Megválasztották a legjobb privát vagyonkezelőt

 2017. július 6., csütörtök 13:30
A A
A londoni székhelyű Business Vision (BV) üzleti magazin 2017-ben a Generali Alapkezelőnek ítélte a Legjobb Privát Vagyonkezelő Szolgáltatás díját. A zsűrizés során többek közt az innovációt, az üzleti vezetést, a vállalatirányítást, a pénzügyi és szociális teljesítményt, illetve az átláthatóságot vették figyelembe.

A neves Business Vision magazin minden évben odaítéli díjait: a kiválasztás során weboldaluk látogatói, előfizetőik, külsős munkatársaik és az üzleti világ újságírói jelölnek az elismerésre cégeket a világ minden tájáról. Adatgyűjtő csoportjuk alapos kutatását követően a zsűri alakítja ki a kategóriánként 3-4 jelöltet tartalmazó végleges listát.

A magazin értékelésében többek közt a Generali Alapkezelő ügyfélközpontú megközelítését emelte ki, amely hosszabb távú tevékenységként tekint a vagyonkezelésre, külön hangsúlyt fektetve a biztonságra, az innovációra és a változó piaci környezetben is gyors reakcióidőre.

A zsűri emellett a Generali azon vízióját méltatta, amelynek jegyében a cég kötelezettséget vállal arra, hogy digitális szolgáltatásain keresztül nyújt segítséget ügyfeleinek portfóliójuk egyszerűbb áttekintésében. A BV indoklásában úgy fogalmaz: a vállalat ehhez hasonló kérdések iránti érzékenysége nagyon erős teljesítményt és irigylésre méltó ügyfélelégedettséget eredményezett.

A Generali Alapkezelő a nemzetközi Generali Csoport közép-kelet-európai régiójához tartozó vagyonkezelő társaságaként közel 260 milliárd forint vagyont kezel. Legjelentősebb ügyfelei között jelenleg is megtalálhatóak biztosító egyesületek, egészségpénztárak, valamint önkéntes nyugdíjpénztárak. A Társaság nagy hangsúlyt fektet az egyedi kockázatviselő képességhez és hozamelvárásokhoz legjobban illeszkedő portfóliók kialakítására, így befektetési stratégiáit az ügyfelek igényeire szabja.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Ezt már olvasta?

A munkaerő képzése a legjobb védelem

Minden ötödik amerikai és brit szervezet, ami részt vett a Willis Towers Watson 2017...
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), axa (11), fintech (11), usa (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), ingatlan (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), nn (9), egészségügy (9), ksh (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), netrisk (5), gdpr (5), jövedelem (5), csőd (5), bróker (5), adatvédelem (5), mastercard (4), századvég (4), elnök (4), összeolvadás (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), green holiday (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), végtörlesztésl (4), m&a (4), insurance europe (4), lakástakarék (4), uniqa biztosító zrt (4), lengyelország (4), startup (4), válság (4), unicredit (4), államadósság (4), qbe (4), aon (4), iais (4), közúti baleset (4), lloyds (4), nn biztosító (4), profit (4), éghajlatváltozás (4), vienna insurance group (4), aon benfield (4), kárhányad (4), integráció (3), betegség (3), black friday (3), mesterséges intelligencia (3), aaa auto (3), lízing (3), ingatlanbiztosítás (3), ingatlanpiac (3), szolvencia ii (3), oktatás (3), k&h bank (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), nfm (3), elektromobilitás (3), kár (3), alulbiztosított (3), biztonság (3), nav (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), zöld kártya (3), adókedvezmény (3), fhb (3), kerékpár (2), windisch lászló (2), thomas hladky (2), dimenzió egyesület (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), unió (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), biztosítótársaság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), ferma (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), biztosítási díj (2), interjú (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), leépítés (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), kölcsön (2), bankráció (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), kiberbűnözés (2), unsar (2), technológia (2), thm (2), európa (2), abi (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), mobilfizetés (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk