Globális közösségi mozgalmat indított a Generali

 2017. október 6., péntek 9:00
A A
A Generali Csoport küldetésének tekinti az emberek életének védelmét és életminőségének javítását, így a biztosítótársaság a tegnapi napon jelentette be új globális kezdeményezését, a The Human Safety Net programot. A nemzetközi mozgalom motorja a Generali, és a csatlakozás nyitott minden olyan magánember és szervezet számára, akik osztoznak a célkitűzésekben. A vállalat hosszú távú elkötelezettségét tükrözi, hogy egyik legértékesebb ingatlanában, az ikonikus Szent Márk téri Procuratie Vecchie palotában biztosít otthont a Human Safety Net programnak.

A Human Safety Net kezdeményezést az a felismerés inspirálta, hogy az egymást segítő emberek fenntartható változást érhetnek el. A program a közösségeket érintő legfontosabb társadalmi kérdésekre irányul. Céljai között szerepel, hogy esélyegyenlőséget biztosítson a hátrányos helyzetű gyermekeknek, segítse az Európában legálisan letelepedett embereket abban, hogy munkájuk által egzisztenciát teremthessenek maguknak és családjuknak, valamint az egészségügyi intézményekkel és a szülőkkel együttműködve szeretnének tenni az újszülötteknél születés közben fellépő oxigénhiányos állapot megelőzéséért.

A Szent Márk tér is újjászületik

Hosszú távú elkötelezettségét kifejezve a Generali egyik legértékesebb ingatlanjában, a Szent Márk téri Procuratie Vecchie palotában biztosít otthont a Human Safety Net programnak.

A cégcsoport kezdeményezésére a palota renoválása megkezdődött, a felújítás a Királyi Kerteket, valamint a Szent Márk tér környékét is érinti. A Generali megbízásából a munkálatokat David Chipperfield építész koordinálja. A palota olyan kiállításoknak, rendezvényeknek ad majd teret, melyek sürgető társadalmi problémák megoldásával foglalkoznak.

„Velence szépsége az egész világ számára inspiráló, és a Generali büszke arra, hogy hozzájárulhat a város történelmi örökségének helyreállításához. A Procuratie Vecchie kapuit közel öt évszázad után nyitjuk meg újra, olyan új, élettel teli tereket hozva létre, ahol az emberek találkozhatnak és megvitathatják egymással társadalmunk kihívásait, globális kérdéseit. Velence már régóta a világ minden tájáról érkező különböző kultúrák találkozópontja. A Human Safety Net és az egymást segítő emberek közösségeinek mozgalmán keresztül mi is ezt a hagyományt szeretnénk ápolni” – nyilatkozta Philippe Donnet, a nemzetközi Generali Csoport vezérigazgatója.

A program három pillére

A program esélyegyenlőséget kíván biztosítani a szegénységben élő kisgyerekek számára, akik életük során rengeteg lehetőségtől esnek el. A gyermekek életében az első néhány év döntő fontosságú, ennek az időszaknak az élményei, tapasztalatai egész életükre hatással vannak. Csak Európában 8,2 millió hat éven aluli gyermek él szegénységben, igazi lehetőségek nélkül. A program keretében 30.000 hátrányos helyzetben lévő szülőnek nyújthat segítséget (tanfolyamokkal, képzésekkel) a Generali.

A Human Safety Net az Európában legálisan letelepedett embereket célzó támogatásának célja, hogy segítse önálló egzisztenciájuk megteremtését. A Generali nemzetközi szinten 500 új vállalkozás elindításához kíván támogatást nyújtani, ezáltal új munkahelyeket, új lehetőségeket teremtve.

A Human Safety Net újszülötteket célzó programja orvosi közösségekkel és szülőkkel együttműködve szeretné elősegíteni az asphyxia megelőzését és kezelését. Az asphyxia súlyos fogyatékosságot, valamint a legrosszabb esetben halált is okozhat. A program prevenciós céllal szakembereket készít fel, és ismertet meg innovatív technológiákkal, akik segíthetnek az asphyxia megelőzésében.

A Human Safety Net program kialakításához a Generali munkavállalói több mint 300 ötlettel, javaslattal járultak hozzá. A kiválasztott három program közös célja, hogy lehetőségeik kibontakoztatásával segítse a hátrányos helyzetű embereket. A Generali arra törekszik, hogy a teljes nemzetközi szervezetét bevonja a kezdeményezésbe, a helyi megvalósításban figyelembe véve az egyes Generali országok adottságait, valamint együttműködésre ösztönözze az ügyfeleit és a civil szervezeteket. Ezek az egymást segítő közösségek jelentik a Human Safety Net lelkét.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

Közös a cél: mindenki rendelkezzen nyugdíj-megtakarítással

Közös a különböző nyugdíj-előtakarékossági termékeket értékesítő cégek célja: lehetőleg...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (73), fogyasztóvédelem (60), katasztrófa (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), baleseti adó (30), felmérés (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), casco (23), kutatás (23), reálhozam (23), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), eiopa (18), befektetés (18), devizahitel (18), union (18), allianz (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), csalás (17), roland berger (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), balesetbiztosítás (15), autó (15), nyereség (15), felvásárlás (14), aegon (14), cea (14), kkv (14), jelentés (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), eb (14), ing (14), tőkemegfelelés (13), kína (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), uniqa (12), ngm (12), használtautó (12), gépjármű biztosítás (12), gépjármű (12), genertel (12), stressz-teszt (12), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), k&h biztosító (11), kárigény (11), ingatlan (11), telematika (11), usa (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), baleset (11), villámkár (10), aviva (10), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), kiberbűnűzés (9), ksh (9), generali csoport (9), kiberbűnözők (9), vig (9), egészségügy (9), otp bank (9), árvíz (9), nn (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), mobil (8), bamosz (8), verona (8), közvetítő (8), cig pannónia (8), betörés (8), kötvény (8), hurrikán (8), netriskhu (8), moodys (8), 4life direct (7), lakás (7), vihar (7), otp (7), insurtech (7), akvizíció (7), erste (7), pwc (7), pénztár (7), innováció (7), fitch (7), kiberbiztosítás (7), kaszab attila (7), mkb (7), digitalizáció (7), eset (7), eredmény (7), gdp (7), ey magyarország (7), adósság (7), autóipar (7), ügynök (7), buszbaleset (7), unit-linked (6), közvetítés (6), fejlesztés (6), hannover re (6), adó (6), köbe (6), görögország (6), fagykár (6), munkahely (6), agrárbiztosítás (6), megújuló energia (6), deloitte (6), végtörlesztés (6), kpmg (6), hitelminősítés (6), allianz hungária (6), államkötvény (6), felügyelet (6), big data (5), jövedelem (5), gdpr (5), értékpapírosítás (5), union biztosító (5), tanulmány (5), online (5), netrisk (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), vagyon (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), adatvédelem (5), csőd (5), szerződési jog (5), bróker (5), építőipar (5), lakáspiac (5), am best (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), birság (4), összeolvadás (4), államadósság (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna life biztosító (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), iot (4), határidő (4), lakástakarék (4), vienna insurance group (4), közúti baleset (4), századvég (4), bdo (4), qbe (4), insurance europe (4), csok (4), m&a (4), iais (4), nn biztosító (4), aon benfield (4), kárhányad (4), unicredit (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), startup (4), ingatlanpiac (4), profit (4), mastercard (4), lengyelország (4), signal (4), posta (4), elnök (4), aon (4), éghajlatváltozás (4), lloyds (4), válság (4), lakáhitel (3), biztonság (3), integráció (3), betegség (3), k&h biztos jövő index (3), ingatlanbiztosítás (3), nyugdíjpénztár (3), blokklánc (3), kötelező (3), gki (3), elektromobilitás (3), zöld kártya (3), alapkezelő (3), atradius (3), mesterséges intelligencia (3), bankkártya (3), lízing (3), drón (3), nav (3), nfm (3), szolvencia ii (3), szlovákia (3), k&h bank (3), jármű (3), gilyén ágnes (3), eredmények (3), cafeteria (3), kár (3), oktatás (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), trenkwalder (3), vienna (3), cig pannónia biztosító (3), foglalkoztatottság (3), black friday (3), nak (3), limra (3), magyarország (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), adókedvezmény (3), biztosító (3), oecd (3), gyógyszer (3), albérlet (3), viszontbiztosító (3), díjfizetés (3), internet (3), nyaralás (3), hitelintézeti szemle (3), alulbiztosított (3), befektetési alapok (3), mi (3), létszámbővítés (3), mabisz konferencia (3), fhb (3), síbiztosítás (3), amerika (3), aaa auto (3), pénziránytű alapítvány (3), budapest bank (2), kínai biztosítási szektor (2), kárérték (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), agrár (2), cotar (2), microsoft (2), jégkár (2), bnp paribas cardif biztosító (2), social media (2), piac (2), fenntarthatóság (2), uber (2), személyi kölcsön (2), pioneer (2), thomas hladky (2), munkaerő (2), ügyfélszolgálat (2), bdo magyarország (2), kárbejelentés (2), dimenzió egyesület (2), aegon magyarország (2), Általános egészségbiztosító (2), portfoliohu konferencia (2), n26 (2), eljárás (2), olasz (2), windisch lászló (2), járműbiztosítás (2), blokkchain (2), fogyasztóvédelmi index (2), önvezető autók (2), ingatlannethu (2), biztosítási piac (2), anglia (2), dróntörvény (2), földrengés (2), baker tilly hungária (2), deloitte magyarország (2), idd (2), automatizáció (2), unió (2), román (2), veronai buszbaleset (2), környezettudatosság (2), paypal (2), airbnb (2), aig (2), rekord (2), határidők (2), gyorsjelentés (2), bankszektor (2), pénz7 (2), világbank (2), abi (2), cyber (2), it (2), informatika (2), who (2), interjú (2), astra (2), fizetés (2), muisz (2), drágulás (2), accenture (2), terror (2), kerékpár (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), árfolyamgát (2), terrorfenyegetettség (2), magyar bankszövetség (2), mentőcsomag (2), németország (2), szabályozás (2), lopás (2), eurostat (2), díj (2), kampány (2), ajánlás (2), gazdaság (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), tűzesetek (2), alapkamat (2), bizalom (2), biztosításközvetítés (2), mobilfizetés (2), bíróság (2), clb (2), jogsértés (2), mezőgazdaság (2), unsar (2), pzu (2), európa (2), kiberbűnözés (2), ausztria (2), infláció (2), gyorshajtás (2), korrupció (2), ukrajna (2), facebook (2), atm (2), olaszország (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), flottabiztosítás (2), bankbiztosítás (2), bűncselekmény (2), hr (2), luxemburg (2), ey (2), értékesítés (2), dublin (2), biztosítás és kockázat (2), vállalkozás (2), fejlődő országok (2), ovb (2), eub (2), zsarolóvírus (2), thm (2), dimenzió biztosító (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), marketing (2), garancia (2), bankráció (2), pandurics anett (2), biztosítási díj (2), omnibus (2), technológia (2), kölcsön (2), fhb csoport (2), biztosítótársaság (2), leépítés (2), díjnavigátor (2), ferma (2), cig (2), zurich (2), blockchain (2), 2017 (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk