Ígéretesen debütált a GM autonóm autója

 2017. december 1., péntek 13:00
A A
Vegyes eredményekkel zárta média debütálását a General Motors autonóm Chevrolet Bolt autója. A jármű két mérföldet tett meg a zsúfolt San Franciscó-i forgalomban, újságírókkal a fedélzetén. A kifejezetten elővigyázatosan közlekedő Bolt még messze nem tökéletes, egyelőre a szabálytalanul parkoló autók, de az útjelző bólyák még zavarba hozzák.

A teljesen elektromos üzemű Boltban a GM saját fejlesztésű vezetési rendszere, a Cruise Automation vette át a sofőr szerepét, és furikázta a sajtó munkatársait. A rendszert korábban Detroitban, Phoenixben és San Franciscóban is tesztelték éles helyzetben, de a keddi sajtóút volt első eset, hogy nem a General Motors munkatársai ültek az autóban. Az önvezető autó koncepcióba már most dollármilliárdokat öltek a legnagyobb autógyártók, túlnyomó többségük egyfajta sofőr nélküli taxiszolgáltatás kiépítésére akarja felhasználni a technológiát, ebbe a körbe tartozik a most első publikus tesztútját megtevő Bolt is. A GM abban a tekintetben azonban kiemelkedik vetélytársai közül, hogy lényegesen hamarabb szeretné bevezetni a szolgáltatást, Dan Ammann elnök nyilatkozatai alapján évek helyett negyedévekben gondolkodik.

A 15 perces tesztjárat során az autó nagyjából 3,5 kilométeres utat tett meg San Francisco egyik legforgalmasabb részén. Ezalatt 117 emberrel, 4 biciklissel és 129 autóval találkozott. Az autó sosem lépte át a 32 km/h sebességet, miközben sűrű forgalomban, gyalogosátkelőkön keresztül, építkezési területekkel, villamosvonalakkal és szabálytalanul parkoló autókkal tűzdelt terepen navigált keresztül. Az útjelző bólyák és a szabálytalanul, az úttest egy részét elfoglaló autókkal olykor nehezebben boldogult, de minden esetben megoldotta a feladatot. Igaz, olykor már bosszantóan elővigyázatos volt, egy szemközti sávban közlekedő biciklist érzékelve szinte a megállásig lassított, illetve majdnem egy percet állt egy építkezés mellett leparkoló mozgóbüfé mögött, ahol a munkások éppen az ebédjüket vásárolták, mire a sofőr megunta a dolgot, és az irányítást átvéve megelőzte a kisbuszt. A GM leány Cruise Automation vezérigazgatója szerint ezek a gyerekbetegségek relatíve gyorsan leküzdhetők. Nyilatkozatában rávilágított a tét nagyságára is, aki ugyanis elsőként tud piacra lépni, az nem csupán új modellel bővíti a választékát, hanem elsőként tud robottaxi szolgáltatást bevezetni, hatalmas piaci előnyt szerezve ezzel.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (107), megtakarítás (100), kgfb (98), díjbevétel (97), öngondoskodás (94), nyugdíj (87), életbiztosítás (77), mabisz (76), fogyasztóvédelem (63), katasztrófa (60), bank (59), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (50), generali (49), eu (48), gépjármű-biztosítás (48), elemzés (45), ingatlancom (45), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), utasbiztosítás (42), káresemény (41), felmérés (40), kutatás (39), hitelezés (38), bírság (33), lakásár (33), nem-életbiztosítás (33), ksh (31), swiss re (31), baleseti adó (30), románia (29), viharkár (28), munich re (28), casco (27), kockázat (26), bankraciohu (25), egészségbiztosítás (25), klímaváltozás (24), felelősségbiztosítás (23), reálhozam (23), hitel (23), lakáshitel (22), brexit (22), befektetés (21), hitelminősítő (20), allianz (20), union (20), természeti katasztrófa (19), groupama (19), k&h (19), roland berger (18), eiopa (18), devizahitel (18), vagyonbiztosítás (17), aegon (17), konferencia (17), kína (17), csalás (17), kiberbiztonság (17), nyereség (17), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), balesetbiztosítás (16), ingatlan (16), autó (16), kkv (16), nyugdíjbiztosítás (15), felvásárlás (14), egészségügy (14), ngm (14), cig pannonia (14), cea (14), jelentés (14), nem-élet biztosítás (14), ing (14), eb (14), baleset (14), uniqa (13), fbamsz (13), tőkemegfelelés (13), gépjármű (13), eurostat (13), építőipar (13), fintech (13), k&h biztosító (12), genertel (12), stressz-teszt (12), gdp (12), telematika (12), gépjármű biztosítás (12), használtautó (12), axa (11), usa (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), hamisítás (11), digitalizáció (11), kárigény (11), alkusz (11), groupama biztosító (11), hent (11), nn (11), árvíz (11), aviva (10), s&p (10), villámkár (10), hurrikán (10), moodys (9), kiberbűnűzés (9), kiberbűnözők (9), cig pannónia (9), ingatlanpiac (9), munkanélküliség (9), lakáspiac (9), generali csoport (9), vig (9), otp bank (9), kórház (8), alulbiztosítás (8), pénztár (8), gki (8), innováció (8), erste (8), ügynök (8), csok (8), pwc (8), autóipar (8), netriskhu (8), közvetítő (8), nav (8), turizmus (8), eredmény (8), verona (8), adó (8), betörés (8), kötvény (8), mobil (8), bamosz (8), buszbaleset (7), kaszab attila (7), netrisk (7), fitch (7), lakás (7), vihar (7), gazdasági növekedés (7), otp (7), mkb (7), insurtech (7), online (7), lengyelország (7), akvizíció (7), adósság (7), vagyon (7), kiberbiztosítás (7), deloitte (7), kpmg (7), infláció (7), eset (7), 4life direct (7), union biztosító (7), tanulmány (7), ey magyarország (7), végtörlesztés (6), fagykár (6), oecd (6), biztosítási piac (6), bankkártya (6), önvezető autó (6), hitelminősítés (6), profit (6), hannover re (6), lakásépítés (6), államkötvény (6), felügyelet (6), allianz hungária (6), fejlesztés (6), kár (6), adatvédelem (6), bróker (6), megújuló energia (6), unit-linked (6), közvetítés (6), munkahely (6), vienna life (6), köbe (6), gdpr (6), agrárbiztosítás (6), unicredit (6), görögország (6), nemzeti agrárgazdasági kamara (6), big data (5), csőd (5), am best (5), lakástakarék (5), értékpapírosítás (5), növekedés (5), hitelfelvétel (5), szerződési jog (5), lízing (5), jövedelem (5), határidő (5), gender direktíva (5), startup (5), államadósság (5), közlekedés (5), mezőgazdaság (5), albérlet (5), világbank (5), gfk (5), síbiztosítás (5), éghajlatváltozás (5), biztosítási szektor (5), nyugdíjpénztár (4), készpénz (4), nyesz (4), előrejelzés (4), bankráció (4), qbe (4), közúti baleset (4), cafeteria (4), tállai andrás (4), vienna insurance group (4), black friday (4), végtörlesztésl (4), jégkár (4), nfm (4), birság (4), iot (4), fhb (4), adókedvezmény (4), nn biztosító (4), elnök (4), kárhányad (4), mastercard (4), uniqa biztosító zrt (4), aon (4), insurance europe (4), posta (4), vienna life biztosító (4), aon benfield (4), betegség (4), iais (4), idd (4), századvég (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), elektromos autó (4), válság (4), signal (4), oktatás (4), lloyds (4), bdo (4), foglalkoztatottság (4), m&a (4), green holiday (4), összeolvadás (4), díjfizetés (4), magyarország (3), alapkezelő (3), pandurics anett (3), pénziránytű alapítvány (3), minimálbér (3), cp contact (3), vienna (3), tbsz (3), szolvencia ii (3), uniqa biztosító (3), facebook (3), blokklánc (3), intrum justitia (3), mge (3), amerika (3), aaa auto (3), cig (3), gilyén ágnes (3), cafetéria (3), juttatás (3), ügyfélélmény (3), jármű (3), atradius (3), kötelező (3), eredmények (3), mi (3), webáruház (3), mabisz konferencia (3), biztonság (3), egészségpénztár (3), elektromobilitás (3), cig pannónia biztosító (3), gyógyszer (3), drágulás (3), hitelintézeti szemle (3), munkaerőhiány (3), osztalék (3), erste biztosító (3), állampapír (3), viszontbiztosító (3), befektetési alapok (3), k&h bank (3), leépítés (3), zurich (3), online vásárlás (3), okostelefon (3), ingatlanár (3), fizetés (3), nemzetgazdasági minisztérium (3), mikrobiztosítás (3), internet (3), biztosításközvetítés (3), nak (3), karácsony (3), ingatlanbiztosítás (3), németország (3), it (3), mesterséges intelligencia (3), datahouse (3), k&h biztos jövő index (3), duna house (3), eladás (3), nyaralás (3), trenkwalder (3), létszámbővítés (3), budapest bank (3), thm (3), limra (3), lakáseladás (3), veronai buszbaleset (3), alulbiztosított (3), szlovákia (3), részvény (3), orvoshiány (3), biztosító (3), lakáhitel (3), bankbiztosítás (3), otp nyugdíjpénztár (3), szabályozás (3), drón (3), integráció (3), logisztika (3), kártérítés (3), zöld kártya (3), n26 (3), rekord (2), biztositashu (2), paypal (2), újlakás-építés (2), gépjárműpiac (2), euroövezet (2), online kereskedelem (2), telenor (2), földrengés (2), környezettudatosság (2), készház (2), magyar nemzeti bank (2), forint (2), kerékpár (2), házasságkötés (2), ajánlás (2), dimenzió biztosító (2), szÉp-kártya (2), fogyasztási hitel (2), anglia (2), thomas hladky (2), theresa may (2), dublin (2), fenntarthatóság (2), munkaerőpiac (2), mobilfizetés (2), windisch lászló (2), dimenzió (2), aig (2), muisz (2), áremelkedés (2), áfa-csökkentés (2), luxemburg (2), 2017 (2), önvezető autók (2), népesség (2), használtautó-eladás (2), lakossági megtakarítás (2), pioneer (2), lakástűz (2), felszámolás (2), develor (2), bnp paribas cardif biztosító (2), dróntörvény (2), társasház (2), népességfogyás (2), gvh (2), munkabér (2), import (2), eljárás (2), export (2), várható élettartam (2), egészség (2), baker tilly hungária (2), davos (2), nyugdíj-biztosítás (2), mkb-pannónia (2), vállalkozás (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), microsoft (2), átlagkereset (2), enet (2), okos szemüveg (2), ipsos (2), psd2 (2), start-up (2), pénz7 (2), hozam (2), clb (2), határidők (2), díjak (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), biztos jövő index (2), biztosítótársaság (2), kampány (2), portfoliohu konferencia (2), ey (2), versenytörvény (2), használt autó (2), lakossági fogyasztás (2), blockchain (2), biztosítás és kockázat (2), ipari termelés (2), magyar bankszövetség (2), tűzesetek (2),  (2), kh (2), gépjármű-értékesítés (2), állami támogatás (2), bdo magyarország (2), abi (2), gyorsjelentés (2), accenture (2), budapest (2), úti cél (2), idegenforgalom (2), cyber (2), capital economics (2), bankszektor (2), terrorfenyegetettség (2), eub (2), halálozás (2), deloitte magyarország (2), árfolyamgát (2), értékesítés (2), astra (2), világgazdasági fórum (2), ingatlannethu (2), autóbérlés (2), airbnb (2), uber (2), európai bizottság (2), kínai biztosítási szektor (2), unió (2), bíróság (2), szerződéses feltétel (2), pew research center (2), e-kereskedelem (2), kárérték (2), lakásárak (2), fogyasztóvédelmi index (2), kárbejelentés (2), informatika (2), interjú (2), piaci részesedés (2), élelmiszer (2), biztosítási díj (2), technológia (2), ferma (2), panaszkezelés (2), generali-providencia (2), adóbevallás (2), flottabiztosítás (2), euróövezet (2), magán egészségügyi ellátás (2), marketing (2), kölcsön (2), tűzkár (2), garancia (2), flotta (2), díjnavigátor (2), y generáció (2), bnp paribas cardif (2), olaszország (2), hr (2), posta biztosító (2), coface (2), munkaerő (2), fejlődő országok (2), személyi kölcsön (2), automatizáció (2), bűncselekmény (2), carsharing (2), dimenzió egyesület (2), cib (2), gyorshajtás (2), ausztria (2), ukrajna (2), terror (2), bankbetét (2), mentőcsomag (2), cotar (2), magyar lízingszövetség (2), alapkamat (2), németh dávid (2), ügyfélszolgálat (2), kiskereskedelem (2), unsar (2), táppénz (2), bizalom (2), román (2), gazdaság (2), fhb csoport (2), deviza (2), korrupció (2), ovb (2), időjárás (2), Általános egészségbiztosító (2), atm (2), aegon magyarország (2), lopás (2), egészsébiztosítás (2), régió (2), blokkchain (2), agrár (2), zsarolóvírus (2), piac (2), életjáradék (2), kiberbűnözés (2), járműbiztosítás (2), díj (2), olasz (2), európa (2), jelzáloghitel (2), kid (2), omnibus (2), jogsértés (2), social media (2), utazás (2), kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (2), who (2), egyesülés (2), ingatlanértékesítés (2), mezőgazdasági biztosítás (2), orfk (2), pzu (2), pályázat (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk