Másfélszeresére nőtt a QBE első féléves profitja

 2011. augusztus 24., szerda 12:00
A A
Az ausztrál QBE biztosítási csoport első féléves gyorsjelentése szerint 53 százalékkal, 673 millió dollárra nőtt az első félévi adózott eredménye, amely megfelelt a júniusi becsléseknek.

Az első féléves eredményeket annak ellenére sikerült elérnie a csoportnak, hogy a korábban óriási egyedi kockázatokra, és katasztrófa károkra hívták fel a figyelmet, beleértve a felmerült, de a beszámolók által még nem tartalmazott kárigényeket, melyek a május végi 830 millió dollárról, június végére 1080 millió dollárra híztak – mutatott rá a QBE.

„A kárigények júniusi jelentős emelkedése mögött több súlyos USA-beli tornádó, újabb ausztrál földrengés és számos egyéb egyedi káresemény áll. Az eredmények azonban erőteljes díjbevétel növekedést és a befektetések hozamainak javulását tükrözik” – olvasható a társaság közleményében.

A csoport vezérigazgatója, Frank O'Halloran az eredményekkel kapcsolatban megjegyezte: „A földrajzi és termékbeli diverzifikáltságnak, valamint a kitűnő kárhányadnak köszönhetően a kötésállomány jövedelmezősége erős maradt. Ennek megfelelően továbbra is jobban teljesítünk legtöbb versenytársunknál, akik közül többen száz százalék feletti működési kárhányadot jelentett az első félév katasztrófái nyomán”.

Előző cikk   Következő cikk    Nyomtatás    Küldés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből az ágazat híreiről!

E-mail címe:

Címkék
mnb (97), díjbevétel (96), kgfb (94), megtakarítás (93), öngondoskodás (89), nyugdíj (82), mabisz (75), életbiztosítás (75), katasztrófa (60), fogyasztóvédelem (60), bank (59), viszontbiztosítás (52), lakásbiztosítás (49), gépjármű-biztosítás (48), generali (47), eu (44), pszáf (44), szolvencia (43), biztosítás (42), ingatlancom (42), elemzés (41), káresemény (41), hitelezés (38), utasbiztosítás (38), bírság (33), nem-életbiztosítás (32), felmérés (32), swiss re (31), baleseti adó (30), kutatás (30), lakásár (29), románia (29), munich re (28), viharkár (27), kockázat (26), bankraciohu (25), casco (24), egészségbiztosítás (24), reálhozam (23), hitel (22), brexit (22), felelősségbiztosítás (21), klímaváltozás (21), hitelminősítő (19), union (18), allianz (18), eiopa (18), devizahitel (18), befektetés (18), roland berger (17), k&h (17), groupama (17), vagyonbiztosítás (17), csalás (17), lakáshitel (17), konferencia (16), természeti katasztrófa (16), magánnyugdíj (16), pénzügyi szektor (16), kiberbiztonság (16), nyereség (15), autó (15), balesetbiztosítás (15), kína (15), ksh (15), aegon (14), nem-élet biztosítás (14), felvásárlás (14), cea (14), ingatlan (14), cig pannonia (14), ing (14), jelentés (14), kkv (14), eb (14), ngm (13), fbamsz (13), nyugdíjbiztosítás (13), tőkemegfelelés (13), telematika (12), genertel (12), stressz-teszt (12), uniqa (12), baleset (12), k&h biztosító (12), használtautó (12), gépjármű (12), gépjármű biztosítás (12), usa (11), fintech (11), kárigény (11), hent (11), hamisítás elleni nemzeti testület (11), axa (11), hamisítás (11), alkusz (10), egészségügy (10), aviva (10), villámkár (10), s&p (10), groupama biztosító (10), nn (10), árvíz (9), generali csoport (9), vig (9), otp bank (9), kiberbűnözők (9), kiberbűnűzés (9), cig pannónia (9), kórház (8), kötvény (8), moodys (8), betörés (8), mobil (8), hurrikán (8), alulbiztosítás (8), verona (8), közvetítő (8), pénztár (8), bamosz (8), gdp (8), netriskhu (8), fitch (7), kpmg (7), ey magyarország (7), eset (7), innováció (7), insurtech (7), erste (7), deloitte (7), mkb (7), kiberbiztosítás (7), építőipar (7), lakás (7), pwc (7), kaszab attila (7), adó (7), 4life direct (7), vihar (7), otp (7), digitalizáció (7), buszbaleset (7), autóipar (7), ügynök (7), adósság (7), akvizíció (7), eredmény (7), hannover re (6), államkötvény (6), ingatlanpiac (6), unicredit (6), nav (6), fejlesztés (6), fagykár (6), köbe (6), munkahely (6), hitelminősítés (6), felügyelet (6), végtörlesztés (6), agrárbiztosítás (6), görögország (6), allianz hungária (6), közvetítés (6), netrisk (6), union biztosító (6), unit-linked (6), megújuló energia (6), online (5), tanulmány (5), értékpapírosítás (5), gdpr (5), csőd (5), big data (5), lengyelország (5), lakáspiac (5), vienna life (5), eurostat (5), közlekedés (5), munkanélküliség (5), adatvédelem (5), am best (5), biztosítási szektor (5), nemzeti agrárgazdasági kamara (5), gender direktíva (5), szerződési jog (5), jövedelem (5), gfk (5), vagyon (5), bróker (5), green holiday (4), nn biztosító (4), végtörlesztésl (4), államadósság (4), biztosítási piac (4), betegség (4), közúti baleset (4), qbe (4), posta (4), albérlet (4), insurance europe (4), kárhányad (4), síbiztosítás (4), vienna insurance group (4), mastercard (4), életbiztosítás nem-élet biztosítás (4), bankkártya (4), lloyds (4), infláció (4), lakástakarék (4), nyugdíjpénztár (4), bdo (4), éghajlatváltozás (4), profit (4), signal (4), iot (4), századvég (4), startup (4), vienna life biztosító (4), határidő (4), uniqa biztosító zrt (4), elnök (4), csok (4), összeolvadás (4), válság (4), adókedvezmény (4), aon (4), birság (4), iais (4), világbank (4), aon benfield (4), mezőgazdaság (4), gki (4), m&a (4), oktatás (3), oecd (3), kár (3), eredmények (3), biztosító (3), pandurics anett (3), aaa auto (3), cafeteria (3), szabályozás (3), mabisz konferencia (3), szlovákia (3), vienna (3), előrejelzés (3), biztonság (3), blokklánc (3), idd (3), limra (3), black friday (3), jármű (3), díjfizetés (3), magyarország (3), amerika (3), kötelező (3), pénziránytű alapítvány (3), k&h bank (3), uniqa biztosító (3), erste biztosító (3), mikrobiztosítás (3), elektromos autó (3), trenkwalder (3), cp contact (3), gazdasági növekedés (3), turizmus (3), tállai andrás (3), gilyén ágnes (3), fhb (3), alulbiztosított (3), atradius (3), lakáhitel (3), gyógyszer (3), drón (3), elektromobilitás (3), internet (3), intrum justitia (3), alapkezelő (3), szolvencia ii (3), nfm (3), hitelintézeti szemle (3), ingatlanbiztosítás (3), mi (3), cig pannónia biztosító (3), k&h biztos jövő index (3), mesterséges intelligencia (3), nak (3), nyaralás (3), önvezető autó (3), leépítés (3), zöld kártya (3), lízing (3), viszontbiztosító (3), befektetési alapok (3), foglalkoztatottság (3), létszámbővítés (3), integráció (3), deloitte magyarország (2), unsar (2), windisch lászló (2), thomas hladky (2), anglia (2), földrengés (2), theresa may (2), technológia (2), veronai buszbaleset (2), bizalom (2), díjak (2), határidők (2), abi (2), rekord (2), pzu (2), gyorsjelentés (2), környezettudatosság (2), dimenzió (2), muisz (2), dimenzió biztosító (2), személyi kölcsön (2), bíróság (2), ügyfélszolgálat (2), régió (2), orfk (2), román (2), növekedés (2), aegon magyarország (2), omnibus (2), díjnavigátor (2), atm (2), korrupció (2), Általános egészségbiztosító (2), social media (2), paypal (2), fogyasztóvédelmi index (2), jogsértés (2), ingatlannethu (2), németország (2), bdo magyarország (2), zsarolóvírus (2), egészsébiztosítás (2), gazdaság (2), biztosítási díj (2), telenor (2), fenntarthatóság (2), nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság (2), budapest bank (2), pioneer (2), bnp paribas cardif biztosító (2), élelmiszer (2), kölcsön (2), pályázat (2), jégkár (2), ey (2), kínai biztosítási szektor (2), önvezető autók (2), díj (2), nrc marketingkutató és tanácsadó kft (2), mentőcsomag (2), ovb (2), it (2), gvh (2), európa (2), n26 (2), okostelefon (2), informatika (2), baker tilly hungária (2), dróntörvény (2), eljárás (2), kiskereskedelem (2), biztosítás és kockázat (2), juttatás (2), cib (2), adóbevallás (2), cyber (2), kampány (2), dimenzió egyesület (2), 2017 (2), garancia (2), clb (2), agrár (2), biztosítótársaság (2), táppénz (2), tűzesetek (2), duna house (2), bankráció (2), terrorfenyegetettség (2), marketing (2), cig (2), interjú (2), drágulás (2), automatizáció (2), datahouse (2), állampapír (2), munkaerő (2), részvény (2), tűzkár (2), kárbejelentés (2), kiberbűnözés (2), aig (2), accenture (2), szÉp-kártya (2), kid (2), olaszország (2), eub (2), versenytörvény (2), who (2), készpénz (2), thm (2), bankbiztosítás (2), fejlődő országok (2), járműbiztosítás (2), olasz (2), blokkchain (2), értékesítés (2), alapkamat (2), panaszkezelés (2), astra (2), hozam (2), cafetéria (2), lakásépítés (2), generali-providencia (2), uber (2), airbnb (2), unió (2), blockchain (2), ingatlanár (2), árfolyamgát (2), ajánlás (2), európai bizottság (2), biztosításközvetítés (2), időjárás (2), magyar bankszövetség (2), microsoft (2), ausztria (2), gyorshajtás (2), ukrajna (2), nemzetgazdasági minisztérium (2), portfoliohu konferencia (2), hr (2), flottabiztosítás (2), luxemburg (2), fizetés (2), cotar (2), egészségpénztár (2), psd2 (2), lopás (2), terror (2), piac (2), pénz7 (2), fhb csoport (2), bűncselekmény (2), facebook (2), bankszektor (2), kerékpár (2), dublin (2), mobilfizetés (2), németh dávid (2), vállalkozás (2), kárérték (2), ferma (2), zurich (2)
Rendezvényajánló
GDPR-EU-adatvédelmi rendelet - Minden cég életét, pénztárcáját érintő változás
Időpont:
2017.12.07 - 2017.12.07
Helyszín:
Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum, 1148 Örs vezér tere 24. (Mozi bejárat 2. emelet)
további információk