Európai munkanélküliségi biztosítás: félnek a potyautasoktól

 2014. július 4., péntek 8:03
A A
A vártnál tovább tart az EU gazdaságának fellendülése, amely ráadásul igen nagy szórást mutat az egyes országokban. Az országok közötti különbség egyik legfőbb kulcsterülete a munkanélküliség, néhányan úgy gondolják, a rehabilitációhoz egy közös munkanélküliségi biztosítás megteremetésére lenne szükség.

Míg Németországban a gazdasági fellendülésnek köszönhetően mindössze 6,7%-os a munkanélküliség, addig Portugáliában például továbbra is 15% feletti, míg Görögországban újabb rekordot döntött év elején, 28%-ra emelkedett. Az egyik tényező, amely megakadályozza ezeket az országokat a gazdaságuk stabilizálásában, az a valutaleértékelés, amelyre az euró bevezetése előtt még lehetőségük volt.

Lehetséges megoldások

Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős biztosa, Andor László szerint Európának két lehetősége van a gazdaság pályára állítását illetően. Az egyik egyfajta populista program európai politikai döntéshozatalba ültetése, a másik pedig a nagyobb monetáris integráció megcélzása. A legjobb esélye utóbbival lenne az eurózóna fennmaradásának, amelyhez egy, az eurózónára kiterjedő munkanélküliségi biztosítás lehet az egyik megoldás – fogalmazott Andor László.

Andor szerint ez egy limitált de kiszámítható rövid távú stimulust jelentene azon országok gazdaságának, amelyek most visszaesést tapasztalnak, amit ráadásul előbb vagy utóbb, de minden ország tapasztalni fog.

A Centre for European Policy Studies tanulmánya szerint egy minimális közös foglalkoztatási biztosítási rendszer kialakítása az eurozónában automatikus stabilizátorként működne. Ha már a válság előtt létezett volna ilyen rendszer, akár 15 milliárd eurónyi GDP-veszteséget meg lehetett volna spórolni vele. A munkanélküliség is oka ugyanis a gazdaság lassulásának, csökkenti a jövedelmeket, a fogyasztási szintet, a gazdasági aktivitást. 

Egy másik, 2013-as tanulmány szerint egy közös munkanélküliségi biztosítással meg lehetett volna előzni a spanyol GDP-csökkenés mintegy negyedét.

Munkanélküliségi biztosítás

Az Andor által javasolt rendszer egy alap munkanélküli-biztosítás lenne, amely a nemzeti rendszerek ennek megfelelő részét helyettesítené. A hozzájárulási és juttatási szinteket a különböző nemzeti rendszerek közös nevezőjeként alakítanák ki.

A biztos szerint a rendszernek egyértelműen az aggregált kereslet csökkenése által okozott ciklikus munkanélküliségre kellene koncentrálnia, nem pedig a strukturális munkanélküliségre, amelyet a képzettségbeli eltérések és a nem elég hatékony munkaerő-piaci intézmények okoznak.

A javasolt rendszerhez a résztvevő országok GDP-jének nagyjából 0,2-2%-ára lenne szükség, a pontos paraméterektől, például az időtartamtól, a juttatások szintjétől és a jogosultsági feltételektől függően.

Egy, a munkanélküli-biztosítási rendszerhez hasonló rendszeren már régóta törik a fejüket a különböző agytrösztök, legelőször az 1970-es években merült fel a gondolat, azonban soka nem sikerült széleskörű népszerűséget szereznie.

A másodlagos jelzálogpiaci válságot követően egy ilyen, kizárólag az eurózóna államaira kiterjesztett rendszer gondolata ismét egyre többször előkerült, de továbbra sem élvezett osztatlan támogatást.

Ellenző hangok

Az ellenzők jellemzően arra hivatkoznak, hogy a rendszer egyes európai államok számára aránytalan előnyökkel járna, márpedig a nyugat-európai országok nem kívánják a végtelenségig támogatni a nehezebb helyzetben lévő, dél-európai államokat.

Andor László egyik javaslata a lehetséges „potyautasok” kiszűrésére a korábbi tapasztalatok értékelése, és visszakövetelési mechanizmus (ún. claw-back) használata, megszűntetve ezzel a „tartós transzfereket”, amikor a rosszabb helyzetben lévő országok tartósan pénzt kapnak a tehetősebb országoktól és azt soha nem fizetik vissza.

A tapasztalatok értékelése során minden egyes tagállam esetében egy kedvezményezett versus hozzájáruló profilt alakítanának ki, a hozzájárulási paramétereket pedig minden időszak elején úgy lehetne beállítani, hogy az adott tagállam közelebb kerüljön egy középtávú egyensúlyhoz a befizetések és juttatások terén.

A visszakövetelés azt jelentené, hogy a tagállamoknak csak néhány évig lenne megengedett, hogy nettó kedvezményezettek legyenek, utána azonban úgy módosítanák a befizetési és/vagy lehívási rátáit, hogy kompenzálják azokat a nettó transzfereket, amelyben részesültek az évek során.

Florian Mayneris közgazdász szerint azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk Európa gazdaságtörténetét, akkor megcáfolódik az az elmélet, miszerint egyes országok aránytalanul sok hasznot élveznének.

Ha a rendszer például 2000-ben érvényben lett volna, akkor Németország például nettó haszonélvezője lett volna, mivel az egyesülést követő években nem ment olyan jól a német gazdaságnak – véli Mayneris. Közgazdászok szerint hosszú távon a juttatások egyenletesen oszlanának el az országok között.

Gyógyszer lehet az euroszkepticizmusra is

A technikai tényezőkön túl Mayneris szerint a pán-európai munkanélküli-biztosítási rendszer a köz támogatását is elnyerné, amelyre igen nagy szükség lenne az egyre növekvő euroszkepticizmus miatt. Mostanában sok ember úgy érzi, hogy az EU egyfajta kényszer, nekik ez egy világos, egyszerű és könnyen érthető rendszer lenne.

A brüsszeli székhelyű Breugel igazgatója, Guntram Wolff szintén vonzónak tartja elviekben az európai munkanélküli-biztosítási rendszert, mivel azok az emberek, akiket a gazdasági sokkok miatt anyagi veszteség ért, közvetlen kompenzációban és támogatásban részesülnének a biztosításon keresztül az Európai Uniótól.

A rendszer felállítása azonban nem lenne egyszerű, hiszen az eurózónában 18 különböző munkaerő-piaci szabályozás van érvényben, vagyis igen nagyfokú harmonizációra lenne szükség.

A rendszer felállításának tehát megvannak a nehézségei, azonban Andor László szerint vagy azt a dogmát kell feladni, hogy nincsenek fiskális transzferek az eurozónában, vagy pedig az európai szociális modellt, és mindazt, amit az Európa 2020 stratégia valaha céljául tűzött ki.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (179), megtakarítás (114), kgfb (109), öngondoskodás (104), nyugdíj (104), díjbevétel (99), életbiztosítás (83), mabisz (81), bank (77), eu (77), ksh (77), fogyasztóvédelem (71), felmérés (64), ingatlan (64), katasztrófa (60), generali (58), lakásbiztosítás (57), kutatás (57), biztosítás (56), utasbiztosítás (54), viszontbiztosítás (53), elemzés (50), lakáshitel (49), gépjármű-biztosítás (48), bírság (46), ingatlancom (46), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), hitelezés (41), hitel (40), növekedés (40), eurostat (40), lakásár (39), casco (36), nem-életbiztosítás (35), építőipar (34), turizmus (34), gdp (34), kockázat (32), egészségügy (32), románia (32), baleseti adó (32), lakáspiac (32), swiss re (31), viharkár (31), egészségbiztosítás (31), k&h (29), munich re (29), befektetés (28), felelősségbiztosítás (28), allianz (27), klímaváltozás (27), munkanélküliség (27), lakás (27), digitalizáció (27), nyereség (27), aegon (26), lakásépítés (26), infláció (25), bankraciohu (25), union (24), groupama (23), reálhozam (23), brexit (23), ingatlanpiac (23), nyugdíjbiztosítás (21), hitelminősítő (21), fintech (21), ngm (21), természeti katasztrófa (21), konferencia (20), kína (20), kkv (20), kiberbiztonság (20), négyzetméterár (19), bankkártya (19), baleset (19), balesetbiztosítás (19), devizahitel (19), eiopa (18), csalás (18), roland berger (18), autó (17), jelentés (17), hitelfelvétel (17), vagyonbiztosítás (17), gki (17), felvásárlás (17), magánnyugdíj (16), uniqa (16), pénzügyi szektor (16), profit (16), ing (15), otp (15), innováció (15), budapest (15), statisztika (15), magyarország (15), gépjármű (15), gazdasági növekedés (14), nem-élet biztosítás (14), fbamsz (14), vig (14), cig pannonia (14), usa (14), magyar nemzeti bank (14), nn (14), cea (14), eb (14), finanszírozás (13), előrejelzés (13), új lakás (13), cig pannónia (13), használtautó (13), tőkemegfelelés (13), insurtech (13), árvíz (13), nav (13), genertel (13), fogyasztás (13), önvezető autó (12), stressz-teszt (12), union biztosító (12), gépjármű biztosítás (12), k&h biztosító (12), tanulmány (12), csok (12), telematika (12), axa (12), startup (12), hamisítás (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), lakossági hitel (11), kár (11), adó (11), groupama biztosító (11), alkusz (11), hent (11), euroövezet (11), albérlet (11), kárigény (11), jövedelem (11), munkaerőhiány (11), személyi kölcsön (11), hurrikán (11), aviva (10), áremelkedés (10), otp bank (10), kiskereskedelem (10), oecd (10), erste (10), villámkár (10), nyugdíjpénztár (10), munkaerőpiac (10), vihar (10), s&p (10), idegenforgalom (10), állami támogatás (10), egészségügyi ellátás (10), prognózis (10), lakástakarék (10), netriskhu (10), generali csoport (10), magán egészségügyi ellátás (10), deloitte (10), varga mihály (10), fizetés (10), moodys (10), nyesz (9), ingatlanár (9), költségvetés (9), európai unió (9), elektromos autó (9), bamosz (9), családi ház (9), online (9), internet (9), államadósság (9), kiberbűnűzés (9), lengyelország (9), netrisk (9), kiberbűnözők (9), mkb (9), euróövezet (9), fejlesztés (9), cafeteria (9), változó kamatozás (8), biztosítási piac (8), európai bizottság (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), hozam (8), pénztár (8), kötvény (8), betörés (8), gdpr (8), egészségpénztár (8), kiberbiztosítás (8), vagyon (8), ügynök (8), kórház (8), kötelező (8), verona (8), utazás (8), adósság (8), export (8), fix kamatozás (8), lakásvásárlás (8), otthon (8), pwc (8), világbank (8), közvetítő (8), készpénz (8), logisztika (8), közlekedés (8), duna house (8), eredmény (8), határidő (8), autóipar (8), eset (7), muisz (7), unicredit (7), kaszab attila (7), ey magyarország (7), lakásárak (7), buszbaleset (7), vállalatok (7), erste bank (7), újlakás-építési piac (7), cig (7), pandurics anett (7), 4life direct (7), nn biztosító (7), vienna life (7), mezőgazdasági biztosítás (7), nyugdíjaskor (7), mastercard (7), makrogazdaság (7), belföldi turizmus (7), idd (7), használt lakás (7), biztosító (7), fitch (7), kpmg (7), unit-linked (7), államháztartási hiány (7), államkötvény (7), nyaralás (7), osztalék (7), lakossági megtakarítás (7), népességfogyás (7), akvizíció (7), díj (7), erste biztosító (6), tőzsde (6), görögország (6), import (6), vizsgálat (6), egészségbiztosítási rendszer (6), otp nyugdíjpénztár (6), népesség (6), drágulás (6), cafetéria (6), munkaerő (6), fagykár (6), foglalkoztatottság (6), halálozás (6), összeolvadás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), nők (6), bróker (6), hiány (6), jelzáloghitel (6), hannover re (6), mge (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), juttatás (6), hálapénz (6), tbsz (6), signal (6), forgalom (6), hitelkártya (6), agrárbiztosítás (6), kedvezményes áfa (6), lízing (6), csőd (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), allianz hungária (6), adatvédelem (6), horvátország (6), mezőgazdaság (6), ajánlás (6), mobilfizetés (6), bankráció (6), okostelefon (6), megújuló energia (6), külföldi utazás (6), időskor (6), németország (6), közvetítés (6), kártérítés (6), gfk (6), végtörlesztés (6), köbe (6), forint (6), munkahely (6), thm (6), autóeladás (6), elöregedés (6), szerződési jog (5), nyugdíjrendszer (5), lakástakarékpénztár (5), bankszámla (5), szÉp-kártya (5), fhb (5), ipar (5), díjfizetés (5), síbiztosítás (5), szabályozás (5), lloyds (5), ausztria (5), értékpapírosítás (5), elnök (5), ingatlanbiztosítás (5), válság (5), mabiasz (5), részvény (5), használt autó (5), vienna life biztosító (5), átlagjövedelem (5), újautó-eladás (5), ipari termelés (5), munkaerőköltség (5), vásárlás (5), black friday (5), állampapír (5), fundamenta (5), ekb (5), gender direktíva (5), bér (5), am best (5), adójóváírás (5), mesterséges intelligencia (5), fogyasztási hitel (5), biztosítási szektor (5), államháztartás (5), éghajlatváltozás (5), internet-használat (5), kibertámadás (5), vidék (5), gyógyszer (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), bérleti díj (5), eek (5), big data (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), digitális gazdaság (5), posta (4), uniqa biztosító zrt (4), kátyú (4), minimálbér (4), születés (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), oktatás (4), green holiday (4), datahouse (4), külföldi munkavállalás (4), betegség (4), újépítésű lakás (4), háztartás (4), orvoshiány (4), kárhányad (4), gazdaság (4), piaci részesedés (4), szállodaépítés (4), adóbevallás (4), jegybank (4), pénzügyminisztérium (4), várható élettartam (4), robot (4), jogsértés (4), régió (4), vienna insurance group (4), y generáció (4), eladás (4), webáruház (4), hosszú hétvége (4), végtörlesztésl (4), online kereskedelem (4), lakásbérlés (4), áfa (4), qbe (4), visa (4), átlagéletkor (4), húsvét (4), felosztó-kirovó rendszer (4), bdo (4), anyagköltségalapanyagár (4), vállalati hitel (4), iot (4), közúti baleset (4), korrupció (4), mtÜ (4), biztosításközvetítés (4), egyesülés (4), kátyúkár (4), birság (4), csehország (4), századvég (4), külkereskedelem (4), nfm (4), balaton (4), 2017 (4), magánkórház (4), bankrendszer (4), veronai buszbaleset (4), drón (4), otp ingatlanpont (4), m&a (4), insurance europe (4), aon benfield (4), jégkár (4), ey (4), uber (4), airbnb (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), díjemelkedés (4), ltp (4), budapest bank (4), lakáseladás (4), iais (4), betét (4), dízelautó (4), atradius (4), lakáscél (4), foglalkoztatás (4), euro (4), tállai andrás (4), aon (4), befektetési alap (4), magán nyugdíjpénztár (4), törlesztőrészlet (4), ügyfélélmény (4), gvh (4), fogyasztói ár (4), szegénység (4), átlagkereset (4), klímavédelem (4), autómegosztás (4), szlovákia (4), adókedvezmény (4), értékesítés (3), zöld kártya (3), ipsos (3), felszámolás (3), imf (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), trenkwalder (3), iroda (3), posta biztosító (3), bankok (3), viszontbiztosító (3), luxemburg (3), szállodaszövetség (3), lakáhitel (3), gyógyturizmus (3), hr (3), kereset (3), használtautó-import (3), hitelintézeti szemle (3), dróntörvény (3), n26 (3), limra (3), kamat (3), biztosítási díj (3), főváros (3), elektromobilitás (3), technológia (3), bruttó átlagkereset (3), psd2 (3), raktár (3), időjárás (3), kiadás (3), robotizáció (3), létszámbővítés (3), cégmegszűnés (3), külkereskedelmi többlet (3), integráció (3), bevétel (3), alapkamat (3), alulbiztosított (3), alapkezelő (3), automatizáció (3), fúzió (3), aaa auto (3), munkabér (3), eub (3), pénziránytű alapítvány (3), opten (3), leépítés (3), gépjárműpiac (3), uniqa biztosító (3), cp contact (3), kiadó lakás (3), nyugdíjas (3), intrum justitia (3), ingatlanértékesítés (3), aig (3), kátyúbiztosítás (3), cig pannónia biztosító (3), nfsz (3), acea (3), egészség (3), termelés (3), interjú (3), férfiak (3), amerika (3), támogatás (3), biztonság (3), it (3), orfk (3), bíróság (3), gilyén ágnes (3), bankbetét (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), bizalmi index (3), blockchain (3), újautó-értékesítés (3), információs technológia (3), irodaház (3), k&h biztos jövő index (3), házasságkötés (3), nem teljesítő hitel (3), online vásárlás (3), magyar bankszövetség (3), blokklánc (3), árfolyam (3), biztosítási adó (3), jármű (3), mikrocenzus (3), telenor (3), munkajövedelem (3), ár (3), utazási iroda (3), autókereskedelem (3), gyorsjelentés (3), bérleti díjak (3), agglomeráció (3), carsharing (3), bankbiztosítás (3), bankszektor (3), mi (3), város (3), blochamps capital (3), vienna (3), mikrobiztosítás (3), e-kereskedelem (3), kiskereskedelmi forgalom (3), felmondás (3), várólista (3), időskori függőségi ráta (3), szigorítás (3), pályázat (3), rezsi (3), cib (3), befektetési alapok (3), nagyváros (3), k&h bank (3), zurich (3), rekord (3), teszt (3), lakossági fogyasztás (3), európa (3), átutalás (3), privátbank (3), szolvencia ii (3), nak (3), biztosítók (3), nyaraló (3), eredmények (3), gépjárműpark (3), revolut (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), bruttó bér (3), atm (3), karácsony (3), kerékpár (3), anglia (3), facebook (3), földrengés (3), magyar lízingszövetség (3), pénzügyi tudatosság (3), álláskereső (3), szlovénia (3), lakhatás (3), webkereskedelem (2), develor (2), társasház (2), nyugdij (2), központi költségvetés (2), mszÉsz (2), úti cél (2), pénz7 (2), vállalkozás (2), green holidays (2), munka (2), szerződéses feltétel (2), háztartások vagyona (2), Öposz (2), újlakás (2), brókercég (2), autóbiztosítás (2), vállalati betét (2), robogó (2), faktoring (2), cégalapítás (2), sberbank (2), versenytörvény (2), capital economics (2), domokos lászló (2), deloitte magyarország (2), ssc (2), energiafogyasztás (2), felfüggesztés (2), európai központi bank (2), amazon (2), gdp-növekedés (2), india (2), hotel (2), etikus életbiztosítás (2), terrorfenyegetettség (2), zsarolóvírus (2), mobiltárca (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), lakásterület (2), ingatlannethu (2), 2018 (2), szép-kártya (2), úti célok (2), moodys investors service (2), ifrs (2), felkészülés (2), cig emabit (2), béren kívüli juttatás (2), pew research center (2), magyar közút (2), közösségi iroda (2), lakás-áfa (2), kínai biztosítási szektor (2), nyugdíjas korúak (2), átalakítás (2), waberer (2), tranzakciószám (2), applikáció (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), erzsébet-utalvány (2), tűzkár (2), üvegházhatás (2), bnp paribas cardif (2), költségek (2), negyedéves eredmény (2), tesla (2), eu-átlag (2), kapacitáshiány (2), dimenzió egyesület (2), euró (2), hitelállomány (2), díjnövekedés (2), felelősség (2), nyugdíj-biztosítás (2), kereskedelem (2), gránit bank (2), védekezés (2), davos (2), szlovén biztosítási piac (2), mobiltelefon (2), bosch (2), dublin (2), gépjármű asszisztencia (2), adóhivatal (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), autóbérlés (2), toyota (2), microsoft (2), használtautó-eladás (2), közgyűlés (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), életjáradék (2), követelésvásárlás (2), természeti károk (2), adatkezelés (2), tatarozás (2), fogyasztói árak (2), felújítás (2), lakásfelújítás (2), termelő (2), közösségi gazdaság (2), eurózóna (2), előtakarékosság (2), ingatlan lakás (2), világgazdaság (2), ovb (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), gki lakáspiaci index (2), Ász (2), giro (2), extrém időjárás (2), kiberbűnözés (2), who (2), kálózdi tamás (2), kárkifizetés (2), fhb csoport (2), németh dávid (2), adózás előtti eredmény (2), nemzetgazdasági miniszter (2), cotar (2), életszínvonal (2), omnibus (2), piac (2), olasz (2), szolgáltatás (2), agrár (2), kártyahasználat (2), kiadások (2), energiafelhasználás (2), költekezés (2), Általános egészségbiztosító (2), vásárlóerő (2), zatykó péter (2), járműbiztosítás (2), erst&young (2), upc (2), terrorizmus (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), fedezet (2), kárérték (2), portfolio (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), panellakás (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), enet (2), zöld energia (2), aegon magyarország (2), nit hungary (2), együttműködés (2), éves jövedelem (2), utazásszervező (2), autópiac (2), matolcsy (2), tesztpálya (2), ilo (2), bűnözés (2), törlesztés (2), okos telefon (2), thomas hladky (2), környezettudatosság (2), windisch lászló (2), biztositashu (2), régiós növekedés (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), új építésű lakás (2), ügyfélszolgálat (2), energiahatékonyság (2), app (2), román (2), kormányprogram (2), leányvállalatok (2), gyógyszeripar (2), előzetes adatok 2017 (2), social media (2), gépjárműkár (2), világgazdasági fórum (2), gazdasági előrejelzés (2), cyber (2), abi (2), informatika (2), mentőcsomag (2), bankadó (2), készház (2), astra (2), árfolyamgát (2), coface (2), terror (2), élelmiszerár (2), üzemanyag-ár (2), élelmiszer (2), bulgária (2), beutazás (2), pzu (2), google (2), vállalati hitelezés (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), táppénz (2), bizalom (2), kelet-közép-európa (2), lopás (2), gyógyfürdő (2), unsar (2), gyógyvíz (2), bevándorlás (2), szerződés (2), kölcsön (2), okos otthon (2),  (2), katasztrófavédelem (2), kilátások (2), fejlődő országok (2), bűncselekmény (2), halálos gázolás (2), lehel gábor (2), hornung Ágnes (2), vodafone (2), gazdasági elemzés (2), közösségi finanszírozás (2), áfa-csökkentés (2), cselekvési terv (2), accenture (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), adózás (2), flotta (2), proptech (2), garancia (2), property technology (2), marketing (2), díjnavigátor (2), árverés (2), flottabiztosítás (2), olaszország (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), ferma (2), okos szemüveg (2), fenntarthatóság (2), gépjármű-értékesítés (2), theresa may (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), eladósodás (2), eljárás (2), demográfia (2), lakástűz (2), home office (2), versenyképesség (2), kerület (2), 2017-es év (2), garzon (2), lakásépítési boom (2), pioneer (2), kockázati biztosítás (2), egészséggazdaság (2), piktogram (2), önvezető autók (2), egyszerű bejelentés (2), garantált bérminimum (2), jvsz (2), baker tilly hungária (2), adóbevétel (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), cib bank (2), mtsz (2), társadalombiztosítás (2), szakszervezet (2), háztartások (2), bankfiók (2), neak (2), lakosság (2), litvánia (2), biztosítótársaság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), kárrendezés (2), felsőoktatás (2), magyar orvosi kamara (2), raiffeisen (2), nettó átlagkereset (2), alku (2), bnp paribas cardif biztosító (2), gki konjunktúraindex (2), ipari termelői ár (2), fizetőeszköz (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), átlag jövedelem (2), szálloda (2), busz (2), devizapiac (2), átlagfizetés (2), helyettesítési ráta (2), forintárfolyam (2), clb (2), gazdaságkutató (2), fogyasztói várakozás (2), kampány (2), start-up (2), oroszország (2), tesco (2), biztos jövő index (2), határidők (2), pos (2), dimenzió biztosító (2), okosotthon (2), dimenzió (2), díjnet (2), megélhetés (2), díjak (2), gazdasági válság (2), sharing economy (2), büntetés (2), bilk (2), átlagbér (2), bulinegyed (2), közlekedési baleset (2), ajándék (2), mobilbank (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), pénztárak (2), mkb bank (2), tranzakciós illeték (2), provident (2), ingatlanárak (2), új autó (2), kh (2), konjunktúraindex (2), környezetvédelem (2), tűzesetek (2), belváros (2), kgfb-díjak (2), eu-támogatás (2), pénzpiac (2), választás (2), paypal (2), veszteség (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk