Nem várt eredményt produkált a CIB anyabankja

Gilyén Ágnes •  2018. augusztus 8., szerda 9:30
A A
A vártnál nagyobb nyereséget termelt az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb kereskedelmi bankja, a magyarországi CIB anyabankja az idei második negyedévben.

Az Intesa Sanpaolo üzemi eredménye 1,88 százalékkal, 4 milliárd 604 millió euróra nőtt, míg működési költsége 5,4 százalékkal 2 milliárd 306 millió euróra süllyedt.
A bank adózott eredménye 927 millió euróra rúgott, ami meghaladja az egy évvel korábbi, a rendkívüli állami támogatás nélkül számított 837 millió eurós nyereséget. Elemzők 866 millió eurós profitot vártak az idei év második negyedévében.

A pénzintézet elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója 13,6 százalékra javult a három hónappal korábbi 13,4 százalékról. Az idei első fél évben a bank üzemi eredménye 6,1 százalékkal 9 milliárd 416 millió euróra emelkedett, míg adózott eredménye 58,4 százalékkal 2 milliárd 179 millió euróra süllyedt.
A tavalyi első fél év nyereségét azonban több mint 3,8 milliárd eurós egyszeri tételek növelték, köztük a Banca Popolare di Vicenza és a Veneto Banca eszközállományának átvételéért járó rendkívüli állami támogatás.
A bankvezetés értékelése szerint az első félévi eredmények jól tükrözik a csoport erősségeit, azaz a fenntartható nyereségességet és a szilárd tőkepozíciót, ami az ügyfélközpontú szemlélet mellett megvalósított vagyonkezelésre és biztosításokra épített, rugalmas és jól diverzifikált üzleti modellnek köszönhető.
Az Intesa Sanpaolo eddig terv szerint teljesítette a 2018-2021-es időszak üzleti tervében kitűzött célokat, nettó eredménye idén várhatóan meghaladja a tavalyi 3,8 milliárd eurót.

 

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (74), felmérés (73), ingatlan (69), generali (61), katasztrófa (60), utasbiztosítás (60), biztosítás (58), lakásbiztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (49), gépjármű-biztosítás (48), növekedés (48), ingatlancom (47), hitel (45), káresemény (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), építőipar (36), nem-életbiztosítás (36), lakáspiac (36), kockázat (35), egészségügy (33), románia (33), baleseti adó (32), viharkár (32), egészségbiztosítás (31), lakás (31), swiss re (31), munich re (30), k&h (30), allianz (30), nyereség (30), felelősségbiztosítás (29), munkanélküliség (29), befektetés (29), klímaváltozás (28), digitalizáció (28), lakásépítés (28), aegon (27), infláció (26), ingatlanpiac (26), bankraciohu (25), union (24), groupama (24), brexit (24), reálhozam (23), nyugdíjbiztosítás (21), gki (21), kína (21), fintech (21), ngm (21), hitelminősítő (21), kiberbiztonság (21), természeti katasztrófa (21), hitelfelvétel (20), kkv (20), konferencia (20), baleset (20), bankkártya (20), devizahitel (19), balesetbiztosítás (19), négyzetméterár (19), profit (18), roland berger (18), eiopa (18), csalás (18), felvásárlás (18), vagyonbiztosítás (17), otp (17), autó (17), pénzügyi szektor (17), jelentés (17), magyar nemzeti bank (17), statisztika (16), magánnyugdíj (16), uniqa (16), budapest (16), innováció (15), magyarország (15), gépjármű (15), gazdasági növekedés (15), új lakás (15), nn (15), ing (15), albérlet (15), cig pannonia (14), genertel (14), vig (14), nav (14), cea (14), eb (14), fbamsz (14), nem-élet biztosítás (14), nyaralás (14), usa (14), előrejelzés (13), tanulmány (13), fogyasztás (13), k&h biztosító (13), euróövezet (13), cig pannónia (13), startup (13), finanszírozás (13), használtautó (13), union biztosító (13), tőkemegfelelés (13), insurtech (13), árvíz (13), kár (13), csok (13), lakossági hitel (12), utazás (12), munkaerőhiány (12), telematika (12), európai unió (12), gépjármű biztosítás (12), groupama biztosító (12), munkaerőpiac (12), idegenforgalom (12), stressz-teszt (12), önvezető autó (12), axa (12), fizetés (11), áremelkedés (11), jövedelem (11), kiskereskedelem (11), adó (11), személyi kölcsön (11), cafeteria (11), vihar (11), euroövezet (11), alkusz (11), hamisítás (11), kárigény (11), eredmény (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), hurrikán (11), generali csoport (10), egészségügyi ellátás (10), kártérítés (10), moodys (10), lakástakarék (10), netriskhu (10), prognózis (10), aviva (10), nyugdíjpénztár (10), deloitte (10), állami támogatás (10), villámkár (10), oecd (10), otp bank (10), internet (10), ingatlanár (10), költségvetés (10), magán egészségügyi ellátás (10), s&p (10), erste (10), betörés (10), varga mihály (10), lakásvásárlás (10), mkb (9), biztosítási piac (9), gdpr (9), nyesz (9), fejlesztés (9), belföldi turizmus (9), kötelező (9), balaton (9), változó kamatozás (9), autóeladás (9), fix kamatozás (9), kiberbűnűzés (9), bamosz (9), netrisk (9), államadósság (9), kiberbűnözők (9), elektromos autó (9), családi ház (9), lengyelország (9), lakásárak (9), online (9), export (9), kiberbiztosítás (8), közlekedés (8), vállalatok (8), munkahely (8), készpénz (8), használt lakás (8), külföldi utazás (8), kötvény (8), logisztika (8), európai bizottság (8), otthon (8), duna house (8), nők (8), nn biztosító (8), pwc (8), biztosító (8), horvátország (8), hozam (8), alulbiztosítás (8), drágulás (8), verona (8), adósság (8), pénztár (8), unicredit (8), közvetítő (8), autóipar (8), világbank (8), kpmg (8), egészségpénztár (8), vagyon (8), ügynök (8), mobil (8), kórház (8), németország (8), határidő (8), vizsgálat (8), államháztartási hiány (7), makrogazdaság (7), munkaerő (7), erste bank (7), népességfogyás (7), lakossági megtakarítás (7), muisz (7), fitch (7), mezőgazdasági biztosítás (7), osztalék (7), forgalom (7), ey magyarország (7), görögország (7), hitelkártya (7), államkötvény (7), cig (7), eset (7), unit-linked (7), akvizíció (7), díj (7), vásárlás (7), pandurics anett (7), mastercard (7), újlakás-építési piac (7), juttatás (7), vienna life (7), nyugdíjaskor (7), 4life direct (7), foglalkoztatottság (7), kaszab attila (7), buszbaleset (7), kedvezményes áfa (7), idd (7), hiány (7), bérleti díj (7), bankráció (6), allianz hungária (6), államháztartás (6), okostelefon (6), időskor (6), tőzsde (6), pénzügyminisztérium (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), otp nyugdíjpénztár (6), tbsz (6), mge (6), erste biztosító (6), hálapénz (6), hosszú hétvége (6), népesség (6), cafetéria (6), elöregedés (6), ipari termelés (6), vidék (6), egészségbiztosítási rendszer (6), fagykár (6), gfk (6), csőd (6), megújuló energia (6), éghajlatváltozás (6), lízing (6), köbe (6), thm (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), jelzáloghitel (6), végtörlesztés (6), összeolvadás (6), halálozás (6), bróker (6), közvetítés (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), ajánlás (6), mezőgazdaság (6), forint (6), veronai buszbaleset (6), adatvédelem (6), szabályozás (6), mobilfizetés (6), agrárbiztosítás (6), hannover re (6), signal (6), import (6), szegénység (5), bankok (5), válság (5), adójóváírás (5), mesterséges intelligencia (5), átlagkereset (5), rekord (5), lakásbérlés (5), elnök (5), időjárás (5), értékpapírosítás (5), gyógyszer (5), vállalati hitel (5), ausztria (5), vienna life biztosító (5), részvény (5), újépítésű lakás (5), átlagéletkor (5), budapest bank (5), bér (5), lakástakarékpénztár (5), kamat (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), oktatás (5), korrupció (5), ekb (5), betegség (5), állampapír (5), autómegosztás (5), kibertámadás (5), ipar (5), díjfizetés (5), bankszámla (5), használt autó (5), fogyasztási hitel (5), black friday (5), nyugdíjrendszer (5), gazdaság (5), eek (5), online kereskedelem (5), újautó-eladás (5), mtÜ (5), fhb (5), biztosítási szektor (5), síbiztosítás (5), szerződési jog (5), ingatlanbiztosítás (5), fundamenta (5), digitális gazdaság (5), lloyds (5), gender direktíva (5), y generáció (5), munkaerőköltség (5), iot (5), big data (5), átlagjövedelem (5), internet-használat (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), am best (5), mabiasz (5), gvh (5), szÉp-kártya (5), régió (4), qbe (4), foglalkoztatás (4), atm (4), bdo (4), ryanair (4), kereset (4), iais (4), kerékpár (4), imf (4), lakáseladás (4), jogsértés (4), gyógyturizmus (4), felosztó-kirovó rendszer (4), áfa (4), ügyfélélmény (4), háztartás (4), európa (4), lakhatás (4), aon benfield (4), bankrendszer (4), kátyú (4), iroda (4), törlesztőrészlet (4), orvoshiány (4), ey (4), végtörlesztésl (4), atradius (4), cib (4), posta (4), vienna insurance group (4), átalakítás (4), külföldi munkavállalás (4), tállai andrás (4), születés (4), lopás (4), betét (4), befektetési alap (4), külkereskedelem (4), euro (4), eladás (4), adóbevallás (4), anyagköltségalapanyagár (4), gépjárműpiac (4), birság (4), insurance europe (4), piaci részesedés (4), férfiak (4), ltp (4), m&a (4), uniqa biztosító zrt (4), magánkórház (4), drón (4), robot (4), uber (4), biztosítók (4), nfm (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), díjemelkedés (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), századvég (4), kárhányad (4), visa (4), airbnb (4), húsvét (4), biztosításközvetítés (4), dízelautó (4), egyesülés (4), minimálbér (4), szállodaépítés (4), várható élettartam (4), fogyasztói ár (4), lakáscél (4), webáruház (4), közúti baleset (4), szlovákia (4), támogatás (4), otp ingatlanpont (4), jegybank (4), 2017 (4), klímavédelem (4), green holiday (4), magán nyugdíjpénztár (4), jégkár (4), adókedvezmény (4), kátyúkár (4), csehország (4), aon (4), datahouse (4), blockchain (3), ingatlanértékesítés (3), irodaház (3), karácsony (3), munkajövedelem (3), intrum justitia (3), időskori függőségi ráta (3), nyaraló (3), dróntörvény (3), elektromobilitás (3), pénziránytű alapítvány (3), magyar bankszövetség (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), adóhivatal (3), lakáhitel (3), világgazdaság (3), n26 (3), lakossági fogyasztás (3), használtautó-eladás (3), munkabér (3), trenkwalder (3), álláskereső (3), hitelintézeti szemle (3), hitelállomány (3), gépjármű asszisztencia (3), újlakás (3), város (3), nagyváros (3), mikrocenzus (3), online vásárlás (3), aaa auto (3), alapkezelő (3), nfsz (3), gépjárműpark (3), egészség (3), várólista (3), teszt (3), revolut (3), külkereskedelmi többlet (3), szlovénia (3), felelősség (3), mobiltelefon (3), bankbiztosítás (3), szolvencia ii (3), szállodaszövetség (3), biztosítási adó (3), kereskedelem (3), biztosítási díj (3), leépítés (3), létszámbővítés (3), technológia (3), zöld kártya (3), kölcsön (3), posta biztosító (3), facebook (3), pályázat (3), értékesítés (3), energiafogyasztás (3), cig pannónia biztosító (3), bruttó bér (3), Ász (3), házasságkötés (3), forintárfolyam (3), blochamps capital (3), hr (3), kátyúbiztosítás (3), automatizáció (3), luxemburg (3), eub (3), cégmegszűnés (3), befektetési alapok (3), pénzügyi tudatosság (3), integráció (3), alapkamat (3), légi közlekedés (3), bankbetét (3), mikrobiztosítás (3), gilyén ágnes (3), telenor (3), alulbiztosított (3), főváros (3), kerület (3), orfk (3), kárbejelentés (3), limra (3), bíróság (3), árfolyam (3), viszontbiztosító (3), kiskereskedelmi forgalom (3), autóbiztosítás (3), fúzió (3), zurich (3), opten (3), ár (3), új autó (3), interjú (3), it (3), magyar lízingszövetség (3), gyorsjelentés (3), bankszektor (3), ipsos (3), béren kívüli juttatás (3), földrengés (3), anglia (3), carsharing (3), agglomeráció (3), mtsz (3), készház (3), acea (3), újautó-értékesítés (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), bruttó átlagkereset (3), psd2 (3), domokos lászló (3), mabisz konferencia (3), munka (3), raktár (3), nak (3), büntetés (3), információs technológia (3), szigorítás (3), deficit (3), eredmények (3), k&h bank (3), rezsi (3), e-kereskedelem (3), oroszország (3), robotizáció (3), bevétel (3), felszámolás (3), privátbank (3), biztonság (3), kiadás (3), termelés (3), blokklánc (3), pénztárak (3), bizalmi index (3), cp contact (3), vienna (3), ingatlan lakás (3), jármű (3), utazási iroda (3), bevándorlás (3), mi (3), nem teljesítő hitel (3), aig (3), beszerzésimenedzser-index (3), felmondás (3), nyugdíjas (3), kiadó lakás (3), ügyfélszolgálat (3), feldolgozóipar (3), használtautó-import (3), szálloda (3), euró (3), bérleti díjak (3), k&h biztos jövő index (3), átutalás (3), uniqa biztosító (3), amerika (3), repülés (3), autókereskedelem (3), gki lakáspiaci index (2), enet (2), zsarolóvírus (2), kiberkockázat (2), pew research center (2), tesla (2), dimenzió egyesület (2), bnp paribas cardif (2), tűzkár (2), kínai biztosítási szektor (2), waberer (2), ovb (2), közösségi gazdaság (2), mkt (2), magyar közgazdasági társaság (2), lakásbérlet (2), biztosítási szakosztály (2), cig emabit (2), etikus életbiztosítás (2), ingatlannethu (2), 2018 (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), munkavállaló (2), garzon (2), ifrs (2), moodys investors service (2), ssc (2), Állami számvevőszék (2), deloitte magyarország (2), felfüggesztés (2), szép-kártya (2), mobiltárca (2), intrum (2), életjáradék (2), garantált bérminimum (2), mkb bank (2), adóbevétel (2), ipari termelői ár (2), robogó (2), szakszervezet (2), bulinegyed (2), ingatlanárak (2), miniszterelnökség (2), vásárlóerő (2), mkb-pannónia (2), kormányprogram (2), irodapiac (2), bűnözés (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), brókercég (2), feosz (2), átlagfizetés (2), közösségi iroda (2), applikáció (2), autóbérlés (2), capital economics (2), terrorfenyegetettség (2), kásler miklós (2), energia (2), faktoring (2), fluktuáció (2), védekezés (2), nyugdij (2), életszínvonal (2), Évosz (2), cselekvési terv (2), erzsébet-utalvány (2), kapacitáshiány (2), lakás-áfa (2), közösségi finanszírozás (2), leányvállalat (2), erst&young (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), portfolio (2), kilátások (2), magyar közút (2), európai központi bank (2), költés (2), beutazás (2), felkészülés (2), okos otthon (2), árverés (2), proptech (2), property technology (2), adós (2), khr (2), törlesztés (2), autópiac (2), nit hungary (2), azenpenzemhu (2), eladósodás (2), vállalati hitelezés (2), belváros (2), környezetvédelem (2), díjnet (2), fix kamatozású hitel (2), gépjárműkár (2), kiadások (2), költekezés (2), kártyahasználat (2), energiafelhasználás (2), zöld energia (2), felsőoktatás (2), új építésű lakás (2), energiahatékonyság (2), gyógyfürdő (2), gyógyvíz (2), raiffeisen bank (2), home office (2), éves jövedelem (2), együttműködés (2), régiós növekedés (2), leányvállalatok (2), átlagbér (2), zatykó péter (2), előzetes adatok 2017 (2), tesztpálya (2), tűz (2), etikai kódex (2), mobilbank (2), autógyártás (2), konjunktúraindex (2), fogyasztói várakozás (2), pos (2), nemzetgazdasági miniszter (2), gazdaságkutató (2), gazdasági válság (2), panellakás (2), természeti károk (2), szlovén biztosítási piac (2), gránit bank (2), közgyűlés (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), termelő (2), kárenyhítési alap (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), lakhatási költség (2), terjeszkedés (2), lélekszám (2), népességcsökkenés (2), kereslet (2), fedezet (2), gazdasági előrejelzés (2), halálos gázolás (2), cégalapítás (2), gazdasági elemzés (2), eu-támogatás (2), piktogram (2), davos (2), gdp-növekedés (2), nyugdíjas korúak (2), eu-átlag (2), nyugdíj-biztosítás (2), otthon centrum (2), provident (2), ajándék (2), ilo (2), develor (2), green holidays (2), újlakás-építés (2), újlakás-ár (2), költségek (2), globális felmelegedés (2), használtautó-piac (2), vízpart (2), negyedéves eredmény (2), pénzromlás (2), magyar orvosi kamara (2), fizetőeszköz (2), kelet-közép-európa (2), lakásterület (2), áfa-csökkentés (2), vodafone (2), eurózóna (2), tatarozás (2),  (2), élelmiszerár (2), felújítás (2), upc (2), úti célok (2), india (2), gépjármű-értékesítés (2), valuta (2), hotel (2), vendégforgalom (2), okos telefon (2), okos szemüveg (2), start-up (2), üvegházhatás (2), vállalati betét (2), közösségi közlekedés (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), lakosság (2), kgfb-díjak (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), wizz air (2), busz (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), megélhetés (2), társadalombiztosítás (2), 2017-es év (2), demográfia (2), lakásépítési boom (2), utazásszervező (2), aszály (2), neak (2), átlag jövedelem (2), nettó átlagkereset (2), alku (2), egyszerű bejelentés (2), gyorskölcsön (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), toyota (2), webkereskedelem (2), díjnövekedés (2), informatikus (2), lakásfelújítás (2), tranzakciószám (2), előtakarékosság (2), sharing economy (2), szerződéses feltétel (2), helyettesítési ráta (2), közlekedési baleset (2), cib bank (2), versenyképesség (2), úti cél (2), központi költségvetés (2), Öposz (2), mszÉsz (2), katasztrófavédelem (2), egészséggazdaság (2), gyógyszeripar (2), bűncselekmény (2), vállalkozás (2), social media (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), flottabiztosítás (2), adózás előtti eredmény (2), biztositashu (2), olaszország (2), commerzbank (2), háztartások vagyona (2), bnp paribas cardif biztosító (2), társasház (2), app (2), kifizetés (2), román (2), üzemanyag-ár (2), fejlődő országok (2), lakástűz (2), sberbank (2), generali-providencia (2), panaszkezelés (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), marketing (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), thomas hladky (2), portfoliohu konferencia (2), coface (2), terror (2), adat (2), pioneer (2), fenntarthatóság (2), garancia (2), árfolyamváltozás (2), ferma (2), eljárás (2), matolcsy (2), díjnavigátor (2), követelésvásárlás (2), baker tilly hungária (2), adózás (2), flotta (2), fapados (2), lehel gábor (2), ipari termelői árak (2), cotar (2), teljesítmény (2), kid (2), blokkchain (2), unió (2), bankfiók (2), okosotthon (2), kárrendezés (2), munkáltató (2), paypal (2), hornung Ágnes (2), jvsz (2), theresa may (2), olasz (2), online számlázás (2), járműbiztosítás (2), szolgáltatás (2), piac (2), Államháztartás (2), kockázati biztosítás (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), terrorizmus (2), biztosítás és kockázat (2), versenytörvény (2), szállítmányozás (2), Általános egészségbiztosító (2), london (2), gki konjunktúraindex (2), raiffeisen (2), aegon magyarország (2), accenture (2), szokások (2), költség (2), agrár (2), amazon (2), biztosítótársaság (2), nagy-britannia (2), kárérték (2), háztartások (2), világgazdasági fórum (2), pénz7 (2), kánikula (2), pénzpiac (2), microsoft (2), önvezető autók (2), sofőr (2), adatkezelés (2), keresetek (2), börtönbüntetés (2), unsar (2), kh (2), törvénymódosítás (2), giro (2), bankadó (2), dimenzió biztosító (2), bosch (2), dublin (2), mentőcsomag (2), devizapiac (2), veszteség (2), egyetemisták (2), bilk (2), dimenzió (2), díjak (2), határidők (2), fogyasztói árak (2), tranzakciós illeték (2), kampány (2), egészsébiztosítás (2), deviza (2), tesco (2), omnibus (2), táppénz (2), bizalom (2), google (2), kálózdi tamás (2), who (2), biztos jövő index (2), kiberbűnözés (2), németh dávid (2), fhb csoport (2), tűzesetek (2), clb (2), szerződés (2), informatika (2), pzu (2), tűzeset (2), cyber (2), választás (2), abi (2), bulgária (2), élelmiszer (2), árfolyamgát (2), augusztus 20 (2), astra (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk