Ettől félnek a vállalatok a legjobban idén

 2017. január 13., péntek 15:00
A A
Az Allianz nemzetközi vállalati vezetők megkérdezésén alapuló tanulmánya szerint leginkább az üzletmenetre, az ellátási láncra leselkedő veszélyektől tartanak legjobban világszerte a cégek. A kibertámadások és a politikai életből eredeztethető kockázatok is helyet kaptak a top 10-es listán.

Az üzletmenet, illetve az ellátási lánc zavarainak első helye nem meglepő, már a tavalyi évben is a lista élén végzett. Eredendően ez az egyre növekvő mértékű interkonnektivitásra vezethető vissza, melynek következtében folyamatosan új és új tényezőkkel bővül az a kör, amik problémákat okozhatnak a területen. Nem véletlen tehát, hogy az 55 ország 1237 megkérdezettjének 37 százaléka tette első helyre ezt a kockázatot.

Második helyen a piaci környezet végzett 31 százalékkal, itt az erős verseny, a stagnáló környezet és a volatilitás voltak az elsődleges kockázati faktorok. Kevéssel lemaradva harmadik helyen a kiberfenyegetések végeztek (30%), míg a negyedik pozícióra holtversenyben, 24-24 százalékkal a természeti katasztrófák, illetve a szabályozási környezet változásai kerültek.

Új szereplő a 10-es listán az aktuálpolitikai események jelentette kockázat, ami kiválóan mutatja, milyen gyorsan jelenhetnek meg a mindenkori gazdasági életben új, jelentős hatással bíró kockázati faktorok. A válaszadók elsődlegesen az amerikai elnökválasztáshoz, illetve a Brexithez hasonló hatású és jelentőségű fejleménytől tartanak leginkább.

A globális kockázatok top 10-es listája 2017-re:

1. üzletmenet, ellátási lánc zavarai és sebezhetősége - 37%

2. piaci környezet - 31%

3. kiberfenyegetések - 30%

4. természeti katasztrófák - 24%

4. szabályozási környezet - 24%

6. makroökonómiai környezet - 22%

7. emberi tevékenységre visszavezethető katasztrófák (tűzvészek, robbanások) - 16%

8. politikai kockázatok - 14%

9. presztízsveszteség - 13%

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Csúcson az infláció

A várakozásoknak megfelelően decemberben átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak...

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), megtakarítás (91), kgfb (87), öngondoskodás (86), nyugdíj (77), életbiztosítás (73), mnb (71), katasztrófa (59), mabisz (58), bank (55), viszontbiztosítás (52), gépjármű-biztosítás (48), fogyasztóvédelem (44), pszáf (44), szolvencia (42), káresemény (41), generali (41), eu (40), hitelezés (38), lakásbiztosítás (37), biztosítás (34), nem-életbiztosítás (32), swiss re (30), baleseti adó (30), utasbiztosítás (29), románia (28), munich re (28), bírság (25), ingatlancom (25), kockázat (24), reálhozam (23), elemzés (22), egészségbiztosítás (22), felmérés (22), viharkár (19), hitel (19), klímaváltozás (19), lakásár (19), hitelminősítő (19), devizahitel (18), eiopa (18), kutatás (18), casco (17), felelősségbiztosítás (17), vagyonbiztosítás (17), allianz (17), befektetés (17), csalás (17), union (16), pénzügyi szektor (16), természeti katasztrófa (16), brexit (16), nyereség (15), groupama (15), magánnyugdíj (15), konferencia (15), autó (14), ing (14), eb (14), nem-élet biztosítás (14), cea (14), felvásárlás (13), bankraciohu (13), tőkemegfelelés (13), aegon (13), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), balesetbiztosítás (12), jelentés (12), uniqa (12), stressz-teszt (12), kkv (12), kína (11), k&h (11), kárigény (11), roland berger (11), villámkár (10), cig pannonia (10), usa (10), alkusz (10), s&p (10), aviva (10), ngm (10), használtautó (10), telematika (10), fbamsz (10), k&h biztosító (9), baleset (9), vig (9), nyugdíjbiztosítás (9), axa (9), ingatlan (9), árvíz (9), hurrikán (8), lakáshitel (8), genertel (8), alulbiztosítás (8), egészségügy (8), kórház (8), cig pannónia (8), kötvény (8), közvetítő (8), groupama biztosító (8), bamosz (7), fitch (7), betörés (7), adósság (7), akvizíció (7), eredmény (7), mobil (7), lakás (7), hent (7), ügynök (7), pénztár (7), hamisítás elleni nemzeti testület (7), kaszab attila (7), 4life direct (7), hamisítás (7), erste (7), otp (7), megújuló energia (6), fejlesztés (6), ksh (6), moodys (6), adó (6), generali csoport (6), ey magyarország (6), allianz hungária (6), pwc (6), görögország (6), munkahely (6), autóipar (6), államkötvény (6), hitelminősítés (6), köbe (6), végtörlesztés (6), hannover re (6), agrárbiztosítás (6), közvetítés (6), unit-linked (6), gdp (6), felügyelet (6), netriskhu (6), mkb (6), értékpapírosítás (5), közlekedés (5), fintech (5), szerződési jog (5), buszbaleset (5), innováció (5), verona (5), munkanélküliség (5), gender direktíva (5), vienna life (5), bróker (5), kpmg (5), vagyon (5), fagykár (5), am best (5), jövedelem (4), aon (4), lakáspiac (4), századvég (4), vienna insurance group (4), válság (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), kárhányad (4), kiberbiztonság (4), m&a (4), birság (4), iot (4), lloyds (4), online (4), deloitte (4), éghajlatváltozás (4), adatvédelem (4), végtörlesztésl (4), profit (4), big data (4), aon benfield (4), iais (4), tanulmány (4), gfk (4), nn (4), posta (4), lengyelország (4), elnök (4), signal (4), gyógyszer (3), zöld kártya (3), blokklánc (3), biztonság (3), vienna life biztosító (3), viszontbiztosító (3), határidő (3), közúti baleset (3), magyarország (3), államadósság (3), foglalkoztatottság (3), jármű (3), mabisz konferencia (3), digitalizáció (3), létszámbővítés (3), otp bank (3), qbe (3), insurance europe (3), mikrobiztosítás (3), k&h biztos jövő index (3), nak (3), cig pannónia biztosító (3), síbiztosítás (3), betegség (3), lízing (3), nemzeti agrárgazdasági kamara (3), nfm (3), lakástakarék (3), netrisk (3), hitelintézeti szemle (3), eredmények (3), integráció (3), mi (3), szlovákia (3), k&h bank (3), nyugdíjpénztár (3), ingatlanbiztosítás (3), alulbiztosított (3), erste biztosító (3), union biztosító (3), lakáhitel (3), gdpr (3), limra (3), díjfizetés (3), drón (3), oktatás (3), mastercard (3), black friday (3), alapkezelő (3), pénziránytű alapítvány (3), eset (3), aaa auto (3), összeolvadás (3), gki (3), oecd (3), unicredit (3), adókedvezmény (3), airbnb (2), unió (2), ingatlanpiac (2), magyar bankszövetség (2), vienna (2), díjak (2), bankráció (2), határidők (2), olasz (2), pénz7 (2), blokkchain (2), kampány (2), accenture (2), kiberbűnűzés (2), értékesítés (2), kiberbűnözők (2), eub (2), kárbejelentés (2), eurostat (2), építőipar (2), vállalkozás (2), kárérték (2), uniqa biztosító (2), biztosítási piac (2), kiberbiztosítás (2), portfoliohu konferencia (2), tűzesetek (2), cafeteria (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), dróntörvény (2), elektromobilitás (2), budapest bank (2), pioneer (2), biztosítás és kockázat (2), földrengés (2), bankkártya (2), baker tilly hungária (2), thomas hladky (2), insurtech (2), környezettudatosság (2), n26 (2), fenntarthatóság (2), 2017 (2), mesterséges intelligencia (2), cotar (2), amerika (2), muisz (2), rekord (2), piac (2), anglia (2), csok (2), Általános egészségbiztosító (2), biztosítótársaság (2), startup (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), dimenzió biztosító (2), önvezető autók (2), aegon magyarország (2), pandurics anett (2), kötelező (2), biztosító (2), biztosítási díj (2), technológia (2), kölcsön (2), leépítés (2), befektetési alapok (2), régió (2), egészsébiztosítás (2), ausztria (2), bizalom (2), marketing (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), thm (2), ferma (2), garancia (2), díjnavigátor (2), díj (2), drágulás (2), árfolyamgát (2), unsar (2), németország (2), mentőcsomag (2), it (2), bíróság (2), pzu (2), mezőgazdaság (2), jogsértés (2), biztosításközvetítés (2), informatika (2), alapkamat (2), szabályozás (2), világbank (2), astra (2), lopás (2), gyorsjelentés (2), nyaralás (2), cyber (2), abi (2), olaszország (2), zurich (2), hr (2), omnibus (2), szolvencia ii (2), ukrajna (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), facebook (2), gyorshajtás (2)
Rendezvényajánló
FINTECHSHOW 2017
Időpont:
2017.04.11 - 2017.04.11
Helyszín:
Anker't - Budapest, Paulay Ede utca 33.
további információk