Befagyasztják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árát Romániában

 2016. szeptember 15., csütörtök 10:24
A A
Hat hónapra befagyasztják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) árát Romániában, a kötvényeket pedig ezentúl fél évnél rövidebb időre is meg lehet majd vásárolni - jelentette be Dacian Ciolos miniszterelnök a bukaresti kormány szerdai ülésén.

Hozzátette: a kormány sürgősségi rendeletet fogad el, amelyben a fuvarozók - szerinte jogos - követeléseinek túlnyomó része megtalálható. Hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, hogy időt biztosítsanak a biztosítási piacot is felügyelő összevont pénzügyi felügyeletnek (ASF) a méltányos piaci feltételek megteremtésére - írja az MTI.

Romániában szinte mindennapossá váltak a fuvarozók forgalomlassító megmozdulásai, csütörtökre pedig országos tüntetést, a főváros és a megyeszékhelyek forgalmának megbénítását helyezték kilátásba, tiltakozásul amiatt, hogy - a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán - a kgfb ára átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett az utóbbi évben.

A bukaresti kormány sürgősségi rendelete közép- és hosszú távon egy referenciaár bevezetésétől remél megoldást a szélsőséges kilengéseket produkáló kgfb-piacon. A két csődbe jutott biztosító vesztét ugyanis - egyebek mellett - a kárigényektől jelentősen elmaradó, alacsony árak okozták. Mivel azonban károsultjaikat az állami garanciaalapból kell kárpótolni, a piacon maradt biztosítók (amelyeknek a garanciaalapot fel kell tölteni) jelentősen megemelték áraikat. A fuvarozók kartellezésre gyanakszanak: azt állítják, a biztosítók összebeszéltek, hogy az indokoltnál jóval magasabb árakkal emeljék nyereségüket.

A rendelet szerint az ASF-nek egy hónap alatt meg kell határozni jármű-kategóriánként a referencia-árakat amelyek fedezik az átlagos kárigényeket és a biztosító adminisztratív költségeit. A későbbiekben ezektől a refernciaáraktól 25 százalékban térhetnek majd el a biztosítók annak függvényében, okozott-e balesetet a gépjárművezető.

További újdonság, hogy a károsult saját biztosítójához fordulhat kárigényével, és annak kell majd behajtania a jármű javításának költségeit attól a biztosítótól, amelynél a balesetet okozó sofőr megkötötte felelősségbiztosítását. Ha a biztosító nem téríti meg határidőre a javítás költségeit, ezentúl késedelmi kamatot fizettethetnek vele - közölte a román kormányfő.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés

Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
díjbevétel (96), mnb (96), kgfb (93), megtakarítás (92), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), életbiztosítás (75), mabisz (72), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (57), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (46), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (41), káresemény (41), eu (40), hitelezés (38), elemzés (38), utasbiztosítás (36), nem-életbiztosítás (32), bírság (32), swiss re (31), felmérés (30), baleseti adó (30), románia (29), lakásár (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (24), kutatás (23), reálhozam (23), casco (22), hitel (21), felelősségbiztosítás (20), klímaváltozás (19), hitelminősítő (19), brexit (19), befektetés (18), eiopa (18), allianz (18), union (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), k&h (17), lakáshitel (17), roland berger (17), csalás (17), természeti katasztrófa (16), kiberbiztonság (16), groupama (16), pénzügyi szektor (16), magánnyugdíj (16), konferencia (16), autó (15), nyereség (15), balesetbiztosítás (15), cea (14), kkv (14), eb (14), felvásárlás (14), cig pannonia (14), nem-élet biztosítás (14), aegon (14), ing (14), jelentés (14), fbamsz (13), kína (13), tőkemegfelelés (13), nyugdíjbiztosítás (13), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), stressz-teszt (12), genertel (12), használtautó (12), uniqa (12), ngm (12), k&h biztosító (11), kárigény (11), baleset (11), telematika (11), hamisítás (11), usa (11), axa (11), fintech (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hent (11), s&p (10), alkusz (10), groupama biztosító (10), villámkár (10), aviva (10), otp bank (9), kiberbűnözők (9), árvíz (9), kiberbűnűzés (9), vig (9), generali csoport (9), ingatlan (9), egészségügy (9), ksh (9), nn (9), mobil (8), netriskhu (8), kötvény (8), betörés (8), moodys (8), hurrikán (8), bamosz (8), verona (8), cig pannónia (8), alulbiztosítás (8), kórház (8), közvetítő (8), ügynök (7), pénztár (7), innováció (7), lakás (7), erste (7), fitch (7), pwc (7), buszbaleset (7), akvizíció (7), 4life direct (7), eset (7), mkb (7), ey magyarország (7), digitalizáció (7), autóipar (7), vihar (7), otp (7), kaszab attila (7), adósság (7), kiberbiztosítás (7), gdp (7), eredmény (7), felügyelet (6), agrárbiztosítás (6), unit-linked (6), hitelminősítés (6), insurtech (6), köbe (6), államkötvény (6), görögország (6), allianz hungária (6), adó (6), közvetítés (6), fagykár (6), deloitte (6), kpmg (6), hannover re (6), munkahely (6), megújuló energia (6), végtörlesztés (6), fejlesztés (6), online (5), biztosítási szektor (5), vienna life (5), big data (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), gfk (5), közlekedés (5), építőipar (5), munkanélküliség (5), am best (5), lakáspiac (5), vagyon (5), union biztosító (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), szerződési jog (5), adatvédelem (5), gdpr (5), jövedelem (5), bróker (5), netrisk (5), csőd (5), századvég (4), mastercard (4), elnök (4), lengyelország (4), signal (4), vienna life biztosító (4), birság (4), insurance europe (4), posta (4), csok (4), határidő (4), iot (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), lakástakarék (4), m&a (4), green holiday (4), végtörlesztésl (4), uniqa biztosító zrt (4), összeolvadás (4), nn biztosító (4), államadósság (4), unicredit (4), startup (4), qbe (4), aon (4), közúti baleset (4), iais (4), lloyds (4), válság (4), profit (4), aon benfield (4), vienna insurance group (4), éghajlatváltozás (4), kárhányad (4), integráció (3), aaa auto (3), oktatás (3), mesterséges intelligencia (3), betegség (3), ingatlanbiztosítás (3), black friday (3), k&h bank (3), lízing (3), hitelintézeti szemle (3), gilyén ágnes (3), szolvencia ii (3), drón (3), limra (3), magyarország (3), atradius (3), amerika (3), albérlet (3), cp contact (3), alapkezelő (3), díjfizetés (3), pénziránytű alapítvány (3), szlovákia (3), kötelező (3), biztosító (3), lakáhitel (3), mabisz konferencia (3), uniqa biztosító (3), elektromobilitás (3), nav (3), nfm (3), kár (3), biztonság (3), alulbiztosított (3), fhb (3), jármű (3), mi (3), vienna (3), bankkártya (3), blokklánc (3), bdo (3), nyugdíjpénztár (3), cafeteria (3), mikrobiztosítás (3), gyógyszer (3), trenkwalder (3), erste biztosító (3), befektetési alapok (3), létszámbővítés (3), eredmények (3), foglalkoztatottság (3), k&h biztos jövő index (3), nyaralás (3), gki (3), cig pannónia biztosító (3), internet (3), oecd (3), síbiztosítás (3), nak (3), viszontbiztosító (3), adókedvezmény (3), zöld kártya (3), thomas hladky (2), windisch lászló (2), kerékpár (2), dimenzió egyesület (2), mobilfizetés (2), önvezető autók (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), határidők (2), n26 (2), pénz7 (2), clb (2), mentőcsomag (2), pzu (2), németország (2), blokkchain (2), magyar bankszövetség (2), földrengés (2), anglia (2), aig (2), szabályozás (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), díjak (2), dróntörvény (2), rekord (2), automatizáció (2), bíróság (2), munkaerő (2), airbnb (2), uber (2), muisz (2), idd (2), unió (2), árfolyamgát (2), aegon magyarország (2), személyi kölcsön (2), omnibus (2), fogyasztóvédelmi index (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), eljárás (2), astra (2), világbank (2), régió (2), román (2), kárbejelentés (2), bdo magyarország (2), terrorfenyegetettség (2), deloitte magyarország (2), ügyfélszolgálat (2), pioneer (2), portfoliohu konferencia (2), Általános egészségbiztosító (2), informatika (2), fenntarthatóság (2), cotar (2), környezettudatosság (2), piac (2), veronai buszbaleset (2), it (2), social media (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztosítási piac (2), garancia (2), biztosítótársaság (2), bankszektor (2), fizetés (2), agrár (2), tűzesetek (2), fhb csoport (2), marketing (2), biztosítási díj (2), fejlődő országok (2), ovb (2), korrupció (2), hr (2), atm (2), bűncselekmény (2), luxemburg (2), interjú (2), leépítés (2), zsarolóvírus (2), díj (2), who (2), alapkamat (2), eub (2), ingatlanpiac (2), cyber (2), facebook (2), ukrajna (2), bankráció (2), abi (2), bankbiztosítás (2), flottabiztosítás (2), generali-providencia (2), cig (2), panaszkezelés (2), olaszország (2), dimenzió biztosító (2), technológia (2), unsar (2), ferma (2), kiberbűnözés (2), thm (2), európa (2), gyorshajtás (2), ajánlás (2), paypal (2), egészsébiztosítás (2), budapest bank (2), biztosításközvetítés (2), lopás (2), terror (2), microsoft (2), ausztria (2), infláció (2), baker tilly hungária (2), drágulás (2), kárérték (2), kölcsön (2), ingatlannethu (2), 2017 (2), bnp paribas cardif biztosító (2), kínai biztosítási szektor (2), jégkár (2), jogsértés (2), dublin (2), blockchain (2), értékesítés (2), ey (2), vállalkozás (2), eurostat (2), biztosítás és kockázat (2), pandurics anett (2), zurich (2), gyorsjelentés (2), mezőgazdaság (2), kampány (2), díjnavigátor (2), accenture (2), gazdaság (2), bizalom (2)
Rendezvényajánló
VIII. MABISZ NEMZETKÖZI KONFERENCIA - Digitalizáció és Innováció a biztosításban
Időpont:
2017.11.07 - 2017.11.07
Helyszín:
CORINTHIA HOTEL BUDAPEST 1073 Budapest, Erzsébet körút 43-49.
további információk