Új nyugdíjszabályozást sürget az Aegon

Gilyén Ágnes •  2018. július 6., péntek 12:00
A A
Az egyénnek sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a biztonságos öregkor feltételeinek megteremtésében, miközben a kereteket új társadalmi közmegegyezésben lenne érdemes rögzíteni – állapította meg az Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatása.

A várható élettartam kitolódása és a népesség elöregedése fokozódó pénzügyi nyomás alá helyezi a szociális hálót és az előre meghatározott kifizetéseket biztosító munkáltatói juttatásokat – derül ki a most hetedik alkalommal elkészült Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatásból. A tizenöt országra kiterjedő felmérésben résztvevők közel fele, 49 százaléka számít arra, hogy a jövő nyugdíjasai a maiaknál rosszabb helyzetben lesznek.

„Egy olyan világban, ahol a munkavállalók és a nyugdíjasok közel fele úgy gondolja, hogy a jövő generációinak rosszabb lesz a helyzete a jelenlegi nyugdíjasokénál, nyilvánvaló, hogy a jelenlegi nyugdíjszabályozás nem alkalmas arra, hogy felkészítse a társadalmat a mában zajló és a jövőben várható változásokra” – véli Horváth Gyula, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. Emiatt szerinte óriási szükség van egy új, mindenkire kiterjedő társadalmi közmegegyezésre, amelyben rögzíteni kell a nyugdíjas évek finanszírozásával kapcsolatos reális felelősségmegosztás elvét, és egyben hozzárendelni a mindehhez szükséges eszközöket, forrásokat és infrastruktúrát

Magyarországon még az átlagnál is jóval magasabb, 67 százalékos a jelenleginél kedvezőtlenebb időskori életkörülményekkel kalkulálók aránya. A kutatás szerint az emberek mindössze hét százaléka mondja azt, hogy az államnak nincs teendője, mert a nyugdíjak kifizetése a jövőben is tökéletesen fenntartható lesz. Ugyanakkor csupán a munkavállalók 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkáltatója is hozzájárul a nyugdíjcélú megtakarításaihoz, miközben a válaszadók 27 százalékánál a munkáltató nem egészíti ki a munkavállaló nyugdíjpénztári befizetéseit.

Annak ellenére pedig, hogy a nyugdíjkérdés világszerte egyre nagyobb figyelmet kap, a munkavállalók nyugdíjfelkészültségében a hétéves kutatás nem mutatott ki érdemi változást: az Aegon Nyugdíjfelkészültségi Index ( =ARRI, a nyugdíjfelkészültséget 1 és 10 közötti skálán méri, ahol a 8 vagy annál magasabb pontszám magas, a 6-7,9 közötti közepes, a 6-nál kevesebb pedig alacsony felkészültséget jelent) 2018-ban a tavalyival megegyező, alacsony értéket mutat, és az induláskor, 2012-ben mért 5,2 pontnál képest is alig magasabb az idei 5,9 pont. A magyar eredmény változatlanul alacsonyabb az átlagnál, de folyamatos fejlődést mutat: jelenleg 5,3 ponton állunk, szemben a hat évvel korábbi 4,8-del.


Bár a kutatás szerint a társadalmi közmegegyezés felbomlóban van, sokan mégis pozitívan gondolnak a nyugdíjas évekre. A munkavállalók 57 százaléka úgy képzeli el, hogy fokozatosan megy majd nyugdíjba, azaz folytatja az addigi munkáját, esetleg részmunkaidőben egy ideig, vagy végig a nyugdíjas évek alatt. A legtöbben ezt azért tervezik így, mert dolgozni akarnak és/vagy dolgozniuk kell. A munkavállalók úgy gondolják, hogy a jelenlegi jövedelmük 68 százalékára lesz szükségük nyugdíjasként:

Aggasztó ugyanakkor, hogy csak 25 százalékuk hisz abban, hogy ezt meg is tudja valósítani, és további 13 százalék úgy gondolja, hogy csak a szükséges jövedelem 75 százalékát tudja majd biztosítani magának.

Írásba foglalt nyugdíjtervvel csupán a válaszadók 13 százaléka rendelkezik – Magyarországon 7 százalékuk –, miközben 44 százaléknak van ugyan elképzelése, de azt nem írta le. Emellett csak 32 százalék gondolta végig, hogy mihez kezdene, ha a tervezett nyugdíjkorhatár előtt kellene abbahagynia a munkát. Arra a kérdésre, hogy milyen pénzügyi eszközökkel igyekeznek biztonságot teremteni maguknak a nyugdíjas éveikre, a legtöbben az állami nyugdíjrendszert említik (46 százalék), valamilyen saját megtakarításra a válaszadók 30 százaléka támaszkodna, míg a munkáltatói programok súlya 24 százalékos. Ehhez képest Magyarországon 57 százalék épít elsősorban az állami pillérre, miközben a saját megtakarításokat előtérbe helyezők aránya 29, a munkáltatókra is építőké pedig 15 százalék.

A kutatásban a nyugdíjba menetellel összefüggő aggályokat is érintették. Ezek között az egészségügyi problémák viszik a prímet: világszerte 49 százalék azoknak az aránya, akik a romló egészségi állapotot nevezik meg legfőbb nyugdíjaskori félelemként. Ezt követi az aktivitás elvesztése (34 százalék), az Alzheimer kór és a demencia (33 százalék) miatt érzett aggodalom. Sokatmondó, hogy a kutatásban részt vett nyugdíjasok 39 százaléka hamarabb nyugdíjba ment a tervezettnél, aminek oka leginkább a megromlott egészségi állapot volt. A magukat rossz egészségi állapotúnak valló munkavállalók hat évvel rövidebbre tervezik a nyugdíjas éveiket azoknál, akik kitűnő egészségnek örvendenek (14 év, szemben a hússzal).

* Az ARRI a nyugdíjfelkészültséget 1 és 10 közötti skálán méri, ahol a 8 vagy annál magasabb pontszám magas, a 6-7,9 közötti közepes, a 6-nál kevesebb pedig alacsony felkészültséget jelent.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (188), megtakarítás (115), kgfb (110), nyugdíj (107), öngondoskodás (105), díjbevétel (99), ksh (89), életbiztosítás (85), mabisz (83), bank (80), eu (78), fogyasztóvédelem (73), felmérés (72), ingatlan (69), generali (61), utasbiztosítás (60), katasztrófa (60), lakásbiztosítás (58), biztosítás (58), kutatás (57), viszontbiztosítás (54), lakáshitel (51), elemzés (51), bírság (48), növekedés (48), gépjármű-biztosítás (48), ingatlancom (47), káresemény (45), hitel (45), pszáf (44), szolvencia (43), eurostat (42), hitelezés (41), lakásár (40), turizmus (39), gdp (38), casco (37), nem-életbiztosítás (36), lakáspiac (36), építőipar (36), kockázat (35), románia (33), egészségügy (32), baleseti adó (32), viharkár (32), swiss re (31), egészségbiztosítás (31), lakás (31), allianz (30), k&h (30), nyereség (30), munich re (30), befektetés (29), felelősségbiztosítás (29), klímaváltozás (28), munkanélküliség (28), lakásépítés (28), digitalizáció (28), aegon (27), ingatlanpiac (26), infláció (26), bankraciohu (25), brexit (24), groupama (24), union (24), reálhozam (23), fintech (21), kiberbiztonság (21), hitelminősítő (21), nyugdíjbiztosítás (21), gki (21), természeti katasztrófa (21), ngm (21), kína (21), konferencia (20), hitelfelvétel (20), baleset (20), bankkártya (20), kkv (20), balesetbiztosítás (19), négyzetméterár (19), devizahitel (19), profit (18), csalás (18), eiopa (18), roland berger (18), felvásárlás (17), autó (17), otp (17), pénzügyi szektor (17), jelentés (17), magyar nemzeti bank (17), vagyonbiztosítás (17), uniqa (16), magánnyugdíj (16), budapest (16), statisztika (16), nn (15), új lakás (15), gazdasági növekedés (15), ing (15), magyarország (15), albérlet (15), innováció (15), gépjármű (15), cig pannonia (14), nav (14), fbamsz (14), nem-élet biztosítás (14), usa (14), nyaralás (14), genertel (14), vig (14), eb (14), cea (14), euróövezet (13), csok (13), union biztosító (13), árvíz (13), tőkemegfelelés (13), tanulmány (13), startup (13), finanszírozás (13), használtautó (13), cig pannónia (13), fogyasztás (13), kár (13), előrejelzés (13), k&h biztosító (13), insurtech (13), stressz-teszt (12), telematika (12), európai unió (12), munkaerőpiac (12), utazás (12), munkaerőhiány (12), idegenforgalom (12), lakossági hitel (12), groupama biztosító (12), axa (12), gépjármű biztosítás (12), önvezető autó (12), adó (11), jövedelem (11), fizetés (11), személyi kölcsön (11), hamisítás (11), alkusz (11), eredmény (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), cafeteria (11), hent (11), vihar (11), áremelkedés (11), kiskereskedelem (11), euroövezet (11), hurrikán (11), kárigény (11), moodys (10), generali csoport (10), villámkár (10), oecd (10), varga mihály (10), deloitte (10), nyugdíjpénztár (10), aviva (10), netriskhu (10), egészségügyi ellátás (10), internet (10), otp bank (10), prognózis (10), kártérítés (10), lakástakarék (10), ingatlanár (10), s&p (10), erste (10), költségvetés (10), magán egészségügyi ellátás (10), lakásvásárlás (10), betörés (10), állami támogatás (10), export (9), elektromos autó (9), autóeladás (9), biztosítási piac (9), gdpr (9), államadósság (9), balaton (9), netrisk (9), lakásárak (9), változó kamatozás (9), lengyelország (9), kötelező (9), családi ház (9), fejlesztés (9), bamosz (9), fix kamatozás (9), belföldi turizmus (9), online (9), nyesz (9), mkb (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), vállalatok (8), ügynök (8), drágulás (8), határidő (8), egészségpénztár (8), hozam (8), kiberbiztosítás (8), pwc (8), adósság (8), közlekedés (8), közvetítő (8), biztosító (8), külföldi utazás (8), kötvény (8), verona (8), horvátország (8), otthon (8), németország (8), autóipar (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), nn biztosító (8), használt lakás (8), világbank (8), készpénz (8), nők (8), duna house (8), mobil (8), pénztár (8), vagyon (8), logisztika (8), európai bizottság (8), vizsgálat (8), kpmg (8), erste bank (7), makrogazdaság (7), államháztartási hiány (7), juttatás (7), kaszab attila (7), muisz (7), vienna life (7), unicredit (7), idd (7), hiány (7), újlakás-építési piac (7), ey magyarország (7), lakossági megtakarítás (7), mastercard (7), eset (7), nyugdíjaskor (7), buszbaleset (7), pandurics anett (7), bérleti díj (7), cig (7), 4life direct (7), foglalkoztatottság (7), munkaerő (7), osztalék (7), államkötvény (7), vásárlás (7), munkahely (7), fitch (7), hitelkártya (7), forgalom (7), mezőgazdasági biztosítás (7), görögország (7), népességfogyás (7), kedvezményes áfa (7), díj (7), unit-linked (7), akvizíció (7), adatvédelem (6), éghajlatváltozás (6), veronai buszbaleset (6), mezőgazdaság (6), gfk (6), hosszú hétvége (6), jelzáloghitel (6), ipari termelés (6), cafetéria (6), mobilfizetés (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), összeolvadás (6), ajánlás (6), allianz hungária (6), közvetítés (6), bróker (6), tőzsde (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), államháztartás (6), hannover re (6), okostelefon (6), elöregedés (6), bankráció (6), agrárbiztosítás (6), lízing (6), csőd (6), mge (6), megújuló energia (6), tbsz (6), pénzügyminisztérium (6), vidék (6), signal (6), fagykár (6), szabályozás (6), fogyasztóbarát lakáshitel (6), halálozás (6), köbe (6), egészségbiztosítási rendszer (6), thm (6), erste biztosító (6), otp nyugdíjpénztár (6), végtörlesztés (6), népesség (6), hálapénz (6), import (6), forint (6), időskor (6), szÉp-kártya (5), vállalati hitel (5), betegség (5), am best (5), black friday (5), eek (5), oktatás (5), átlagjövedelem (5), ipar (5), ausztria (5), ekb (5), mtÜ (5), biztosítási szektor (5), digitális gazdaság (5), bér (5), állampapír (5), szerződési jog (5), online kereskedelem (5), szegénység (5), kibertámadás (5), munkaerőköltség (5), lloyds (5), y generáció (5), újautó-eladás (5), mabiasz (5), ingatlanbiztosítás (5), részvény (5), vienna life biztosító (5), díjfizetés (5), lakásbérlés (5), időjárás (5), önkéntes nyugdíjpénztár (5), gender direktíva (5), bankszámla (5), adójóváírás (5), gazdaság (5), rekord (5), elnök (5), használt autó (5), átlagéletkor (5), síbiztosítás (5), autómegosztás (5), kamat (5), újépítésű lakás (5), gyógyszer (5), budapest bank (5), válság (5), big data (5), iot (5), nyugdíjelőtakarékosság (5), lakástakarékpénztár (5), fhb (5), értékpapírosítás (5), átlagkereset (5), nyugdíjrendszer (5), fogyasztási hitel (5), bankok (5), fundamenta (5), gvh (5), internet-használat (5), mesterséges intelligencia (5), robot (4), fogyasztói ár (4), 2017 (4), webáruház (4), felosztó-kirovó rendszer (4), atm (4), eladás (4), ey (4), törlesztőrészlet (4), várható élettartam (4), dízelautó (4), kerékpár (4), külkereskedelem (4), orvoshiány (4), külföldi munkavállalás (4), datahouse (4), atradius (4), gyógyturizmus (4), tállai andrás (4), csehország (4), kátyúkár (4), klímavédelem (4), szállodaépítés (4), kereset (4), jegybank (4), drón (4), férfiak (4), adóbevallás (4), gépjárműpiac (4), bankrendszer (4), cib (4), otp ingatlanpont (4), bdo (4), euro (4), minimálbér (4), támogatás (4), nfm (4), foglalkoztatás (4), átalakítás (4), háztartás (4), nemzetgazdasági minisztérium (4), magán nyugdíjpénztár (4), díjemelkedés (4), biztosítók (4), jégkár (4), visa (4), iroda (4), green holiday (4), uniqa biztosító zrt (4), vienna insurance group (4), betét (4), korrupció (4), befektetési alap (4), régió (4), ügyfélélmény (4), airbnb (4), áfa (4), lopás (4), aon (4), m&a (4), szlovákia (4), kárhányad (4), qbe (4), lakhatás (4), anyagköltségalapanyagár (4), birság (4), piaci részesedés (4), posta (4), végtörlesztésl (4), aon benfield (4), európa (4), magánkórház (4), imf (4), uber (4), insurance europe (4), jogsértés (4), ltp (4), kátyú (4), lakáscél (4), iais (4), húsvét (4), biztosításközvetítés (4), századvég (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), adókedvezmény (4), születés (4), egyesülés (4), lakáseladás (4), közúti baleset (4), acea (3), újautó-értékesítés (3), utazási iroda (3), ingatlan lakás (3), bevándorlás (3), biztonság (3), dróntörvény (3), psd2 (3), béren kívüli juttatás (3), bíróság (3), leépítés (3), világgazdaság (3), értékesítés (3), bérleti díjak (3), munkajövedelem (3), kárbejelentés (3), nyaraló (3), nem teljesítő hitel (3), hitelintézeti szemle (3), bruttó bér (3), fenntartható nyugdíjrendszer (3), it (3), bankbetét (3), zöld kártya (3), uniqa biztosító (3), posta biztosító (3), jármű (3), energiafogyasztás (3), kölcsön (3), automatizáció (3), munkabér (3), technológia (3), hitelállomány (3), mikrocenzus (3), pénztárak (3), létszámbővítés (3), ár (3), cp contact (3), mikrobiztosítás (3), nak (3), carsharing (3), gépjárműpark (3), biztosítási díj (3), agglomeráció (3), nyugdíjas (3), n26 (3), euró (3), interjú (3), használtautó-eladás (3), új autó (3), egészség (3), használtautó-import (3), mobiltelefon (3), lakáhitel (3), online vásárlás (3), bankbiztosítás (3), mi (3), magyar lízingszövetség (3), kiadás (3), pénzügyi tudatosság (3), trenkwalder (3), blockchain (3), aig (3), forintárfolyam (3), újlakás (3), átutalás (3), magyar bankszövetség (3), autókereskedelem (3), k&h bank (3), felmondás (3), teszt (3), luxemburg (3), bankszektor (3), telenor (3), város (3), k&h biztos jövő index (3), lakossági fogyasztás (3), orfk (3), cig pannónia biztosító (3), termelés (3), magyar utazási irodák szövetsége (3), viszontbiztosító (3), légi közlekedés (3), nfsz (3), álláskereső (3), kiadó lakás (3), hr (3), bizalmi index (3), felszámolás (3), bruttó átlagkereset (3), árfolyam (3), gyorsjelentés (3), szolvencia ii (3), gilyén ágnes (3), befektetési alapok (3), facebook (3), zurich (3), eub (3), elektromobilitás (3), biztosítási adó (3), fúzió (3), anglia (3), kerület (3), házasságkötés (3), földrengés (3), alulbiztosított (3), autóbiztosítás (3), kiskereskedelmi forgalom (3), szálloda (3), rezsi (3), mabisz konferencia (3), deficit (3), adóhivatal (3), munka (3), eredmények (3), e-kereskedelem (3), revolut (3), kátyúbiztosítás (3), integráció (3), gépjármű asszisztencia (3), ryanair (3), amerika (3), cégmegszűnés (3), szállodaszövetség (3), ipsos (3), főváros (3), alapkamat (3), opten (3), ügyfélszolgálat (3), limra (3), karácsony (3), várólista (3), privátbank (3), blokklánc (3), külkereskedelmi többlet (3), információs technológia (3), kereskedelem (3), intrum justitia (3), blochamps capital (3), alapkezelő (3), készház (3), szigorítás (3), beszerzésimenedzser-index (3), felelősség (3), raktár (3), pénziránytű alapítvány (3), bevétel (3), vienna (3), szlovénia (3), oroszország (3), nagyváros (3), ingatlanértékesítés (3), feldolgozóipar (3), irodaház (3), robotizáció (3), időskori függőségi ráta (3), mtsz (3), aaa auto (3), pályázat (3), árfolyamgát (2), giro (2), deviza (2), aszály (2), átlagfizetés (2), adatkezelés (2), kiberbűnözés (2), tűzeset (2), who (2), feosz (2), németh dávid (2), webkereskedelem (2), fhb csoport (2), nettó átlagkereset (2), applikáció (2), nemzetgazdasági miniszter (2), közösségi iroda (2), astra (2), ipari termelői ár (2), egészsébiztosítás (2), utazásszervező (2), toyota (2), demográfia (2), terror (2), nyugdíj-biztosítás (2), fluktuáció (2), coface (2), védekezés (2), lakásfelújítás (2), szakszervezet (2), adat (2), lakásépítési boom (2), faktoring (2), díjnövekedés (2), omnibus (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), gyorskölcsön (2), informatikus (2), brókercég (2), portfoliohu konferencia (2), energia (2), davos (2), nyugdij (2), terrorfenyegetettség (2), bizalom (2), dublin (2), sharing economy (2), bosch (2), bűnözés (2), 2017-es év (2), magánegészségügyi szolgáltatás (2), bilk (2), táppénz (2), pos (2), kásler miklós (2), vízpart (2), bulgária (2), kálózdi tamás (2), élelmiszer (2), devizapiac (2), gdp-növekedés (2), tranzakciószám (2), autógyártás (2), magyar közgazdasági társaság (2), mkt (2), úti cél (2), etikus életbiztosítás (2), bankadó (2), pzu (2), cig emabit (2), nemzeti fejlesztési minisztérium (2), magánvállalkozók nemzeti fuvarozó ipartestülete (2), intrum (2), alku (2), wizz air (2), mszÉsz (2), mobiltárca (2), szép-kártya (2), unsar (2), felfüggesztés (2), kgfb-díjak (2), ssc (2), deloitte magyarország (2), követelésvásárlás (2), biztosítási szakosztály (2), mkb bank (2), dimenzió egyesület (2), kínai biztosítási szektor (2), egyszerű bejelentés (2), pew research center (2), tesla (2), garantált bérminimum (2), cib bank (2), kiberkockázat (2), adóbevétel (2), előtakarékosság (2), waberer (2), bulinegyed (2), busz (2), bnp paribas cardif (2), irodapiac (2), lakásbérlet (2), tűzkár (2), mobilbank (2), helyettesítési ráta (2), zsarolóvírus (2), megélhetés (2), repülés (2), fogyasztói várakozás (2), versenyképesség (2), közlekedési baleset (2), neak (2), társadalombiztosítás (2), munkavállaló (2), életjáradék (2), autóbérlés (2), egészséggazdaság (2), fogyasztói árak (2), Évosz (2), abi (2), szerződéses feltétel (2), google (2), gazdaságkutató (2), cyber (2), capital economics (2), központi költségvetés (2), átlag jövedelem (2), Öposz (2), garzon (2), mentőcsomag (2), 2018 (2), ovb (2), konjunktúraindex (2), ingatlanárak (2), ifrs (2), eu-átlag (2), moodys investors service (2), nyugdíjas korúak (2), közösségi gazdaság (2), ingatlannethu (2), részvényárfolyam (2), litvánia (2), lakosság (2), augusztus 20 (2), közösségi közlekedés (2), szerződés (2), informatika (2), fogyasztóvédelmi index (2), bdo magyarország (2), tranzakciós illeték (2), tesztpálya (2), kilátások (2), blokkchain (2), pioneer (2), kid (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), magyar közút (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), árfolyamváltozás (2), lakás-áfa (2), unió (2), baker tilly hungária (2), kelet-közép-európa (2), olasz (2), fizetőeszköz (2), proptech (2), úti célok (2), property technology (2), okos otthon (2), vodafone (2), áfa-csökkentés (2), árverés (2), agrár (2), piac (2), szolgáltatás (2), felkészülés (2), cotar (2), halálos gázolás (2), cselekvési terv (2), kapacitáshiány (2), népességcsökkenés (2), világgazdasági fórum (2), kormányprogram (2), kárérték (2), pénzügyi termékek értékesítése (2), gazdasági válság (2), bnp paribas cardif biztosító (2), átlagbér (2), szokások (2), gki konjunktúraindex (2), raiffeisen (2), erst&young (2), kereslet (2), fedezet (2), portfolio (2), használtautó-piac (2), gazdasági előrejelzés (2), közösségi finanszírozás (2), gazdasági elemzés (2), eljárás (2), erzsébet-utalvány (2), lakásterület (2), magyar orvosi kamara (2), lakástűz (2), munkáltató (2), üzemanyag-ár (2), leányvállalat (2), terrorizmus (2), keresetek (2), európai központi bank (2), gyógyvíz (2), gyógyfürdő (2), román (2), gránit bank (2), extrém időjárás (2), kárkifizetés (2), pénzpiac (2), választás (2), veszteség (2), app (2), költés (2), beutazás (2), egyetemisták (2), természeti károk (2), thomas hladky (2), social media (2), start-up (2), hotel (2), matolcsy (2), gyógyszeripar (2), biztositashu (2), okos szemüveg (2), szlovén biztosítási piac (2), pénzromlás (2), windisch lászló (2), környezettudatosság (2), fenntarthatóság (2), okos telefon (2), gépjármű-értékesítés (2), dimenzió (2), valuta (2), upc (2), vendégforgalom (2), Általános egészségbiztosító (2), negyedéves eredmény (2), clb (2), tesco (2), kampány (2), kh (2), terjeszkedés (2), robogó (2), tűzesetek (2), cégalapítás (2), biztos jövő index (2), london (2), közgyűlés (2), agrár-kárenyhítési rendszer (2), dimenzió biztosító (2), törvénymódosítás (2), sofőr (2), börtönbüntetés (2), kárenyhítési alap (2), termelő (2), díjak (2), határidők (2), büntetés (2), lakhatási költség (2), aegon magyarország (2), panellakás (2), lélekszám (2), fix kamatozású hitel (2), újlakás-ár (2), nagy-britannia (2), okosotthon (2), kánikula (2), vásárlóerő (2), díjnavigátor (2), eu-támogatás (2),  (2), törlesztés (2), üvegházhatás (2), életszínvonal (2), azenpenzemhu (2), ferma (2), régiós növekedés (2), raiffeisen bank (2), ipari termelői árak (2), olaszország (2), garancia (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), éves jövedelem (2), adózás előtti eredmény (2), újlakás-építés (2), paypal (2), panaszkezelés (2), vállalkozás (2), eladósodás (2), Ász (2), versenytörvény (2), díjnet (2), sberbank (2), gki lakáspiaci index (2), domokos lászló (2), kifizetés (2), környezetvédelem (2), társasház (2), enet (2), vállalati hitelezés (2), marketing (2), india (2), belváros (2), vállalati betét (2), együttműködés (2), nit hungary (2), katasztrófavédelem (2), amazon (2), autópiac (2), háztartások vagyona (2), adózás (2), költségek (2), pénz7 (2), flotta (2), előzetes adatok 2017 (2), leányvállalatok (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), bankfiók (2), biztosítótársaság (2), provident (2), költekezés (2), kiadások (2), kárrendezés (2), zatykó péter (2), teljesítmény (2), kockázati biztosítás (2), energiahatékonyság (2), zöld energia (2), energiafelhasználás (2), piktogram (2), élelmiszerár (2), accenture (2), otthon centrum (2), szállítmányozás (2), biztosítás és kockázat (2), költség (2), adós (2), khr (2), kártyahasználat (2), globális felmelegedés (2), green holidays (2), lehel gábor (2), háztartások (2), hornung Ágnes (2), ajándék (2), bűncselekmény (2), Államháztartás (2), felsőoktatás (2), gépjárműkár (2), tűz (2), jvsz (2), ukrajna (2), gyorshajtás (2), microsoft (2), develor (2), miniszterelnökség (2), mkb-pannónia (2), fejlődő országok (2), felújítás (2), eurózóna (2), home office (2), új építésű lakás (2), online számlázás (2), ilo (2), tatarozás (2), theresa may (2)
Rendezvényajánló
56. Közgazdász-vándorgyűlés
Időpont:
2018.09.06 - 2018.09.08
Helyszín:
Debrecen
további információk