Adót vetne ki a robotokra Bill Gates

MTI •  2017. február 21., kedd 13:30
A A
A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan előnyökhöz jutnak az emberekkel szemben - véli Bill Gates, a Microsoft informatikai óriásvállalat társalapítója, aki azt javasolta, hogy a kormányok vessenek ki robotadót az automatizálás lassításának és más típusú foglalkoztatási formák felkutatásának érdekében.

Meglepő álláspontnak tűnik ez a világ leggazdagabb emberétől, aki bízik a technológia fejlődésében, és a mesterséges intelligencia fejlesztésében az egyik főszereplő, de nagyon is ésszerű magyarázatot adott a Quartz (qz.com) című gazdasági honlapon a napokban megjelent nyilatkozatában.

Gates rámutatott, hogy a robotok megjelenésével és fejlesztésével számos ember munkáját lehet helyettesíteni, az automatizálás egy sor foglalkozás megszűnését eredményezi. Nagyon fontos, hogy ellenőrzés alatt tudják tartani ezt a változást, legalább egy időre lassítsák az automatizálást és finanszírozni tudják az emberek foglalkoztatásának alternatív módjait. 

"Jelenleg egy gyári munkás, aki mondjuk évi 50 ezer dollárt keres, személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha egy robot végzi el helyette ugyanazt a munkát, meg kell fontolni, hogy az emberi munkaerőével azonos adóteher sújtsa" - mondta Gates, aki szerint ez lehetővé teszi, hogy az emberek ne féljenek az innovációktól.

"Az adó határozottan jobb, mintha egyszerűen megtiltanának bizonyos dolgokat" - vélte a milliárdos amerikai üzletember, aki a robotadóból származó bevételeket egyebek között idős emberek gondozására és rászoruló gyerekek taníttatására is fordítaná. 

Gates ötlete nem újkeletű. A robotizálás és a robotok utáni adó kivetését egy sor európai szocialista politikus is támogatja, köztük Benoit Hamont, a francia Szocialista Párt megválasztott elnökjelöltje. Nem utasítják el a robotadó ötletét a csúcstechnológiai vállalatok vezetői sem, bár néhányan - köztük Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója - inkább azt tartanák helyesnek, ha nem a munkaadók, hanem az ügyfelek és fogyasztók viselnék ennek a terhét.

Az Európai Parlamentben azonban éppen a napokban, február 16-án utasították el a robotadó bevezetését célzó törvényjavaslatot.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Új lendületet adhat az IoT a telematikának

Az elmúlt hónapok híradásai alapján azt gondolhattuk, hogy a telematikára épülő biztosítások...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (91), kgfb (87), öngondoskodás (86), nyugdíj (79), mnb (78), életbiztosítás (73), mabisz (61), katasztrófa (59), bank (55), fogyasztóvédelem (53), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), pszáf (44), szolvencia (43), generali (42), káresemény (41), eu (40), lakásbiztosítás (38), hitelezés (38), biztosítás (35), nem-életbiztosítás (32), swiss re (30), baleseti adó (30), utasbiztosítás (29), munich re (28), románia (28), ingatlancom (28), bírság (28), elemzés (26), kockázat (24), reálhozam (23), felmérés (22), egészségbiztosítás (22), lakásár (21), hitel (19), hitelminősítő (19), casco (19), viharkár (19), klímaváltozás (19), eiopa (18), devizahitel (18), kutatás (18), allianz (18), felelősségbiztosítás (18), brexit (18), befektetés (17), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), union (16), pénzügyi szektor (16), természeti katasztrófa (16), bankraciohu (15), groupama (15), konferencia (15), nyereség (15), magánnyugdíj (15), ing (14), nem-élet biztosítás (14), felvásárlás (14), autó (14), cea (14), eb (14), tőkemegfelelés (13), kkv (13), aegon (13), balesetbiztosítás (13), roland berger (12), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), uniqa (12), jelentés (12), stressz-teszt (12), kína (11), fbamsz (11), kárigény (11), k&h (11), usa (11), cig pannonia (11), nyugdíjbiztosítás (10), s&p (10), villámkár (10), lakáshitel (10), használtautó (10), baleset (10), ngm (10), axa (10), aviva (10), alkusz (10), telematika (10), árvíz (9), genertel (9), kiberbiztonság (9), ingatlan (9), vig (9), k&h biztosító (9), alulbiztosítás (8), hamisítás (8), közvetítő (8), hent (8), hamisítás elleni nemzeti testület (8), kötvény (8), cig pannónia (8), groupama biztosító (8), hurrikán (8), egészségügy (8), kórház (8), akvizíció (7), ügynök (7), fitch (7), generali csoport (7), mobil (7), adósság (7), fintech (7), moodys (7), betörés (7), netriskhu (7), eredmény (7), 4life direct (7), kaszab attila (7), autóipar (7), pénztár (7), erste (7), lakás (7), bamosz (7), otp (7), otp bank (6), fejlesztés (6), munkahely (6), végtörlesztés (6), görögország (6), adó (6), mkb (6), fagykár (6), ksh (6), köbe (6), innováció (6), pwc (6), ey magyarország (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), unit-linked (6), közvetítés (6), nn (6), agrárbiztosítás (6), verona (6), buszbaleset (6), gdp (6), államkötvény (6), hannover re (6), kiberbiztosítás (6), allianz hungária (6), megújuló energia (6), kiberbűnözők (6), vienna life (5), gender direktíva (5), vagyon (5), munkanélküliség (5), kpmg (5), bróker (5), insurtech (5), am best (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), eset (5), kiberbűnűzés (5), közlekedés (5), válság (4), tanulmány (4), profit (4), lengyelország (4), iot (4), signal (4), végtörlesztésl (4), birság (4), online (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), m&a (4), lloyds (4), gfk (4), kárhányad (4), qbe (4), big data (4), iais (4), századvég (4), vienna insurance group (4), jövedelem (4), lakáspiac (4), insurance europe (4), adatvédelem (4), posta (4), deloitte (4), éghajlatváltozás (4), aon benfield (4), elnök (4), aon (4), aaa auto (3), alapkezelő (3), black friday (3), magyarország (3), unicredit (3), startup (3), uniqa biztosító (3), határidő (3), létszámbővítés (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), mastercard (3), zöld kártya (3), k&h bank (3), közúti baleset (3), union biztosító (3), jármű (3), hitelintézeti szemle (3), nemzeti agrárgazdasági kamara (3), nak (3), drón (3), digitalizáció (3), vienna life biztosító (3), biztonság (3), lakástakarék (3), k&h biztos jövő index (3), cig pannónia biztosító (3), gdpr (3), nfm (3), erste biztosító (3), lakáhitel (3), államadósság (3), síbiztosítás (3), blokklánc (3), mi (3), pénziránytű alapítvány (3), mabisz konferencia (3), integráció (3), ingatlanbiztosítás (3), limra (3), mikrobiztosítás (3), viszontbiztosító (3), oktatás (3), gyógyszer (3), betegség (3), alulbiztosított (3), nyugdíjpénztár (3), díjfizetés (3), foglalkoztatottság (3), netrisk (3), oecd (3), adókedvezmény (3), összeolvadás (3), lízing (3), szlovákia (3), gki (3), amerika (2), aig (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), cp contact (2), vállalkozás (2), fenntarthatóság (2), környezettudatosság (2), mezőgazdaság (2), kötelező (2), microsoft (2), biztosítási piac (2), agrár (2), biztosításközvetítés (2), jogsértés (2), portfoliohu konferencia (2), vienna (2), airbnb (2), unió (2), blokkchain (2), építőipar (2), uber (2), mobilfizetés (2), kiberbűnözés (2), cyber (2), kárérték (2), nyaralás (2), luxemburg (2), informatika (2), thomas hladky (2), mentőcsomag (2), piac (2), németország (2), vihar (2), it (2), dublin (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), cotar (2), rekord (2), muisz (2), csok (2), lopás (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), régió (2), baker tilly hungária (2), alapkamat (2), pioneer (2), egészsébiztosítás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), n26 (2), biztosítótársaság (2), elektromobilitás (2), budapest bank (2), jégkár (2), biztosítás és kockázat (2), dróntörvény (2), szabályozás (2), mesterséges intelligencia (2), bankkártya (2), 2017 (2), önvezető autók (2), biztosító (2), abi (2), trenkwalder (2), díjak (2), határidők (2), pénz7 (2), dimenzió biztosító (2), földrengés (2), kár (2), díj (2), magyar bankszövetség (2), pzu (2), eurostat (2), bankráció (2), pandurics anett (2), unsar (2), cafeteria (2), bizalom (2), albérlet (2), kampány (2), tűzesetek (2), ingatlanpiac (2), anglia (2), bíróság (2), thm (2), technológia (2), értékesítés (2), deloitte magyarország (2), accenture (2), bűncselekmény (2), marketing (2), leépítés (2), facebook (2), biztosítási díj (2), gyorshajtás (2), ferma (2), ukrajna (2), világbank (2), díjnavigátor (2), astra (2), drágulás (2), eub (2), omnibus (2), árfolyamgát (2), szolvencia ii (2), kölcsön (2), hr (2), bankszektor (2), befektetési alapok (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), fejlődő országok (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), bankbiztosítás (2), bdo magyarország (2), garancia (2), fhb csoport (2), ausztria (2), fhb (2), kárbejelentés (2), nn biztosító (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk