Egyre több európai köt gépjármű-biztosítást az interneten

MTI •  2017. július 14., péntek 12:00
A A
A digitális alapú gépjármű-biztosítások (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és casco együttesen) európai piacának értéke 2020-ra akár a 15 milliárd eurót is elérheti - közölte kutatási eredményeit a Deloitte.

A kutatás során a piac értékének meghatározása során figyelembe vették, hogy az ügyfelek saját állításuk szerint mennyire lennének hajlandóak megosztani adataikat a szolgáltatókkal az interneten keresztül. Abban a kérdésben, hogy szerintük egy tízes skálán mennyire valószínű, hogy biztosítót fognak váltani (ahol a 0 az egyáltalán nem valószínű, a 10 pedig a nagyon valószínű), a felmérésben részt vevők által adott válaszok átlagpontszáma európai szinten 2015-ben még 3,7 volt, 2016-ra viszont már 4,5-re ugrott. Bár tömeges váltásra eddig még nem került sor, minden jel arra utal, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. Azok a biztosítók, amelyek elindulnak a digitalizáció útján, a gépjármű-biztosítási piac újrafelosztásának nyertesei lehetnek - fejtették ki a kutatásban.

Hangsúlyozták: jelenleg az ár jelenti a fő vonzerőt a használatalapú biztosítások kapcsán. Azonban a biztosítóknak muszáj lesz egyre inkább a kedvezményalapú termékektől az értékalapú szolgáltatások felé elmozdulniuk, ehhez pedig az ügyfelek igényeit kell a középpontba helyezniük: a válaszadó európai ügyfelek több mint a fele nyilatkozott úgy, hogy hajlandóak lennének megosztani az adataikat a biztosítókkal, ha cserébe a következő, gépkocsikhoz kapcsolódó szolgáltatások közül legalább egyet igénybe vehetnének: például az ingyenes országúti asszisztencia, vagy az automatikus vészhelyzeti asszisztencia, illetve a lopott autó helyének meghatározása és visszajuttatása.

Európán belül a belga, olasz, brit, francia, német és spanyol piacok rendelkeznek a legnagyobb növekedési potenciállal a digitális alapú gépjármű-biztosítás tekintetében - tették hozzá a kutatásban.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Radikális átalakulás előtt a gépjárműpiac - minden második sofőr lemondana a vezetésről

Alapjaiban alakulhat át rövid időn belül a közlekedés. A Roland Berger felmérése...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), usa (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), ingatlan (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), nn (9), egészségügy (9), ksh (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), netrisk (5), gdpr (5), jövedelem (5), csőd (5), bróker (5), adatvédelem (5), mastercard (4), századvég (4), elnök (4), összeolvadás (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), green holiday (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), végtörlesztésl (4), m&a (4), insurance europe (4), lakástakarék (4), uniqa biztosító zrt (4), lengyelország (4), startup (4), válság (4), unicredit (4), államadósság (4), qbe (4), aon (4), iais (4), közúti baleset (4), lloyds (4), nn biztosító (4), profit (4), éghajlatváltozás (4), vienna insurance group (4), aon benfield (4), kárhányad (4), integráció (3), betegség (3), black friday (3), mesterséges intelligencia (3), aaa auto (3), lízing (3), ingatlanbiztosítás (3), ingatlanpiac (3), szolvencia ii (3), oktatás (3), k&h bank (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), nfm (3), elektromobilitás (3), kár (3), alulbiztosított (3), biztonság (3), nav (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), zöld kártya (3), adókedvezmény (3), fhb (3), kerékpár (2), windisch lászló (2), thomas hladky (2), dimenzió egyesület (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), unió (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), biztosítótársaság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), ferma (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), biztosítási díj (2), interjú (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), leépítés (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), kölcsön (2), bankráció (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), kiberbűnözés (2), unsar (2), technológia (2), thm (2), európa (2), abi (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), mobilfizetés (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk