Az extrém időjárás közel 3 százalékkal növelte a szlovén biztosítási csoport kárkifizetéseit

Gilyén Ágnes •  2018. április 11., szerda 8:00
A A
A harmadik legnagyobb szlovén biztosítási csoport, az Adriatic Slovenica Group 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest 2,8 százalékkal magasabb összeget fizetett ki károkra. A kárkifizetéseken belül a természeti károkra, illetve a tűzesetek miatt kifizetések 25 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - tette közzé a biztosítási csoport 2017-es éves jelentésében.

Az Adriatic Slovenica Group 303,8 millió eurós díjbevétellel és 11,4 millió eurós nyereséggel zárta a tavalyi évet. A csoport kárkifizetései 223,4 millió eurót tettek ki, ami 2,8 százalékkal több, mint az előző évben, és több, mint duplája az 1,3 százalékos tavalyi díjbevétel-növekedésnek.

Gabrijel Skof, az Adriatic Slovenica igazgatótanácsának elnöke aláhúzta, hogy a csoport profitabilitására negatív hatással voltak a szélsőséges időjárás okozta tömeges káresemények miatti kifizetések. 

A természeti károkra, valamint a tűzkárokra kifizetett összeg 25 %-kal nőtt 2017-ben, de az általános felelősségbiztosításokra kifizetett kárösszeg is 19, az assistance szolgáltatásokra kifizetett kártérítés összege pedig 9 százalékkal emelkedett. 

Az Adriatic Slovenica Group tőkearányos nyeresége (ROE) 11,9 % volt 2017-ben.

Az Adriatic Slovenica Group 2017-ben növelte piaci részesedését a szlovén biztosítási piacon, részesedése az év végén elérte a 14 %-ot, amivel a piac harmadik legnagyobb szereplője.  

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (166), megtakarítás (112), kgfb (106), öngondoskodás (103), nyugdíj (102), díjbevétel (99), életbiztosítás (82), mabisz (81), bank (77), eu (74), fogyasztóvédelem (70), ksh (67), felmérés (62), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (55), viszontbiztosítás (53), utasbiztosítás (50), biztosítás (50), ingatlan (49), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (47), ingatlancom (46), bírság (44), pszáf (44), káresemény (44), lakáshitel (44), szolvencia (43), hitelezés (41), lakásár (39), eurostat (36), nem-életbiztosítás (35), hitel (35), növekedés (34), építőipar (32), casco (32), gdp (32), románia (31), swiss re (31), baleseti adó (31), egészségügy (30), kockázat (30), viharkár (30), turizmus (29), egészségbiztosítás (29), munich re (29), k&h (29), felelősségbiztosítás (28), befektetés (27), allianz (27), klímaváltozás (27), nyereség (26), bankraciohu (25), lakásépítés (25), digitalizáció (24), aegon (24), lakáspiac (23), reálhozam (23), brexit (23), munkanélküliség (22), groupama (22), ingatlanpiac (21), nyugdíjbiztosítás (21), fintech (21), union (21), ngm (21), hitelminősítő (21), lakás (21), kkv (20), kína (20), természeti katasztrófa (20), konferencia (20), infláció (19), kiberbiztonság (19), eiopa (18), devizahitel (18), roland berger (18), baleset (18), csalás (18), felvásárlás (17), vagyonbiztosítás (17), autó (17), bankkártya (17), négyzetméterár (17), profit (16), balesetbiztosítás (16), pénzügyi szektor (16), jelentés (16), uniqa (16), magánnyugdíj (16), ing (15), innováció (15), gki (15), hitelfelvétel (15), gépjármű (14), vig (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), cea (14), cig pannonia (14), usa (14), fbamsz (14), tőkemegfelelés (13), genertel (13), gazdasági növekedés (13), budapest (13), használtautó (13), stressz-teszt (12), új lakás (12), telematika (12), tanulmány (12), előrejelzés (12), nn (12), insurtech (12), árvíz (12), önvezető autó (12), fogyasztás (12), startup (12), cig pannónia (12), nav (12), otp (12), k&h biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), axa (12), jövedelem (11), magyarország (11), finanszírozás (11), hamisítás (11), hent (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), csok (11), kárigény (11), union biztosító (11), groupama biztosító (11), euroövezet (11), alkusz (11), villámkár (10), kár (10), aviva (10), fizetés (10), lakástakarék (10), oecd (10), deloitte (10), erste (10), albérlet (10), munkaerőhiány (10), hurrikán (10), s&p (10), magyar nemzeti bank (10), állami támogatás (10), netriskhu (10), idegenforgalom (10), moodys (10), generali csoport (10), nyugdíjpénztár (10), nyesz (9), fejlesztés (9), statisztika (9), személyi kölcsön (9), bamosz (9), munkaerőpiac (9), adó (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), egészségügyi ellátás (9), online (9), vihar (9), otp bank (9), prognózis (9), mkb (9), lakossági hitel (9), netrisk (9), magán egészségügyi ellátás (9), elektromos autó (9), ingatlanár (8), családi ház (8), internet (8), kiskereskedelem (8), autóipar (8), kórház (8), kötvény (8), hozam (8), export (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), pwc (8), európai unió (8), logisztika (8), államadósság (8), határidő (8), pénztár (8), vagyon (8), ügynök (8), eredmény (8), költségvetés (8), áremelkedés (8), verona (8), készpénz (8), kiberbiztosítás (8), biztosítási piac (8), lengyelország (8), gdpr (8), kötelező (8), betörés (8), adósság (8), világbank (8), közvetítő (8), varga mihály (8), cafeteria (7), 4life direct (7), makrogazdaság (7), nyugdíjaskor (7), vienna life (7), lakossági megtakarítás (7), használt lakás (7), közlekedés (7), mezőgazdasági biztosítás (7), unicredit (7), eset (7), cig (7), idd (7), buszbaleset (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), fitch (7), díj (7), akvizíció (7), kpmg (7), államkötvény (7), görögország (6), lízing (6), változó kamatozás (6), felügyelet (6), újlakás-építési piac (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), vizsgálat (6), végtörlesztés (6), hannover re (6), duna house (6), hitelminősítés (6), tbsz (6), államháztartási hiány (6), bankráció (6), megújuló energia (6), allianz hungária (6), adatvédelem (6), egészségpénztár (6), pandurics anett (6), juttatás (6), köbe (6), euróövezet (6), mezőgazdaság (6), thm (6), osztalék (6), csőd (6), muisz (6), európai bizottság (6), import (6), fagykár (6), unit-linked (6), belföldi turizmus (6), utazás (6), hálapénz (6), nők (6), cafetéria (6), nn biztosító (6), mobilfizetés (6), munkahely (6), drágulás (6), okostelefon (6), kedvezményes áfa (6), agrárbiztosítás (6), lakásvásárlás (6), hiány (6), otp nyugdíjpénztár (6), időskor (6), erste bank (6), közvetítés (6), összeolvadás (6), bróker (6), erste biztosító (6), válság (5), eek (5), big data (5), németország (5), vienna life biztosító (5), jelzáloghitel (5), adójóváírás (5), ingatlanbiztosítás (5), nyaralás (5), forgalom (5), fix kamatozás (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), biztosítási szektor (5), részvény (5), signal (5), egészségbiztosítási rendszer (5), átlagjövedelem (5), fundamenta (5), fhb (5), autóeladás (5), ajánlás (5), díjfizetés (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), elnök (5), fogyasztási hitel (5), ekb (5), mge (5), black friday (5), mastercard (5), lloyds (5), lakásárak (5), vidék (5), síbiztosítás (5), szabályozás (5), mesterséges intelligencia (5), bankszámla (5), állampapír (5), éghajlatváltozás (5), államháztartás (5), munkaerőköltség (5), értékpapírosítás (5), gyógyszer (5), mabiasz (5), am best (5), gfk (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), ipari termelés (5), horvátország (5), bér (5), külföldi munkavállalás (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), orvoshiány (4), kibertámadás (4), jégkár (4), qbe (4), biztosításközvetítés (4), birság (4), háztartás (4), otthon (4), 2017 (4), újépítésű lakás (4), újautó-eladás (4), datahouse (4), nfm (4), piaci részesedés (4), halálozás (4), törlesztőrészlet (4), oktatás (4), tállai andrás (4), bdo (4), mtÜ (4), hosszú hétvége (4), iais (4), vienna insurance group (4), klímavédelem (4), magán nyugdíjpénztár (4), euro (4), külkereskedelem (4), drón (4), jogsértés (4), aon benfield (4), eladás (4), díjemelkedés (4), gvh (4), forint (4), online kereskedelem (4), atradius (4), vállalatok (4), robot (4), korrupció (4), ausztria (4), vásárlás (4), régió (4), népességfogyás (4), népesség (4), lakáseladás (4), szlovákia (4), veronai buszbaleset (4), adóbevallás (4), munkaerő (4), fogyasztóbarát lakáshitel (4), magánkórház (4), átlagkereset (4), biztosító (4), használt autó (4), ügyfélélmény (4), bérleti díj (4), dízelautó (4), kárhányad (4), bankrendszer (4), elöregedés (4), y generáció (4), betegség (4), közúti baleset (4), tőzsde (4), posta (4), foglalkoztatottság (4), internet-használat (4), szÉp-kártya (4), kátyúkár (4), jegybank (4), anyagköltségalapanyagár (4), green holiday (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), lakástakarékpénztár (4), uniqa biztosító zrt (4), kártérítés (4), húsvét (4), szegénység (4), airbnb (4), m&a (4), várható élettartam (4), iot (4), századvég (4), szállodaépítés (4), befektetési alap (4), minimálbér (4), végtörlesztésl (4), insurance europe (4), aon (4), adókedvezmény (4), egyesülés (4), nyugdíjrendszer (4), hitelkártya (4), uber (4), kátyú (4), kátyúbiztosítás (3), n26 (3), fogyasztói ár (3), befektetési alapok (3), zurich (3), limra (3), mikrocenzus (3), dróntörvény (3), interjú (3), elektromobilitás (3), város (3), bankszektor (3), uniqa biztosító (3), kereset (3), cp contact (3), pénzügyi tudatosság (3), csehország (3), betét (3), bankbiztosítás (3), amerika (3), szlovénia (3), aaa auto (3), kamat (3), házasságkötés (3), atm (3), pályázat (3), magyar lízingszövetség (3), kerékpár (3), támogatás (3), leépítés (3), intrum justitia (3), biztonság (3), e-kereskedelem (3), pénziránytű alapítvány (3), utazási iroda (3), bruttó bér (3), luxemburg (3), deficit (3), aig (3), psd2 (3), cig pannónia biztosító (3), blokklánc (3), zöld kártya (3), webáruház (3), magyar bankszövetség (3), átutalás (3), ingatlanértékesítés (3), k&h biztos jövő index (3), férfiak (3), balaton (3), teszt (3), revolut (3), mi (3), digitális gazdaság (3), lakáscél (3), lakáhitel (3), jármű (3), telenor (3), lakossági fogyasztás (3), foglalkoztatás (3), trenkwalder (3), integráció (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), viszontbiztosító (3), hitelintézeti szemle (3), gyorsjelentés (3), gépjárműpark (3), átlagéletkor (3), nem teljesítő hitel (3), imf (3), vienna (3), felosztó-kirovó rendszer (3), biztosítási díj (3), ey (3), visa (3), felszámolás (3), nak (3), technológia (3), ltp (3), ipar (3), blockchain (3), k&h bank (3), eub (3), bankok (3), létszámbővítés (3), budapest bank (3), alapkezelő (3), orfk (3), bevétel (3), áfa (3), vállalati hitel (3), újautó-értékesítés (3), autómegosztás (3), szigorítás (3), karácsony (3), kiadó lakás (3), szolvencia ii (3), európa (3), munkabér (3), használtautó-import (3), acea (3), bíróság (3), munkajövedelem (3), hr (3), külföldi utazás (3), főváros (3), gyógyturizmus (3), nfsz (3), álláskereső (3), rekord (3), bizalmi index (3), bankbetét (3), kiskereskedelmi forgalom (3), facebook (3), bruttó átlagkereset (3), bérleti díjak (3), ipsos (3), nagyváros (3), földrengés (3), agglomeráció (3), alulbiztosított (3), gazdaság (3), mabisz konferencia (3), fúzió (3), kiadás (3), online vásárlás (3), anglia (3), mikrobiztosítás (3), külkereskedelmi többlet (3), it (3), lakásbérlés (3), értékesítés (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cib (3), carsharing (3), vállalkozás (2), együttműködés (2), várólista (2), árverés (2), ovb (2), nit hungary (2), éves jövedelem (2), újlakás-ár (2), megélhetés (2), adóbevétel (2), pew research center (2), piktogram (2), sberbank (2), szép-kártya (2), mobiltárca (2), magyar orvosi kamara (2), deloitte magyarország (2), tesztpálya (2), ssc (2), okos szemüveg (2), közösségi gazdaság (2), társasház (2), autópiac (2), újlakás-építés (2), bulgária (2), életjáradék (2), amazon (2), készház (2), tesla (2), tűzkár (2), fizetőeszköz (2), terrorizmus (2), gépjármű-értékesítés (2), autóbérlés (2), kártyahasználat (2), automatizáció (2), posta biztosító (2), capital economics (2), property technology (2), dimenzió egyesület (2), kelet-közép-európa (2), szlovén biztosítási piac (2), zatykó péter (2), bnp paribas cardif (2), abi (2), etikus életbiztosítás (2), árfolyamgát (2), moodys investors service (2), felelősség (2), bizalom (2), régiós növekedés (2), negyedéves eredmény (2), üvegházhatás (2), kerület (2), accenture (2), pénz7 (2), leányvállalatok (2), előzetes adatok 2017 (2), cig emabit (2), utazásszervező (2), nyaraló (2), start-up (2), versenytörvény (2), ingatlannethu (2), bosch (2), egészsébiztosítás (2), kínai biztosítási szektor (2), dublin (2), gdp-növekedés (2), mobilbank (2), használtautó-eladás (2), vodafone (2), fogyasztói árak (2), autókereskedelem (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), kárkifizetés (2), születés (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), belváros (2), vállalati hitelezés (2), hitelállomány (2), áfa-csökkentés (2), eu-átlag (2), extrém időjárás (2), eu-támogatás (2), németh dávid (2), who (2), davos (2), coface (2), fhb csoport (2), deviza (2), nyugdíj-biztosítás (2), versenyképesség (2), kiberbűnözés (2), upc (2), adatkezelés (2), waberer (2), mobiltelefon (2), terror (2), sharing economy (2), astra (2), világgazdaság (2), giro (2), raktár (2), irodaház (2), kereskedelem (2), pos (2), kilátások (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), fogyasztóvédelmi index (2), követelésvásárlás (2), termelő (2), bdo magyarország (2), táppénz (2), kárérték (2), ipari termelői ár (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), adózás előtti eredmény (2), kgfb-díjak (2), microsoft (2), home office (2), kormányprogram (2), 2018 (2), zsarolóvírus (2), időjárás (2), kárbejelentés (2), ajándék (2), fogyasztói várakozás (2), google (2), konjunktúraindex (2), green holidays (2), ilo (2), develor (2), cib bank (2), gazdaságkutató (2), nemzetgazdasági miniszter (2), adóhivatal (2), természeti károk (2), busz (2), okos telefon (2), világgazdasági fórum (2), provident (2), portfoliohu konferencia (2), kárenyhítési alap (2), ifrs (2), felsőoktatás (2), tűzesetek (2), privátbank (2), erzsébet-utalvány (2), európai központi bank (2), kampány (2), gyorshajtás (2), kh (2), energiafelhasználás (2), ingatlanárak (2), energiafogyasztás (2), bulinegyed (2), tesco (2), kapacitáshiány (2), díjak (2), határidők (2), büntetés (2), lakás-áfa (2), rezsi (2), biztos jövő index (2), brókercég (2), zöld energia (2), egyszerű bejelentés (2), 2017-es év (2), clb (2), közlekedési baleset (2), védekezés (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), önvezető autók (2), lakhatás (2), agrár (2), előtakarékosság (2), pénzügyminisztérium (2), cotar (2), béren kívüli juttatás (2), pioneer (2), kiadások (2), flottabiztosítás (2), oroszország (2), információs technológia (2), olaszország (2), árfolyam (2), robogó (2), közösségi finanszírozás (2), demográfia (2), helyettesítési ráta (2), eladósodás (2), pzu (2), biztosítási adó (2), cselekvési terv (2), gépjárműkár (2), termelés (2), bankadó (2), gyógyszeripar (2), mkb bank (2), új építésű lakás (2), cégmegszűnés (2), beutazás (2), társadalombiztosítás (2), matolcsy (2), neak (2), biztositashu (2), átlag jövedelem (2), egészség (2), aegon magyarország (2), fejlődő országok (2), ügyfélszolgálat (2), app (2), blochamps capital (2), román (2), felkészülés (2), mentőcsomag (2), social media (2), enet (2), nettó átlagkereset (2), szállodaszövetség (2), litvánia (2), Általános egészségbiztosító (2), dimenzió (2), veszteség (2), bűncselekmény (2), választás (2), nyugdij (2), munka (2), robotizáció (2), ukrajna (2), dimenzió biztosító (2),  (2), pénzpiac (2), magyar közút (2), fenntarthatóság (2), átlagfizetés (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), energiahatékonyság (2), informatika (2), opten (2), thomas hladky (2), törlesztés (2), úti cél (2), járműbiztosítás (2), háztartások (2), bevándorlás (2), közösségi iroda (2), díjnövekedés (2), garancia (2), gazdasági elemzés (2), miniszterelnökség (2), lakásépítési boom (2), tatarozás (2), felújítás (2), gki konjunktúraindex (2), raiffeisen (2), vásárlóerő (2), theresa may (2), átlagbér (2), környezetvédelem (2), olasz (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), gazdasági előrejelzés (2), marketing (2), panellakás (2), alapkamat (2), hotel (2), mkb-pannónia (2), blokkchain (2), fedezet (2), népességcsökkenés (2), lélekszám (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), unió (2), india (2), kárrendezés (2), bankfiók (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítótársaság (2), nyugdíjas (2), szerződés (2), kid (2), élelmiszer (2), díjnet (2), gki lakáspiaci index (2), cyber (2), unsar (2), szerződéses feltétel (2), iroda (2), díjnavigátor (2), piac (2), kölcsön (2), terrorfenyegetettség (2), szolgáltatás (2), webkereskedelem (2), eljárás (2), központi költségvetés (2), ferma (2), omnibus (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), paypal (2), baker tilly hungária (2), lopás (2), időskori függőségi ráta (2), fenntartható nyugdíjrendszer (2), Öposz (2), Ász (2), toyota (2), költekezés (2), közgyűlés (2), gazdasági válság (2), életszínvonal (2), garantált bérminimum (2), domokos lászló (2), bnp paribas cardif biztosító (2), erst&young (2), lakástűz (2), kockázati biztosítás (2), gépjárműpiac (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), halálos gázolás (2), otp ingatlanpont (2), flotta (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk