románia (29), viharkár (28), munich re (28), casco (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (25), klímaváltozás (24), felelősségbiztosítás (23), reálhozam (23), hitel (23), lakáshitel (22), brexit (22), befektetés (21), hitelminősítő (20), allianz (20), union (20), természeti katasztrófa (19), groupama (19), k&h (19), roland berger (18), eiopa (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), aegon (17), konferencia (17), kína (17), csalás (17), kiberbiztonság (17), nyereség (17), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), balesetbiztosítás (16), ingatlan (16), autó (16), kkv (16), nyugdíjbiztosítás (15), felvásárlás (14), egészségügy (14), ngm (14), cig pannonia (14), cea (14), jelentés (14), nem-élet biztosítás (14), ing (14), eb (14), baleset (14), uniqa (13), fbamsz (13), tőkemegfelelés (13), gépjármű (13), eurostat (13), építőipar (13), fintech (13), k&h biztosító (12), genertel (12), stressz-teszt (12), gdp (12), telematika (12), gépjármű biztosítás (12), használtautó (12), axa (11), usa (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), digitalizáció (11), kárigény (11), alkusz (11), groupama biztosító (11), hent (11), nn (11), árvíz (11), aviva (10), s&p (10), villámkár (10), hurrikán (10), moodys (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), cig pannónia (9), ingatlanpiac (9), munkanélküliség (9), lakáspiac (9), generali csoport (9), vig (9), otp bank (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), pénztár (8), gki (8), innováció (8), erste (8), ügynök (8), csok (8), pwc (8), autóipar (8), netriskhu (8), közvetítő (8), nav (8), turizmus (8), eredmény (8), verona (8), adó (8), betörés (8), kötvény (8), mobil (8), bamosz (8), buszbaleset (7), kaszab attila (7), netrisk (7), fitch (7), lakás (7), vihar (7), gazdasági növekedés (7), otp (7), mkb (7), insurtech (7), online (7), lengyelország (7), akvizíció (7), adósság (7), vagyon (7), kiberbiztosítás (7), deloitte (7), kpmg (7), infláció (7), eset (7), 4life direct (7), union biztosító (7), tanulmány (7), ey magyarország (7), végtörlesztés (6), fagykár (6), oecd (6), biztosítási piac (6), bankkártya (6), önvezető autó (6), hitelminősítés (6), profit (6), hannover re (6), lakásépítés (6), államkötvény (6), felügyelet (6), allianz hungária (6), fejlesztés (6), kár (6), adatvédelem (6), bróker (6), megújuló energia (6), unit-linked (6), közvetítés (6), munkahely (6), vienna life (6), köbe (6), gdpr (6), agrárbiztosítás (6), unicredit (6), görögország (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), big data (5), csőd (5), am best (5), lakástakarék (5), értékpapírosítás (5), növekedés (5), hitelfelvétel (5), szerződési jog (5), lízing (5), jövedelem (5), határidő (5), gender direktíva (5), startup (5), államadósság (5), közlekedés (5), mezőgazdaság (5), albérlet (5), világbank (5), gfk (5), síbiztosítás (5), éghajlatváltozás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjpénztár (4), készpénz (4), nyesz (4), előrejelzés (4), bankráció (4), qbe (4), közúti baleset (4), cafeteria (4), tállai andrás (4), vienna insurance group (4), black friday (4), végtörlesztésl (4), jégkár (4), nfm (4), birság (4), iot (4), fhb (4), adókedvezmény (4), nn biztosító (4), elnök (4), kárhányad (4), mastercard (4), uniqa biztosító zrt (4), aon (4), insurance europe (4), posta (4), vienna life biztosító (4), aon benfield (4), betegség (4), iais (4), idd (4), századvég (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), elektromos autó (4), válság (4), signal (4), oktatás (4), lloyds (4), bdo (4), foglalkoztatottság (4), m&a (4), green holiday (4), összeolvadás (4), díjfizetés (4), magyarország (3), alapkezelő (3), pandurics anett (3), pénziránytű alapítvány (3), minimálbér (3), cp contact (3), vienna (3), tbsz (3), szolvencia ii (3), uniqa biztosító (3), facebook (3), blokklánc (3), intrum justitia (3), mge (3), amerika (3), aaa auto (3), cig (3), gilyén ágnes (3), cafetéria (3), juttatás (3), ügyfélélmény (3), jármű (3), atradius (3), kötelező (3), eredmények (3), mi (3), webáruház (3), mabisz konferencia (3), biztonság (3), egészségpénztár (3), elektromobilitás (3), cig pannónia biztosító (3), gyógyszer (3), drágulás (3), hitelintézeti szemle (3), munkaerőhiány (3), osztalék (3), erste biztosító (3), állampapír (3), viszontbiztosító (3), befektetési alapok (3), k&h bank (3), leépítés (3), zurich (3), online vásárlás (3), okostelefon (3), ingatlanár (3), fizetés (3), nemzetgazdasági minisztérium (3), mikrobiztosítás (3), internet (3), biztosításközvetítés (3), nak (3), karácsony (3), ingatlanbiztosítás (3), németország (3), it (3), mesterséges intelligencia (3), datahouse (3), k&h biztos jövő index (3), duna house (3), eladás (3), nyaralás (3), trenkwalder (3), létszámbővítés (3), budapest bank (3), thm (3), limra (3), lakáseladás (3), veronai buszbaleset (3), alulbiztosított (3), szlovákia (3), részvény (3), orvoshiány (3), biztosító (3), lakáhitel (3), bankbiztosítás (3), otp nyugdíjpénztár (3), szabályozás (3), drón (3), integráció (3), logisztika (3), kártérítés (3), zöld kártya (3), n26 (3), rekord (2), biztositashu (2), paypal (2), újlakás-építés (2), gépjárműpiac (2), euroövezet (2), online kereskedelem (2), telenor (2), földrengés (2), környezettudatosság (2), készház (2), magyar nemzeti bank (2), forint (2), kerékpár (2), házasságkötés (2), ajánlás (2), dimenzió biztosító (2), szÉp-kártya (2), fogyasztási hitel (2), anglia (2), thomas hladky (2), theresa may (2), dublin (2), fenntarthatóság (2), munkaerőpiac (2), mobilfizetés (2), windisch lászló (2), dimenzió (2), aig (2), muisz (2), áremelkedés (2), áfa-csökkentés (2), luxemburg (2), 2017 (2), önvezető autók (2), népesség (2), használtautó-eladás (2), lakossági megtakarítás (2), pioneer (2), lakástűz (2), felszámolás (2), develor (2), bnp paribas cardif biztosító (2), dróntörvény (2), társasház (2), népességfogyás (2), gvh (2), munkabér (2), import (2), eljárás (2), export (2), várható élettartam (2), egészség (2), baker tilly hungária (2), davos (2), nyugdíj-biztosítás (2), mkb-pannónia (2), vállalkozás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), microsoft (2), átlagkereset (2), enet (2), okos szemüveg (2), ipsos (2), psd2 (2), start-up (2), pénz7 (2), hozam (2), clb (2), határidők (2), díjak (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztos jövő index (2), biztosítótársaság (2), kampány (2), portfoliohu konferencia (2), ey (2), versenytörvény (2), használt autó (2), lakossági fogyasztás (2), blockchain (2), biztosítás és kockázat (2), ipari termelés (2), magyar bankszövetség (2), tűzesetek (2),  (2), kh (2), gépjármű-értékesítés (2), állami támogatás (2), bdo magyarország (2), abi (2), gyorsjelentés (2), accenture (2), budapest (2), úti cél (2), idegenforgalom (2), cyber (2), capital economics (2), bankszektor (2), terrorfenyegetettség (2), eub (2), halálozás (2), deloitte magyarország (2), árfolyamgát (2), értékesítés (2), astra (2), világgazdasági fórum (2), ingatlannethu (2), autóbérlés (2), airbnb (2), uber (2), európai bizottság (2), kínai biztosítási szektor (2), unió (2), bíróság (2), szerződéses feltétel (2), pew research center (2), e-kereskedelem (2), kárérték (2), lakásárak (2), fogyasztóvédelmi index (2), kárbejelentés (2), informatika (2), interjú (2), piaci részesedés (2), élelmiszer (2), biztosítási díj (2), technológia (2), ferma (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), adóbevallás (2), flottabiztosítás (2), euróövezet (2), magán egészségügyi ellátás (2), marketing (2), kölcsön (2), tűzkár (2), garancia (2), flotta (2), díjnavigátor (2), y generáció (2), bnp paribas cardif (2), olaszország (2), hr (2), posta biztosító (2), coface (2), munkaerő (2), fejlődő országok (2), személyi kölcsön (2), automatizáció (2), bűncselekmény (2), carsharing (2), dimenzió egyesület (2), cib (2), gyorshajtás (2), ausztria (2), ukrajna (2), terror (2), bankbetét (2), mentőcsomag (2), cotar (2), magyar lízingszövetség (2), alapkamat (2), németh dávid (2), ügyfélszolgálat (2), kiskereskedelem (2), unsar (2), táppénz (2), bizalom (2), román (2), gazdaság (2), fhb csoport (2), deviza (2), korrupció (2), ovb (2), időjárás (2), Általános egészségbiztosító (2), atm (2), aegon magyarország (2), lopás (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), blokkchain (2), agrár (2), zsarolóvírus (2), piac (2), életjáradék (2), kiberbűnözés (2), járműbiztosítás (2), díj (2), olasz (2), európa (2), jelzáloghitel (2), kid (2), omnibus (2), jogsértés (2), social media (2), utazás (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), who (2), egyesülés (2), ingatlanértékesítés (2), mezőgazdasági biztosítás (2), orfk (2), pzu (2), pályázat (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk